Érdekes találkozás és folytatása (1)
Több, mnt tíz éve történt meg, amit most elmesélek.
Munkába menet kocsival szoktam kimenni a HÉV megállóig, mert így megspórolhatok közel fél óra sétát, ami reggel nem is, de este, hazafelé már számít. Akkor is így tettem s már egy közeli utcában parkoltam le s csak a szemem sarkából láttam két srácot közeledni, majd elhaladni mellettem. Bezárva és lezárva a kocsit én is utánuk indultam s a sarkon befordulva láttam, hogy a két srác előttem sétál, kézen fogva a HÉV felé. Nem akartam zavarni...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 10. 22. 17:08 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
A kollégiumi diákja szenvedése és büntetése főiskolai tanárjánál (2)
Jó ideig nem került sor a következő alkalomra. A diák már magában elkönyvelte, hogy nem lesz újabb alkalom, nem lesz több büntetés, de azért még félt, tartott attól, hogy rendőrségi ügy se legyen. Gáborral nem beszéltek az óta sem a dologról, mint ahogyan Gábor nem is tudott a tanárjuknál tett látogatásáról. A tanár végezte a dolgát a fősulis kollégiumban, de rajta sem látszott, hogy tervez valamit.
Egyik este azonban - már takarodó felé - Jóska egyedül volt a szobában, lefekvéshez...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 10. 02. 00:00 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
A kollégiumi diákja szenvedése és büntetése főiskolai tanárjánál (3)
A tanár ezt kérdezte: - Csak nem, Jóska fiam. Megtetted, most Te tetted meg?
Jóska kicsit hallgatott, majd ezt mesélte el a fősulis tanárjának:
- Öööööö, az úgy volt, hogy mivel Gábor hisztizett még tovább, így lekevertem újra Neki egyet, amitől már a földre esett. Majd ráugrottam és összekötöztem a nadrágszíjával a kezeit is csuklóinál, így csak vonaglott alattam. Ekkor láttam meg, hogy a kisgatyájából már kibújt a farka vége és az mereven áll. Azt gondoltam kapja meg, amit Tamással akart...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 10. 01. 23:47 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
A kollégiumi diákja szenvedése és büntetése főiskolai tanárjánál (4)
Ugyanaz a történet Kovács Jóska előadásában:
A korábbi levélváltás után a megbeszélt időpontban megjelentem a tanárom lakásán másodszorra is. Nagyon pontos voltam, nem akartam előre felbosszantani, de amint beléptem az ajtón megéreztem, hogy teljesen mindegy volt. A tanáromat ez nem befolyásolta, szenvtelen precizitással végre hajtotta a kigondolt büntetését, rajtam.
Arra számítottam, hogy egy alapos fejmosásban részesülök, egy kis ejnye bejnyével, újabb pár ütéssel a fenekemre, de ehhez...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 10. 01. 23:45 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Bemutató szeánsz három Subbal (2)
A második rész azzal kezdődött, mikor a közönség már újra helyet foglalt és elcsendesült, hogy a Nagyon Mazo Sub középen állva a Mester felé fordult és megszólalt: - Uram! Kérem, még ne hagyja abba, kezeljen tovább! Én nagyon szeretem és vágyom a kemény, fájdalmas kezelést. A Mester gyilkos pillantást vetett a Subra ezeket hallva, így a Sub kezdett meghunyászkodni, szinte összemenve várta mi fog történni. A Mester sétált párszor ide-oda, majd a Subra nézett s megszólalt: - Nem vagyok...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 09. 25. 16:02 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
A kollégiumi diákja szenvedése és büntetése főiskolai tanárjánál (1)
Egy este az egyik főiskolai koleszban a felvigyázó tanár az egyik fürdőből sírás hangjait hallotta. Csodálkozott, mert itt ez nem szokás, de bemenve egyik neveltjét, Tamást találta ott. Hiába próbálta kiszedni belőle mi történt vele, de az nem mondott semmit. Így hát bekísérte a szobájába, majd egy darabig még elüldögélt nála, de végül otthagyta már aludni. Visszatért az ügyeletesi szobájába. Éjfél felé, egy újabb körsétája során, ugyanabból a fürdőből újra sírást hallott. Belépve most egy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 09. 25. 15:53 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Bemutató szeánsz három Subbal (1)
Az interneten ismerkedtem meg a szeánszon részt vevő három Subbal. Az első Subot nevezzük Nagyon Mazo Subnak, mert már a megismerkedéskor rögtön jelezte, hogy szinte nincs tabuja és arra vágyik, azt szeretné meg- és átélni, hogy igen kemény elbánásban legyen része, lehetőleg közönség előtt, s ebbe a fájdalom okozása is erősen beletartozzon. Magáról annyit jelzett, hogy igen magas növésű (190 cm feletti), de sovány, inas testfelépítésű, viszonylag kevés, pelyhes, göndör szőrzettel rendelkezik,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 09. 22. 00:16 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Vidáman a szabadban (10)
Mars leszegte a fejét, de később felemelte és Ákosra nézett. Az vissza rá, de nem szólalt meg.
