Nem vágyom kapcsolatra, kifáradtam az utóbbi párban. Valamit folyton elbaszok, nemsoká indul a terápia, majd kitaláljuk hol rontom el. Most két munkahely, sokadik diploma folyamatban, vállalkozás, egyesületi munka, barátok és hobbi mellett már nincs is időm rá, csak ha valóban be tudunk vonódni egymás életébe... Igazi társat keresek, de arra most nem látok lehetőséget, párkapcsolat már kevés úgyhogy inkább ez alá megyek. Hogy hol rontom el? Valószínűleg észre se veszem az igazán nekem való nőket, a harsány dolgokra ugrok, aztán jön a pofára esés... De ezt majd a terapeutával kibeszélem, vissza ide:
Amire viszont így is vágyom az a szexuális potenciálom megélése. Vétek lenne parlagon hagyni mind azt a jót, amit egymással tudunk tenni. Imádom a nőket, a női testet, azon játszani. Szeretem használni és kényeztetni. Nem vagyok egy Adonisz, ez nehézségem, de ezen is dolgozom heti rendszerességgel, ha türelmes vagy, Adonisz is leszek. Ami a testben még hiányzik azt az elmémmel pótolom és. Akit sikerült így meghódítani és beengedett (a szívébe, lelkébe, bugyijába) onnan már nem akart kiengedni jó darabig, és utána is még sokáig nem. Azt mondják hogy nagyon figyelek rájuk, és ez jó nekik. Ez visszatérő motívum, a többi mindenkinél más, ki mit szeretett bennem.
Több felállásban tudom elképzelni magam az oldalon és a közeljövőben:
1.) Full vanilla, összejárunk, kényeztetjük egymás ösztönös alsóbbrendű és felsőbb idegi és mentális funkcióit. Jót beszélgetünk, esetleg együtt főzünk valamit, szeretkezünk, baszunk, kiszuszogjuk magunkat összebújva, majd megyünk a dolgunkra. Tisztelet és kölcsönösség, win-win.
2.) Domináns (szadista) vágyaim kiélésében leljük egymás örömét. Ebből nem sok van, de elké'ne már valaki, aki segít megélni. Van némi felgyülemlett feszültség, lehetnél az, aki kinyitja a palackot. Valaki, aki szereti az alázást, az anális játékokat, ha szétbasszák a torkát, leköpik, felpofozzák, kikötözik, használják stb, majd segítesz kitalálni hol metsződik a vágyaink halmaza. Te megéled általam, én kiélem általad. Természetesen a határainkon belül (egészségesen feszegetve), és talán még több tisztelettel mint előbb hiszen mélyebben fedjük fel magunkat...
3.) Mutatsz valami Jobbat a fentieknél.
Jellemzően egyfókuszú ember vagyok, nem szeretek több vasat tartani a tűzbe, ha beszélgetünk, és felkelted a figyelmem, biztos, hogy hamar csak te leszel akire koncentrálok. Várom a leveled és amint időm engedi hosszan válaszolok.
Rólam? Még?
Nos érdekel a világ. Hogy mi volt, mi van épp körülöttünk és mi lesz majd, ami meghatározza a napjainkat. Érdekelnek az emberek, az emberi lét maga, annak mély és magas működései, de leginkább az amivel kevesebbet találkozunk, a kézzel meg nem fogható dolgok. Szeretek emberek közt lenni, szeretek kapcsolódni. Szeretek tanulni, és imádok tanítani. Imádom az élet apró örömeit, a kedves gesztusokat, az egymásra figyelést, a transzcendenst ami körülvesz minket. Szeretem a határaimat feszegetni, és szeretek nálam nagyobb, okosabb, ügyesebb emberekkel lenni és tőlük tanulni. Szeretek játszani, de nem szeretem a játszmákat. A nyitott, őszinte kommunikáció híve vagyok. Persze nem rontok ajtóstul a házba de szeretek nyílt lapokkal játszani.
Rólad? Az én függvényemben?
