Parti 4
Megfogták a melleimet, simogatták, megpaskolták, ki gyengédebben, ki erősebben. Dicsérték a melleimet. Aztán megbeszélték felettem, hogy nem kívánják továbbra sem a szolgálatomat, mire Gazdám közölte velük, hogy jó, mert a fő fogás az még csak ezután következik, kár egy kis ribancra pazarolni az idejüket. Mivel rám nem volt szükség. ezért Gazdám megfogta a nyakamon lévő nyakörv láncát és a lépcső alatti kissé zárt helyre vezetett el négykézláb. Így a vendégek a popsimat is megfigyelhették....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 05. 01. 13:36 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Parti 3
Elmondta, hogy a másik helyiségben találok rengeteg gyümölcsöt, a hűtőben pedig tejszínhabot. A feladatom az, hogy a vendégek érkezéséig teljesen öltöztessen fel Kicsisubot gyümölcsökkel és tejszínhabbal, hogy a vendégei kedvükre csemegézhessenek róla. Kicsisub meztelen testét kínáló tálként kívánja használni ma este Gazdám a vendégek üdvözlésére. Kicsisubnak pedig azt az „egyszerű” utasítást adta, hogy mozdulatlanul feküdjön az asztalon és kínálja a testén lévő gyümölcsöket a vendégeknek....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 04. 28. 10:12 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Parti 2
Féltem, hogy túl nagy feladat lesz ez nekem. Féltem, hogy megint hisztizek. Próbáltam elnyomni magamban a félelmet és készülni agyban a feladatra. És készülni gyakorlatban is a feladatra, mert erős sminket vár el Gazdám tőlem. Nem volt sok idő készülődni, Gazdám rövid idő múlva magához rendelte subjait. Ellenőrizte a sminket, a testünket. Majd elmondta, hogy mit szervezett ma estére, melyben a subjainak óriási szerepet szánt... Ekkor derült ki számomra, hogy Gazdám születésnapi partit...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 04. 28. 10:12 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Parti 1
PARTI Gazdám magához rendelt szolgálatra. Nem volt ez különösebben furcsa, mert már többször volt rá példa, hogy hirtelen szolgálatra hívott. Így elindultam. Aztán félúton írt Gazdám, hogy megváltozott a program és megadott egy címet, hogy oda kellene mennem. Ott vár rám. Elvárja, hogy ne késlekedjek és időben érkezzem. Vezetés közben persze már gondolkodtam, vajon ma mit is talált ki számomra Gazdám. Mi ez a cím? Mi van ott? Mi vár rám? Gondolkodás közben inkább a kíváncsi izgalom...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 04. 19. 13:13 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Valentin napi vizsga 10
A Mesterek is élvezni szerettek volna. Így a kanapéra fektettek és egymás után dugtak meg. Dugtak, mígnem el nem élveztek. Egyikük a spriccelés előtt a hátamra fordított és a számba élvezett. Amikor a szám megtelt a gecijével, akkor le kellett nyelnem. Meg kellett mutatnom, hogy a szám üres. Ezután a másik Mester vette át a helyet. Ő kikötözött az ágyhoz. A kezemre és a lábamra bilincset rakott. Szétterpesztett lábbal és kezekkel feküdtem ott. Úgy baszott meg, szétterpesztett lábakkal. Majd...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 04. 12. 22:46 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Valentin napi vizsga 9
Tovább simogattam magam. Egyre jobban éreztem a simogatást kellemes hatását. Végül megállítottak a Mesterek. Ekkor Gazdám megparancsolta, hogy Kicsi szubját kényeztessem, úgy, mint az előbb a Mestereket a nyelvemmel. Nagyon féltem, mert ilyet még sosem csináltam és már a mellei simogatását is soknak éreztem. De Gazdám ellentmondást nem tűrő hangon újra rám parancsolt. Odamentem Kicsi szubhoz, aki Gazdám mellett feküdt. Széttártam a lábát, odakucorogtam a lábai közé. Arra gondoltam, hogy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 04. 07. 12:34 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Valentin napi vizsga 8
