Pierre - Switch Férfi

Egy szög - egy ország

Egy apró szög hiánya miatt elveszett a patkó,
a patkó nélkül a ló is odalett,
a ló nélkül a lovas nem érte el a célját,
lovas nélkül az üzenet sem jutott el megfelelő helyre
az üzenet nélkül elveszett a csata,
s a csatával együtt veszett a király birodalma.
Lásd hát, hogy a legapróbb dolgok is számítanak,
hisz éppen azok tartanak össze mindent.
A király, látva zsugorodott országát,
haragjában lefejeztette a kovácsot,
s ezután már kovácsa sem maradt.
A patkószögek egymás után hullottak ki újra,
s nem maradt semmi, mi megmenthette volna a királyságot.
A patkószögekkel együtt bukott el végül maga a király is.
Gyalog menekült egykori országából


- Te mi vagy?
- Svics. Swics switc... Mazo


Star Wars BDSM: - Minden energiát a hátsó elhárító pajzsokra...


Kedvenc madár: garázda billegető

Pozíció fétises fenekelést kedvelő, nyitott, szőkésbarna 50-es férfi vagyok. Ha olyan partnert-társat keresel aki nyitott ilyesmire, vagy ha csak kíváncsi vagy, akkor írj/válaszolj.
Ha nyitott vagy élet más (egyéb) rejtelmeiről szóló beszélgetésekre is, akkor is írj, akár akkor is ha nem illik össze a beállítottságunk.
Divat manapság az önazonos partner keresése. Pedig kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba. Ha haladsz valamerre, akkor saját magaddal sem lehetsz azonos...
Legalábbis én biztos nem.


Foglalkozás:

Elsőkönyves bdsmsci-fi melódráma író
Machiniszta
Kommunista
Szocialista
imperialista
kapitalista
humanista
feketelista
akasztott ember
Ismeretlen katona


Szeretem nők fenekét is harapdálni. Jót tesz a lelkemnek. Erre is kérek jelentkezőket. Gyöngyéden csinálom, nem okoz fájdalmat, kivéve, ha külön kéred.





Történt velem, hogy a munkahelyemen ebédemet miközben kivettem a hűtőből, megláttam a kollégám köményes tihanyi camembert sajtját. megkívántam, gondoltam másnap én is azt eszek ebédre.Meg is vettem másnap reggel, s betettem a hűtőbe.Délben ennék, s mit látok?Fel van bontva, s a fele hiányzik.És ott van rajta egy kimért de leragasztott felvágott is.Dühös lettem, kivettem a maradék sajtomat és a kolléga felvágottját. Utóbbit durván feltéptem, a felét leszaggattam s a sajtommal együtt megettem.A megmaradt másik felét igénytelenül visszacsomagoltam, s visszaraktam a hűtőbe.S mit látok? A hűtőben kissé hátrébb a bontatlan sajtom...
Na mondom, balhé van. Ebből hogy mászok ki?A sajtot gyorsan felbontottam, félbevágtam, a felét gyorsan befaltam, a másik felét szépen visszacsomagoltam.Mit kezdjek a felvágottal? A maradékot gyorsan befaltam, s a csomagolással elszaladtam a boltba, s megkértem ugyanazt kérek s lehetőleg minél pontosabban ugyanannyit. A rányomtatott dátumot, időt csak nem nézi meg... És akkor már vettem magamnak másnapra egy ugyanolyan sajtot is.
Rohanok vissza. Mit látok?Megint balhé van.Nincs ott a felbontott sajt.
Mit tegyek mit tegyek? A saját sajtomat ugye betettem a hűtőbe. Mit tegyek a bontatan felvágottal? Betettem jó hátra, a sajtom mögé s igyekeztem takarásba helyezni.
Na gondolom, oké, megvan mentve a haza.Nézem este, a felvágott még mindig ott van a sajtom mögött.Nézem reggel, ugyanaz.Nézem délben. Ugyanaz.Délután nézem mi a helyzet?S döbbentem veszem észre, a felvágott még mindig ugyanott van, azonban a sajtom fele hiányzik...



Történt egyszer, hogy a macskánk megharapta a kisfiamat.

De úgy, hogy vérzett neki.

