Megelőlegezem, tisztelet mindenkinek!
FRISSÍTÉS (2021.04.23)
Nem update, mert az egy másik nyelvterület
Szóval némi kevés, de szerencsére nagyon kellemes tapasztalat után egy kicsit pontosítanék! Nagyon sok vágy és álom mocorog az emberben, esetünkben kettőnkben, felállásunkból adódóan talán érthető, én kapni, kicsi kincsem adni szeretne... A fő csapás irány egy domináns nő, vagy egy ilyen taggal rendelkező pár, de az élet és az itt szerzett tapasztalat azt mutatja, a legfontosabb a személyiség, ez az egyetlen igazi fokmérő, hogy meggyőzzük egymást kölcsönösen, a másikat akarjuk, mert mi tudjuk neki azt adni amire vágyunk, ó pedig nekünk! Ne legyünk álszentek, ennek a játéknak egy része a szexről szól, és ehhez kell némi kultúra is, szerencsére a kevés tapasztalat azt mutatja, vannak ilyen emberek itt, és remélem, hogy lesznek is, ezért tehát olyasvslakit, valakiket keresünk akivel, akikkel ószintén és nyíltan meg tudjuk beszélni ki mire vágyik, mit szeretne átélni a másikkal, mi sok dologra nyitottak vagyunk, de ehhez a legfontosabb egymás tisztelete, emberként kezelése. Vegyük fel a kapcsolatot egymással, beszéljünk a vágyakról, és éljük meg!
Annyit még, senkit meg nem bántva (!), a magam részéről abszolút heteró vagyok,fiúkat nem kívánok nevelgetni! Tehát, csak akkor lesz válasz ha férfiként nőre vágysz!
Mielőtt bárki levelet írna, amit persze várunk és köszönünk mindenkinek, nézzétek meg a linket, sokat segít :))
Tekintve, hogy lassan többen jelölnek ismerősnek itt, mint az iwiwen és a facebookon összesen, jelzem, hogy ilyesmire nem reagálunk!
Keresett partner
Egyedülállók
Domináns Nő, Fetisiszta Nő, Mazochista Nő, Szubmisszív Nő, Switch Nő
Párok
Domináns Nő - Domináns Férfi, Domináns Nő - Szadista Férfi, Szubmisszív Nő - Domináns Férfi, Szubmisszív Nő - Szadista Férfi, Bizonytalan Nő - Domináns Férfi, Bizonytalan Nő - Szadista Férfi, Switch Nő - Domináns Férfi, Switch Nő - Szadista Férfi
Kor: 40- év
Kapcsolati adatok
Email:
atutazoban1@gmail.com
Partnerkeresés célja
Levelezés, ismerkedés / Virtuális kapcsolat / Alkalmi BDSM/szexuális kapcsolat / Tartós, kötetlen BDSM/szexuális kapcsolat
Beszélt nyelvek
Magyar
Érdeklődés a BDSM-ben
Kipróbálnám
Bezárás, Masszázs, Maszkok
Nem izgat, de csinálhatjuk
24/7, Fehérneműk, Ökölszex, Piercing, Szerepjáték, Tollak
Izgat
Alázás, Anális játékok, Anális sex (adni), Büntetések, Csípés, Csipeszek, Deres, Dildók, Dominancia, Fájdalom, Fenekelés, Fenéknyalás, Fényképezés, Filmezés, Gangbang, Gyertya, Hajhúzás, Harapás, Harisnya, Kaloda, Kereszt, Kínai golyó, Korbács, Kötözés, Láncok, Maszturbáció, Mazochizmus, Mellbimbók, Mellkínzás, Mocskos beszéd, Nyakörv, Nyílvános szex, Orális szex (adni), Orális szex (kapni), Pisi, Pofonok, Prosztatamasszázs, Segédeszközök, Szadizmus, Szembekötés, Vibrátorok
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Autóverseny, Biliárd, Foci, Főzés, Koncertek, Uszoda
Zenék
blues, heavy metal, rock
Filmek
Akció, dráma, film-noir, háborús, kaland, krimi, sorozatok, szex/pornó, thriller, vígjáték
Könyvek
Erotikus, Gasztronómia, Regény, Sport, Történelem, Versek