Megálltam, hadd pihenjen kicsit, hiszen ez azért nagy lépés volt. Amikor megnyugodott, akkor hatoltam beljebb a popsijában a két ujjammal és ismét tágítottam, ahogy csak tudtam. Végül kihúztam az ujjaimat és lenyaltam Kicsi szub nedvét az ujjamról. Majd elővettem a pónifarkat. Benyálaztam, majd sikosítót tettem rá. Kezemmel felmelegítettem. Kissé megsimogattam a popsinyílást, majd lassan betoltam a pónifarkat a popsijába. Kicsit mozdult csak meg Kicsi szub, de nem éreztem, hogy fájdalmat...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 04. 07. 12:25 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Valentin napi vizsga 7
A harmadik Mester is ugyanúgy követelte a kényeztetést. Ő is megkapta a nyelvem érintését, az ajkaim szorítását. A nyelvem végigcsúszott a farkán. A tetejétől a tövéig. Minden oldalról masszíroztam a farkát. Mígnem a farkát a számba a tövig nyomta, majd elkezdte dugni. A torkomig hatolt. Öklendeztem. Fuldokoltam, de ő csak folytatta. Majd a számmal szoptam őt. Kényeztettem a nyelvemmel, egészen a fenekéig nyaltam. Sóhajokat hallottam. Aztán megállított a Mester. Nem kérte tovább a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 04. 03. 17:41 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Valentin napi vizsga 6
A harmadik Mester is ugyanúgy követelte a kényeztetést. Ő is megkapta a nyelvem érintését, az ajkaim szorítását. A nyelvem végigcsúszott a farkán. A tetejétől a tövéig. Minden oldalról masszíroztam a farkát. Mígnem a farkát a számba a tövig nyomta, majd elkezdte dugni. A torkomig hatolt. Öklendeztem. Fuldokoltam, de ő csak folytatta. Majd a számmal szoptam őt. Kényeztettem a nyelvemmel, egészen a fenekéig nyaltam. Sóhajokat hallottam. Aztán megállított a Mester..... Nem kérte tovább a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 03. 14. 23:51 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Valentin napi vizsga 5
Ám utasítást kaptam. Lassan, finoman érintve érintettem meg Kicsi szub vállát és simogattam a karját. Végigsimogattam többször is. Ám a Mesterek utasítottak, hogy a melleit simogassam, az a feladatom. Így lassan áttértem Kicsi szub melleire, elkalandozva a kezemmel a hasán. Mesterek ismét szóltak, hogy a melleit simogassam, hogy élvezhessen Kicsi szub. Megtettem, ismét visszatértem Kicsi szub melleire, de most sem volt komfortosabb számomra. Meg kellett markolnom a melleit, a teljes mellét a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 03. 14. 23:51 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Valentin napi vizsga 4
Amikor mindkét lábát kényeztettem elküldött a harmadik Mesterhez. Ő arra utasított, hogy kényeztessem a számmal a farkát. Kigomboltam a nadrágját. Először alsónadrágon keresztül végigsimítottam a kezemet a farkán, ami azonnal megmozdult. Majd az ajkaimmal megszorítottam a farkát, nyelvemmel végignyaltam. Amikor éreztem, hogy ennyi elég volt, hogy beindítsam az érdeklődését, kiszabadítottam a farkát az alsónadrágból. Már állta a farka. Ám szeretem kicsit váratni a Mestert és ezért csak pár...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 03. 14. 23:51 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Valentin napi vizsga 3
Gazdám rám tette a nyakörvet és a pórázt és odavezetett a három Mester elé. Bemutatott a Mestereknek, Andi szubként.... Majd őket is bemutatta: András Mester, Tamás Mester, Viktor Mester. Ettől a pillanattól kezdve Gazdám átadott a Mestereknek, hogy foglalkozzanak velem. Egyenként adtak utasítást, hogy a szub pozíciókat mutassam be. Közben végig éreztem a szemük égető pillantását. Amikor a bemutató véget ért, az egyik Mester megkért, hogy menjek hozzá egészen közel. Megfogta a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 02. 24. 12:05 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Valentin napi vizsga 2
