Intim gyantázás 3/1
Egy nőgyógyászati székben fekszem. Lábaim gondosan rögzítve, hogy ne tudjam összezárni, és eléggé szétnyitva, hogy a kozmetikus kellő képpen hozzá férjen. Kezeim a fejem fölé, kissé oldalra rögzítve, nehogy belenyúljak a munkába. Fejem is rögzítve egy csatos, számba tett pénisszel, ami rögzítve van az ágyhoz. Így teljesen ki vagyok terítve, így a fájdalmat még nehezebb elviselni. Testem teljesen csupasz, védtelen vagyok bármi ellen. Jön a domom egy lavórral. Gondosan mossa le egész alsó...
Elhagyott erdei ház 2.rész
Kezeimnél fogva szinte lógok a plafonról ebben a régi, elhagyott kissé koszos házban. Számban egy fejemre csatolható pénisz uralkodik, s miatta nyálpatak csordogál lemeztelenített testemen. Végig folyt államon, és szorgalmasan csepeg melleimre. Egy csepp makacsul megakadt egyik mellbimbómon, s nincs elég súly lecseppenni onnan. Így csak csiklandozza, izgatja azt. Barátom lép elém, és a számba tömött szerszám miatt nyögésnek hallatszik ellenkezésem. Ő egy csepp figyelmet sem szentel nekem,...
Elhagyott erdei ház .1. rész
Egyik barátom elvitt sétálni. Kellemes volt, jól éreztem magam vele. Nem volt semmilyen testi kapcsolatom vele azelőtt, igazi barátok voltunk, mindent megbeszéltünk. Ez lett a vesztem. Egy elhagyatott házhoz értünk. Kissé féltem bemenni, de barátom nagyon erősködött, hogy ezt nem akarja kihagyni. Hát persze, ő tudta, amit én nem. Bementünk, és mintha otthon lennénk leültetett az asztalhoz. Előkerült a hátizsákból pezsgő, meg két pohár is. Töltött, és ittunk. Kellemes pihenés, és beszélgetés...
Rovat: Történetek | Megjelent: 11. 01. 16:54 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Orvosnál - Álorvosnál 2
A sötétben egyedül hosszúnak tűnt az idő. Mintha órák teltek volna el. Amikor benyitottak, merthogy ketten voltak, az erős fény elvakított. Nem akartam, de bezártam szemeimet, szinte fájt a fény. Jól tudták ezt. Gyorsan a fejemre kötöttek egy szemtakarót, így a későbbiekben sem láthattam, hova megyünk, ki és mi van körülöttem. Finoman leszedtek a készülékről, kötelekről, majd egy ágy szerűre fektettek. Az elhelyezkedésem egy nőgyógyászati székre emlékeztetett. Finoman bántak velem, de itt...
Rovat: Történetek | Megjelent: 04. 09. 12:52 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Orvosnál - Álorvosnál
Orvosomhoz belépve azzal fogadott, hogy vetkőzzek le. Udvariasságnak véltem, de nem csak a kabátra gondolt. Teljesen meztelenre kellett a ruháimtól megszabadulni, ráadásul mindezt végig is nézte. Kissé szégyenkezve tettem eleget neki, de az orvosnak ritkán mond nemet az ember lánya. Utasított, hogy álljak egyenesen, kihúzva magam, kezeim mellettem. Percekig így váratott, mig az asztalán molyolt valamivel. Néha rám nézett, s szinte éreztem bőrömön a tekintetét, ahogy simogatja melleim...
Az új sufnid
Egy kellemes téli délutánt töltök veled a kandalló duruzsolása melegében. Legalábbis azt hittem az elején. Az évszaknak megfelelően felöltözve rétegesen, vékonyabb és vastagabb ruhák vannak rajtam. Hirtelen ötlettől vezérelve kiinvitálsz a kertbe, szeretnéd megmutatni az elkészült sufnidat. Természetesen örömmel nézem meg. Odakint hideg szél fúj. Sietünk a négy fal közé. Bár zárt tér, nincs fűtés, de szél sincs. Kellemes, friss fa illatát érzem. Tetszik a kialakítás is. De nem vesztegeted az...
