Magasságok és mélységek (V. Gazdámnak)

Magasságok, mélységek (V. Gazdámnak)

Érzelmeinket, legféltettebb titkainkat kiszolgáltatni, ez minden SUB értéke. A domináns érzelmeit többnyire elrejti. Mintha nem is lennének. Gazdámat tekintve nagyon is vannak. Azt hiszi, nem tudom. De amikor rámnéz… Szavak nélkül is tudok mindent. Máig nem tudom, mi alapján választott ki. Hogyan talált rám. Nem tudom, hogy lettem az a legszerencsésebb akit egy olyan dom választott aki dom-nak született. Nem csak az egója. Mindene. Írom ezt annak tükrében is, hogy a minap rendesen megégettem itt magam más valakivel. Olvastam egy blogbejegyzést. Elképesztően tetszett. Egy domináns írása volt. Az írás rendkívül érett. Tapasztalt. Mély. Benne volt a kiszemelt szubmitiv partner teljes lelki átalakítása. Annyira tetszett az írás, hogy egy dícsérő levelet írtam a blogírónak. Mivel heteró férfiről van szó, csak az írásának a méltatása volt a téma. Nem akartam, hogy rossz következtetésekre jusson. (Sok mással ellentétben én mindig tiszteletben tartottam mások nemi identitását és eszembe sem jutott heterókra ráhajtani). A levelem látta de nem válaszolt. Hangsúlyozom, hogy az írás mind irodalmilag mind témájában annyira érett volt hogy az összkép valahogy nem állt össze bennem. Ugyanis aki írta nincs harminc éves. Így hát újra írtam neki és megkérdeztem, hogy az írásával kapcsolatban tehetek-e fel kérdéseket. Most már kaptam választ. Igaz közvetve. Többé nem láttam a blogbejegyzését. Rám jellemző, hogy azt hittem, törölte. Aztán Gazdámmal meghánytam vetettem az egészet. Elmeséltem neki, hogy milyen rendkívüli ez az írás amit hirtelen törölt az illető. Gazdám világosított fel, hogy nem az írását törölte a dom hanem engem tiltott le. Mindegy, nem róla akartam írni, csak jelezni, hogy mennyire nem mindegy, hogy az ember kivel találkozik össze. Egy ilyen egóval rendelkező aki maga sem tudja, miért tiltott le, vajon mennyire képes darabjaira zúzni egy SUB lelki világát? Legfőképp lelki egészségét. Személyiségének alapjait. Azét, akit nem alattvalójának hanem áldozatának választ ki.

De most folytatom a saját történetem.

Minden kapcsolatnak vannak mézes hetei. Sajnálom, hogy a mienknek én vetettem véget idő előtt, mert a szolga hibát követett el. Igen. Én. Nem tűnt nagynak. Egyszer már előfordult. De engedetlenség volt. Engedetlenség ami ismétlődés esetén minden domináns szemében büntetendő.

A sub/dom közti kapcsolat határai nincsenek kőbe vésve. Nincsenek szabályok. Illetve vannak de azt mindig az adott két ember alakítja. Én komolyan vettem hogy lett egy gazda az életemben. Ő ís, de ő a kedvemben akart járni mert még új volt nekem ez az ösvény. Tudtam, hogy szilárd elvei vannak. Még szilárdabb jelleme. De a kedvessége amit mutatott felém, mindezt elfedte és én kezdtem ezeket nem komolyan venni. Voltak jelek, hogy a kapcsolatunknak lesznek keretei. Szabályai. Feltételei. Lassan vezetett be abba a rendszerbe, melynek ő a királya én pedig az akit beengedett a királyságába alattvalójaként.

Az engedetlenséget egyből bevallottam neki. A haragja nem volt kegyetlen de megvont tőlem valamit. Furcsa ez, mert nem ő tette hanem én. Én nem bocsátottam meg magamnak, hogy megszegtem azt a szabályt akinek tartoztam vele. Nem azért mert rám kényszerítette. Hanem azért mert szerettem.

Mondtam, nem mindegy hogy kinek fogadunk hűséget. Ő több mint dom. Több mint az a kapcsolat, mint ami volt. Eddig.

Ő végérvényes volt. Megkérdőjelezhetetlen. Az az egy akiből nincs több. Így láttam az engedetlenségem tükrében őt.

Aztán eltelt pár nap a következő találkozásig. Ahogy már sok mindennek, az érkezésemnek is voltak szabályai. Belépek a nyitott ajtón. Leteszem a holmim az előszobában és várok. Várom, hogy kijöjjön. Én letérdelek és köszöntöm lábának csókjával. De most nem jött ki. Bentről hangok hallatszottak. Telefonált. Vártam. Továbbmenni nem mertem. Majd kijött. Lábát engedte csókolni de közben végig telefonált. Aztán visszament. Kezével intett. Kövessem. Vissza heveredett az ágyra. Rámutatott a lábára. Szótlanul oda térdeltem és lábait kényeztettem a számmal. Látszólag minden ugyanaz volt. Lábának kényeztetése amit úgy szeret. De rajtam ruha volt. A nyakörvet sem tette rám. És telefonált. Hiába tettem meg azt amit korábban ugyanúgy semmi sem volt a régi. Ignorált. Szótlanul végeztem lábának imádatát. Belül fájt minden. Ahogy figyelmen kívül hagy. Nem tesz méltóvá hogy aki a lábainál esdekel azt észre vegye. Hamar feltűnt neki. Megkérdezett. Mondtam, nincs semmi bajom. Nem mondtam ki, mit érzek hiszen büntetés alatt voltam. Nem volt jogom hozzá. Még akkor sem amikor megkérdezte. Ő a legjobb dom és én méltó akartam lenni.

Egy ideig semmi sem változott. Nem vett észre. Illetve nem úgy ahogy szokott. Nem úgy mint amikor boldogan teszek a kedvére.

Ugyanúgy tettem mindent. De most szívszorongva. Nem közönyösen. Teljes odaadással mint mindig. De nem boldogan. Szomorúan.

Aztán letette a telefont és figyelni kezdett rám. Tekintete visszatért. Szép férfias arcának a legszebb megnyilvánulása. Mély tekintete, mely egyszerre férfias és lenyűgöző és egyszerre értő és Figyelő. Nézett. Újra látott engem és én tudtam enyhül. És a szomorúság reménybe ment át. Minden ugyanaz volt mint amikor elkezdtem. De akkor nem léteztem a számára és most újra léteztem.

Nézett. Újra látott. És belőlem mély romjaimból szakadt fel a megkönnyebbülést hozó hitvallás: - szeretem Gazdám - Mondtam szemébe nézve és ő jelezte, elfogadja, megérti.

Sírtam. De csak belül de már a boldog megkönnyebbüléstől.

Elengedett. Két óra telt el hogy érkeztem majd mentem.

És én kétszer sírtam belül. Először a szomorúságtól majd a boldogságtól. Tanultam. Megtanultam milyen subnak lenni úgy ahogy az csak a könyvekben létezik. Megtanultam változni. És még valamit. Megtanultam, hogy most már megbocsáthatok magamnak mert ő megbocsátott.