Stiletto_Art - Fetisiszta, Szubmisszív Férfi

Megbeszéltünk egy találkozót ismerkedési céllal, a számára kívánt helyre (egy étterembe, múzeumba vagy színházba?) Észrevette rajtam, hogy kicsit lassabban sétálok, de nem zavarta. A kávézóban segítettem neki az asztal mellől kihúzni a széket, hogy kényelembe tudjon helyezkedni. Amikor leültem, meghallotta a fémes csörgés hangját, valószínű, már akkor tudta . Egész este nem tudtam levenni a szememet gyönyörű lábáról és a 12 cm-es, vékony, tűsarkú cipőjéről. Az esti, csodás beszélgetés után felajánlottam, hogy hazakísérem. A kapuban a fülembe súgta: „Van kedved feljönni még egy kávéra?” A szívem annyira hevesen vert, hogy alig tudtam válaszolni neki.
Amikor felértünk az emeletre, becsukta mögöttem az ajtót, majd ismét a fülembe súgott: „Ha jól viselkedsz, a farok ketrecedtől még ma este megszabadítalak!” Ekkor letérdeltem elé, kezemmel végigsimítottam a vádliját, bokaláncára felfűztem ketrecem kulcsát, hegyes cipője orrára egy-egy gyengéd csókot leheltem, majd egy mély lélegzetvételű „Köszönöm Úrnőm! hagyta el a számat. Ekkor puha kezét végig simította a hajamon, majd a konyha felé vette az irányt. Gondoltam, tölteni fog egy italt, addig kényelembe helyezem magam. Még alig mozdultam meg a térdelő pózból, mikor erélyesen rám parancsolt: „Ott maradsz!”. Mikor visszaérkezett, már nem volt rajta alsónemű, de a melltartóját és a cipőjét magán hagyta. Kezében egy nyakörv volt, amit gyengéden rám helyezett, de a pórázt keményen tartotta. „Most megmutathatod, hogyan kell egy Úrnőt kényeztetni!” Ruháimat leparancsolta rólam, a pórázzal a kanapéhoz vezényelt. Csak a parkettán kopogó cipőjére tudtam koncentrálni, ekkor már a farok ketrecemben nem maradt több hely. Leült a kanapéra, majd gyengéden elkezdtem simogatni, de rövid időn belül fejemet az ágyékához nyomta, ahol igazán kényeztetésre várt. Figyeltem testének minden rezdülését, és hamarosan megéreztem mennyei nedűjének ízét! Jól eshetett neki, mert még a mellkasom is olyan lett. A fejemet elrántotta, majd nyelvével lenyalta a szám széléről a testnedűt. Ekkor megparancsolta, hogy hasaljak kandalló elé, arccal a földnek. Hiába éreztem, hogy jól teljesítettem, azt mondta: „Most meg kell, hogy büntesselek, mert ennél tudtad volna jobban is csinálni” Ekkor tűsarkú cipőivel rálépett a hátamra, majd ütemes mozdulatokkal a határaimat feszegetve egyre mélyebbre süllyesztette cipőjeinek a sarkát. Mikor már érezte, hogy testem kényszeresen rándul, lelépett rólam, és megkérdezte: „Mit kell ilyenkor mondani?” A válasz természetes volt: „Köszönöm, Úrnőm!”. Ekkor a póráznál fogva visszavezetett a kanapéhoz, majd a hátamra fektetett. Bement a kis szobába, majd egy cipzáras tokkal tért vissza. Valamilyen orvosi eszköznek tűnt. Leült a kanapéra, bokájáról levette a ketrec kulcsát, majd megszabadított tőle. „Az előbb jól vizsgáztál, de még egy próbának alá kell, hogy vesselek!” Ekkor kinyitotta a cipzáras táskát, majd egy hosszú dilátort elővett, és prosztatámig nyomva tágította a húgycsövemet. Néhány könnyed mozdulata után már nem tudtam visszatartani, elmentem. A kezét összekenve az arcomra csapott: „Legközelebb engedélyt kell kérned, mielőtt elmész!” Majd válaszoltam: „Igenis Úrnőm, bocsánatát kérem! A kezét tisztára kellett nyalnom, majd a pórázt megszorította, és a cipője sarkát a torkomig nyomta. „Látod, tudsz Te, ha akarsz! A cipő talpát is nyald tisztára!” Nem volt kibúvó.
Mikor már kellően tisztának találta, a fogaimmal levetette őket, és egy hosszabb talpmasszázsra adott engedélyt, miközben ő a pórázomat fogva kedvenc újságját olvasta. Amikor megunta, eldobta a pórázt: „Öltözz fel, most már hazamehetsz!”