Nem keresek kapcsolatot! Köszönöm!
Szeretettel köszöntelek!
Nézelődöm, olvasgatok, ismerkedem!
Komplex személyiség, introvert.
Keresem 'azt' amit eddig nem tapasztaltam, nem éltem meg!:)
(2007) óta használom a "felületet"!
Üdv.
2017-es írásom, valós esemény!
A Férfit itt ismertem meg 6 éves tartós kapcsolat lett a hozadéka!
Péntek.
Várakozással teli izgalommal értem a doktornőhöz. Kertvárosi kisebb társasház, első emelet. Felcsöngettem. Nyitom – szólt bele ismerős hangja a kaputelefonba. Mire felértem, már az ajtóban várt. Fehér köpeny helyett egy bolyhos fehér köntös volt rajta, fekete harisnya és egy magas sarkú fekete papucs egészítette ki a vonzó összképet.
-Fáradjon be, akassza ide a kabátját. Tovább terelt a nappaliba. Diszkrét, kellemes, lágy fények és valami távol-keleti füstölő édeskésen erotikus illata szédített meg egy pillanatra.
-Foglaljon helyet – mutatott a süppedős ülőgarnitúra különálló foteljára. Ő velem szemben ült le, kilépett papucsából és otthonosan maga alá húzta karcsú lábait.
Nem úgy néz ki, mint egy rendelés – villant agyamba. Ezzel egyidőben eszembe jutott, hogy lent sem láttam semmilyen táblát.
- Nos, uram, önnek nincs semmi baja. És már tegnap sem volt, az a hólyagtükrözés teljesen felesleges volt. Egészségügyi szempontból – és különös hangsúllyal nyomta meg az első szót.
Nagyot nyeltem. Hová akar kilyukadni? És akkor miért vagyok most itt? Nincs gyógyszeres hólyagfeltöltés és átmosás? Pedig lelkileg már nagyon készültem rá...
-Öntsünk tiszta vizet a pohárba – folytatta. Én mindig is egy különleges -sokak szerint inkább különc- nő voltam és vagyok. Többek között ez az egyik oka, hogy nem szokványos szakirányt választottam, és urológus lettem. De emellett nagyon jó emberismeretre is szert tettem. Uram, ön BDSM kedvelő, és ne is tagadja. Ezen belül switchnek tippelem, és van önben egy nagy adag fetisizmus is az orvosi eszközöket tekintve. Enyhén mazochista – folytatta az ítélethirdetést. És különös vonzalmat érez a vizeletes játékok iránt. Elhallgatott, és rám nézett. Választ várt.
Megszégyenültem sütöttem le a szemem. Te jó ég, ez nő végigasszisztálta az egész színjátékot! Nyitott könyv voltam előtte kezdettől fogva. Erőt vettem magamon, és ránéztem. Egyenesen az igéző szemeibe. Nagyot nyeltem, és kiböktem: igen, doktornő, így van. Minden szava igaz, kár is mentegetődznöm vagy magyarázkodnom. Ne haragudjon, de olyan hatással volt rám az első alkalommal, hogy nem tehettem mást. Még egyszer elnézését kérem – emelkedtem fel a fotelból
.
-Üljön vissza, még nem végeztem – szólt rám halkan, de nyomatékosan. Mindezt azért vettem észre-folytatta sokkal lágyabb hangon - mert magam sem vetem meg a szexuális játékok ezen formáját. Nem sok partnerem volt, de ők mind a pácienseim közül kerültek ki. Eddig egyszer sem nyúltam mellé.Úgy látszik, jól működik ez a fajta „előszűrés, no és a tapasztalatom sem megvetendő...és elmosolyodott.
- Kér egy teát? - váltott hirtelen.
- Igen, köszönöm, az jól esne – nyögtem ki.
Legalább amíg elkészíti, rendbe szedhetem zaklatott gondolataimat, morfondíroztam.
- Rendben, pár perc, és hozom. És hogy addig se unatkozzon, nézzen meg néhány képet arról, hogy hogy szeretem játszani én ezt a játékot. Ha nem tetszik, megissza a teáját, és elengedem. Ha tetszik, és úgy dönt, hogy szívesen lenne ebben játszótársam, akkor ma még lesz teendőnk bőven – mondta, és kezembe nyomta addig az asztalon heverő Ipad-jét, megnyitva egy képekkel teli albumnál.
-És szeretem a mennyiséget is a minőség mellett – tette hozzá titokzatosan, és kilibbent a nappaliból.
Nézni kezdtem az albumot. Jó minőségű, ízléses, különböző pornóoldalakról letöltött képek voltak, felettébb izgatóak már első pillantásra is.
