Megkaptam

Keresztülnézett rajtam. Ez zavart a legjobban. Hiába próbáltam különböző módokon felhívni magamra a figyelmét – jattal, kedves megjegyzésekkel –, az igazat megvallva egyáltalán nem érdekeltem.
A Hattyú étterem ahol dolgozott a belváros egy félreeső utcájából nyílt, klasszicista épület szenespincéjét alakították át kiváló érzékkel. Szimpatikus fiatal pár vitte az üzletet. Mindennap itt ebédeltünk a munkatársaimmal, 20 perc pihenés a hajtás közepette. Mikor először megláttam rögtön kész lettem tőle. Hosszú egyenes fekete haj, kreol bőr, kék körmök, gyilkos, áttetsző szürke szem és egy haida a kézfején. Melinda. Egyszer valaki a nevén szólította, így tudtam meg.
Naponta 20 perc jutott nekem belőle. Csak őt néztem kaja közben és ha felém fordult miközben hordta ki a megrendeléseket rögtön elkaptam a fejem és elvörösödtem. Ha kifelé menet köszöntem neki, maximum egy ’sziasztok’ volt a válasz. Egy ilyen nő megveti a mi fajtánkat – négy-öt sótlan irodai dolgozót.
Sokáig kellett győzködnöm magam, hogy ebédidőn kívül egyedül is bemenjek a Hattyúba. Tizenegy körül zárt, előtte egy órával már csak lézengtek a vendégek. Leültem, ő kijött és hidegen megkérdezte, hogy mit szeretnék. Égő arccal rendeltem. Kis idő múlva kihozta. Ettem és fizettem. Minden a lehető legkimértebben zajlott részéről. Csalódott voltam és dühös. Legalább egy mosolyt elereszthetett volna. Biztos voltam benne, hogy levette, hogy mennyire bejön nekem, de csöppet sem érdekeltem.
Hetek teltek el és egyre jobban sóvárogtam. Egy hétköznap újra lementem vacsorázni, már elmúlt tíz óra. Senki nem volt a Hattyúban. Melinda elhúzta a száját mikor meglátott:
- Mindjárt zárunk, már leszedtem a terítékeket, csak a hátsó helyiségben van pár asztal – közölte kimérten.
- Rendben – mondtam és követtem. A testén feszült a fekete farmer. Dereka néha kivillant a pólója alól. Magas sarkú fekete bőrcipőt viselt harisnya nélkül.
A hátsó különteremben valóban meg volt terítve még néhány asztal. Leültem és idegesen lapozgattam az étlapot. Nem igazán láttam. Végül egy roston csirkemell filét kértem rizzsel és egy pohár portugiesert, reméltem ez majd kicsit lenyugtat. Melinda a lehető legnagyobb ellenszenvvel vette fel a rendelést, majd sarkon fordult és leadta a konyhán. Néhány perc múlva kihozta a bort, lerakta az asztalra, miközben én idegesen a pohár után nyúltam, de véletlen meglöktem a kezét, így a poháralátétet leejtette a kövezetre az asztal alá. Elsüllyedtem volna szégyenemben.
- Most akkor vedd fel – mondta ellentmondást nem tűrő hangon és én már hajoltam is le a papíralátétért. Letérdeltem, hogy beférjek az asztal alá.
A fejem az étterem kövein koppant, a szemöldököm felrepedt. Hirtelen nem értettem mi történt, kellett néhány másodperc, amíg rájöttem. Melinda bőrcipője a fejemet a kőre nyomta. Rájöttem, hogy mikor lehajoltam egyszerűen lerúgott a kövezetre. Próbáltam felemelni a fejem, de még egyszer erőteljesen a fejemre lépett. Most már az ajkamon éreztem a vér ízét.
- Minek jössz ide ilyenkor?! – hallottam Melinda hangját erélyesen a távolból.
- Én csak… csak… enni – nyöszörögtem. Még egyet kaptam, ezúttal a cipője sarka vájódott a nyakamba.
- Hát akkor most eszel egyet, kis köcsög! Fordítsd felém a fejed!
Addig arccal a kő felé feküdtem, most jobbra fordítottam a fejem, de a fájdalomtól és a sokktól nem tudtam felnézni, csak a magas sarkút láttam magam előtt. Éreztem Melinda lábának és bőrcipőjének a kevert illatát. Hirtelen erős izgalom töltött el, remegni kezdtem.
- Melinda, figyelj… - kezdtem volna bele hirtelen, de erősen orrba rúgott.
- Kussolj, azt csináld amit mondok!
Eleredt az orrom vére is. Ez volt az a pillanat amikor megadtam magam. Utólag nem is tudom eldönteni, hogy fizikailag képes lettem volna-e védekezni, vagy sem. Fel tudtam volna-e kelni és ellenállni… Talán újabb rúgások következtek volna és lenn maradok… Nem tudom. Csak azt, hogy megadtam magam Melindának.
Folytatása következik.