Keresek. Játszótársat.
Társat, aki akkor is velem van, ha nincs ott. Olyan játékhoz, ami lenyűgöz és borzongat. Testben és lélekben is.
Együtt felfedezni, együtt zuhanni.
Együtt ugrani abba a kék hegyi tóba egy tavaszi reggelen.
Kíváncsi switch vagyok, akiben mindkét oldal élénken jelen van. Volt szubmisszív csajom, az életben akaratos és irányító, a testiségben alávetett- lenyűgözött ez a kettősség. Ráéreztem a domináns.énem mélyebb megélésére, de megfelelő partnerrel az alávetettség sem áll távol tőlem.
Ez a kettősséget magamban nem bizonytalanságnak érzem, hanem Teljességnek, amely által egy Egészet tudok megélni: olyan utazás, mely a testisti vágyakon át a kölcsönös megismeréshez vezet. Maga az út is fontos: eljutni valahonnét valahová.
Élvezetet okoz átadni a kontrollt valakinek, aki tudja, mit kezdjen vele. Tudom, hogy elég erős vagyok, a fájdalmat jól viselem, s ha olyan osztja, akit méltónak érzek- élvezem is. Szívesen tapasztalnék még egy olyan domináns Nő oldalán, akinek nem kell bizonygatnia a helyét, csak ránézek, és tudom, hogy tartozni akarok hozzá.
A domináns oldalam sem alszik. Imádok irányítani, határokat feszegetni, játszani a másik elméjével és testével. Ha tudod, mit jelent odaadni magad valakinek, és kívánod, hogy rád találjanak, lehet, hogy most épp megtörtént.
Katona vagyok (külföldön) így a fegyelem, a tisztelet vagy a fájdalom nem idegen tőlem. A szabadidőm viszont korlátozott, ami van, azt szeretném magas intenzitással megélni, azzal a tudattal, hogy minden pillanat egyedi, minden alkalom az utolsó lehet.
Hiszek abban, hogy a BDSM nem csak szerepekről és eszközökről szól, hanem bizalomról, játékról, kontrollról és önátadásról. Két ember kölcsönös vágyairól, ahol az erő és az alázat egyformán fontos. A BDSM világában nincs megjátszás, álarc, csak szerepjáték. Az álarc csak játék, nem a valóság! A valóság, a puszta, meztelen vágy, és érzékek birodalma. Ahol mindketten megélhetjük gátak, félelmek nélkül vágyainkat. Erre keresek partnert. Semmi különöset nem várok el, de számomra különleges leszel
Kíváncsi vagyok Rád.
A BDSM-ben nincs olyan hogy elég, nincs olyan, hogy itt a vége. Mindig vannak mélyebb, másabb, újabb szintek. Mindig van valami új élmény, vagy tapasztalat, amit meg lehet élni. Határok nélküli világnak tűnik, olyan világnak, amelyben olyan fogalmaknak is helyet kell kapniuk, mint a tisztelet, a figyelem, az egymás elfogadása, a felvállalás és az őszinteség. A testi-lelki vágyak kielégítése mellett kialakulhat mélyebb érzelmi kötődés is: veszélyes lehet, de ez is a játék része. A játéknak még egy aspektusa fontos: meglegyen a történés esztétikuma. Nem másnak. Csak nekünk.
Írj bátran, ha érdekesnek találsz, mindenkinek lehetőségeim szerint válaszolok - amúgy a várakozás csak növeli a vágyat... A vágyat a közös gyönyörre, hogy egymásból merítve megtaláljuk azt, amire a lelkünk áhítozik.
