Azért vagyok itt, hogy ismerkedjek, partnert, párt találjak, de ez nem feltétel, csak cél. Beszélgetésben is benne vagyok, közös programokban is.
Soha nem szerettem az átlagembereket, igaz ez szexuálisan is. Egészen kis gyerekkorom óta vonzódom a fétis, bdsm világhoz.
Mindig úgy gondoltam, hogy ez sokkal több, mint egy hagyományos kapcsolat. Egymás és saját magunk megismerése.
A switch számomra azt jelenti, hogy általában a szokásos férfi dom szerepben érzem jól magam. Viszont időnként - ritkán, vagy akár nagyon gyakran, partnertől függ - szívesen felveszek sub pozíciót is. Ez a "tégy velem amit akarsz" érzése, ami számomra egyszerre idegen és izgató-érdekes. A női lét, érzés, gondolkodásmód megismerése. Az a fajta izgalom, amit mi ritkán érzünk, félre kell hozzá tenni az irányítást, koncentrációt, akaratot. Bizalom és átadás. Emiatt dom pozícióban tudom ÉS érzem is, hogy ki mire vágyik. A "férfias" sub-slave, humiliation, puppy maszkok, lépj a számba :) stb. nem érdekel.
Szélsőséges dolgokon kívül (humiliation, slave, durva s/m, 24/7, kaki-pisi-hányás, pelus, stb.) kb. mindenben benne vagyok, helyzettől függ.
A latex cuccokat mindig szerettem, nőn is, magamon is. Hasonló a helyzet az egész bondage témakörrel.
Romantikus alkat vagyok, olyan párt szeretnék találni, aki ad magára, akivel lehet beszélgetni, akivel együtt felfedezhetünk izgalmas dolgokat, és akivel megtaníthatunk egymásnak fontos dolgokat.
Hangsúlyozom, hogy CSAK!!! nők érdekelnek.
Könyvek: történelmi (Elátkozott Királyok, Masters of Rome), klasszikusok (Tolsztoj-ok, Dosztojevszkij), jobb sci-fi/fantasy-k (Ian Watson Warhammer 40k, The Wheel of Time)
Régebben edzés-táplálkozással foglalkoztam szakmailag is, dietetika-gyógytorna-személyi edzés, ebből kiléptem, megmaradt hobbinak, más a munkám.
Külsőm: 185cm, 95kg, nagyon sportos.
Keresett partner
Egyedülállók
Domináns Nő, Fetisiszta Nő, Szubmisszív Nő, Switch Nő
Kor: 18-45 év
Magasság: 150-200 cm
Súly: 35-80 kg
Kapcsolati adatok
Facebook:
Csak ismerősök
Partnerkeresés célja
Levelezés, ismerkedés / Közös programok, kikapcsolódás / Alkalmi BDSM/szexuális kapcsolat / Tartós, kötetlen BDSM/szexuális kapcsolat / Párkapcsolat
Beszélt nyelvek
Angol, Magyar, Német
Érdeklődés a BDSM-ben
Kipróbálnám
Cipő fétish, Dildók, Fenekelés, Fóliázás, Hajhúzás, Kereszt, Nyakörv, Ökölszex, Pofonok, Prosztatamasszázs, Vákuum, Vibrátorok
Nem izgat, de csinálhatjuk
Fényképezés, Filmezés, Masszázs, Maszturbáció, Nyilvános szex, Szerepjáték, Tollak
Izgat
Anális játékok, Anális sex (adni), Anális sex (kapni), Bezárás, Dominancia, Fehérneműk, Fenéknyalás, Harisnya, Kaloda, Kötözés, Latex, Légzés-kontroll, Maszkok, Mellbimbók, Mocskos beszéd, Orális szex (adni), Orális szex (kapni), Segédeszközök, Szembekötés, Tűsarok
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Beszélgetés, Fittness, Főzés, Futás, Íjászat, Internet, Ismerkedés, Játék, Kirándulás, Koncertek, Múzeum, Olvasás, Party, Séta, Számítógép, Takarítás, Tánc, Télisportok, Tudomány, Uszoda, Vásárlás, Zenélés
Filmek
Dráma, Ismeretterjesztő, Romantikus, Sci-fi, Sorozatok, Történelmi
Könyvek
Egészség, Ezoterika, Regény, Történelem, Tudományos, Utazás, Vallás