DANJO - Domináns Férfi

Fényben járó, árnyékot vető, mint minden, mi ezen világot alkotja. Hordja az árnyékát, mint fekete téli gúnyát, és a nyárba tart, hogy újra érezze arany haján a nap melegét. Úton van, de útja már nem a tavasz lélegzete, hanem a sárga avar, mely roppanásaival betölti az ősz színeit. Szereti a jót, az igazat, de léte kettőssége miatt önmaga nem az. Szereti, kutatja az embert, az embereket, és azok minden csalfa, megcsillanó fényeit - legyen az zene, történelem, irodalom - de hol kihuny a fény, láthatatlanná válik, és az alaktalan árny már farkasaként les rájuk. Mozgásban van, keres, kutat, megismer, gyűjt, szerez, de természete telhetetlen, és mikoron eléri a határokat, nekik feszül, és ki akarja tolni azokat. Másik emberrel kapcsolatban is így tesz. Szereti megismerni, a másikban hol ér véget az ember, és honnantól már egy túlfeszített ideg, amely már nem rendelkezik önnön akarattal, csak mint hangszer szól, más akarata által. Alapvetően követi a világot, élni akar: benne, vele, viszont egy belső ösztön által sose képes az árral úszni. Ő akar lenni az ár, mely mozgat, irányít, elnyel, birtokol, összefog. Ostromolja a partokat, de az univerzumban betöltött szerepéből nem tud kilépni: hiába tetszik néha akként, hogy belső önös érdek mozgatja, valójából a világ mozgása az, ami nem hagyja kilépni szerepe folyásából, és viszi magával, aki belekerül. Egészt alkot, és rész-egész kontextusában nem értelmezhető. Így áll össze - van, mint fehér, fekete; fény, árnyék; ember és tán valami más...