KISvakond - Szubmisszív, Mazochista Nő

Összes BDSM partner » Szolgalányok, Rabnők » KISvakond - Szubmisszív, Mazochista Nő
Megjelent: 920x
KISvakond
23+ éves, Szubmisszív, Mazochista Hetero Nő, 177 cm, 90 kg
Lakhely: Magyarország, Budapest, kerület nélkül
Utolsó belépés ideje: 05. 06. 12:05
Regisztráció ideje: 05. 05. 22:10
Üzenetet csak regisztrált felhasználók küldhetnek!
Még senki se szavazott az adatlapra.
Komoly kapcsolatkeresési szándékkal érkeztem. Nem hiszek az igaz szerelemben, talán még a szerelemben sem de abban igen, hogy léteznek igazi kapcsolódások, amik többnyire rengeteg munka árán alakulnak ki a meglévő "kémia" mellett. Így olyan társat próbálok keresni akinek ennél nem kevesebbek a szándékai. Nem vagyok érdekelt a bizonytalan majd lesz valami féle szituációkban, vagy azokban akik csak szexpartnert szeretnének.
Mindezek mellett vagyis közben újraépíteni vágyom a szexhez fűződő viszonyom, nyilvánvalóan egy társ mellett, vagyis vele. Sok mindent tapasztaltam már és sok lelki-mentális energiába került felfedeznem azt, ami voltam és rájönnöm, hogy más is lehetnék (sőt kell is lennem). Természetesen nem arról van szó, hogy a másik önmaga képére formáljon, nem egy projekt vagyok. Emiatt is előre leszögezem, hogy az ismerkedési fázisban nem nyitom szét senkinek a lábam. Az őszinteséget előrébb tartom mindennél. Éppen ezért mielőtt azzal vádolhatnának, hogy zsákbamacskát árulnék, íme a legfontosabb dolgok rólam, amik döntőtényezők lehetnek abban, mennyire válnék szimpatikussá:
1. Vannak mentális betegségeim. (Nem vagyok könnyű eset bár az elején mindenképp elbűvölő tudok lenni és utána is...néha)
2. Introvertált vagyok. (Ergó sokszor a szememmel kommunikálok mert elfelejtek beszélni, ugyanis mással beszélni nem ugyanaz, mint magammal...haha)
3. Telt vagyok, bár ez még nem volt probléma férfiaknál.
4. INFP vagyok, ha ez valakit érdekel és ateista is, egyben nem vágyam anyukává cseperedni soha.

Keresett partner

Egyedülállók
Domináns Férfi, Switch Férfi

Kor: 23-45 év
Magasság: 180- cm

Partnerkeresés célja

Párkapcsolat

Beszélt nyelvek

Angol, Magyar

Érdeklődés a BDSM-ben

Kipróbálnám

Doktor fétis, Nyilvános szex, Szerepjáték, Tollak

Izgat

Alázás, Anális játékok, Anális sex (kapni), Büntetések, Csipeszek, Dildók, Dominancia, Fájdalom, Fehérneműk, Fenekelés, Gangbang, Hajhúzás, Harapás, Kötözés, Légzés-kontroll, Masszázs, Maszturbáció, Mazochizmus, Mellbimbók, Mellkínzás, Mocskos beszéd, Orális szex (adni), Orális szex (kapni), Pofonok, Segédeszközök, Szadizmus, Szembekötés, Vibrátorok

Érdeklődés egyéb területeken

Szabadidő

Beszélgetés, Biliárd, Bowling, Főzés, Kerékpározás, Koncertek, Mozi, Múzeum, Olvasás, Opera, Party, Pingpong, Sakk, Séta, Színház, Tenisz, Zenélés






 
Sütiket (cookie-kat) használunk a weboldalunk látogatásakor biztonsági és felhasználóbarát funkciók biztosítására, valamint statisztikai adatok gyűjtésére. További információ: Adatkezelési Tájékoztató