Szia.
Egyedülálló, teljesen önfenntartó férfi vagyok, stabil egzisztenciával és elvekkel. Képet nem fogok feltölteni, de szívesen küldök majd, ha oda jutunk. Félhosszú szőkés hajam van, jópár tetoválásom, fehér bőröm. Életemben nem társkeresőztem, rettentő távol áll tőlem ez a műfaj, viszont a BDSM mindig is meghatározó volt számomra és eddigi kapcsolataim során rendszerint kiütközött, hogy a párom legfeljebb fellángolásból élte, nem pedig tartósan, ami így vagy úgy de végett vetett a dolgoknak, még ha nem is közvetlenül, szóval elszántam magam, hogy a másik végénél ragadom meg és eleve olyat szeretnék találni, aki legalább olyan lelkes a kötelek-szájpeckek-vad szex-alázás iránt, mint én. Ettől függetlenül pontosan tudom mit akarok, mi izgat fel és van is benne tapasztalatom, bár rengeteg minden van, ami >egyelőre< csak fantázia.
Elsősorban NEM alkalmi/szexkapcsolatra vágyom, szeretnék szeretni és szeretném ha szeretnének, tulajdonképpen a kis napsugaram keresem.
Egyébként ha valaki közel kerül hozzám, azzal rendkívül gondoskodó vagyok minden téren, nem vallom a klasszik "nő mos/takarít/főz" elvet, szerintem nevetséges, meg amúgyis szeretek háztartást vezetni és imádok főzni.
Szabadidőmben szeretek gamelni, társasjátékozni, vásárolni, lelkizni a barátaimmal és ha rámjön, edzeni, boulderezni. Meg néha zenélni, anno 10 évig gitároztam.
Érdeklődés a BDSM-ben
Kipróbálnám
24/7, Bezárás, Csiklandozás, Doktor fétis, Elektroszex, Láncok, Maszkok, Pet play, Vákuum
Nem izgat, de csinálhatjuk
Bőr, Cipő fétish, Fájdalom, Gyertya, Latex, Piszok
Izgat
Alázás, Anális játékok, Anális sex (adni), Büntetések, Csipeszek, Dildók, Dominancia, Erényöv, Fehérneműk, Fenekelés, Fenéknyalás, Hajhúzás, Harapás, Harisnya, Kínai golyó, Korbács, Kötözés, Lábimádat, Légzés-kontroll, Mellbimbók, Mocskos beszéd, Nyakörv, Orális szex (adni), Orális szex (kapni), Pofonok, Segédeszközök, Szembekötés, Szerepjáték, Vibrátorok
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Állatok, Barkácsolás, Beszélgetés, Biliárd, Étterem, Fittness, Főzés, Internet, Játék, Koncertek, Mozi, Múzeum, Vásárlás, Zenélés
Zenék
Alternatív, Drum'n'bass, Elektronikus, Goth, Heavy metal, Hip-hop, Punk, Rock, Rock'n'roll
Filmek
Akció, Dráma, Fantasy, Film-noir, Horror, Kaland, Krimi, Romantikus, Sci-fi, Sorozatok, Szex/pornó, Thriller, Vígjáték