Köszöntöm a profilomom!
Viszonylag régóta vagyok jelen az oldalon, ami nem véletlen, hiszen ezek a vágyak már kezdettől bennem vannak.
Testi, lelki vonalon egyaránt érzem, számomra ez a helyes irány, ez a megfelelő hozzáállás és viszonyulás, ez teszi kerekké az életem.
Persze, egyedül kevés vagyok ehhez, ezért "keresgélek".
Nagyszerű lenne megint tartozni Valakihez, akár egy-egy rövidebb kapcsolódás erejéig, akár hosszabb távra elköteleződni, hogy tényleg minden kerek lehessen.
Fantasztikus lenne a szolgálattal Valaki életét megkönnyíteni, terheit levenni, feszültségeit levezetni, kénye-kedve szerint szolgálatára lenni, igényeit szolgálva a hasznára lenni, vagy egyszerűen feltölteni!
Sok mindenre vagyok nyitott, vonzanak a testi és a lelki dolgok is, szuper tud lenni, ha együtt is megjelennek és ez még magasabb szintre emeli a pillanatot vagy eleve az egész viszonyt.
Ami mindenképp adott a részemről: engedelmes, alázatos, igazi szolgálatkész cselédlélek, önzetlen módon igyekszem megfelelni a támasztott igényeknek. Elősegíti mindezt, hogy kedves, csendes, jámbor, sok mindent eltűrő, egyben szorgalmas és gyakorlott - különösen háztartási feladatok ellátásában - egyed vagyok, akinek az alázás leginkább a természetes viszonyulást jelenti.
A Női felsőbbrendűség híve vagyok.
Köszönettel:
cselédfiú
Keresett partner
Egyedülállók
Aszexuális Nő, Domináns Nő, Fetisiszta Nő, Bizonytalan Nő, Vanilla Nő, Switch Nő, Szadista Nő
Párok
Domináns Nő - Domináns Nő, Domináns Nő - Fetisiszta Nő, Domináns Nő - Switch Nő, Fetisiszta Nő - Domináns Nő, Fetisiszta Nő - Fetisiszta Nő, Fetisiszta Nő - Switch Nő, Switch Nő - Domináns Nő, Switch Nő - Fetisiszta Nő, Switch Nő - Switch Nő
Kor: 18- év
Kapcsolati adatok
A kapcsolati adatok megtekintéséhez Neked vagy a felhasználónak VIP tagnak kell lennie!
Partnerkeresés célja
Közös programok, kikapcsolódás / Alkalmi BDSM/szexuális kapcsolat / Tartós, kötetlen BDSM/szexuális kapcsolat / Párkapcsolat
Beszélt nyelvek
Angol, Magyar
Érdeklődés a BDSM-ben
Nem izgat, de csinálhatjuk
Anális sex (adni), Borotválás, Deres, Farmer, Fényképezés, Filmezés, Korbács, Mellkínzás, Orális szex (kapni), Pelenkázás, Pet play, Pisi, Piszok, Prosztatamasszázs
Izgat
24/7, Alázás, Anális játékok, Anális sex (kapni), Beöntés, Bezárás, Bőr, Büntetések, CBT, Cipő fétish, Cross-dressing, Csiklandozás, Csípés, Csipeszek, Dildók, Doktor fétis, Dominancia, Elektroszex, Erényöv, Etetés, Fájdalom, Fehérneműk, Fejés, Fenekelés, Fenéknyalás, Fóliázás, Gumi, Gyertya, Hajhúzás, Harapás, Harisnya, Kaloda, Kereszt, Kínai golyó, Kötözés, Lábimádat, Láncok, Latex, Légzés-kontroll, Masszázs, Maszkok, Maszturbáció, Mazochizmus, Mellbimbók, Mocskos beszéd, Nyakörv, Ökölszex, Orális szex (adni), Pofonok, Segédeszközök, Szadizmus, Szembekötés, Szerepjáték, Tollak, Transzvesztizmus, Tűsarok, Vákuum, Vibrátorok