Váratlan hazaérkezés
Szobalányként dolgozok épp egy középkorú úr lakásában. A szokásos dolgokat végzem. Porszívózás, por törlés, konyha, fürdő rendbe tétele. Időre végeznem kell, mire haza jön az úr, nem lehetek itt. A mai napon mégis hamarabb ért haza, én pedig ott tevékenykedek még. Amikor meglátott, bár tudta, hogy korábban van mégis számon kért, hogy miért nem végeztem még. Alig mertem megszólalni, hogy nincs még annyi idő. Úgy döntött, ezért büntetés jár. Határozottan, de nagyon finoman a térdére fektetett....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2023. 08. 06. 17:04 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Esőben
Nagy eső esett tegnap. Uram akkor jött haza. Ki kellett mennem érte. Na nem kellett volna, mert be tud jönni, de nem vitt esernyőt.
Szólt, hogy menjek nyitni a kaput. Utasított hogy vegyem fel azt a kis lenge ruhát, és papucsot sem vehetek. Semmi más ne legyen rajtam, se bugyi, se melltartó. És a hajam is legyen kiengedve. Mondta, hogy siessek, mert mindjárt itt van. Az esernyőt, amit neki viszek, nem használhatom. Összekaptam magam, és szaladtam kifele. Kinyitom a kaput és várok. Sehol...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2023. 06. 25. 11:22 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Egy délutáni hazaérkezésed
Egy hétvégi délután fáradtan megérkezel, egy kellemes fürdés után alaposan megszopatod a fejemet. Egy szűk póló van csak rajtam, szűk tanga bugyi, meg egy nagy análdugó a helyén. Szerszámod nagyon kemény, fejemet fogva igyekszel minél mélyebbre nyomni a számba. Kezeimmel testeden támaszkodom, nem engedem. Harcolunk egy darabig. Tudom, hogy nagyon nem ellenkezhetek, mert büntetés lesz, de az ösztöneim nem engedik a torkomra engedni szerszámodat. Még nem akarsz elélvezni. Durván, karomnál fogva...
Egy szexrabszolga történetei - 5
Ahogy ott térdelek, mint egy szobor, hallom beszélgetésüket Engem mustálnak, értékelik melleimet, a csípőmet, és hogyan dugnának újra és újra. Hogy mire jó a szám, milyen jó amikor bele dugják vágytól keményedő farkukat, milyen jó is a domborulataimat végig simogatni, hegyes mellbimbóimat izgatni. Csupasz, selymes puncimon végig húzni az ujjaikat, majd azt széthúzva belelefetyelni, és érezni egyre keményedő, egy duzzadó csiklómat. Mindezt csukott szemmel hallgatom, és szinte érzem, hogy ott...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2023. 01. 27. 23:07 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Egy szadista ebédje
Míg az ebédedet fogyasztod, én ott térdelek nem messze tőled, kissé nyitott lábakkal. Ruha épp annyi, és úgy van rajtam, hogy a melleket félig takarja, olyan izgatóan. Ha mozgok, a ruha széle súrolja, izgatja mellbimbóimat, ezért elég hegyesen állnak. A kis szoknya eleje fel van tűrve a derékvonalig, hogy bár rajtam van, de a puncimat mutatom neked. Kezeim hátra kötve az oszlophoz, durván feszesen, hogy melleimet alaposan kidomborítsam neked. A kemény csipke a kihegyesedett bimbókat durván...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 12. 04. 00:31 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Lógásom története 2
Amikor úgy érzed, folytatnád, kikötözöd lábaim, és az egyiket térdnél felhúzod egy másik kötéllel, hogy puncim jó alaposan kitáruljon neked. A vibrátorokat kiveszed egyelőre. Most aztán azt teszel velem, amit akarsz. Nem mintha eddig nem tetted volna. Csak óvatosan, ujjheggyel birizgálod csiklómat, és környékét. A rezgő vibrátortól már elég érzékeny, könnyű lenne elélveztetni. De nem akarod. Nem kaphatom meg. Csak felhúzol, hogy már majdnem, de nem. Széttárt puncim csak úgy lüktet a vágytól,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 11. 07. 11:56 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Lógásom története
1. rész Csuklóimnál fogva lógok a plafonról. Lábaim éppen leérnek, de kifeszítettségemnél fogva mozdulni nem tudok. Felkötött kezeim biztosítják, hogy fejem nem tudom elhúzni hátrafele, szopatáskor ezt jól ki lehet használni. Azonban addig egy szájkarikát kaptam, ami nyitva tartja a számat. Kényszeresen lehajtott fejem miatt a nyálam folyik ki a számból, hidegen végig csurogva melleimen, hasamon, le a puncimhoz. Csiklandozza végig bőrömet. Végre előkerülsz, azt hiszem, vége a szenvedéseimnek,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 11. 07. 11:55 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Erdei sétám
