Egy régi történet 2.

Reggelre a következő feladatot kaptad: tea, vajas pirítós, tojásrántotta. Reggelit az ágyba hozod, úgy keltesz fel.



- Úrnőm, a reggelije. – hallottam mikor felkeltem. Rád néztem, meztelenül térdeltél az ágyam mellett, kezedben a tálcával, rajta a reggelim. Nyakadban a nyakörv, rácsatolva a póráza megbeszélteknek megfelelően.



Kikötöztelek az ágyam mellé, s mellettem térdelve vártad meg, míg befejezem a reggelit. Közben beszélgettünk. Elmondtad a véleményed az előző napról, hogyan aludtál, mit álmodtál, s egyéb másról is beszéltünk.



Zavarba jöttél, mikor korogni kezdett a hasad.

- No, mi az? – mosolyogtam rád.



- Semmi különös Úrnőm, elnézést kérek.



- Éhes vagy?



- Igen, Úrnőm…



- No, várj egy picit, mindjárt kapsz enni.



Befejezve a reggelit, kezedbe adtam a tálcát, és elkötöttelek az ágytól.



- Ezt elviszed, elmosogatod és visszajössz. Itt megvárlak.



- A tegnapi teljesítményeddel meg vagyok elégedve. Jutalomból kiválaszthatod, hogy milyen ruhában szeretnél ma látni. – szóltam hozzád, mikor visszajöttél.



Egy fekete mintás combfixet, egy fekete miniszoknyát és hozzá egy vörös „V” nyakú felsőt választottál.



- Köszönöm a lehetőséget, Úrnőm. Megengedi, hogy segítsek felöltözni Önnek? Utána természetesen megágyazom és rendbe teszem a szobát.



- Rendben van.



Tetszett az öltöztetés mindkettőnknek, erről még az ágyazás után is a férfiasságod árulkodott. Mosolyogva figyeltelek, ahogyan szégyenlősen ágyazol, s néha rám-rám pillantasz a szemed sarkából, vajon mit szólok az ágaskodásodhoz. Mivel láttad, hogy mosolygok, dolgod végeztével, lábcsókkal köszönted meg. Míg egyik lábamat csókoltad, másikkal a farkadat simogattam, míg az élvezés szélére nem kerültél. Ekkor rád mosolyogtam, s felálltam. Te a földön térdelve pihegtél…



- No, az előbb arról volt szó, hogy éhes vagy. Szóval gyere! – fogtam meg a pórázodat, s te négykézláb követtél. Még mindig pihegve…



Csináltam neked pirítós kenyeret, amit összemorzsoltam a lábammal. A földről etted meg, s a maradékot lenyaltad a lábamról. Hozzá a teát pedig a tálkából lefetyelted ki.



- Köszönöm a reggelit Úrnőm. Örülök, hogy ehettem.



- Egészségedre szolgám! – Most pedig öltözz fel, megyünk vásárolni! Alsónadrágot nem vehetsz fel, nadrágodon pedig a slicc maradjon lehúzva! Pénzt hozzál, fizetni te fogsz!



A pórázt a zsebembe tettem, a nyakörv rajtad maradt. Autóval mentünk, te vezettél. Először az élelmiszer üzletbe mentünk. A csomagokat betettük a kocsiba, majd mentünk tovább.



- És most hová Úrnőm? – kérdezted.



- A kedvenc butikomba.



Tudtad hová kell menni, s a szemed megrebbenésén láttam, sejted mi fog következni. De nem szóltál semmit, csak beindítottad a kocsit.



A butikban ismert már minket az eladó, s mivel más is volt ott rajtunk kívül, kézcsókkal köszöntötted. Erre egy pofont kaptál, s ijedten rám néztél. Bólintottam, s te megilletődve néztél körbe…



- No, mi lesz már, nem tudsz köszönni? – néztem rád fenyegetően.



Ekkor szépen letérdeltél, s lábat csókoltál az eladónak. Anita barátnőm ezt egy mosollyal nyugtázta, majd intett, hogy felállhatsz.



Majd nekiindultunk nézelődni. A kosarat te hoztad, s a nem megfelelő ruhákat visszatetted a helyére. Egy zöld csipkés melltartó és egy zöld átlátszó top mellett döntöttem. Fizetés után ijedten, kérdőn néztél rám, majd az eladóra. Megnyugodtál, mikor Anita a kezét nyújtotta, s te hálásan csókoltad meg a kezét.



- Amiért ügyes voltál, s nem nagyon volt rád panasz, választhatsz magadnak is valamit.



- Köszönöm a lehetőséget, Úrnőm. Mindegy, mit választok? Amit csak szeretnék?



- Igen.



Megindultál az emeletre, mivel ott voltak a férfi cuccok.



- Hová mész?



- Az emeletre Úrnőm, ruhát választani.



- Maradj csak a földszinten nyugodtan, válogass innen… Nézd csak milyen aranyos fodros szoknyácskák vannak itt is, miért lépcsőznél?