- Azt javasolom – kezdte Félix, majd így folytatta: - a büntetés és a díjátadás nem itt lesz. Most ebéd következik, kis borkóstolóval, majd visszaautózunk a Sasfészek parkolójáig és ott, fent lesznek este, a büntetések lebonyolítva, kiadva. Mert ne feledjétek nem csak Mars, de Bandita is kap büntetést. S az után pedig a díjátadás jön. Jó étvágyat az ebédhez! – fejezte be.
- Igen, de a jó étvágy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 05. 17. 16:03 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Vidáman a szabadban (7)
Ahogyan haladtunk tovább az erdei úton a többiek után és már nem láttuk a másik domboldalon sem a fiatalokból álló társaságot, kirobbant belőlünk a nevetés:
- El tudom képzelni mennyire meglepődtek, mikor meglátták a cipekedő fiúkat úgy, anyaszült mezítelenül. – szólaltam meg. Félix csatlakozott szintén nevetve:
- Igen, hát még mikor azok rájuk sem hederítettek, csak – gondolom – még buzgóbban szedték a lábaikat, majd szinte szaladtak a csomagokkal, tovább.
- Tényleg. Mit gondolsz, volt...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 05. 04. 18:07 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Vidáman a szabadban (6)
Bandita és Zivatar egymásra nézett, majd lassan lefelé és szinte egyszerre vették a kezükbe, markukba a saját farkukat. Előbb Zivatar, majd jóval később Bandita is elspriccelt. Félix elismerően bólintott, látva azok mennyiségét. Én pedig csak néztem a többiekre, merőn. Azok tétován álltak egy darabig, majd Encsi, Niki is kezdte már húzkodni a sajátját. Végül Encsi volt a gyorsabb s nagyobb adag is spriccelt ki belőle. Niki lassabban ért célba, de végül is célba ért. Ő is elspriccelt a fűre....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 05. 04. 18:06 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Vidáman a szabadban (5)
Gyors be- és lepakolás után, már jöttek is vissza a házból, s intésemre Félix és a hamarabb visszaért Bandita már egresszíroztatta is a sajátjainkat is, a fákról lógó srácok előtt, de még sportgatyában, pólóban, ahogyan megjöttek. Az alapos kifárasztásuk után lehetőséget kaptak, hogy egy-egy tört ággal maguk is megütlegeljék a felfüggesztetteket és persze egymást is.
Jól számítottam, mert a függő srácok (Niki és Encsi) csak mértékkel kaptak tőlük, de egymáson kezdetben kisebbeket, majd...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 04. 06. 16:38 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Vidáman a szabadban (4)
Zivatar sikeres felavatása és az azt követő kávézás után került sor arra, hogy beszélgessünk egy kicsit a jövendőről is. Mindenki elmondta szíve vágyát s mivel sok közös vágy is akadt közöttük, így arról kezdtünk beszélgetni: szabadban, szabadon, de hogyan? – volt a téma. Az hamar kiderült, hogy senki nem húzná ki magát az alól, ha valahol a szabadban, szabadon, az ég kékje alatt, tölthetne pár napot e társasággal s a bdsm is jelen lenne ott és akkor.
Míg folyt az ábrándozás, tervezgetés a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 03. 17. 17:28 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Vidáman a szabadban (3)
Már a teszt közepétől megállapítottam, hogy a srác jó Sub, bevállalható a továbbiakra, mert közénk való lesz. Bandita megjegyzése a fiatalságára, gyakorlatlanságára és kele-kótyagosságára helytálló ugyan, de javítható, megoldható, hogy nagyobb gondot ne okozzon. Azt is eldöntöttem, hogy a sikeres teszt végén felavatás következzen itt és most. Így, mikor a teszt befejeződött a srác sikeres elspriccelésével, megállapítottam hangosan: - A teszt sikeres volt, így a srác, aki Tivadar, illetve...
