A fekete táska

Pár hónap után végre eljutottam oda, hogy a költözést követően végre kialakult a napi ritmusom és lett arra is szabadidőm, hogy átnézzem a megmaradt, bontatlan dobozaimat. Az új lakáshoz egy utcáról nyíló garázs is tartozik, amit pillanatok alatt megtöltöttem azokkal a cuccokkal, ami nem volt létszükséges számomra.

A novemberi hideg miatt belülről magamra zártam a garázsajtót, felkapcsoltam a lámpát és elkezdtem kinyitni a dobozaimat. Hirtelen költöztem, ezért már azt se tudtam, hogy mibe mit rejtettem. Egyik pillanatban aztán előkerült a fekete táska. A FEKETE TÁSKA, amiben a kedvenc játékszereimet tartom. Elővettem belőle a lovaglópálcát, az ostort és az ő fekete ruháját, amit mindig is viselt Liza a piszkos játékaink közben. Mosolyogva néztem körbe a hidegben, mire megpillantottam a garázsajtó tartórúdját a bejárat felett és beindult a fantáziám. Mennyire örült volna ennek a helyszínnek, de Lisa már nincs, már távol van.

Gondolatban láttam, ahogyan áll mellettem a garázs előtt izgatottan várakozva, majd kinyitom neki az ajtót és intek neki, hogy jöjjön utánam. Bár alapvetően cserfes lány, ha közös kalandunk volt, akkor inkább hallgatott és figyelte az utasításaimat. Mennyire jó lenne, ha most is itt lenne és magunkra tudnám zárni az ajtót. Aztán szembe állnék vele és tömören csak annyit mondanék: „Vetkőzz le teljesen!”

Imádtam a gyönyörű testét és az ártatlan fiatalságát. Most is emlékszem minden egyes porcikájára, a bőre minden egyes négyzetcentiméterére. A kikötözés az egyik kedvenc játékunk volt és most a garázsajtó rúdja pontosan megfelelő lenne, hogy a két kezét hozzákötözzem és ő védtelenül, teljesen meztelenül álljon előttem. Aztán a szájgolyóval elhallgattatnám, hogy csak elfojtott hang jöhessen ki a torkán és senki se hallja rajtam kìvül, hogy mi történik idebent.

A kedvenc játékszerünk a kötözéshez lovaglópálca volt. Számtalanszor kötöztem ki a legkülönbözőbb helyeken - akár zárt, akár eldugott, de nyílt helyeken -, a végeredmény mindig ugyanaz volt. Felizgatott minket a lovaglópálca érintése. A kezemben egyre nagyobb erőt éreztem, ahogyan kezdetben csak a pálca végével, szinte simogattam a testét, aztán kisebb, majd egyre nagyobb ütéseket mértem rá. Őt felizgatta a fájdalom, engem pedig az, hogy egyre jobban benedvesedett ettől.

A közös játékunk közben hátulról mindig szorosan átkaroltam, majd az egyik kezemmel a puncijába nyúltam, hogy érezzem az egyre fokozódó nedvességet. Ekkor tudtam őt a legjobban megbüntetni, ha rosszkislány volt. Ha megszegte a szabályokat, akkor megvártam, hogy teljes extázisba jöjjön és egyszerűen hazaküldtem. Nem volt szex és nem volt testi kontaktus, amire mindig is ki volt éhezve. Önuralom kellett ehhez nekem is, de egy-egy ilyen büntetés mindig megtérült a jövőben.

Bárcsak itt lenne…

Bárcsak itt lenne a novemberi hidegben és látnám a libabőrös bőrét, hallanám a lovaglópálca suhanását a levegőben…

Hallanám a fájdalmas, de mégis kéjes, elfojtott nyögéseit...

De lesz újra valaki, akivel ezt újra átélhetem...

Csak várni kell...