Hogyan lettem csicska! 44. rész
Majd vártuk a következő nyertest, én térdelve, nyálasan és megalázva, de annál nagyobb örömmel, hogy ezt megélhetem. Soha nem hittem volna, hogy ez ennyire izgató tud lenni egy ember számára. Folyt. köv.
Ahogy térdeltem, kaptam a Gazdámtól egy pofont, mondván, hogy nézek ki. Felállt, majd behozta a tegnapi alsógatyáját és azzal letörölte az arcomat, természetesen kifordítva. Ezellen próbáltam ellenkezni, de a barátai lefogtak, majd a Gazdám az engedetlenségem miatt adott még vagy 5-6...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 17. 23:47 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 43. rész
A játék elkezdődött. Azért, hogy ne legyen minden nedves, megalázó módon tettek egy zsepit a fütyimre és befőttes gumival lekötötték, így állva maradhatott, de a zsepibe csöpögött az anyag. Zajlott a játék és már meg is volt az első győztes. Folyt. köv.
Az első győztes egy kb. 180 cm magas, szőkésbarnás hajú fiú volt. Így az ő szolgája lettem. Elkezdtem szagolgatni a lábát, de ő csak nyomta a számba az egész lábfejét, lényegében szájbaszexuált a lábával ott mindenki előtt, csak úgy folytak...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 11. 19:05 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 42. rész
Ha megjönnek, szépen köszöntök mindenkit, nem kézfogással, hanem láb-, vagyis cipőcsókkal. Azt mondta, hogy tudnak rólam és tetszett nekik az ötlet, úgyhogy a ma este fő feladata az lesz, hogy ne hozzak rájuk szégyent, mert nagyon megbánom. Majd folytattam, hogy olyan estét tervezett mára, hogy ne felejtsem el soha. Hát izgatottan vártam az Urakat a falnak fordulva és térdelve. Folyt. köv.
Egyszercsak szólt a csengő, Ahogy meghallottam, négykézláb odamásztam, majd nyitottam az ajtót,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 11. 19:01 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 41. rész
Hátratettem a kezem, becsuktam a szemem, és jó mélyen bekaptam a nagy lábujját, itt irgalmatlan nagy nevetés volt. Én pedig csak szoptam és szoptam a nagylábujját a Gazdámnak. Ezután pedig csak jött még a java…
Vagy egy órán keresztül szoptam a Gazdám nagylábujját, közben Kata Úrnő a lábával még húzta is rá a fejem a nagylábujjra, néha felállt, fogta a fejem és mint a pornó filmekben, rángatta a fejem a lábujjon. Élvezetes volt nagyon, miután végeztem és a Gazdám megunta, odakellett...
Hogyan lettem csicska! 40. rész
Majd olyat játszottunk, hogy elé kellett térdelnem és nekiállt engem leköpködni. Volt olyan is amikor felszívta és úgy. Tiszta nyál volt már az arcom, folyt le a földre, de azt mondta, hogy azt majd a végén úgyis felnyalom. Nem tudtam már a szemem sem kinyitni, csak csendben voltam és figyeltem, hallgattam hogy mikor jön a köpés. Azt mondta, most egy kicsit szebben nézek ki, hogy rajtam van a nyála, én pedig csak megksözöntem Kata Úrnőmnek, hogy törődik velem. Folyt. köv.
Ahogy térdeltem ott...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 02. 19. 18:17 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 39. rész
Mind a kettő Hölgy nagyon csinos, nagyon enyhén molett alkat volt. De jól állt nekik, mert a magasságuk is megvolt hozzá. A Hölgyek lábmérete, -mert egy lábimádó mit is nézne először- , meglehetősen nagynak látszott. Körülbelül saccolva 41-es és 42-es lehetett talán. Mindegyik zokniban volt, viszont nem tudtam őket rendesen köszönteni mert a köröm a számban volt, amiért pedig nem köszöntem rögtön kettő pofonnak lettem a gazdája. Folyt. köv.
Most jelen esetben azt hittem nem nekem kell...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 12. 31. 14:37 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 38. rész
Ha végeztem, akkor a végén egy közele 4 napos vizsgán esek át, de persze a felsoroltak változhatnak, itt gondolok arra, hogy a lista nem rövidül, hanem bővül. Mondjuk ezt én is mindjárt gondoltam. Tehát Kata Úrnőm a változás, de inkább a bővítés jogát fent tartja. Azért lesz 4 napos a vizsga, mert akkor abban biztos, hogy mindenre sor kerül. Meglepőde láttam, hogy igen, ezek undorító dolgok, mégis izgalomba hoztak. Van köztük amiket már próbáltunk és van olyan, amit még nem.
A tanulásról a...