Beszámoló a III. Pixie Sportnapról (18) Ákos
A Dom általam, pontosabban Bandita segítségével, történt megbüntetése azzal zárult, hogy még kisebb súlyokat kötözött, aggatott a farkára, majd elengedve a Domot a popójára csapott egy nagyot. Az önkéntelenül is megugrott ettől, majd felüvöltött a kíntól, amit érzett, s amihez - ezek szerint - nem volt szokva. Igazi Dom Intettem, mehet békével. Gyorsan szétszéledt a társaság, bár voltak, akik arról beszéltek, hogy komolyabb verést érdemeltek volna, míg mások értették a „képletes” bemutatót...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 03. 02. 16:38 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Beszámoló a III. Pixie Sportnapról (17)
Mivel a vesszőfutás főpróba nem jött össze, a „vesszők” elálltak szándékaiktól és a büntetési vágyuk is elpárolgott, így a szombat a továbbiakban gyors vacsorával folytatódott, majd a nép zöme a hallba, illetve a tornaterembe húzódott. Elterjedt ugyanis az a hír, hogy a hallban, egy Mestertől olyan profi Shubari kötözést fogunk látni, ami nem csak egy, rövid bemutató lesz, de utána tanfolyamszerűen segít a kezdőknek, továbbá Pesten pedig folyamatosan lehet jelentkezni a gyakorlásaira,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 03. 02. 16:38 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Beszámoló a III. Pixie Sportnapról (15)
Mars mazo köpcössel, valamint Banditával és Pierre-rel tölti az éjszakát, Félix Tib-bel, így mi a fiatal Ádám szolgával, a taknyossal, ahogy hívta magát, mentünk a szobámba, ahol
- S Te mit szeretsz, mire vágysz? – szegeztem neki a kérdésemet.
– Ha keményen bánnak velem. Kötözve, taposva, verve és kényszerítve sok mindenre.
– Ez nem fog gondot okozni, csak bírd is ki, amit kapsz! – ígértem meg neki. Ő felvetette a fejét, kihúzta magát és replikázott így:
– Nem fogsz bennem csalódni...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 02. 28. 16:51 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Beszámoló a III. Pixie Sportnapról (13)
- Ha láttatok valamit, hallgassatok, mert olyant is láttatok, amit nem lett volna szabad látnotok! – magyaráztam nekik. Elképedtek ezt hallva.
- S az mi volt, amit nem láthattunk volna? – kotnyeleskedett egy harmadik fiatal srác.
- Láttatok Domot, aki Sub és Subot, aki itt Dom volt. Ezt tiltja a szabályzat. – nevettem.
- Aha, már értem. – válaszolta az első srác komolyan, de a harmadik még tovább kérdezett akadékoskodva:
- S ki volt a Dom, aki Sub s ki a Sub, aki ott Dom volt. – firtatta...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 02. 18. 17:29 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Beszámoló a III. Pixie Sportnapról (12)
Mars izgalmasan „feltálalt fogásai” után, nem volt könnyű dolga Banditának, aki addig eggyel lejjebb lévő szinten csevegett halkan Pierre-rel. Hallották a fenti zajokat és csak következtethettek a forrására, okára. Bandita pedig magában kitervelte mit és hogyan tesz. Végre leereszkedtünk hozzájuk ötösben, mert Mars és mazo köpcös fent maradt.