Egy békés erdei sétám alatt ismertelek meg. Ültél egy padon, én meg épp arra sétáltam. Végig néztél, ahogy ellépkedek előtted. Szinte égetett nézésed. Nem tudom miért, testemet át és át járta a borzongás. Fura volt. Mintha véletlen lenne, elindultál te is. Félni kezdtem, de próbáltam elnyomni, hisz sokan járnak erre általában, nem lehet baj. Szinte éreztem, mintha szemeid által már pucér lennék, és meztelenül sétálnék elötted. Annyira zavart már a tény, hogy megálltam, mintha cipőfűzőt...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 07. 24. 14:12 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Vízparti nyaralóban
Forró nyári nap tűz a fejünkre. Pórázon vezetsz, nyakamban vastag fekete nyakörv melegít a kánikula mellett. Ruha nincs rajtam, kezeim hátra kötve. Mezítláb lépkedek a tűzforró homokban. Éget. Jól tudod, nem is sietsz. Néha megállsz, ezzel engem is megállásra kényszerítesz. Nem tudok nyugton állni a perzselő homokon. Ezt látva ötleted támad, amíg állunk, helyben futás. Persze, ez sem az én kényelmemre. Úgy kell futnom, hogy melleim jól ugráljanak. Elégedetten nézed. Hazáig meg is állunk...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 05. 05. 10:13 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Valhalla erdejében
Túrázni mentek egy nem túl kedvelt helyre. Ez abból is látszott, hogy csak a falu közelében láttak embert, ahogy távolodtak, egy lélek sem járt erre. Csend volt, már-már kísértetiesen. Csak az állatok neszezése, a madarak füttye díszítette a csendet. Tomi, és Vera sétáltak ezen a nyári napon. Dél felé járt az idő. Meleg volt nagyon. Eddig meg is jegyezte, hogy a bőrét is levenné ebben a hőségben. Tominak sem kellett sok, megindult a fantáziája. Hogy is ne indulna meg, ha arra gondol, hogy egy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 04. 08. 19:39 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Egy szexrabszolga történetei - 4
Ahogy ott fekszem kiterítve, lassan telnek a percek. Eddig talán az adrenalintól nem éreztem a hideget, de most kezdek fázni. Egyre kellemetlenebb, és arra gondolok, ha így hagynak, beteg leszek. De csak nem. Melleim már hegyesre keményedtek a hidegtől. Csupa libabőr vagyok. És végre nyílik az ajtó, közeledő hangokat hallok. Nem sokat látok, mert fejem is rögzítve van, kissé hátra billentve. Csak a hátsó falat látom, meg a plafont. Kezeket érzek lábaimon. Egyre feljebb. Lassan tapogatóznak...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 04. 04. 08:49 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Várlak haza
Hosszú utadról térsz haza, és már nagyon hiányoztál. Végre újra parancsolsz nekem, végre újra megcibálod a hajam, betömöd számat, alaposan megdugsz, miközben csattog tenyered tomporomon. Már csak a gondolattól is lucskos lesz puncim. Csiklóm sajogva lüktet. De azt írtad, nem elégíthetem ki magam. Lassan telnek a percek, míg várok rád. A nagy kerek szőnyegemen az ajtó előtt, hogy ha belépsz, egyből én vagyok ott. Gondosan megfürödve, tisztán és illatosan. Szőke hajam lágyan omlik végig...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 03. 07. 11:42 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Állásinterjú 5.
Az asszisztens volt, vagyis az orvos szolgálója Alvin a neve. Tetőtől talpig latex ruhában volt, csak az arca, és a farka látszódott ki. Igen, fiú volt az orvos szolgálója. Jött a kis vödrével, meg egy kicsi szivaccsal, és azzal kellett lesimogatnia rólam amit az orvos rám kent. Eltartott egy darabig, mivel a kicsi szivaccsal nem tudott egyszerre nagy területet mosni. És azt is tudta, hogy alaposan le kell mosnia kelyhem minden részletét. Egyik kezével simította a bőröm, a másikkal mosta. Egy...
Állásinterjú 4.
Bekerülve az orvosiba, azt hittem, megszabadulok kínzókamrámtól, de nem így lett.
Fejjel az ajtó felé állították a ketrecem, vagyis semmit nem láthattam a benti dolgokból. A számban feszítő műpénisztől a fejemet nem tudtam elfordítani, hogy bármit is láthassak. Okos megoldás, hogy szembekötés nélkül ne lássak semmit. A főnök, és a doki beszélgettek, hogy hány kiló vagyok, milyen magas, derék, mell, csípő méretek, de a főnök nem tudta. Véletlenül sem beszéltek úgy, hogy ne értsem, hát...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2021. 10. 26. 11:15 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Állásinterjú 3.
