Szép napot kívánok!
A mindennapjaimat hétköznapi emberként élem. Szelíd vagyok és kedves. Dolgozom, gyerekeket nevelek, háztartást vezetek, hobbijaimra is szánok időt, energiát. Munkám felelősségteljes.
Van egy részem, aminek most teret engedek az életemben és Grófnővé válok. Vágyom megélni, hogy rajonganak értem, a kedvem keresik és én irányítok mindent. Ehhez a játékhoz egy ízig-vérig Úriembert keresek, akinek a mindennapjai része az elegancia, így nem idegen számára az ing, szép cipő.
Néhány közös program is része lesz az időtöltésünknek, ahol nem jelenik meg a szexualitás, erotika – színház, hangverseny, fehér abroszos étterem.
Olyan kapcsolódást keresek, ahol a vágyaink találkoznak, egy hullámhosszon vagyunk és bele tudunk lazulni a közös időtöltésbe. Nincs agyalás és sok beszéd! A kereteket és a szabályokat én jelölöm ki, ezeket egyértelműen kommunikálom. Amennyiben tud ehhez őszintén, zsigerből kapcsolódni, elkezdhetjük a közös játékot.
A kapcsolódásunkban lehetőség van megélni a cipő, harisnya és láb fétist. Szolgálhat, keresheti a kegyeimet, ha kiérdemli, megérinthet, masszírozhat és kényeztethet. Alkatilag nőiesen gömbölyded formákkal rendelkezem, plasztika nélkül, karcsú lábakkal.
Döntse el, hogy érez-e vágyat, hogy megismerjük egymást! Ha igen, írjon! A tárgymezőbe írja be: csip-ke-sztyű! A magázódás alap!
Összefoglalva: odaadó, valóban szubmisszív férfit keresek, aki képes ráhangolódni a vágyaimra, megérti a metakommunikációmat, visszajelzéseimet tudja értelmezni. Gyengéd, figyelmes és alkalmazkodó. Fontosnak tartom, hogy stabil legyen minden tekintetben – egészségileg, anyagilag, érzelmileg és mentálisan is. Csak így tudhat belelazulni és kikapcsolni, ha nem pörögnek benne a gondjai, stresszei.
Őszinte, tiszteletteljes és biztonságos közegben látom csak értelmét a közös tevékenységnek. Dohányosok kíméljenek!
Játékra fel!
Ami tabu: switch, 24/7, légzéskontroll, csiklandozás.
u.i.: A NEM az NEM!
Beszélt nyelvek
Magyar
A felhasználó kedvenc linkjeit csak regisztrált felhasználók láthatják.
Ha legalább 1 nap VIP tagságod van, saját VIP tagságodból odaajándékozhatsz más felhasználónak. Az ajándék a Te VIP tagságodból levonódik. Az ajándékozás nem visszavonható. A visszaélések elkerülése érdekében csak olyannak ajándékozz, akit ismersz! A PRO felhasználóknak ajándékozott VIP napokat megfelezzük.
Szimpatikusnak jelölés
Felhasználó jelentése
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.