☀️
Isten hozott nálam!
Sok kacskaringós kitérő után, a társam mellett vagyok. Anuket a feleségem, a Mindenem, a szerelmem, leendő gyermekem anyja🌸.
Nem keresek társat, se szeretőt. Ellenben keresek olyan férfit, férfiakat aki/akik, akár aktív biszexként mindkettőnkkel szabadon játszana/játszanának. Akarj mindkettőnket!
Ha bátor hetero vagy/vagytok az is lehetséges helyzet, de csakis a jelenlétemben baszhatod meg Anuketet.
Anno:
Sok kacskaringós kitérő után, a társam mellett vagyok. Anuket a Tündérkertem ,a Szubrinám, a Szerelmem.
Ki vagyok én?
Fejét gondolkodásra használó, többnyire gyakorlatias, de ugyanakkor elméleti ember (is) vagyok, aki az élet nagyon sok területén sikeres. Ez a relatív siker 50 év alatt felhalmozódott önismerettel párosul (amit részben az lélekbúvár szakemberek segítségével szereztem meg), és igen, fontosnak tartom az önmagunk ismeretét,- ami talán a legfontosabb ebben az életben. Hiszen az önismeret rögtön két másik területen nyújthat segítséget.
1. Ismerve magam könnyebben tudom megismerni a partnerem. Ha, tudom a személyiségem mozgatórugóit (pl. szexuális szokásaim gyökereit), akkor a partneremmel is teljesebbé válik az együtt töltött idő.
2. Ismerve magam, magam felé elfogadó vagyok, és könnyebben elfogadom a partnerem, sőt az ön elfogadás egyben önmagunk szeretetének az alapja. A partnerünkhöz (a másik emberhez) történő kötödésünk képessége pedig kizárólag önmagunk (egészséges) szeretetén keresztül visz az út.
Hosszú 24 éves (mind a két oldalt megélő) tanulságokkal, élményekkel rendelkezem a BDSM területén és,ha túljutottunk -az ismerkedős - a szex nélküli körökön, és érzelmileg is tudunk kapcsolódni,akkor jöhet a szabadrepülés:) A szabadrepüles persze az aerodinamika törvényeit kell szem előtt tartsa, mielőtt hosszú izgalmalmas vitorlázó repülésbe kezdenénk. A tisztelet, érzelmi, érzéki kötődés, vagyaid térképe, és a kölcsönös beleegyezés alapvetés számomra. Részemről pedig a legfontosabb fundamentum a felelősség irántad és az irányító gondoskodás.
És milyen legyél Te?
Természetesen leges legelőször a női intellektus/de mondhatni a női gondolkodás és nem utolsó sorban az érzékiség tud lenyűgözni, gondolkodó-érzéki nő-fétisem van. Nos mivel én férfiben fehérmájú vagyok, úgy te is szeresd a mindennapi élvezkedést, ugyanis fontos számomra a változatos mindennapi verbális és testi erotikus kapcsolódás. Az sem baj, (sőt előny) ha szeretsz sportolni, mivel minden héten szigorú edzéstervet teljesítek. A mozgás különben is életben-tartó, felszabadító és jó a napi feszültségek oldására.
Tudd és ismerd a saját magadban található BDSM történeted, annak lelki vetületét. Fontos, hogy tudd, hogy milyen látott mintázatból, vagy traumából táplálkozik a BDSM szenvedélyed.
És milyen ne legyél?
Olyan nő, akinek nincs rendezett viszonya az apjával,(szüleivel), aki ebből fakadóan a férfiakkal kapcsolati játszmát (bántalmazó kapcsolatot) folytat anélkül, hogy tisztában lenne a fentiekkel. Ne akarj olyasmit tőlem, amit magad sem tartasz be.
Keresett partner
Párok
Switch Nő - Switch Férfi
Kor: 37-37 év
Magasság: 165- cm
Súly: 79- kg
Kapcsolati adatok
A kapcsolati adatok megtekintéséhez Neked vagy a felhasználónak VIP tagnak kell lennie!
Beszélt nyelvek
Angol, Magyar
Érdeklődés a BDSM-ben
Izgat
24/7, Alázás, Anális játékok, Anális sex (adni), Anális sex (kapni), Beöntés, Bezárás, Borotválás, Büntetések, CBT, Csiklandozás, Csípés, Csipeszek, Deres, Dildók, Doktor fétis, Dominancia, Elektroszex, Erényöv, Fájdalom, Fehérneműk, Fejés, Fenekelés, Fenéknyalás, Fényképezés, Filmezés, Fóliázás, Gangbang, Gumi, Gyertya, Hajhúzás, Harapás, Kaloda, Kés, Kínai golyó, Korbács, Kötözés, Lábimádat, Láncok, Latex, Légzés-kontroll, Masszázs, Maszkok, Maszturbáció, Mazochizmus, Mellbimbók, Mellkínzás, Menstruáció, Mocskos beszéd, Nyakörv, Nyilvános szex, Ökölszex, Orális szex (adni), Orális szex (kapni), Piercing, Pisi, Pofonok, Prosztatamasszázs, Segédeszközök, Szadizmus, Szembekötés, Szerepjáték, Tű, Tűz, Vákuum, Vér, Vibrátorok
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Barkácsolás, Beszélgetés, Fittness, Főzés, Kertészkedés, Koncertek, Mozi, Olvasás, Party, Színház, Uszoda
Zenék
Alternatív, Elektronikus, Funky, Heavy metal, Rap, Reggae, Rock
Filmek
Animációs, Dráma, Fantasy, Ismeretterjesztő, Krimi, Mese, Sorozatok, Szex/pornó, Thriller
Könyvek
Erotikus, Novellák, Regény, Történelem, Tudományos
Gnothi seauton – Ismerd meg önmagad!
Áll a felirat az ókori Görögországban, Delfhoi jósdájának falán. Vagyis az önismeret vágya és fontossága nem modernkori találmány, hanem valószínűleg öntudatra ébredése óta foglalkoztatja az emberiséget, önmaga minél mélyebb megismerése. Persze saját magunk megismerése mellett megjelenik annak a vágya is, hogy megértsük a másik ember – főleg az életünkben fontos szerepet játszók – jellemzőit, miénktől eltérő viselkedésének okait. Biztos fogódzókra, egyértelmű jelekre vágyunk, mert ez biztosítaná számunkra a nyugalmat, a harmonikus együttélést a környezetünkkel.
/NOVÁK ÁGNES/
Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja a jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is. Ez a gnóthi seauton igazi értelme.
/Popper Péter/