Hogyan lettem csicska! 37. rész
Ráadásként, vagyis levezetésnek légzéskontroltt szoktunk gyakorolni. Az sem egy kellemes érzés. A zokniját szokta betömni a számba, majd rászokott ülni a fejemre. A napszak mindegy, mert van amikor reggel, mikor a fürdőszobában készülődik, vagy este amikor lefekvéshez készülődik. Volt, hogy már a könnyeim fojtak a levegő után. Egyetlen egyszer kaptam oda a kezemmel, nagyon nagy verést kaptam érte. Ilyenkor az az egyik legmegalázóbb érzés, hogy ugye a szolgának minden verést meg is kell...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 10. 03. 17:58 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 36. rész
Azt mondták, hogy irgalmatlan nagy ribancot faragnak belőlem, csak várjam ki a végét. Kicsit könnyes szemekkel mondtam erre köszönetet. Szinte félelmetes volt ez a helyzet, hogy így kivagyok nekik szolgáltatva. Folyt. köv.
Az estém megint csak szopással telt, ha tudtam volna, hogy ez lesz a jutalom, nem er őlködtem volna ennyit. Bár már kezdem ezt is megszeretni. Vagy talán inkább azt szeretem, hogy látom Kata Úrnőm és a Gazdám arcán, hogy örülnek és ez tetszik nekik. Azért nem gondoltam...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 09. 27. 16:37 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 35. rész
Aztán ahogy kezdtek belemerülni, annál komolyabb feladatok és elvárások voltak. Minden este szinte majdhogynem átugortuk a határaimat. Mert csak nekem voltak határaim, nekik nem.
Folyt. köv.
Tehát az esték igen változatosak voltak. Amennyiben, ha nem viselkedtem jól, vagy a feladatot nem jól végeztem el, akkor igen komoly büntetés járt érte. Itt legyen szó vesszőzésről, szíjról, ostorol vagy pofonról. De elég volt büntetésnek az is, amikor Gazdám a számba dugta a lábát, meztelenül voltam...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 09. 24. 21:39 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 34. rész
Egyrészről jó ez, mert annyira tényleg nem kell gondolkodnom, másrészről pedig a privátszférám nincs többé. Nem dönthetek semmiről, ami fizetést kapok, azt le kell adnom minden hónapban. Kata Úrnőm rendelkezik felette. Ebből mennek általában vacsorázni, sütizni, moziba, szórakozni, meghívják a barátaikat egy italra.
Tehát semmilyen döntés nincs a kezemben… Folyt. köv.
A barátaik nem tudtak rólam. MÉG! Mondanám, hogy örülnék, ha így is maradna, de ők döntenek rólam. A Gazdám is tudomást...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 08. 24. 11:18 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 33.rész
Ennek az izgatásnak viszont körülbelül 15 perc alatt vége lett, mert ahogy láttam, búcsúztak el. Úgyhogy abbahagytam az izgatásomat és, mint aki jól végezte a dolgát, néztem tovább a videót, remegve, mert legszívesebben eldurrantam volna. Ez a fránya erényöv ne lenne rajtam. Folyt. köv.
Igen, jól láttam, végeztek. Kata Úrnőm odajött és megnézte, hogyan állok. A fütyim állt volna keményen, de a bezártság ezt akadályozta, a videóból meg volt még vissza egy kicsi. Csak mosolygott és...
Hogyan lettem csicska! 32. rész
…Hanyatt feküdtem, Gazdám odaadta a lábát, így kicsit nehéz volt, mert a jobb kezemmel fogtam a lábát, mivel nekem kellett tartanom, Kata Úrnőm is rám rakta a lábait és bal kézzel pedig nekiálltam kiverni magamnak. Nem volt zökkenőmentes, mert jobb kezes volt. Viszont nem is kellett sok idő, hamar elélveztem, ami után a végén takarítás következett. Folyt. köv.
A takarítás végeztével semmi más dolgom nem volt, mint a helyemre menni. Betérdeltem a sarokba é sott néztem szembe a fallal,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 08. 17. 15:35 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 31. rész
….. Nekiálltam, nyalogatni, szopogatni, számba vettem, annyi jó volt, hogy nem nézte mit csinálok, mert az asztal felett beszélgettek. Közben Gazdám levette a zokniját és a fejemre tette, néha néha rányomta a lábával a fejemet a dildóra.
Folyt. köv.
Az idő alatt, míg ettek, én csak szoptam, nyaltam a dildót. Semmi más dolgom nem volt. Kröülbelül másfélórát gyakorolhattam, mert Gazdám bontott egy üveg bort is a vacsora mellé. Jól érezték magukat. Én kicsit szégyeltem magam, mert férfi...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 08. 15. 10:20 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 30. rész
Azt mondta a Gazdám, hogy lesz lehetőségem gyakorloni, ekkor még nem is sejtettem mire gondolhatott. Lényeg, a lényeg, hogy tisztára nyaltam a farkat, Kata Úrnő elkente az arcomon a spermát, mint egy krémet és nem moshattam le, de nem is nyalhattam le. Fura egy érzés volt, de az illata is. Folyt. köv.