Bandita is azzal kezdte, hogy a kilátó szélső oszlopát átkaroltatta Pierre-rel s megostorozta, de egyrészt kíméletesebben, próbálva mit bír, másrészt...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 02. 18. 17:28 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Beszámoló a III. Pixie Sportnapról (11a)
A nézők meg ujjongtak a végén, éltették Marst, ezzel a holtverseny eldőlt s Mars nyert. S nem is tudta még, hogy mi mindent nyert meg ezzel. De azért voltak szomorúak is: az egyik ilyen elkámpicsorodott képű mazo köpcös volt, mert nagyon szeretett volna Mars kezei közé kerülni Subként, egy jó, alapos kezelésre s azt sem bánta volna, ha néha nagyobbat, erősebbet üt, mint kellene. No meg azt sem tudta, hogy mit szólnék én, a Domja, hogy egy másik Dom (Félix) Subjára ácsingózik. A másik pedig...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 02. 18. 17:28 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Beszámoló a III. Pixie Sportnapról (8a)
Folytatva az ismertetéseket a kísérőprogramokkal, a következőkből lehet választani:
• péntek este: Player_1 társasjátéka dominánsaknak és szolgáiknak a klubban; valamint a hallban erőfitogtatás spéci Sub módra,
• szombat este a tornateremben: spéci tornagyakorlatok bemutatása (egynemű, vagy vegyes) párok részére, míg a hallban spéci kezelések, kötözések, különleges „mutatványok” Subjaikon, Subrináikon Domoknak, vagy Domináknak.
• Ezen kívül rendelkezésre áll a szabadtéri uszoda bármikor...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 02. 13. 17:34 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Beszámoló a III. Pixie Sportnapról (5)
A beszámoló egy részét Mester6van, Ákos írja meg segítségemül, mert Ő jobban átlátja a versennyel kapcsolatos szabályokat, azok lebonyolítással, különösen szervezéssel kapcsolatos részeit. A III. Pixie Sportnap kialakult programja ez lett az előzetes megbeszélésen:
• péntek délben: súlyemelés, kicsit másképpen Subok részére, valamint nád-törés Subon, Subrinán, utána páros futás összekapcsolt lábakkal (vegyes csapat),
• péntek délután: „agár”-verseny spéci szabályokkal (férfi és női...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 02. 06. 18:05 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Hollandiai élményeim (5)
A Dom és a Núbi beszélgettek, majd engem is bemutatott a Domnak, aki megszólalt:
- Te is kezelheted a szolgát, ha akarod.
- Én-e? Mit tegyek? – hebegtem, mert nem voltam ilyenhez szokva még akkor.
- Foghatod a slagot, vagy ott vannak a fenyítő eszközök, még adhatsz neki, megérdemli a köcsög. – bíztatott Núbi engem nevetve.
- Nem, köszönöm, ebből nem kérek. – feleltem s sértődötten elfordultam tőlük.
- „Tacskó” ez még. – mondta szeretettel Núbi felém intve. A Dom és Núbi összenevetett...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 01. 25. 15:06 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Hollandiai élményeim (4)
Núbi jól elszórakozott velem, a testemmel az ágyán, majd annyit mondott a végén:
- Mára ennyi elég lehetett Neked! Menjünk aludni, mert hamar itt a reggel!
- Igen, Uram, csak még valamit… - kezdtem, s ahogy szabad lettem, átfogtam a nyakát, magam alá gyűrtem s én „csomagoltam össze” Őt. – Kicsit így tartalak, hogy Te is elfáradj! - mondtam, majd elengedve mellé zuhantam, az álomba.
Reggel finom kávéillat ébresztett, ami megcsapta az orromat. Alig nyitottam ki a szememet, megnézve honnan...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 01. 25. 15:03 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Hollandiai élményeim (3)
A néger srácnál, akit magamban Núbi-nak neveztem el, kót szexeltünk, én elmentem Benne, majd lezuhanyoztunk. Én is Vele tartottam, s a zuhany alatt még megjártattuk a kezeinket egymáson. Visszatérve azt hittem alszunk már, de nem ez történt.