Nem sokat aludtam az éjjel nyakörvvel, lánccal, kemény ágyon, meg a helyzetem sem éppen megnyugtató.
Reggel megérkezik a főnök, és szavak nélkül fogja a pórázt, és visz magával. Persze nem akarom, ezért megfogom a szíjat, és visszafogom. Meglepődik, hogy ellenkezni merek, de azt hiszem, tetszik is neki. Ő erősebb, megfogja kezem, és magához ránt. A pórázzal szorosan maga elé húz, és az arcomba mondja hogy engedelmeskedjek, mert itt ez a dolgom. Szabad kezemmel próbálom eltolni...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2021. 10. 07. 11:37 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Egy szexrabszolga történetei - 3
Fenekemet csapkodja a kulcs, melleimet húzza a boríték, számból lassan csurog a nyál. Az autóhoz érek. Kinyitom a csomagtartót, és belehajolok. A kulcs a fenekemben előre lendül, és a zsinór végig simítja alsó vonalamat. Maga a kulcs csiklómat üti meg finoman. Hátam mögül az autószerelő hangját hallom. Épp dughatnékom van, jó, hogy erre jártál. Fenekemre csap, megvizsgálja a dugót, a kulcsot, és azzal a mozdulattal már nyálkás dombjaimat simogatja élvezettel. Tedd széjjelebb a lábad - mondja,...
Egy szexrabszolga történetei - 2
Bőrömet megcsapja a hideg. Elindulok. Nedves alsó részemen szinte éget a hideg, de mennem kell tovább a postaládához. Gyorsan szedem a lábaim, hisz nem akarok most sétálgatni. Nem túl kellemes érzés ez egy alapos dugás után, és egy dugóval a fenekemben. Ráadásul a rá erősített kulcs minden lépésnél csapkodja a fenekem. Hol jobbról, hol balról. Okos, és kreatív ez a törpe. Nagyon ötletes módon játszik velem, de mindig rabként kezelve.
Elérem a postaládát. Próbálom kitapogatni, hogy a kulcs...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2021. 09. 14. 11:00 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Egy szexrabszolga történetei
Hideg tél van, bent várlak a meleg szobában. Izgalmas félelemmel várom az estét, ma mit találtál ki. De arra nem számítottam, ami következett. Kora délután van, mikor megérkezel, és egy doboz van a kezedben.
Kaptam tőled egy szép bundás csizmát. Persze fel is próbáltam, és tökéletesen passzol a lábamra. Te is boldog vagy. Kéred, minden mást vegyek le magamról, csak a csizma maradjon. Gondoltam, gyönyörködni akar benne. De csak részben. Hoztam neked még valamit, de az kint van az autóban....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2021. 09. 04. 18:42 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Állásinterjú 2.
Bíztam benne, hogy nem hagy itt örökre. Bár óráknak tűnik, egy jó negyed órával később benyit valaki. A sötétből hirtelen világos lesz, és nem látok semmit a fénytől. Ketten jönnek. Egy szót sem szólnak hozzám, csak teszik a dolgukat. Egy kancsóban vizet hoznak, tálcán edény lefedve. A fal mellé leteszik, és mielőtt távoznak, még végig néznek rajtam. Szólni akarok, hogy szedjenek le, és pisilni is kell már, és egyébként is, de a golyótól nem is értik, amit mondok. De ha értenék, sem figyelnek...
Állásinterjú
Állásinterjúra jöttem. Rövid farmer szoknya, elegáns bordó blúz. A csipkés fekete szerencse-melltartómat vettem fel, a hozzá illő tangával.
Amikor belépek a szobába, elsőre elámulok. Megadja a módját főnöki mivoltának. Az egész szobát puha szőnyeg borítja, középen egy kerek, hosszúszőrű szőnyeg. A nagy ablakoktól világos a helység. Dél-délnyugati fekvésű, látni a lemenő napot. Romantikus ember lehet a főnök, ezt jó megjegyezni.
A berendezés nem a modernebb bútorokból áll. Erős fából...