Az este további része nem járt semmi különlegességgel. Én a sarokban voltam spermás arccal. Kata Úrnő és a Gazdám pedig egy romantikus filmet néztek. Közben csókolóztak még és simogatták...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 08. 11. 09:29 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 29. rész
Egyszer csak éreztem, hogy megfeszült a pórázom és elkezdett odahúzni Gazdám szerszámához, nem tudtam mit akar. Először csak néznem kellett, ahogy kényezteti, Gazdám közben az egyik lábát a vállamra tette, hogy azért ne veszítsem el a funkciómat, meg kényelmes se legyen. Ahogy figyeltem, láttam, hogy Kata Úrnő keze tiszta nedves, Gazdámnak pedig csak jön az előváladéka. Ilyen estének még nem néztünk elébe. Folyt. köv.
Csak ott voltam közel, néha néha Kata Úrnő odatartotta a nedves ujját,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 08. 07. 09:32 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 28. rész
Természetesen ilyenkor már meztelenül voltam, ez volt a szabály, hogyha belépünk a bejárati ajtón, akkor levetkőzök és a ruháimat elzárják. Úgyhogy amíg térdeltem, addig csak voltam. Ha szóltak, akkor pedig mentem. Folyt. köv.
Ahogy az ajtóban térdeltem, már igencsak kezdtek fájni a térdeim. De mondjuk ez csak engem zavart. Majd egyszer csak egy csettintést hallottam, mentem, pedig nem tudtam, hogy nekem szól-e. Kata Úrnő és a Gazdám csak nevettek, mondták, hogy egész jól belejöttem ebbe a...
Hogyan lettem csicska! 27. rész
Szerintem szeretkeztek a Gazdámmal, majd miután Gazdám elélvezett, Úrnőm felhúzta a bugyit, hogy abba menjen a sperma. Kívülről nézve biztosan elég perverznek nézhettem ki, de lebuktam, nehogy észrevegyenk. Körülbelül így telt az estém nagyrésze. Folyt. köv.
Amíg ők a finom vacsorát ették, meg ahogy láttam, borozgattak, addig én csak szagolgattam és nyaltam a bugyit. Csak úgy ágaskodtam volna, ha nem lettem volna erényövbe zárva. Sokan jöttek mentek az utcán, de nem igen vettek észre,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 04. 24. 23:48 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 26. rész
Végezetül mielőtt kiadta az utam, természetesen jól lenyalattatta utoljára a talpát, a kezét, a hónalját és szinte az egész testét Élveztem minden percét, mert tudtam, hogy az Úrnőm és a Gazdám büszkék lesznek rám, vagyis remélem.
Folyt. köv.
Ahogy újra találkoztunk Úrnőmmel, Gazdám jelenléte nélkül, - mert ő dolgozott – átadtam a fehér borítékot Kata Úrnőnek. Ahogy számolta, nekem a földet kellett néznem négykézláb. Miután vége lett a pénzszámolásnak, felemelte a fejem és megdícsért,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 03. 28. 11:36 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 25. rész
Amíg evett, nekem odakellett feküdnöm mellé a hátamra, mert az az ötlete támadt, hogyha kedve támad, akkor letudjon köpni. Hát így indult a reggel, nem tudtam milyen lesz akkor a folytatás. Folyt. Köv.
A reggeli alatt mindössze négyszer köpött le, egyszer direkt az egyik szememre, hogy ne lássak fél szemmel semmit. Ezen nagyot nevetett és elmondta, hogy mekkora egy lúzer vagyok. Én pedig csak helyeseltem. Ahogy végzett a reggelivel, tovább vitette magát a fürdőszobába. Ott míg mosta a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 03. 23. 14:14 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 24. rész
Gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás volt ennek az éjszakának a mottója. De ez csak a bevezetés volt. A többi tanulnivaló hátra van még… Folyt. Köv.
Figyeltem a mozgásomra, megvolt velem elégedve. Tanultuk a pisilést, először csak a szobában, utána pedig jött a vizsga, kint élesben.Ez persze csak akkor sikerült volna rendesen, ha nem lett volna rajtam az erényöv, mert akkor felállt volna a fütyim és szépen tudtam volna 3 lábon pisilni, de ehelyett inkább több ment a lábamra, mint a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 03. 19. 09:29 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 23. rész
Feladtak egy hirdetést, amiben engem árulnak. Kapható vagyok talpnyalásra, cselédmunkákra, házkörüli munkákra, sofőrszolgálatra, ezenfelül alázható vagyok. A szabályok a következők voltak, aki fizet, annak engedelmeskednem kell, különben Kata Úrnő és a Gazdám megfegyelmeznek. Mindent pénzt le kell adnom, mert nem engem illet, én csak megdolgozok érte. Hát szóval eljött. Legszívesebben sírni tudtam volna…. Folyt. Köv.