Egy kék színű hosszú estélyit vettem fel... Az alkalomhoz illő, minden szempontból megfelelő. Bekopogtam a 203-as szobába. Egy hang szólt csak ki, hogy Gyere be, ribanc! megismertem a hangot, Gazdám hangja volt. Megnyugtatott, hogy hallom Őt! Tudtam, hogy biztonságban vagyok! Beléptem, sejtelmes fények fogadtak. Először nem is láttam semmit és senkit, utána is csak sziluetteket. Azt érzékeltem, hogy többen vannak a szobában, de hogy hányan azt nem tudtam kivenni. Amúgy is nehéz lett...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 02. 24. 12:04 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Valentin napi vizsga 1
Végre péntek... Fárasztó hét, még fárasztóbb nap. Hazaérve azonnal ledobom a táskákat és vele együtt a ruhákat. Ahogy minden nap szoktam. Ott állok a lakás ajtajában teljesen meztelenül. Kis pihenésre vágyom, lazításra, nyugalomra. A szobába érve töltök magamnak egy kis limoncellot, lazításnak, azt kortyolgatva leülök a kanapéra, behunyom a szemem és csak vagyok. Figyelem, ahogy lélegzem. Figyelem a testem mit üzen.... Aztán érzem, hogy a feszültség belülről jön. Kívánom. Akkor gondolkodom...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 02. 20. 11:07 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Történet 7
Egy idő után azonban többet akartak és egyszerre dugták a farkukat a szájába. A sub úgy érezte, hogy mindjárt szétszakad a szája. Fájt, de egyszerre szenvedte és élvezte ezt a fájdalmat................. Jött a következő férfi, aki viszont hanyatt fektette és úgy dugta meg a pináját. Jó erősen, tövig, durván nyomta a pinába a faszát. Nem kímélte, erősen dugta és gyorsan. A sub pinája teljesen nedves volt a szopástól felizgulva, így nem volt nehéz dolga a férfinak, hogy a farkát becsúsztassa...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 02. 12. 15:44 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Történet 6
Amíg a sub kényeztette a vendégeket a szájával, a Gazda kiment a szobából. Amikor visszatért egy jókora doboz volt nála, amit letett az asztalra. A vendégeknek mondta, hogy ebben játékszerek vannak, ki-ki válasszon a kedvére valót belőlük. A vendégek mindegyike felállt, kivéve azt, akinek a farka épp a sub nyelvétől élvezett. A sub annyira bele volt feledkezve a szolgálatba, hogy észre sem vette, amikor az egyik vendég mögé állt és síkosítóval bekente a popsiját. Majd pedig egy análdugót...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 01. 30. 11:44 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Történet 5
A subot Gazdája a sarokba irányította, hogy ott várakozzon a fal felé fordulva. A Gazda mindenkit megkérdezett, hogy mit kér inni. Amikor mindenki megmondta a kívánságát, akkor a Gazda megparancsolta a subnak, hogy azonnal hozza be az italokat. Pár perc múlva a sub ott volt az italokkal. Ám mielőtt kiosztotta volna, a Gazda kérte a vendégeit, hogy mindenki mondhat egy ruhadarabot, hogy a sub mit vegyen le és úgy adja át az italt a vendég számára. Először természetesen a ruha került le a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 01. 30. 11:44 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Történet 4
A sub a kávé ivása közben arra gondolt, hogy ma ezt a ruhát fogja felvenni és milyen jól fog szórakozni minden egyes pillanatban, amikor csak rágondol, hogy milyen körülmények között vásárolták meg ezt a ruhát. Aztán eszébe jutott, hogy kapott még egy ruhadarabot a Gazdájától. Ez egy gyönyörű fekete szexis fehérnemű volt. Nem is értem, miért kaptam ezt a Gazdámtól, gondolkodott el a sub, mivel Gazdám nem engedi fehérnemű viselését. Ám, ha ő így kívánta, akkor így lett egy fekete fehérnemű,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 01. 22. 10:53 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Történet 3
Ezután azonban csak egy levegővételnyi ideje maradt a subnak és a Gazda máris betömte a száját újra. Jól is tette, mert így nem tudott hangosan nyüszíteni, amivel felhívta volna magukra a többi vásárló figyelmét. A Gazda ezért jó erősen ismét megmarkolta a haját. Tövig tolta a szájába a faszát és ezúttal elkezdte baszni. Hol a sub fejét húzta rá a farkára pár mozdulattal, hol pedig ő dugta a sub száját. A sub pedig fuldoklott, ám ennek ellenére mosolyogva nézett fel Gazdájára és élvezte,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 01. 19. 01:43 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Történet 2