Nos ha már eddig eljutottál, szinte nyertél, az elméd diadalmaskodott. A tested mondhatnám, hogy másodlagos, de sajnos az utóbbi időben telítődtem a telt dupla D-s és E-s keblekkel, a néha nálam vaskosabb idomokkal, vagy nálam magasabb hölgyek méteres lábaival. Férfi vagyok így is úgy is, de most szeretném ezt a pöttöm vagy normál női test viszonylatában megélni. Nálam fiatalabb, vagy jóval fiatalabb hölgyekkel. Újra felkapni az 50 kiló körüli páromat és a falhoz emelve behatolni a szentélyébe. Szeretnélek ide oda tenni, mint egy kis rongybabát az ágyban. Felkapni, felülni veled, érezni a törékenységedet, majdnem átérni két kézzel a derekad. Egy kézzel és bedobni az ágyra, hogy használhassalak örömömre. Érezni hogy a testünk mennyire különböző. Látni, hogy körbe se éred, és az egymás fölé marokba rakott kezeid után még van mit a száddal kóstolgatni. Most erre vágyom, de nem utasítalak el a tested okán, ha a szellemed, a lelked, az elméd megfog, sőt. Kérdés, hogy a fenti sorok bármelyikével én megfogtalak-e ?...
Írj rám bátran, várom. A fenti sorokat meg majd még kiegészítem, ha szükséges. Kérdezz és biztosan válaszolok.
Oh és még valami. Nem vagyok az online élet elkötelezett híve. A fentiek okán választom most ezt a formát, idő szűkében, de ha lesz rá módom és időm, hidd el leszólítalak a 4-6-on nem okoz gondot. ;)
Várom, hogy lássalak!
Csak felsorolásképp a kulcsszavak amire felcsillan a szemem:
DdLg, Anal, Szerepjáték, CNC, rapeplay
94% Voyeur
92% Master/Mistress
86% Dominant
80% Degrader
78% Rigger
72% Brat tamer
69% Sadist
68% Daddy/Mommy
63% Vanilla
60% Non-monogamist
53% Primal (Hunter)
52% Experimentalist
50% Exhibitionist
40% Submissive
38% Owner
31% Switch
21% Masochist
20% Brat
7% Rope bunny
7% Ageplayer
0% Degradee
0% Little
0% Pet
0% Primal (Prey)
0% Slave
Keresett partner
Egyedülállók
Mazochista Nő, Szubmisszív Nő, Bizonytalan Nő, Vanilla Nő, Switch Nő
Kor: -24 év
Magasság: -172 cm
Súly: -60 kg
Partnerkeresés célja
Közös programok, kikapcsolódás / Alkalmi BDSM/szexuális kapcsolat / Tartós, kötetlen BDSM/szexuális kapcsolat
Beszélt nyelvek
Magyar
Érdeklődés a BDSM-ben
Kipróbálnám
24/7, Alázás, Anális sex (kapni), Büntetések, Fájdalom, Fejés, Maszkok, Nyakörv, Ökölszex, Prosztatamasszázs, Szadizmus, Szerepjáték
Nem izgat, de csinálhatjuk
Beöntés, Bőr, Borotválás, Csiklandozás, Csípés, Csipeszek, Dildók, Erényöv, Farmer, Fenekelés, Gyertya, Korbács, Láncok, Latex, Nyilvános szex, Orális szex (adni), Piercing, Segédeszközök, Tollak, Vibrátorok
Izgat
Anális játékok, Anális sex (adni), Dominancia, Fehérneműk, Fenéknyalás, Fényképezés, Filmezés, Hajhúzás, Harapás, Harisnya, Kötözés, Légzés-kontroll, Masszázs, Maszturbáció, Mellbimbók, Mocskos beszéd, Orális szex (kapni), Pofonok, Szembekötés
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Barkácsolás, Beszélgetés, Fittness, Főzés, Íjászat, Internet, Ismerkedés, Játék, Kertészkedés, Koncertek, Mozi, Múzeum, Olvasás, Party, Rajzolás, Számítógép, Színház, Takarítás, Tánc, Tudomány, Uszoda, Zenélés
Zenék
alternatív, drum'n'bass, elektronikus, goa, goth, heavy metal, hip-hop, klasszikus, pop, punk, rave, rock, rock'n'roll, ska, techno
Filmek
Akció, animációs, családi, dráma, fantasy, ismeretterjesztő, kaland, mese, romantikus, sci-fi, szex/pornó, vígjáték
Könyvek
Egészség, Ezoterika, Gasztronómia, Művészetek, Novellák, Regény, Történelem, Tudományos, Vallás, Versek