Másnapra pedig elpusztult.

(A macska).

Először azt hittem, elkapott valami fertőzést a gyerektől.

De aztán elgondolkoztam, mi van ha beteg volt a macska s úgy harapta meg a gyereket?

Felhívtam hát az Állategészségügyi intézetet, elmondtam mi a helyzet, s megkérdeztem mi ilyenkor a teendő.

Azt javasolták, vigyem be a holtestet bevizsgálásra.

Bevittem. Ott azt mondták, csak akkor van nagy baj ha veszett, más macskabetegségek nem veszélyesek az emberre. Hagyjam ott. Ha veszett macska, azonnal megy a távirat, hogy mi a teendő - ez a hivatalos útja - ha nem megy távirat a hét végefele érdeklődhetek az eredményről.

De még aznap délután kb. kettőkor felhívtak, gond van, amit beadtam az nem macska. Leginkább valami vacsorafélére hasonlít.

Mondom:

- Ó az nem vacsora, az az ebédem, összekeverhettem a két szatyrot.

Erre ők:

- Semmi gond, betettük a hűtőbe, vigyem másnap a macskát s kicserélik.

Erre én:

- Az sajnos nem fog menni, ugyanis én már megebédeltem...








felfogásnak és az ítéletnek, a világfiaknál szokásos gyorsaságával, fejének egyetlen biczczentésével elárulta, hogy megfontolás tárgyává tette ezt a közlést.

- De, tudja-e, hogy ez az Anatole nekem évente 40.000 rúbelembe kerül, - mondotta, szemlátomást nem lévén képes szomorú gondolatmenetét feltartóztatni. Elhallgatott. - Mi lesz öt esztendő múlva, ha ez továbbra is így tart? Ime az apaság előnyei. És aztán gazdag ez az ön herczegnője?

- Az apja nagyon gazdag és fukar. Falun lakik. Tudja, az az ösmert Bolkonszkij herczeg, a ki még a megboldogult császár idejében nyugalomba vonult, s a kit általában csak "porosz király"-nak hívtak. Rendkívül okos ember, de kissé nehézkes, teli furcsaságokkal. Szegény kis herczegnő, nagyon boldogtalan. Van egy bátyja, az, a ki nemrég Meinen Lizát nőül vette, s a ki most Kutuzov segédtisztje. Itt lesz ma ő is.


A Gabonakörök rejtélye

A falu határában, a Nádasdy birtok egyik elhagyatott sarkában, ahol évek óta nem vetettek semmit, csak gaz nőtt, furcsa jelenség ütötte fel a fejét. Egy reggel a helyiek észrevették, hogy a mezőn szabályos, tökéletesen kerek formák jelentek meg. Azonnal elterjedt a hír: gabonakörök születtek a réten.
A fiatalok azonnal spekulálni kezdtek: vajon egy természeti jelenség? Vagy talán valami titkos katonai kísérlet? A legtöbben azonban az idegenekre gyanakodtak. Az emberek izgatottan beszélgettek a kocsmában, és mindenki más-más elmélettel állt elő. Az egyik öreg szerint boszorkányok jártak a földön, egy másik szerint egy földalatti forrás mozdíthatta el a növényeket. A falu lakói először csak csodálkoztak, majd aggódni kezdtek. Egyesek azt mondták, hogy ez egy baljós jel, és a falu hamarosan bajba kerül. Mások inkább lehetőséget láttak benne: ha ezek a körök valóban különlegesek, akkor a falut is híressé tehetik.
Ahogy telt az idő, a hír gyorsan eljutott a közeli városba, onnan pedig a sajtóhoz és a tudományos közösséghez. Hamarosan autók és teherautók gördültek be a faluba, kutatókkal, újságírókkal és ufóvadászokkal. A tudósok mikroszkópokkal, kamerákkal és különféle műszerekkel érkeztek, hogy megvizsgálják a gabonaköröket. Egyesek azt mondták, hogy a minták matematikai összefüggéseket mutatnak, amelyek az univerzum alapvető törvényeire utalnak. Mások szerint a növényekben és a talajban kimutatható változások egyértelműen idegen beavatkozásra utaltak.

