Új vagyok még a BDSM világában. Habár switchnek írtam be magam, idővel a domináns oldalra fogok inkább húzódni, de nyitott vagyok és ezért semmi jóból nem szeretnék kimaradni. Igényes, visszahúzódó, de határozott embernek tartom magam. Jobb szeretem előbb megismerni azt, akivel később rövidebb vagy hosszabb távon játszadoznék.
Ami mindennél jobban felizgat, ha látom, hogy a partnerem élvezi, amit vele csinálok. Imádom kielégíteni a vágyait, de nekem is vannak elképzeléseim. Nagyon szeretem a kiszolgáltatottságot, hogy bármit tehetek a másik féllel, akit játékszerként kényeztethetek kedvem szerint. A kemény fizikai alázás nem az én asztalom, vagyis a keményebb szadizmus. A verbális alázás pedig szerintem nem a degradáló jelzőkről szól, de erre még nyitott vagyok. A lábak, a kikötözés és a pisi különösen izgat.
Fontos kiemelni, hogy a biztonság és a bizalom számomra is nagyon fontos, ezért a megfelelő védekezésről minden tekintetben szeretnék gondoskodni.
Kicsit, hogy magamról is meséljek: Jelenleg egyetemre járok (PhD). A zene a hobbim, de inkább az írás részét élvezem. Imádok olvasni is. Plusz a parfümöket is nagyon szeretem, még sajátokat is szoktam csinálni. Alapvetően nagyon határozott személyiség vagyok, de amíg nincsenek lefektetve a szabályok addig tartózkodom, nehogy félreértés legyen belőle. A bizalom kulcsfontosságú, ennek alapja pedig az alapos kommunikáció, úgyhogy én szeretem, ha nyersen, sallangok nélkül tudunk beszélni.
Keresett partner
Egyedülállók
Domináns Nő, Fetisiszta Nő, Mazochista Nő, Szubmisszív Nő, Bizonytalan Nő, Vanilla Nő, Switch Nő, Szadista Nő
Kor: 18-40 év
Magasság: 140-180 cm
Súly: 40-80 kg
Kapcsolati adatok
A kapcsolati adatok megtekintéséhez Neked vagy a felhasználónak VIP tagnak kell lennie!
Partnerkeresés célja
Alkalmi BDSM/szexuális kapcsolat / Tartós, kötetlen BDSM/szexuális kapcsolat
Beszélt nyelvek
Angol, Magyar, Német, Olasz
Érdeklődés a BDSM-ben
Kipróbálnám
Anális játékok, Anális sex (adni), Anális sex (kapni), Beöntés, Bezárás, Csipeszek, Dominancia, Elektroszex, Erényöv, Fóliázás, Gyertya, Láncok, Latex, Maszturbáció, Orális szex (adni), Orális szex (kapni), Pisi, Prosztatamasszázs, Vibrátorok
Nem izgat, de csinálhatjuk
Korbács, Szembekötés
Izgat
Kötözés, Lábimádat, Mellbimbók
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Játék, Mozi, Múzeum, Olvasás, Zenélés
Zenék
Elektronikus, Funky, Jazz, Klasszikus, Pop, Rhythm'n'blues, Rock'n'roll
Filmek
Animációs, Fantasy, Mese, Sci-fi, Történelmi
Könyvek
Novellák, Regény, Történelem, Tudományos