Ott feküdtem hanyatt, teljesen szétterülve az ágyon, s csak félszemmel láttam, hogy egy szekrényajtó mögé lép, ott matat valamit. Mivel félálomban voltam, így ködösen láttam csak, de a ködből egyszerre egy lángnyelvekkel díszített, piros köpeny bukkant...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 01. 19. 20:32 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Hollandiai élményeim (2)
Ott az ágyon kiterítve, lekötözve moccanni sem mertem. A szőröm tépegetése meg egyre gyorsabb lett a sztearin cseppekkel együtt. Az első srác is sietett, nehogy előbb végezzen a párja a farkam borotválásával, mint ő, a szőröm tépegetésével. Közel egyszerre végeztek. Végezve, összenevettek felettem, a jól végzett munka megelégedettségével. Meg kell, mondjam, még én is elégedett voltam, bár a testem sajogott a szőrtépéstől, a hasam, meg a belső combjaim meg pirosodtak a kapott ütlegektől. De...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 01. 18. 15:22 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Hollandiai élményeim (1)
A leírt történetek valós, megtörtént eseményeken alapulnak, melyek régebben velem történtek meg a nyolcvanas évek végén. Én negyvenes éveim elején jártam. Abban az időben többször és hosszasabban voltam Hollandiában, akadt, hogy folyamatosan egy hétig is. Maga az ország, a népe, sokszínűsége és multikulturális volta nem volt ismeretlen előttem korábbi látogatásaimról, utazásaimról, de ezen a héten úgy tudtam szervezni, hogy bár többen együtt utaztunk ki, kint mégis külön-külön végeztük...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 01. 18. 15:22 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Rémségek kicsiny boltja (5)
Majd a szolgám egyenként vette kézbe a gyertyákat, de most nem csöpögtetett azokkal, mint Badra, hanem elhúzta Sam szőrös feneke alatt egyre közelebb a bőréhez a gyertyákat. Sam próbálta megemelni testét, kivonni a gyertya lángjának melegségéből azt, de nem sok sikerrel. Megunva a szolgám, leengedte Sam lábait és visszabilincselte az András kereszthez. Így újra ott állt X alakban kikötve előttünk, a falnál.
A szolgám rám nézett újabb utasításért, de én vállat vontam, jelezve tegyen, amit...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2015. 01. 01. 14:21 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Rémségek kicsiny boltja (4)
Sam próbálkozott, de nem találta el Bad farkát a lovaglóostor bojtjával, viszont az egyik golyóját igen. Bad felüvöltött erre. Sam meg abbahagyta az ütéseket.
- Még kettőt üss! – szóltam rá.
- Igenis, Uram! – felelte kötelességszerűen Sam s lecsapott még kétszer Badra. Ezek ugyan nem voltak erős ütések, de jól elhelyezettek. Így Bad újra felkiáltott, megugrott és felegyenesedve villámló szemekkel meredt Samra.
- No, no, ne olyan hevesen! – szóltam rá, hogy türtőztessem hevét. – Hogy látjuk...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 12. 26. 15:43 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Rémségek kicsiny boltja (3)
Sammel megérkezett barátom alaposan meglepődött a szeme elé táruló látványon. Körbenézett, majd oda is lépett a falhoz s egy-egy eszközt megsimogatott szakértően. Majd tovább vizsgálódott. Befejezve rám nézett és bólintott:
- Igen, itt lehet majd szenvedni is, de azt élvezni is!
- Szerintem is. – erősítettem meg az általa mondottakat. – Élveznéd, kipróbálnád?
- De mennyire, akár most, rögtön is. – válaszolta a barátom, de közbevágott Bad, hogy azt gondoltál, hogy velük, rajtuk próbáljam...
Rémségek kicsiny boltja (2)
Leülve és elszürcsölve a török kávémat végre csak megszólaltam és ezt kérdeztem:
- Akkor már csak arra válaszoljatok, hogyan gondoljátok a bdsm-t, itt a boltban?
- Nem gondoljuk, hanem meg is valósítottuk. – ugrottak szinte egyszerre fel a fiúk.
- Jöjjön Uram, megmutatjuk a bdsm színterünket. – viháncoltak, mint a kisgyerekek.
Elvezettek az egyik polcig, amit meg kellett csak erősebben taszítani, az kifordult a sarkán és feltárult mögötte egy, akkor még sötét üreg. Ott álltak előtte,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 12. 21. 14:27 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Rémségek kicsiny boltja (1)
Nem régen a Belvárosban sétáltam s egy átjáróház udvarán arra lettem figyelmes, hogy új bolt nyílt a régi helyén. Sokkal tágasabb, ahogy megfigyeltem a nagy portálüvegen át. A bolt vegyeskereskedésnek tűnt, vagy inkább retro gyarmatáru kereskedésnek a múlt század kezdeti éveiből, de annyival más volt már, hogy a sarokban kialakítottak egy kis kávézó, pihenő sarkot, pár asztallal és székkel, valamint egy sarokkanapéval, ami hívogató volt.
Az udvarról még azt is láttam, hogy bent a boltban...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 12. 17. 15:22 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Keleties érdekességek (4)
Betti korholta Bertie-t: - Rossz kutya! Fújj! Hogy merészelted ezt tenni a vendégek előtt! Kushadj! – dörrent rá mérgesen, mert annak farka végén megjelent egy pár csepp elő nedve is.