A falusiak egyre jobban feszengtek a sok kíváncsiskodó miatt. A turisták elözönlötték a kocsmát és az egyetlen boltot, a kutatók sátrakat állítottak fel a mezőn, és még éjszaka is vizsgálták a formációkat. A helyiek azonban nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. Egyikük sem volt tudós, és senki sem tudott válaszokat adni.

Jóska, az egyik földműves, különösen kellemetlenül érezte magát. Egész életében a földjét művelte, és soha nem törődött azzal, hogy mi történik a világban. Most viszont a háza előtt tudósok és újságírók álltak, és mind azt várták, hogy mondjon valamit. Egy férfi, aki egy nagy tudományos intézettől érkezett, egyenesen rákérdezett:

– Jóska bátyám, ön itt él a legközelebb ezekhez a körökhöz. Mit tapasztalt? Látott-e valamit az éjszaka folyamán?

Jóska megvakarta a fejét, és körbenézett. A kíváncsi tekintetek csak úgy fúródtak belé. Egy pillanatra habozott, majd vállat vont.

– Hát... nem tudom, mit mondjak – kezdte lassan. – Minden reggel kimegyek a földre, megnézem a növényeket, aztán megyek a dolgomra. Azt tudom, hogy ott, ahol ezek a körök megjelentek, eddig semmi sem volt, csak gaz.

Az újságírók jegyzeteltek, a tudósok pedig érdeklődve bólogattak.

– És nem látott semmi furcsát? Sem fényeket, sem mozgást éjszaka? – kérdezte egy másik tudós.

Jóska megint megvakarta a fejét, majd sóhajtott.

– Hát... nem igazán. Csak annyit tettem, hogy kikötöttem a kecskéimet a mezőre, hogy legeljenek.

A tömeg megmerevedett. Az újságírók tollai megálltak a papíron, a tudósok egymásra néztek.

– Kecskék? – kérdezte valaki bizonytalanul.

– Igen – bólintott Jóska. – Hát hol legeljenek, ha nem ott? A gaz jó magas volt, gondoltam, hadd egyenek belőle. Megkötöttem őket egy-egy karóhoz, és reggelre hát... így nézett ki a mező.

Hosszú csend telepedett a csoportra. A tudósok egymásra néztek, majd a jegyzeteikre. Az újságírók szinte egyszerre csukták be a füzeteiket. Valaki elfojtott egy nevetést.

– Tehát... a kecskék? – kérdezte az egyik kutató hitetlenkedve.

– Hát persze, mi más? – vont vállat Jóska. – Ha karóhoz kötve legelnek, kört taposnak maguk köré. Mit gondoltak, hogy az ufók jártak erre?

A tömeg lassan oszladozni kezdett. A tudósok visszapakolták a műszereiket, az újságírók csöndben sétáltak vissza az autóikhoz. Senki nem mondott semmit, de az arcukon látszott: a rejtélyes gabonakörök nyomozása véget ért.

Néhány nap múlva már csak pár kíváncsi látogató maradt a faluban, de hamarosan ők is eltűntek. A világ más titkok után kutatott, a falu pedig visszatért a megszokott életéhez. Jóska pedig? Nos, ő csak a kecskéit legeltette tovább, mintha mi sem történt volna.












Halak és férfiak

Egy fullasztóan szűk, dohos szobában húsz férfi nyomorgott, egymásra zsúfolva, a levegő nehéz volt az izzadtság, dohány és régi ételek keveredő szagától. A plafonról egyetlen csillár lógott, gyengén pislákoló izzóval, amely nemcsak fényt adott, de mostanra tele volt száradt zsírfoltokkal és megkövült ételdarabokkal, amelyek lassan csöpögtek vissza a szoba lakóira.

Az egyik sarokban egy férfi a tévé előtt ült, régi focimeccset nézett, miközben fél kézzel egy sörösüveget szorongatott. A mellette lévő ágyon valaki horkolt, hangja tompán keveredett a konyhaasztalnál szorgoskodó kezek zajával. Egy másik férfi épp egy konzervdobozt bontogatott, ám ahogy a fedelet visszahajtotta, valami nyúlós paradicsomos szósz fröccsent ki, egyenesen az arca közepére.