Szemlesütve indultál meg a szoknyák felé… Egy barnát választottál, s vitted a próbafülkébe.



- Nézd csak meg, milyen szépen áll rajta. – szóltam oda Anitának, s összemosolyogtunk.



- Nem rossz, de ez a kis rózsaszín lehet, hogy jobban állna rajta. – jött oda Anita az említett ruhadarabbal.



- Szerinted is jobb? – kérdeztem tőled.



- Nem szeretnék szoknyát… De ha muszáj, akkor kérem szépen, ne a rózsaszín legyen… - néztél rám esdeklően.



- Rendben van. A barna marad. – szóltam oda Anitának.



Mikor kifizetted legszívesebben eltűntél volna, s örültél, hogy távozunk.



- Ügyes vagy, meg vagyok elégedve veled. – mondtam a hazafelé vezető úton.



- Köszönöm, Úrnőm. – érződött még a hangodban a zavar.



Az út további részében hiába próbáltalak szóra bírni, 1-2 szavas válaszokat kaptam. Meglehetősen zavarban voltál. Ezt mosolyogva vettem tudomásul. Megnyugtatásul megfogtam a kezedet… Rám néztél és szemedből köszönet sugárzott. Csendben értünk haza. Kipakoltunk.



- Ügyes voltál ma, büszke voltam rád. – dicsértelek meg újra.



- Köszönöm Úrnőm, örülök, hogy elégedett velem. – Kezdek már megnyugodni. – válaszoltál a szememből kiolvasott kérdésre.



- A nap hátralévő részében kitakarítasz, míg én tanulok. Ne zavarj, csendben legyél! Ha kérdésed van, jelezd.

Így telt a nap hátralévő része. Majd mikor készen voltál, mellettem térdeltél, s megcsókoltad a lábam.



- Készen vagyok, Úrnőm. – mondtad, mikor rád néztem.



- Jól vagy? Minden rendben? Sikerült már megnyugodnod?



- Igen Úrnőm. Örülök, hogy a szolgálója lehetek, s hogy ilyen Úrnőm van, mint Ön.



- Eredj, foglald el magad, pihenj kicsit, míg én tanulok. Utána megyünk sétálni. – mosolyogtam rád.



Egy óra múlva a TV előtt találtalak meg. A TV ment, viszont te elaludtál. Betakartalak, leültem melléd, s TV-t néztem. Egy fél óra múlva zavartan néztél rám. Felpattantál, s mellém térdeltél.



- Elnézését kérem, drága Úrnőm. Elaludtam. Kérem bocsásson meg nekem.



- Semmi baj. Öltözz fel, öt perced van!



Hét perc múlva az ajtó előtt térdeltél, jelezve, hogy készen vagy. Mivel két percet késtél, így két pofonnal indultál.



Sétálgattunk a főtéren, beszélgettünk közben, s a kivilágításban gyönyörködtünk. Leültem a szökőkút szélére, de te jó szolgához méltóan állva maradtál, tudtad, csak az engedélyemmel ülhetsz le a jelenlétemben.



- Koszos lett a csizmám sarka, remélem, tudod a dolgodat.



Meglepődve néztél körbe, mire bokán rúgtalak a késlekedés miatt. Megtette a hatását, eszedbe jutott, mi a dolgod. Letérdeltél, megtisztítottad a csizmám sarkát, szépen leszopogattad, miközben a nyakadba tettem a pórázt.



- Ügyes kis ribancka vagy. Nem csak a szoknya áll jól, hanem szopikázni is tudsz.



- Köszönöm a dicséretet, Úrnőm, igyekszem megfelelni elvárásaidnak.



Ezután sétálgattunk még kicsit. Kicsit feszengtél néha, hiszen a nyakadban volt a póráz, rajta egy „SZOLGA” feliratú medállal, ami meg - meg villant a lemenő nap fényében. Elértük az erdő határát. Tudtad, imádom a természetet, így először nem lepődtél meg azon, hogy hová is hoztalak.



- Megérkeztünk!- szóltam. – Innentől kezdve négykézláb jössz mögöttem és minden lépésem után megcsókolod a talajt. Nem maradj le nagyon! – megfogtam a póráz végét, s te a szemedben félelemmel ereszkedtél négykézláb.



Tíz percig sétáltunk így, igyekeztél mögöttem, nem kellett rád szólnom.



- Állj fel! Ügyes voltál. – levettem a nyakadból a pórázt, s te megkönnyebbülve néztél rám.



- Köszönöm. – mondtad.



Hazafelé menet elnyaltunk egy fagyit, de az udvariasságról még otthon sem felejtkeztél el. Büszke voltam rád, s a teljesítményedre is.



- Velem alhatsz ma este. – közöltem, mikor ágyaztál.



Kezed megállt a levegőben, boldogan és meglepődve néztél rám.



- Köszönök szépen mindent.



Aznap este mindketten mosolyogva aludtunk el.