- Igenis Gazdim! – próbált a kutyus összemenni és hízelegni a Gazdájának, de nem sok sikerrel.
- Lenyalod, de azonnal! – utasította a kutyusát, aki nem is csodálkozott ezen a furcsa, szinte teljesíthetetlen parancson, hanem próbált először oldalára feküdve, majd hátán fekve elérnie a farka végét, hogy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 11. 23. 15:04 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Keleties érdekességek (3)
Ekkor zaj hallatszott a szomszédból, majd kisebb sikoly és nyögés fejezte be az áthallatszott hangok sorát. Valaki leesett, vagy elesett odaát. A keletiek semmit sem vettek észre, hallottak meg a saját hangosságuk következtében, csak az angolul beszélő keleti srác nézett rám meglepetten, de intettem semmi gond, ott is laknak. Megszólalt kis idő múlva a kaputelefonunk, majd hamarosan újra. Most már kicsit morcosan felállt Zsombor, ki-, azaz bement és felvette a kagylót. Egy ideig beszélgetett...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 11. 05. 15:46 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Keleties érdekességek (2)
A barack megalapozta a jókedvűnket, igaz az kicsit elszomorítóan hatott, hogy nem voltunk egyenlő arányban a teraszon. A csajok csak ketten voltak, mi meg négyen. De nem sokáig. Ez látszott az asztalon is, mert nem hat, hanem nyolc személyre volt terítve. Hamarosan az „angyalkák” is előkerültek a konyhából, mert addig ott készítették elő a „csodát”.
Az ismerkedés után már a feltálalt tálak tartalmával is ismerkedhettünk, mert szem-szájnak ingere volt itt: keleties ételek, csíkokra vágva és...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 10. 26. 17:50 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Keleties érdekességek (1)
Sok minden történt mostanság kis hazánkban. Épülünk-szépülünk. Átadásra került például a Rudas fürdőben a wellness részleg, ahova ellátogattam, s ha már arra voltam, akkor kezdtem a török gőzfürdőben s majd onnan mentem volna át – terveim szerint - az uszodába és a wellness részlegbe. A belépő nem volt kevés pénz, így azt terveztem, hogy kiélvezem-kihasználom alaposan a rendelkezésemre álló időt, azaz egész nap maradok bent.
Mikor odaértem, alig múlt félkilenc, így hamar bejutottam s...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 10. 21. 15:17 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Japános história Mo-on (7)
Gyuri és én már alaposan eldöngettük, análisan Robit, mikor végre Akiró is leugrott a nyakából, ahol eddig ült és maga is oda iparkodott Robihoz. Próbált belé hatolni, de nem sok sikerrel. Ugyan állt neki, de túl vékony, rövid, szóval kicsi volt Robiéhoz, különösen annak már alaposan, kettőnk által is, kitágított ánuszrózsájához. Mielőtt Akiró elkámpicsorodhatott volna, felkaptam, felhúzva és megmarkolva Robi fejét a hajánál fogva, elé tettem az ajtóra széttett lábakkal Akirót és rányomtam...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 09. 07. 14:53 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Japános história Mo-on (6)
Mivel a fogadást megnyertem az előbb, így sejthette abból, hogy fiatalabb korom ellenére, én sem vagyok gyakorlatlan, nyeretlen kétéves csikó. Elbizonytalanodott, hogy uralkodhat-e fölöttem, továbbra is, Domként. Ezt látva és megértve, segítettem neki. Ezért megszólaltam:
- Zabba mennek a lovak. – közöltem kellő éllel a hangomban.
- Bizony, jó lenne eldönteni, hogy ki az Úr a továbbiakban, itt. – tromfolt Gyuri is rám.
- Hova mennek és miért és kik itt a lovak? – szólalt meg Akiró is...
Japános história Mo-on (5)
A falu után, mikor már fák is voltak az út mellett, Robi megszólalt:
- Mostantól azt teszitek s úgy, ahogyan kapjátok az utasításomat. Ha nem, vagy azonnal teszitek, akkor megtorolom, büntetéssel.
- Az mi, a büntetés? – kérdezte meg Akiró tőlem, de a választ már nem tőlem kapta!