A konyhapultnál álló két alak már órák óta dolgozott. A nő, szótlanul, gépies mozdulatokkal filézte az asztalon heverő óriási halat. A kés mélyen hasított bele a nyálkás testbe, és minden vágás után újabb adag vér, belsőség és nyálka spriccelt szerteszét. A legutóbbi vágásból egy jókora adag halmáj és belek lendültek ki a kés alól, és a lendülettől egyenesen a plafonra csapódtak, majd lassan lefelé csurogtak, cseppeket hagyva a mennyezeten.

A férfiak az első néhány csöppenésre még fel sem figyeltek, de aztán a hal vérrel keveredett zsiradéka csöpögni kezdett a csillárról is, lassan és kíméletlenül. Egy hosszú, véres szál nyúlt meg, amíg végül elengedte magát, és a tévé előtt ülő férfi fejére csattant.

A francba már! ordította felháborodva, letörölve a homlokáról a nyálkás trutymót.

A nő rezzenéstelen arccal haladt tovább, mintha semmi sem történt volna. Egy másik vágás, és újabb belsőség repült keresztül a szobán. Ezúttal egyenesen az egyik ágyon fekvő férfi mellkasára huppant, végigcsorogva a pólóján, amíg el nem érte a nadrágját.

Hogy az a...! kiáltotta, felpattanva, és dühösen hajította le magáról a csúszós, halas masszát.

A konyhaasztalnál ülő férfi, aki éppen mustárt kent egy kenyérszeletre, rossz pillanatban hajolt előre – egy csúszós, béllel kevert darab épp akkor csapódott az arcába, végigkenve őt paradicsomos, mustáros és majonézes keverékkel. Hörögve próbálta letörölni, de csak még jobban szétkente az arcán.

A plafonról már egész patakokban folyt lefelé a különféle szószok és zsiradékok keveréke. Egy lógó halfarok épp akkor szakadt le, és csobbant bele a rádiót szerelő férfi ölébe, aki rémülten pattant fel, a zsíros lé pedig végigcsorgott a nadrágján.

A borotválkozó férfi sem úszta meg. Ahogy a borotvával végighúzta arcát, a halból egy erőteljes, fröccsenő vércsík csapódott ki, és egyenesen a borotvahabba keveredett, rózsaszínes pacákat hagyva maga után.

Hát ennek soha nem lesz vége?! ordította, miközben bosszúsan köpködte ki a szájába jutott belsőséget.

A cipőjét kötöző férfi a legnagyobb gondossággal igazította a csomót, ám hirtelen egy egész halszem pottyant a frissen kötött cipőfűzőjére. Undorodva meredt rá, miközben a mustáros lé lassan csöpögött a cipő orrán, és befolyt a zoknijába.

A könyvolvasó férfi is áldozatul esett. Éppen egy komoly filozófiai mű mélyébe merült, amikor egy jókora majonézes cafat csapódott a könyv közepére. A lapok azonnal összeragadtak, és a férfi hitetlenkedve nézte a csúszós masszát, ami lassan végigfolyt az ujjain.

A szoba mostanra már háborús övezetre hasonlított. A plafonról paradicsomos lé folyt le, a csillárról bélcsomók lógtak, a padlón mindenütt csúszós, nyálkás haldarabok terültek szét, és a férfiak kétségbeesetten próbálták menteni, ami még menthető. A nő azonban tovább dolgozott. Egy újabb vágás, és egy csirkeszárny csapódott a falhoz, ahonnan lassan lecsúszott, csíkot hagyva maga után.

Az egyik férfi felpattant:

Ezt nem bírom tovább! Vagy abbahagyjátok, vagy én elmegyek!

De a többiek tudták, hogy nincs hova menni. Itt maradnak, újabb és újabb adag fröccsenő vérrel, halakkal, csirkékkel, amelyek lassan, módszeresen átvették a rémuralmat a szoba felett. A paradicsomszósz csöpögött a mennyezetről, a mustárfoltok terjedtek, a majonéz mindenhová beszivárgott.

És a nő? A nő mosolyogva nézett végig a káoszon, majd lenyalta ujjairól az egyik csirkeszárnyról lecsorgó ketchupot.

Fiúk, még csak most kezdtük el.









