Rabszolga-tábor a Duna-Tisza közén (5)

A karámban a futás végét az jelentette, mikor megszólalt a kolomp, mert ezzel jelezték az ebéd, pontosabban az étkezések idejét. Így még két kört futtattam velük, kihasználva, hogy a lovaglóostor még a kezemben van, csipkedtem a testüket, ahol értem, de végül parancsba adtam:
- Irány a fürdőszoba, gyors tussolás, majd átöltözés, vagy inkább felöltözés s menjetek ebédelni! Sajna délután már nem a kezeim között lesztek, de ha még akartok lenni, akkor jelezzétek a kitett ládába dobott cédulával s akkor erre is lesz még alkalmunk! Jó étvágyat, öröm volt veletek dolgozni. – tettem még hozzá.
- Köszönjük Uram, hogy szolgálhattunk Neked. – hallatszott tőlük, majd elmentek.
Lassan magam is elbattyogtam az ebédlőbe, ahol már vártak a saját subjaim, nagyon is.
Bár az volt a kérés, hogy nagyon a domok ne tárgyalják ki subjaikkal, rabszolgáikkal az addig történteket, de ezt senki sem tartotta ne. Innen is, onnan is hallatszott a halk, de izgatott beszámoló.
Ennek az vetett véget, hogy a szervezők is megjelentek az ebédlőben: - Jó étvágyat! – kívántak s leültek közénk ők is enni, így már nem lehetett élménybeszámolókat tartani.
Az ebéd végeztével még volt pár perc azért arra, hogy annyit megkérdezzek, hogy mindenki betartotta az előzetes megállapodásokat, tabukat, s mivel erre igenlő felelet jött, arra biztattam őket, hogy továbbra is legyenek engedelmes, jó szolgák.
Megszólalt az újabb kolomp s ez jelezte a délutáni foglalkozások kezdetét, ami rövidebb volt a délelőttieknél, mert csak 21 óráig tartott, azaz 4 órát.
Kilépve az ebédlőből már ott álltak s vártak a délutáni subok, akik a vendég domokkal érkeztek. Az egyik fiatalabb, olyan harmincasnak saccoltam, középmagas, izmos, hullámos, göndör szőke hajú srác volt, még kissé a fenekén volt a tojáshéj, ami látszott is, mert kicsit rémülten nézett rám, mikor megjelentem.
(Most már emlékeztem, hogy a rabszolga asztalnál a délelőtti subjaim mellé, ült s végig beszélt, érdeklődött tőlük, kicsit vontatottan válaszolgattak neki, miközben rám-, rám néztek át.)
A másik sub, jó negyvenes volt, alacsonyabb, de mokányabb kinézettel, látszott a testén pár tetoválás. Sűrű, igen rövidre nyírt frizurát viselt, ma divatosan féloldalt szinte kopaszra nyírva s a másik oldalról a haja átfésülve. (Nem igazán kellemes viselet egy subnak, de ez az ő baja lesz. – gondoltam meglátva.) Erősen sötét bőrű volt, látszott, hogy nem pincében napozott eddig sem. Viszont alig voltak szőrszálak rajta, azok is mereven álltak, kis csoportokban a testén elszórva. Ő már sokkal gyakorlottabbnak látszott, s az is megállapítható volt, hogy kemény a gazdája, mert amint meglátott, már bukott is térdre, majd tette a kezét a tarkójára s kihúzta magát. (Jó idomítás, sokat kaphatott ezért, hogy így legyen. – állapítottam meg, bár a domjából ezt nem néztem volna ki.)
Eléjük lépve, már a fiatalabb is követte társa példáját s térdre hullott előttem, de a rémület megmaradt a szemében, mert rám nézett.
- Ki engedte meg neked, te köcsög, hogy rám nézz s pláne, hogy bámészkodj? – dörrentem rá morcosan.
- Jaj, bocsánat, Uram! – hebegte a srác s lekapta a tekintett rólam s a földre szegezte maga elé. Így is látszott, hogy reszket, mint a kocsonya.
- Azért, de fel s futás a lovardába! – utasítottam őket, mert el akartam tüntetni a többi kijövő mester s szolga elől azokat.
- Igenis, Uram! – jött szinte egyszerre a válaszuk s már el is iramodtak.