Keresett partner
Egyedülállók
Domináns Nő, Szubmisszív Nő, Bizonytalan Nő, Vanilla Nő, Switch Nő
Párok
Domináns Nő - Domináns Férfi, Domináns Nő - Szubmisszív Férfi, Domináns Nő - Bizonytalan Férfi, Domináns Nő - Vanilla Férfi, Domináns Nő - Switch Férfi, Szubmisszív Nő - Domináns Férfi, Szubmisszív Nő - Szubmisszív Férfi, Szubmisszív Nő - Bizonytalan Férfi, Szubmisszív Nő - Vanilla Férfi, Szubmisszív Nő - Switch Férfi, Bizonytalan Nő - Domináns Férfi, Bizonytalan Nő - Szubmisszív Férfi, Bizonytalan Nő - Bizonytalan Férfi, Bizonytalan Nő - Vanilla Férfi, Bizonytalan Nő - Switch Férfi, Vanilla Nő - Domináns Férfi, Vanilla Nő - Szubmisszív Férfi, Vanilla Nő - Bizonytalan Férfi, Vanilla Nő - Vanilla Férfi, Vanilla Nő - Switch Férfi, Switch Nő - Domináns Férfi, Switch Nő - Szubmisszív Férfi, Switch Nő - Bizonytalan Férfi, Switch Nő - Vanilla Férfi, Switch Nő - Switch Férfi
Kor: 18-68 év
Súly: 40-85 kg
Kapcsolati adatok
A kapcsolati adatok megtekintéséhez Neked vagy a felhasználónak VIP tagnak kell lennie!
Partnerkeresés célja
Alkalmi BDSM/szexuális kapcsolat / Tartós, kötetlen BDSM/szexuális kapcsolat
Beszélt nyelvek
Angol, Francia, Magyar
Érdeklődés a BDSM-ben
Kipróbálnám
24/7, Bezárás, Fóliázás
Nem izgat, de csinálhatjuk
Alázás, Anális sex (adni), Bőr, Deres, Doktor fétis, Erényöv, Etetés, Farmer, Filmezés, Hajhúzás, Lábimádat, Légzés-kontroll, Mazochizmus
Izgat
Büntetések, Dildók, Dominancia, Fájdalom, Fehérneműk, Fenekelés, Fenéknyalás, Fényképezés, Gangbang, Gyertya, Harapás, Kaloda, Kereszt, Kínai golyó, Korbács, Kötözés, Masszázs, Maszturbáció, Mocskos beszéd, Nyakörv, Nyilvános szex, Orális szex (adni), Orális szex (kapni), Prosztatamasszázs, Segédeszközök, Szadizmus, Szembekötés, Szerepjáték, Vibrátorok
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Fittness, Futás, Kirándulás, Koncertek, Mozi, Múzeum, Olvasás, Színház
Könyvek
Történelem, Vallás, Versek
"Az ember hasonlóvá válik ahhoz, mint amiben gyönyörködik."
(Platón)
„Legyenek meggyőződve arról, hogy nem fog remegni a kezünk.”
(Sztálin: Összes művei , IV. kötet)
"Amilyen mértékben növekszik benned a szeretet, olyan mértékben növekszik szépséged, mert a szeretet a lélek szépsége." ( Szent Ágoston )
"Állig béklyót raktunk a nyakukra, hogy emelt fővel járjanak; és falat emeltünk eléjük, és falat emeltünk a hátuk mögé; és betakartuk őket, hogy ne lássanak.
(Quran Al-Karìm 36.9)
"Az élet oly rövid, hogy az ember ne fossza meg magát az örömtől, még ha az öröm veszélyt rejteget is!"
(Stendhal)
"Harcolni csak azért lehet amit szeretünk,szeretni pedig csak azt lehet amit
tisztelünk,tisztelni viszont azt amit legalábbis ismerünk."
(Adolf Hitler-Mein Kampf)
Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi nőt - a nő férfit. (Karinthy)
" És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánynyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai; de nem vehetének diadalmat, és az ő helyök sem találtaték többé a mennyben."
(Jelenések 12.7)
"Meztelen tested csak azoknak add, akik beleszeretnek meztelen lelkedbe." ( Charlie Chaplin )
"Csak el ne hagyj
mert akkor
magamba miattad tépek
és jönnek a szomorú képek
mert képes vagyok ölni és halni
a világba végül belemarni
dühöm és bosszúm
szörnyű jelét
hogy szerettelek
és
nem volt elég."
(Ákos)
"A tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem az a szeretet, ha két ember egymás szemébe néz, hanem, ha mindketten ugyanabba az irányba néznek." (Antoine de Saint-Exupéry)
"Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem."
(23.zsoltár)
"A nő addig szép, amíg szeretik."( Móra Ferenc )
"Aki tud, az nem beszél; aki beszél, az nem tud." ( Lao-ce)
"Allah Páratlan és szereti a páratlant."
(Mohamed[s.a.w.s])
"Aki nem tud titkot tartani, szeretni sem tud." ( Stendhal)
"If you go home with somebody, and they don't have books,
don't fuck 'em!" (John Waters)