Gábor visszatérése után történtek (4)

Gábor elképedt, összerázkódott, s majdnem elfintorodott, mikor megérezte a kellemes illatot. Elmosolyodott, színpadiasan forgolódott, szinte odakínálta magát és teste minden porcikáját. Félix megszórta mindenhol, alaposan. Végül megmutatta a márkát is a flakonon s hozzátette:
- Mivel mellettem, de nem velem alszol, ezért szeretem, ha jó az illatod, legalább annyira, mint a sajátom !
Gábor elcsodálkozott az elhangzottakon, majd vontatottan megszólalt:
- Uram! Tudom nagy fegyelmezetlenség tőlem, hogy engedélykérés nélkül merek szólni. A büntetést is vállalom ezért, de had mondjam végig! – kérte alázattal.
- A büntetésed attól fog függni, mennyire indokolja a téma a megszólalást! – válaszolta s intette Félix, hogy beszéljen.
- Pár napja, mikor megengedted, hogy az újságokat levigyem, s belenézzek találtam egy cikket arról, hogy mi okozza a legnagyobb élvezetet a férfinek, ha homo! – hangsúlyozta ki a férfi s a homo szót Gábor. – Kérlek, engedd meg, hogy hálám jeléül ezt megtegyem Neked! Elcsodálkozott Félix, majd megkérdezte, miről olvasott? Azt válaszolta a mélytorkozásról.
- Az, nagyon komoly és nehéz feladat, nagyon gyakorlottan szabad csak hozzákezdeni, mert rossz módszer esetén, aki végzi - a másik összes ondóját is - szájába kaphatja és az első nyállal – akaratán kívül – lenyelheti. S tudod, ezt ellenzem. – szólalt Félix s magyarázta is mindjárt meg.
- Igen, Uram, de azt írta az újság, hogy az ondó természetes dolog s zömmel fehérjéből áll, így nem okozhat bajt, gondot. – erősködött Gábor.
- Persze, így volt akkor, mikor azt írták! De ma - több tíz évvel később vagyunk - és sok emberben lehet már HIV vírus csírája, ezért tilos a másik testnedveit bevenni, ránk engedni stb. Érted? – kérdezte meg Gábort.
- Hát, csak részben. – jött a felelet.
- A mélytorkozás nagy gyakorlatot kíván mind a kettőtől! Aki teszi, annak meg kell szoknia, hogy a torkáig hatol a másik farka, és nehezen kap levegőt is, öklendezik először attól. Ezen túl kell lendülni! A másiknak pedig, azt kell éreznie, meddig teheti, meddig húzhatja a másik fejét a farkára, valamint mikor érzi a gyönyör közeledtét, időben ki kell tudnia húznia s félre spriccelnie! Ha korán teszi, akkor nem éri el a csúcsot, s folytatni kell még, ha pedig későn, akkor …, de azt már mondtam! – foglalta újra össze a véleményét, miközben magában vívódott azon, hogy magától mit ki nem talált Gábor, s mennyire kezd kreatív s önzetlen lenni felé.
Egy ideig mindketten hallgattak, majd eldöntve annyit mondott Félix:
- Értékelem, hogy mit szeretnél, mire készültél! Ezért nem lesz büntetésed! Örülök is, hogy már azzal is törődsz, mit, hogyan szeretne a másik, mi kellemes neki, de bízd rám még magadat és ezt is egy ideig, hogy vezesselek, irányítsalak, tanítsalak!
- Igen, Uram! – szólt lehajtott fejjel Gábor. Kicsit talán csalódott is volt.
- Akkor most gyere közelebb, fel a kezekkel a fejed fölé! – parancsolta és élvezettel szagolgatta körbe a testét, miközben itt-ott meg is simította kedvesen. Ránézve látta Gábor, hogy megenyhült a nézése, már mosoly is bujkált szeme sarkában.
- Míg szagolgatlak, elmondhatod, ha van mit arról, maradtál-e s miben Zsomborral a továbbiakban?
- Csak annyiban, hogy találkozunk még! S akkor lesz, lehet is hármas, ha Te megengeded. – korrigált Gábor gyorsan s félénken rá nézett a szemével.
Félix úgy tett, mint aki nem vett észre semmit.
– Ja, és kecsegtettem azzal is, hogy szombaton arra is jöhetünk, ha úgy döntesz, s ha ráér, szabad lesz, talán már meg is történhet. – folytatta a beszámolóját Gábor.
- Csak nem adtad meg a mobilszámomat? – kérdezte meg ijedten Gábortól Félix.