Aztán lassan beveszi a szájába a Gazda farkát, a makk tetejét nyalogatja, kissé meg is szívja. A Gazda sóhaja jelzi számára, hogy élvezi. Épp úgy, mint a sub is. Szeret Gazdájának kényeztetést adni. A legnagyobb öröm számára, ha Gazdáját szophatja és az élvez a szájától. Aztán egyre lejjebb meg a nyelve a farkon. Már a kis mélyedésben köröz a nyelvével. A Gazdának muszáj megtámaszkodnia a próbafülke falán, mert elgyengült már most a szopás kezdetén. Pedig a sub még csak most lendül be...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2025. 01. 11. 18:35 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Történet 1
A sub úgy ébredt fel reggel, hogy egy kellemes, csendes, ám rendkívül forró nyári napnak néz elébe. Ébredés után az eső gondolata mindjárt a Gazdája köszöntése volt. Aztán kiment a konyhába, hogy főzzön egy jó erős kávét és nyugodtan megigya és megreggelizzen. Nem tervezett mára semmi különöset. A kávé mellett ülve, gondolkodva az előző nap eseményein fel-fel nevetett magában. A tegnapi napot a Gazdájával töltötte. Nagyon boldog volt, hogy ez csak az ő napja volt imádott Gazdájával....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2024. 12. 31. 17:36 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Útban Gazdámhoz 7
Akkor láttam, hogy milyen fiatal. Talán én vagyok az első ilyen élménye. Arra gondoltam, hogy nem hagyhatom cserben, meg kell mutatnom, hogy milyen az az igazi orgazmus. De azt sem hagyhattam, hogy én parlagon maradjak. Ezért megfogtam a faszát és én magam tettem be a pinámba. És utasítottam a kis pöcst, hogy most bassz és addig abba ne mert hagyni, amíg én nem élveztem el. A másik katonának is megfogtam a faszát és elkezdtem a kezemmel kiverni belőle a gecit. A kiskatonának nem kellett...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2024. 12. 31. 17:31 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Útban Gazdámhoz 6
Odarángatott a kocsi motorháztetejéhez, hasra fordított, a gumibottal irányított, hogy feküdjek rá a motorháztetőre. Engedelmeskedtem. Tudtam, hogy mi vár rám. Ahogy behatolt a pinámba, tudtam, hogy a popsimat sem fogja kímélni. Féltem. Remegtem. Nem tudtam, mikor fog belém hatolni, mikor fog a fájdalom belém hasítani. Tovább remegtem. Amikor is megtörtént. Felsikoltottam. Nagyon fájt. Legszívesebben kiugrottam volna alóla, de odaszorított a kocsihoz és egyébként is felnyársalt a popsimon...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2024. 12. 20. 11:00 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Útban Gazdámhoz 5
Egy elhagyatott határátkelőnél egy egyenruhás katona épp baszni akar velem, ahol bármikor felbukkanhat egy utas, aki át akar kelni a határon, miközben mi baszunk a senki földjén, két ország közötti határsávban. A katonának már nem kellett parancsolnia, élvezettel vettem a számba kemény faszát, élveztem a farkának lüktetését a számba. A nyelvem fel-lent kényeztette a farkat, a kezem pedig a golyóit morzsolgatta finoman. Már nem törődtem a hideggel, élveztem a számat betömő faszt. Azt, hogy a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2024. 12. 16. 12:04 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Útban Gazdámhoz 4
Folytattam a szopást, egyre mélyebbre hatoltam a faszán. Egészen addig, amíg a tövéig be nem kaptam a számba. Akkor kihúztam a számból a farkát, de a katona annyira élvezte a nyelvem munkáját, hogy esze ágába nem volt elengedni a további kéjt. Megfogta a fejemet és erőszakkal rátolta a fejemet a farkára és egészen tövig nyomta és ott tartotta. Már fuldokoltam, kapálóztam, ordítozva könyörögtem, hogy engedjen el, de ő még akkor is fogta a fejemet és nem engedett a szorításból. Amikor végre...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2024. 12. 09. 16:34 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.