Az élet hétköznapi történései gyakran olyan mintázatokat mutatnak, amelyek elsőre egyszerűnek tűnnek, de ha jobban megvizsgáljuk őket, rájövünk, hogy valójában sokkal mélyebb összefüggések rejlenek mögöttük. Amikor reggel felkelünk, a nap első sugarai egy bizonyos szögben törnek be az ablakon, ami nemcsak a szoba hangulatát határozza meg, hanem a bennünk rejlő gondolatokat is elindítja egy adott irányba. Ez a folyamat nem véletlenszerű, hiszen minden apró részlet, a párna elhelyezkedése, a takaró gyűrődése, vagy akár a csendes madárcsiripelés is hozzájárul ahhoz, hogy miként éljük meg a nap kezdetét.
Az emberek gyakran nem veszik észre, hogy ezek az apró pillanatok mennyire fontosak, pedig ha belegondolunk, minden nagy esemény ezekből az apróságokból áll össze. Például amikor egy baráti találkozóra készülünk, nemcsak az számít, hogy mit viselünk, hanem az is, hogyan érezzük magunkat a választott ruhában. Az öltözködés nem pusztán fizikai cselekvés, hanem egyfajta önkifejezés, amely azt sugallja a világnak, hogy kik is vagyunk valójában. Ezért van az, hogy egy jól megválasztott ruhadarab nemcsak az önbizalmunkat növeli, hanem azt is, hogy mások miként érzékelnek minket.
Ahogy haladunk előre a nap során, a választásaink láncolata folyamatosan alakítja a körülöttünk lévő világot. Gondoljunk csak bele, milyen hatással lehet egy egyszerű mosoly egy idegenre az utcán. Az a pillanatnyi gesztus talán elindít egy gondolatot benne, amely később cselekvéssé alakul, és ki tudja, lehet, hogy ennek köszönhetően valami egészen váratlan, pozitív esemény történik. Ezért is mondják sokan, hogy a világ olyan, amilyennek mi magunk látjuk, mert minden apró döntésünk és cselekedetünk formálja azt a képet, amelyet nap mint nap látunk.
A természet is hasonló módon működik. A fák levelei, a folyók csillogó vizének hullámai, vagy akár a szél által hajtott felhők mind-mind egy nagyobb rendszer részei, amelyben minden összefügg mindennel. Amikor egy fa levelei lehullanak ősszel, az nemcsak egy egyszerű biológiai folyamat, hanem egyfajta emlékeztető arra, hogy minden dolognak megvan a maga ideje és helye. A lehullott levelek tápanyaggá válnak a talajban, amelyből új élet sarjad tavasszal, és ez az örök körforgás azt üzeni nekünk, hogy minden vég egy új kezdet.
Az emberek gyakran elfelejtik, hogy mennyire fontos részei vagyunk ennek a körforgásnak. Nemcsak passzív megfigyelők vagyunk, hanem aktív résztvevők is, akik döntéseikkel és tetteikkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a világ egyensúlyban maradjon. Amikor például eldöntjük, hogy szelektíven gyűjtjük a szemetet, vagy amikor úgy döntünk, hogy kevesebb vizet használunk, ezek az apró lépések mind hatással vannak a környezetünkre. Lehet, hogy elsőre jelentéktelennek tűnnek, de hosszú távon ezek a döntések összeadódnak, és egy nagyobb változást eredményeznek.
Ugyanez igaz az emberi kapcsolatokra is. Egy kedves szó, egy apró figyelmesség vagy akár csak az, hogy meghallgatunk valakit, hatalmas különbséget jelenthet. Az emberek közötti kapcsolatok olyanok, mint a finoman szőtt hálók, amelyek akkor erősödnek meg, ha törődünk velük. Ha azonban elhanyagoljuk őket, akkor lassan szétszakadoznak, és eltűnnek. Ezért is fontos, hogy időt és energiát szánjunk azokra, akik fontosak számunkra, mert ezek a kapcsolatok adják az életünk valódi értelmét.