- A sajátomat sem adtam volna még meg, a Tiedet, pedig csak utasításodra tenném! – jelentette ki az határozottan.
- Ha akarjuk, tudjuk, hol találjuk meg! Ő, pedig ne keressen, bár már ide találna, ha akar(na). – gondolkozott el Gábor.
- Így van! – erősítette meg Félix– de nem fog! Annál komolyabb, hogy hívás nélkül nem jön! S ha akar komolyan minket, vagy Téged – cukkolta Gábort – akkor is kivárja, míg megtaláljuk, megtalálod! – hangsúlyozta.
Gábor megint elkomorult, majd látszott megszólal, de elharapta.
– Mondd csak, nyögd ki! – bíztatta Félix. – Úgy könnyebb, vagy már nem vagyok a barátod? – nyomta meg a barát szót.
- Miért, már nevezhetlek a barátomnak? Én is? – kérdezte reménykedve Gábor.
Elnevette Félix magát, mert olyan mókás volt, ahogyan tétlábolt ott a fürdőszoba közepén, hol reménykedve, hol lelohadva. (Meg kell zabálni ezt a srácot! – gondolta, de nem tette meg!)
- Annak nevezel, aminek akarsz, de ne feledd, hogy ha más előtt teszed, akkor annak következménye is van! Nem, nem arra gondolok! – nyugtatta meg, mert látta, megint elkámpicsorodik.
- Hanem arra, hogy ha a barát szót velem kapcsolatban más előtt kiejted, akkor máskor is annak kell nevezned! Vagy nagyon meg kell indokolnod, hogy már miért nem leszek, vagyok az! – s nevetett Félix. – Gyere, feküdjünk le! Holnap is lesz nap! – sürgetett s arra gondolt, még kis idő eltelik a lefekvésig! Gábor a hálószoba felé indult, de én a folyosó ajtóra mutattam.
- Ma a nappaliban alszunk. – jelentettem ki. Gábor megtorpant s megszólalt:
- Ott csak a kanapé van, az meg elég kényelmetlen egy embernek is, nem hogy kettőnknek.
- Majd meglátod, van ott más is! – szóltam sejtelmesen s elindultam. Jött utánam.
A nappaliban kérte Félix, hogy nyissa ki az ágyneműtartót, rámutatva annak egyik oldalára: - Ott nyílik!- mutatta. Odalépett, s mikor kinyitotta, elbámult. Az ágyneműtartóban egy acél ketrec volt 1,5m*1,5m*1m méretben. Mellélépve a másik két oldalát is felnyitotta, így jobban láthatóvá vált. Gábor már magához tért s most érdeklődve szemlélte. Kinyitotta az ajtaját.
Utasította Gábort, hogy vegyen le magáról mindent. Nekilátott, kicsit bajlódott a kikapcsolásokkal, de végül is sikerült. Letette a földre és rá nézett Félixre.
– Bújj be! – intett Neki. Kicsit nehézkesen tudott bepréselődni, mert kicsi volt a hely számára, de összehúzódva azért sikerült. Így háttal volt.
– Fordulj meg, látni akarlak! – szólt Félix.
Gábor addig helyezkedett, míg megfordult s úgy feküdt, de így sem sok látszott belőle.
- Aludj! – szólt rá – én még kimegyek a teraszra.
Így is tett, de leoltotta a lámpát s kinyitotta az ablakot. Friss levegő jött be azon. Gábor megborzongott. Visszalépett, s egy pokrócot adott be a rácson, hogy takarózzon bele s kiment. A konyhában evett valamit, így onnan a lámpafény némi fényt vetett rá. Gábor fészkelődött, majd egyre egyenletesebben lélegezve, elaludt.
A teraszon ült, nézte a csillagos eget, amin nem volt felhő. Kis szellő járt, nem volt meleg, de hideg sem (felöltözve!) Gondolkodott. - Jó vételt csináltam! – állapította meg. Nem is gondoltam, mikor megkötöttem. Azt hittem, sokkal többet kell majd fegyelmezni, büntetni, meg kell törni az akaratát. De nem! Voltak, vannak hullámvölgyek, visszaesések természetesen, még néha lázad a sorsa s egyes módozatok ellen, de már nem fél, nem retteg tőlem! S ez fontos! Tudja, látja, el is fogadja, hogy bár néha fájdalmas, sokszor gyötrelmes, nehéz a sorsa, de már látja az alagút végén a fényt, a szabadulást. Bár …..azt is sejti már, hogy nem lesz többé az, aki volt! Az ellen is küzd! Magával, magában viaskodva!
(folyt. köv.)