Bayun - Vanilla Férfi

Nem tudom hol kezdjem. Nem mintha bárkit is érdekelne...
Tudvalevőleg engem sem érdekel az idegen fájdalom. Igaz ezzel némileg ellentmondásba keveredek, szétszedi a lelkem ha valakit a nyomorában látok. Ha ez olyannal történik aki közel áll hozzám, akkor a bűntudat rozsdás korbácsával csapkodom magam amíg kisarkan a vérem.
Építem a kurva falakat, minduntalan örlődve, a bánatos fenébe mászok át rajtuk.
Kurvára ki akarok mászni.
Egy olyan képet látok az illúziókban ami nem tesz fel kérdéseket. Nem kérdőjelezi meg a létezésem okát, és szemernyi kétséget sem támaszt a párom felé.
Azon felé aki egy nő. De nem csak az, hanem A Nő. Az akihez most még nem tudok felérni, de minden vágyam lerombolni amit évek munkájával felépítettem. Bármennyire nehéz, bármennyire kicsinek érzem magam, le fogom bontani azokat az istenverte falakat.
Ezért keresek egy olyan személyt akit szerethetek. Nem azért mert elverem a hátsóját, nem azért mert amikor baszom a torkát szorítva érzem a pulzusát, és nem is azért mert amikor hozzám bújik olyan érzés kerülget amit begombászott világ összes egyetemistája soha a büdös életben nem érzett, hanem mert egyszerűen összevillan a lelke az enyémmel. Annyira amennyire egy tökéletes pillanat létezik a világmindenségben.
Ezért keresek ezer éve. És nem fogom beadni a kulcsot amíg nem élem meg ezt a pillanatot. Azért mert kell legyen értelme mindennek. Csekély az elmém felfogni, de kell legyen értelme...