- Oda a fához állsz, átkarolod a törzsét erősen! Te meg fogd meg a kezeit! – utasított minket Robi, majd Akiró mögé lépett és egy letört bottal finoman többször meglegyintette a popóján. Az utolsót meghúzta és...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 09. 02. 16:26 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Japános história Mo-on (4)
Még a söntésben a többieknek is elmondta Gyuri, hogy holnap korán reggel bemegyünk Pécsre, városnézésre, ezért a vacsora után mindenki iparkodjon haza a campingbe lefeküdni. Már hazafelé tartottunk, mikor Gyuri mobilja megszólalt. Lemaradt, mi haladtunk tovább, míg utolért újra. Nem mondott semmit, így mi sem kérdeztük. Hazaérve gyors fürdés után ágyba estünk, de elalvás előtt még hallottam, hogy Gyuri valakivel beszél, mobilon, mert a másikat nem hallottam, csak amiket ő mondott:
- Szia....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 09. 02. 16:26 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Japános história Mo-on (3)
Tanárunk azonban nem sokáig hagyta dögledezni a népet a napon, mert félt attól, hogy leégünk, ezért azt indítványozta, hogy menjünk vissza a szobákba, öltözzünk fel és irány a falu, ahol ebédet rendelt egy kisvendéglőben előre nekünk. Az ebéd után visszatérve általános délutáni szundítás következett. Mi is hazafelé tartottunk a faházunk felé, mikor tanárunk:
- Mi a tervetek, ti is alusztok egyet? – kérdezte csalódottan.
- Nem, dehogy, mi aludtunk az éjjel, meg reggel is, így csatangolunk...
Japános história Mo-on (2)
Akiró egyszer csak erősen hozzám simult, majdnem dörgölődzött. Átölelt és átfogta a derekamat, magához szorított. Ekkor éreztem meg, hogy már Neki is áll, mereven. Kuncogott.
- Nagy Mester vagy! – jelentette ki. – Csodákra képes a kezed, a nyelved, a szád, mint érzed. Akarod is látni a végeredményt? – kérdezte meg pirulva tőlem.
- Csak akkor, ha Te meg akarod mutatni! – feleltem őszintén.
- Igen, meg akarom Neked mutatni! – szólt megfogva a vállamat, lenyomott az ágyára.
A két kezével...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 08. 31. 15:37 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Japános história Mo-on (1)
Még egyetemre jártunk, mikor közelebb kerültem az egyik japán évfolyamtársamhoz. Alacsonyabb, vékonyabb srác volt és nagyon félénk, de rendkívül udvarias. Akirónak hívtuk, mert nem tudtuk még a hosszú, valódi nevét megjegyezni. Csak igen hosszú idő elteltével lehetett egy kicsit közelebb férkőzni hozzá, de akkor már igen szívélyes, közvetlen lett, megnyílt. Ő ugyan kollégiumban lakott s nem is az egyetemiben, hanem fent a Rózsadombon volt egy külön kollégiumuk, egy nagyobb családi házban....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 08. 31. 15:37 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Fantázia, ami akár meg is történhetett volna augusztus 1.-én
Az Aprók között láttam a hét közepén egy ajánlatot a férfitől, hogy augusztus 1.-én (pénteken) rendelkezésre állna, azaz keresne valakit, aki dominálná, s közben foglalkozna a farkával, amit kínozhatna is. Hozzátette, hogy képeket is mutat, mert nem valami nagy. Így kételkedik, hogy lehet azzal kezdeni valamit, de azért reménykedik. (Ez később törölve lett!)
Talán másnap „Kávé, ami a torkomon akadt…” címmel egy blog is foglalkozott ezzel az ajánlattal, idézem: „Vannak a bdsm világában furi...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 08. 04. 15:48 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
K.S. szenvedései (2)
Miután megcsíkiztem, így szóltam:
- Akkor most térjünk a csipeszek helyett más használatára! – hangzott és tettem.