Amikor az ember a mindennapok apró részletein elgondolkodik, egyre világosabbá válik, hogy ezek a látszólag jelentéktelen dolgok hogyan kapcsolódnak össze, és miként formálják az életünk egészét. Vegyük például a reggeli rutinunkat. Az, hogy milyen sorrendben végezzük el a különböző teendőket, nemcsak a hatékonyságunkat befolyásolja, hanem az egész napunk hangulatát is. Ha például először megfőzzük a kávét, majd közben megmossuk az arcunkat, akkor ez egy teljesen más érzést kelt, mintha fordított sorrendben tennénk. Az ilyen apróságok ugyan jelentéktelennek tűnhetnek, de ha naponta ismételjük őket, kialakul egy minta, amely hosszú távon hatással lehet az érzelmi állapotunkra.
Ugyanez igaz az étkezésre is. Nemcsak az számít, hogy mit eszünk, hanem az is, hogyan és kivel tesszük ezt. Ha egyedül eszünk, talán gyorsabban végzünk, de ha társaságban étkezünk, akkor a beszélgetések, a nevetés és a közös élmények hozzáadnak valami pluszt a pillanathoz. Ezek az apró különbségek nemcsak az étkezés élményét változtatják meg, hanem hosszú távon az egészségünkre is hatással lehetnek. Hiszen, mint tudjuk, a jókedv és a pozitív érzések hozzájárulnak ahhoz, hogy testileg és lelkileg is jobban érezzük magunkat.
A természet is ezt a fajta finom egyensúlyt példázza. Ha megfigyeljük egy esőcsepp útját, ahogy lassan lecsorog egy levélen, és végül belefolyik a talajba, akkor megérthetjük, hogy minden egyes cseppnek megvan a maga szerepe. A talajba szivárgó víz táplálja a növényeket, amelyek oxigént termelnek, és így a világ egészének működéséhez járulnak hozzá. Ezért is fontos, hogy ne tekintsünk semmit jelentéktelennek, mert minden apró részlet egy nagyobb egész része.
Ahogy az évszakok váltakoznak, észrevehetjük, hogy a természetben minden folyamatosan változik, mégis minden ugyanaz marad. A levelek ősszel lehullanak, de tavasszal újra kihajtanak. A folyók néha kiáradnak, néha elapadnak, de mindig ott vannak, és formálják a tájat. Ez a fajta ciklikusság nemcsak a természetre, hanem az emberi életre is igaz. Az életünk tele van változásokkal, hullámvölgyekkel és csúcspontokkal, de ha jobban belegondolunk, ezek mind részei annak az útnak, amelyet bejárunk.
Az emberi kapcsolatok dinamikája szintén ezt a változékonyságot tükrözi. Vannak barátságok, amelyek egy életen át tartanak, és vannak, amelyek csak egy rövid időre szólnak. De mindegyiknek megvan a maga helye és ideje. Egy régi barát felbukkanása például olyan érzést kelthet, mintha az idő megállt volna, és ott folytathatnánk, ahol abbahagytuk. Ugyanakkor egy új ismeretség friss lendületet hozhat az életünkbe, és segíthet új perspektívákat találni.
Az élet egy hosszú utazás, amely során folyamatosan tanulunk és fejlődünk. Minden nap egy új lehetőség arra, hogy valami újat tapasztaljunk, vagy hogy valami régi dolgot új szemszögből lássunk. Ha nyitottak vagyunk az újdonságokra, akkor észrevehetjük, hogy a világ tele van csodákkal, amelyek csak arra várnak, hogy felfedezzük őket. Egy egyszerű séta a parkban például nemcsak fizikai mozgást jelent, hanem egyfajta lelki feltöltődést is. Ahogy a fák árnyékában sétálunk, hallgatjuk a madarak énekét, és érezzük a szellő simogatását, rájövünk, hogy ezek az apró pillanatok adják az élet valódi értelmét.
Ez a fajta szemlélet segíthet abban, hogy jobban értékeljük mindazt, ami körülvesz minket. Hiszen ha belegondolunk, az élet nem más, mint egy sorozat apró pillanat, amelyek összeadódnak, és egy nagy egésszé állnak össze. Minden nap egy újabb fejezet ebben a történetben, amelyet mi magunk írunk. És bár nem mindig tudjuk előre, hogy mi fog történni, az biztos, hogy minden egyes nap lehetőséget ad arra, hogy valami jót hozzunk létre, vagy hogy valami újat