Én még megvártam a fiatalabb rabszolga mesterét s magamhoz intve megkérdeztem, hogy mi a gond a rabszolgájával? Vállat vont, majd kelletlenül azt válaszolta:
- Igen jönni akart ide, de a délelőtt látottak, tapasztaltak s főleg a hallottak Rólad – a két lánynak kiszolgáltatott subokról – erősen megingatták az önbizalmát. Nagyon félénk, szelíd srác, kérlek óvatosan vele. Nem igazán rabszolgának való. A fájdalmat nehezen, pontosabban egyáltalában nem tűri, viseli jól, de majd meglátod. – válaszolta.
- Akkor miért hoztad ide? Pont ide? – kérdeztem meg megrökönyödve a hallottaktól.
- Mert, csak. – szólt vissza flegmán s már fordult s indult el a mestere.
Nem szóltam, bár szívesen mondtam volna pár keresetlen szót erre, a domról s annak felelősségről a subjával szemben, de elhallgattam. Csak magamban füstölögtem.
Érdekes, hogy az idősebb szolga azonnal érzékelte a hangulatomat, mikor beléptem hozzájuk. Nem is kellett semmit tennem, mondanom, már elém térdelt, átfogta a térdeimet s óvatosan elkezdte nyalni a sportcipőmet, majd mikor hagytam, lassan egyre feljebb haladt a nyalakodással s végül már elért a sportnadrágon száráig. Itt kicsit megállt, várt s mivel még ekkor sem tettem semmit, így lassan, óvatosan, de haladt tovább. Körbenyalta a nadrágot kívülről, majd érzékelte, hogy a farkam már kezdett éledezni, így arrafelé haladt s megnyalta a végét a nadrágon át. Kicsit ott időzött előtte a szájával, majd újra megnyalta s próbálta már bekapni, de ez nem ment a nadrágon át.
Ezért újra körbenyalogatta, alaposan, majd visszatért a combjaimra s ott kezdte érdes nyelvvel folytatni a nyalást, míg csak már dárdaként nem állt mereven a farkam.
Ekkor leállítottam s megkérdeztem:
- Ha lovagolni is ilyen jól, érzékien tudsz, mint felállítani, akkor pattanj nyeregbe az egyik lovon! – parancsoltam neki és a tenyeremmel felállás közben nagyot csaptam a popójára indításképpen, majd a fiatalabbhoz fordultam:
- Te is tudsz lovagolni? – néztem rá s nemleges választ vártam tőle.
Nem azt kaptam. A srác lassan rám nézett fel, majd megszólalt:
- Igen, Uram, tudok. – szólt halkan s mg hozzátette:
- Elnézést Uram az előbbiért, többet nem fordul elő. – nyögte ki rám hagyva, hogy értem-e mire mondja.
Rácsodálkoztam egy pillanatra, de palástoltam, ezért inkább megragadtam a szép, hullámos, gesztenyeszínű haját, belemarkoltam s úgy húztam fel teljes térdelésbe, míg bírtam s a szemébe néztem mereven:
- Jól figyelj ide! Azért jöttél, hogy szolgálj itt. Nem anyámasszony katonája vagy, hanem rabszolga. Viselkedj ehhez méltón!
- Úgy lesz Uram! Köszönöm, Uram! – szólt a srác már sokkal bizakodóbban.
- Ne hallgass, s főleg ne kérdezősködj sokat, s akkor nem fogsz félni attól, ami esetleg be sem fog következni. Megértetted? - néztem a szemébe.
- Most akkor trappolj te is, hozz egy lovat magadnak s egyet nekem is! Ott, azt a deres szürkét! – mutattam, majd kiindultam a már kiment másik után.
Az kint keringett a kinti karámban, mert nem tudta a következő parancsot. Azért felkaptam az ott hagyott lovaglóostort s csaptam rá és a lóra is párat. Az megugrott, de a srác jól kapaszkodott, fent maradt a ló hátán.
- Azért, így kell ezt! – dicsértem meg őt, majd én is aközben kihozott lovam hátára pattantam s elindultam vágtában ki a rétre s kerülve megint távol a határon futó úttól a kiserdő s a tó felé.
Nem akartam sem találkozni újra a csajokkal, de ugyanazokat sem akartam véghezvinni a tónál. Máson törtem a fejemet.
De előtte mg ki akartam próbálni, hogy mind a ketten jólovasok-e, ezért alaposan megizzasztottam őket a mezőn, akadályokat ugrattam velük, majd végigtrappoltunk a tó partján a kis vízben is s kijőve, megint teljes vágtában haladtam a kis erdő felé s az első fáknál álltam meg.
(folyt. köv.)