A csuklóit a hátára vezettem s ott összekarabinereztem egymáshoz. A kezemben lévő póráz végén lévő fogót átdugva a lábai között a szíjakon át a farok tövére eresztettem, majd a másik kezemmel meghúztam. A póráz másik végét pedig az egyik kampóhoz rögzítettem. Most mögé léptem s a lovaglópálcával csaptam a domborodó popójára, mire előre lendült, de akkor megrándult a póráz,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 07. 22. 16:39 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
K.S. szenvedései (1)
A mostani találkozás megszervezése is egy email érkezésével kezdődött: „Szia. Nem tudom, hogy emlékszel-e még rám? Voltam egyszer fenn nálad, egy hideg téli napon. Vége lett egy kapcsolatomnak, és most szeretném, újrakezdeni, folytatni azt, amit, ahol abbahagytuk. Persze, ha van erre lehetőség és kedved. Nem tudom, foglalkozol-e még a bdsm-mel, fiúkkal? Mostanában sokat gondoltam arra a kis időre, amit veled töltöttem. Most nincs barátnőm, csak a munkámhoz kell alkalmazkodnom, könnyebben...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 07. 22. 16:38 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Bécsben történt anno (5) Meglepetés vendégség a mongol követségen
A szavazás megtörténte után megszólaltam:
- Rendben! Akkor Vele kezdjük. – mutattam a szélsőre. – A büntetése pedig, először kézzel húsz váltogatva a popójára, majd még tíz - már eszközzel - a hátára legyen! – szóltam és az angolra néztem jelentőségteljesen. Az zavarba jött, mert nem értette, mit kellene tennie. Megmagyaráztam:
- Mivel nekem „nem osztottál lapot”, így kimondtam a büntetését, de Neked kell végrehajtanod!
Az angol ezt hallva még zavartabb lett, de karon fogtam, a srác mögé...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 07. 13. 12:45 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Bécsben történt anno (4) Meglepetés vendégség a mongol követségen
Házigazdánk szólalt meg:
- Állj, várj! Még valamin át kell esnünk, itt! Mi itt, Rajtad kívül Ákos, diplomaták vagyunk, akik „olyan helyre” nem mehetnek az Etikai Kódexünk szerint. Ezért itt kell hagynunk „diplomataságunkat”! – szólt elég kétértelműen, de határozottan.
Én már kezdtem magamban nevetgélni, mert azonnal megértettem, hogy házigazdánk mire céloz, de a többiek még csak tétován egymásra néztek. Vártak. Mi is.
- Ezt hogy érted? Mit és hogyan kell levetnünk magunkról? – kérdezte...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 07. 13. 12:45 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Bécsben történt anno (3) Meglepetés vendégség a mongol követségen
Péntek délelőtt azonban meglepődtem, mikor szólt a mobilom és a mongol számát láttam kiírva. – Mit akarhat ilyen gyorsan, újra? Nem volt azonban sok időm morfondírozni ezen, mert felvéve hallottam a mongol hangját:
- Ne haragudj a zavarásomért, de gyors válasz kellene. – kezdte. – Holnap este spéci garden-party lesz nálunk, a villában, és szeretnélek meghívni, ha el tudsz jönni.
- Semmi akadálya, hogy ott legyek. Köszönöm a meghívást. Mikorra érkezzem?
- Hétkor kezdődik, de legkésőbb...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 07. 13. 12:45 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Bécsben történt anno (2)
A kínzókamrában előttem négykézláb állva a szolgám/kutyám várt utasításaimra, míg a „srác”, ahogy később megtudtam a Hanzi a neve, morcosan állt az András kereszt előtt. Rajta bőr rövidnadrág volt, oldalán fűzőkkel összehúzva, szoros fekete, ujjatlan izompóló és Adidas cipő. Kis idő múlva pimaszul megszólalt:
- Ha kicsodálkoztad magadat, akkor munkához is láthatnál, mert ez a pöcs, nem szereti, ha nem dolgoznak Rajta!
A pöcs, a szolga ezt hallva már éppen felugrani készült, de...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 07. 11. 16:55 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Bécsben történt anno (1)
Abban az időben többször is megfordultam a sógoroknál, Bécsben. Ott több ismert hely is volt található, ahol esténként, éjjel el lehetett tölteni az időt kellemesen. Ilyen volt - többek között – a Römersaun is, amit az óta már bezártak. Az utcáról lehetett belépni, a bárpultnál fogadták a vendégeket. Volt, aki itt ivott valamit, majd ment is, de mások „beléptek”, azaz megváltották a belépőt, lementek az öltözőbe, a tényleges privát klub helyiségeibe….
Így kezdődött az aznap, kedd este is,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 07. 11. 16:54 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.