- Kész is a tea – tette le a doktornő a tálcát a dohányzóasztalra. Saját titkos recept, többféle gyógyteából, általam kikísérletezett arányban keverve. Cukrom nincs, de tehet bele mézet, ha keserűen nem szereti. Bár szerintem úgy a legjobb.- mondta. Igaza volt. Különlegesen finom ízharmónia jellemezte a főzetet. Közben még tovább görgettem a szebbnél szebb szexuál képeket.
-Kér még egy csészével? - törte meg a doktornő a csendet, de választ sem várva töltött mindkettőnk-nek.
- Nos, hogyan határozott? Vagy még gondolkodna egy kicsit?
-Dehogy. Akarom, doktornő. Nagyon izgató, és egyben megtisztelő az ajánlata. És hát nyitott könyv vagyok maga előtt, nagyon vágyom rá, magával. Készen állok a gyönyörű játékára – mondtam határozottan.
- Rendben. Pontosan erre számítottam.- Cigarettáért nyúlt, és megkínált. Köszönöm, majd a sajátomból – mondtam. Tüzet adtam neki, és én is rágyújtottam. Néztük egymást, miközben szótlanul fújtuk a füstöt.
- Elmondanék egy-két tudnivalót – szólalt meg végre. Ha nálam van, vizelésre csak a játék keretei között kerülhet sor, a fürdőszobát vagy a WC-t e célból nem használhatja, és én sem fogom. Túl értékes az a nedű, mintsem hogy a lefolyóban végezze. Nem szeretem a pocsékolást – nevette el magát.
Továbbá: játék közben imádom a mocskos, durva szavakat, a közönséges kifejezéseket. Hallgatni is és használni is. Ezt azért mondom, hogy ne lepődjön meg, hogy abban a szobában – oldalra mutatott – én nem doktornő vagyok. Tartsuk meg a magázódást a játékhoz – érdekes kettősséget okoz magázódva közönségesen beszélni, majd rá fog érezni az ízére.
Természetesen vannak eszközeim is, de ma ezekből semmit nem fogunk használni. Ja, és még egy: a teám olyan keverék, ami nagyon erős vízhajtó hatással bír – pontosan a közös örömök minél folyamatosabbá tétele érdekében. Szerintem ezt lassan már érzi is.Igyunk még egy csészével, aztán készítek még egy kiadós adagot.Szükség lesz rá, higgye el. Töltött mindkettőnknek, ő egyből felhajtotta, majd fogta az üres herendi porcelán kannát, és magamra hagyott.
És tényleg, most, hogy ezt mondta, észrevettem, hogy az eddig csak háttérben érzett vizelési inger hirtelen tolakodóan és egyre sürgetőbben jelentkezik. Te jó ég, én ezt nem fogom sokáig bírni.
Zsibbasztóan feszített a hólyagom, úgy éreztem, mentem szétreped, vagy szégyenszemre összehugyozom magam a nappalijában. Átkozott boszorkány a vajákos főzetével – bájitalával együtt...
-Ne aggódjon, ki fogja bírni. Ez a feszítés most egy darabig állandósul, nem lesz ennél kellemetlenebb. Nekem is nagyon kell már – kiabált be a konyhából, miközben csörgött az edényeivel.
És még gondolatolvasó is – állapítottam meg nagy sóhajjal. Kínomban ismét rágyújtottam. Visszajött, letette az újabb adagot, kibújt a köntöséből és elnyúlt velem szemben a széles ülőgarnitúrán. Szívja el nyugodtan és közben csodálja a testem – mondta incselkedően. Elgyengültem. Gyönyörű volt, és őrjítően kívánatos a fekete csipkéjében, harisnyatartóban és csipkés, falatnyi bugyijában, aminek kis háromszögében sokat sejtetően domborodott érzéki pillangója.
- Élvezze ki a várakozás örömét. Az agyban baszás is nagy kedvencem, ez most az előjáték -tette hozzá érzéki hangján. Elnyomtam a cigit. Kezdjük már, maga szadista dög – szakadt ki belőlem.
Vàgyaimról, majd a későbbiekben!
Adél
annotàció! Az úrnőzés szàmomra ismeretlen fogalom! Férfit! nem pasit!
Keresett partner
Egyedülállók
Fetisiszta Férfi, Bizonytalan Nő, Bizonytalan Férfi, Switch Nő
Kor: 44- év
Partnerkeresés célja
Közös programok, kikapcsolódás
Beszélt nyelvek
Angol, Magyar, Német, Orosz
Érdeklődés a BDSM-ben
Izgat
Vér
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Beszélgetés, Internet, Kertészkedés, Tudomány
Zenék
alternatív, soul
Filmek
ismeretterjesztő, thriller
Könyvek
Folyóiratok/magazinok, Gazdaság/üzlet, Tudományos