Szexrabszolgasors - Hogyan lettem szexrabszolga
Fiatal felnőtt voltam, és nagyon nem volt ínyemre a munka a földeken. Folyton koszos voltam, és hát dolgozni kellett. Sokszor láttuk, hogy a közeli kastély ura viszi magával szolgáját, és innen csak azt láttuk, milyen jó dolga van, nem kell csinálnia semmit. Sokszor felsóhajtottam, hogy mennyire lennék a helyében. Nyár vége felé hallottuk, hogy a szomszéd megyéből egy úr keres rabszolgát. És mivel erre jelentkezni kellett, nem pedig elraboltak, ahogy sokan gondolnák, el is mentem. Nem írták...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2021. 08. 13. 22:53 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Az orvos megvizsgál
Ahogy ott fekszem a nőgyógyászati székben, kezeim oldalra lekötözve. Pólómat nem vettem le, nem erre készültem. Persze a kötözésre sem. De nem tudtam ellenkezni, gyors volt az orvos. Most felhúzza pólómat épp annyira, hogy melleimet kitakarja. Megsimogatja, megmarkolássza, játszik vele kicsit, és ügyesen eligazítja a ruhát, hogy szépen ott maradjon. Majd a lábaim közé ül, és csak kívülről simogatja belső combomat, szőrösödő puncim nagyajkait, kissé belül is. Majd valami forrót érzek rákenni a...
Feleségpiac
A napokban találtam egy cikket:
https://www.origo.hu/tudomany/20191031-porazzal-a-nyakukban-adtak-el-a-hutlen-felesegeket-a-piacon-az-angol-ferfiak.html
Ez elindította a fantáziám. Olvassátok:
A XVIII. században élünk. Nekem soha nem volt elég egy férfi, de a társadalmi elvárások megkövetelték, hogy férjhez menjek. Egy ideig bírtam is, hogy kevés a szex, na meg mindig ugyanazzal. Hát, megkerestem a módját, hogy valaki mással is lehessek. Nem állt szándékomban lebukni, a titkolózásnak is...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2021. 07. 07. 10:50 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Meglepetés party
Nagyon vártam az estét! Drága párom megígérte, hogy elvisz valami élménydús helyre. Nem kis izgalomban telt a napom. Nem tudtam, mire gondoljak, magamban találgattam, hova is megyünk. Főleg így az éjszaka közepén. Annyit kért, hogy térd fölé érő szoknya legyen rajtam, meg blúz. Bár a fehérneműt nem említette, de nem gondoltam, hogy ne kellene felvennem. Csini csipkés melltartó, és tanga bugyi. Ezt szereti, hát kedvezni akartam vele neki. Bár elég kényelmetlen, ahogyan bevág, és izgatja...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2021. 06. 29. 08:52 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Olaj és ecset
Újabb nap veled, újabb élvezetes kínzások.
Kifeszítve fekszek, kissé domború padon. Ezáltal melleim, és puncim is teljes mértékben szabadok a számodra. Fejem hátra hanyatlik, pont megfelelő tartásban van, hogy bármikor megszopathass. Ki is használod. Míg dugod a szám, addig játszol érzékeny, egyre hegyesedő bimbóimmal. Kemény farkad nem bír magával, de nem akarsz még elélvezni, hát kihúzod számból, és megkerülve a lábaim közé lépsz. A fekvésem miatt nem látlak, nem látom, mit teszel velem,...
A mezőn 1.
Kellemes meleg nyári nap volt. Kisétáltam kedvenc helyemre a közeli erdőbe, ahol a réten magasra nőtt a fűféle növényzet. Óvatosan lépkedtem, ne tapossam le nagyon őket, hogy jól el tudjak bújni benne. Meg is találtam a megfelelő helyet, óvatosan elhelyezkedem, ruháimat levetem, és elfekszem a fűbe. A le nem taposott levelek csiklandozzák bőrömet, ahogy a lágy szellő mozgatja. A természet hangjai elandalítanak, és kikapcsolok. Nem tudom, mennyi idő telik el, furcsa lihegésre eszmélek. A...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2021. 05. 27. 12:01 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
Szex a kamionban
Száguldunk tűzpiros kamionoddal az üres autópályán. A szemből tűző nap erős fénye jól megvilágítja a fülkét. Szabálytalanul mögötted ülök az ágyon. Jó a közeledben. Nagyon szeretlek! Néha hátra nyúlsz, megsimogatsz. Érzem finom kezed selymes bőrömön, majd két lábam közt felcsúsztatod ujjaid, és jól belemarkolsz puncimba. Lábaim nem tudom összezárni, mert kis lakosztályod kialakítása nem sok helyet ad a kényelemnek. Így hát alapos terpeszben ülök. Kis szoknyám semmit nem takar. Bugyi nem is...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2021. 01. 13. 08:33 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
SwingerQtr
[1-33]
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.