suprapositio - Domináns Férfi

L’homme c’est rien – l’œuvre, c’est tout

Való igaz, hogy a mű minden; ez esetben légy te a mű. Az én művem. Az alkotás, amit részben magam képére, részben magam teljes ellentéteként, részben magam kiegészítéseként alkotok. A formálás olykor finoman, olykor erőteljes; olykor kimondatlan és indirekt, máskor viszont akár bántó (vagy izgalmas) expresszivitással történik. Néha talán inkább élettelen, kemény gránit megformálásához hasonlít, máskor inkább eleven, bár szilaj állat betöréséhez, idomításához.

No persze, minden alkotó hozott anyagból alkot, így nem teljesen közömbös, milyen vagy, amikor a kezeimbe veszlek. Az sem közömbös, mivé akarsz válni. De a leglényegesebb, hogy vajon mivé fogsz ténylegesen válni. Az alkotás eszköze és célja is jelentős részben szexuális természetű – ám nem kizárólag, és talán nem is elsősorban az.

Csakis szubmisszív (vagy azzá formálható) nőt keresek, aki világosan tudja magáról, hogy alkalmas erre. Az alárendelődés alatt valóban alárendelődést értek, nem csak egy játékot, amikor mindketten úgy teszünk alkalmanként, mintha az lenne. Az idomításhoz van türelmem, azonban a tétova hezitáláshoz, határozatlansághoz, gyermekies ide-oda játékokhoz nincs. Klasszikus értelemben vett párkapcsolatra nincs igényem itt – sőt, ennek hiánya jelenti számomra az igazán gátlástalan kibontakozás igazi kereteit. Előre bocsátom, hogy a hűvös, szigorú, nyers, távolságtartó stílusban lelem élvezetemet.

És hogy milyen vagyok én? Nem hinném, hogy a szokásos kvalitások felsorolása értelmes dolog lenne (önmagát nyilván mindenki kedvezően jellemezné, függetlenül a valóságtól). Talán többet mond ennél már ez a néhány sor is – elvégre a stílus maga az ember. Nem így van?