Szóval így történt, hogy megvásárolható kis cseléd lettem. Másnap már...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 03. 10. 00:50 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 22. rész
Ahogy este hazajöttek, jött a reggeli állomáson történtek utáni büntetés, mi az volt, hogy otthon egy körülbelül 15 cm-es lánccal az ágylábához kötött és ott voltam egész éjjel. Iszonyatosan kényelmetlen volt, nem is tudtam mozogni szinte. A Hölgyek viszont élvezték a helyzetet. Folyt. Köv.
Így telt el az este. Másnap reggel ahogy felébredtek, én már ébren voltam, mert nem igen tudtam aludni. Iszonyatosan kényelmetlen volt ez a pozicíó. De ez az Úrnőket mit sem érdekelve, még jól meg is...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 02. 28. 23:42 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 21. rész
Elővett egy felcsatólhatóst, magára tette és szopnom kellett. Soha nem szoptam még lábujjakon kívül semmit, nagyon durva volt és megalázó.
Annyit tett hozzá, hogy előbb-utóbb majd igazi is lesz a számban. Folyt. Köv.
Bénáskodtam, mivel nem volt még a számban farok és bevallom őszintén, nem is szerettem volna. Megelégedtem ezzel is. Így is a porba tiport Kata Úrnő, amikor előtte szoptam ezt a dildót. Neki viszont nagyon tetszett, ráfogott a fejemre és finoman szopatott, néha ráköpött a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 02. 22. 22:04 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 20. rész
Annyit mondott, ha hazajön a Gazdám, akkor elmondják a tennivalókat, hogyan fogok nekik pénzt keresni, mert most nagyon drágaban vagyok nekik. Így történt, hogy idegeskedésben ízleltem zoknit a számban és próbáltam Kata Úrnő sarkának az érintését élvezni. Folyt. Köv.
Pár napig nem láttam a Gazdámat, csak Kata Úrnővel voltunk ketten. Ilyenkor a munka a szokásos volt, főztem, mostam, takarítottam. Sütöttem, sofőrködtem. Kata Úrnő egyik este áthívta a barátnőit, akik múltkor is itt voltak. A...
Hogyan lettem csicska! 19. rész
Parancsot kapva, papírt és tollat vittem Kata Úrnőnek és a Gazdámnak, majd elkezdtek írni valamit. Addig nekem a fal felé kellett fordulnom és hátratett kézzel térdelnem. Folyt. Köv.
Kis idő elteltével, rám parancsoltak, hogy kússzak oda a lábuk elé és adjak rájuk csókot. A parancsot teljesítve, feltérdeltem, ahogy mondták és egy szolgaszerződést kellett aláírnom. Egy másfél oldalas szerződés volt, amit átolvastam, értelmeztem majd aláírtam, mivel nem volt más választásom. Ez lényegében...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 02. 11. 22:58 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 18. rész
Amíg várunk, Kata Úrnő azzal szórakoztatta magát, hogy a földre köpött, majd felnyalattatt. Folyt. Köv.
Nem kellett sokat várni, körülbelül 15 percet és már szólt is a csengő. Hirtelen ideges lettem. Ahogy ajtót nyitottam és beengedtem Zolit, megkérdeztem, hogy szólíthatom. Zoli nagyon meglepődött, bár múltkor mellette térdeltem, tetszett neki a szituáció, de ez azért megdöbbentette, hogy így fogadom. Azt mondta, hogy szólítsam Gazdámnak, mert úgyis csak egy talpnyaló kutya leszek abban a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 02. 06. 09:05 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 17. rész
Ahogy Zoli elment, Kata Úrnő kinevett és lúzernek nevezett.
Hiába voltam már régóta Kata Úrnő szolgája, soha nem tudtam teljesen feloldódni. Pedig szívesen szagolgattam a lábát vagy nyaltam a talpát, de mindig kicsit feszengtem. Főleg voltam már Eszter Úrnőnek (Kata Úrnő édesanyjának is a szolgája), most meg a párja Zoltán szolgája is leszek.
Nem tudtam mire számíthatok Zolitól, Uram még nem volt. Nem tudtam, hogy mennyire domináns, vagy csak a ma este azért volt, mert rajtakapott, ahogy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 01. 24. 00:53 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 16. rész
Ahogy ketten maradtunk, azt mondta, hogy rakjak rendet, mosogassak el és mielőtt elmennék, kicsit szagolgassam Zoli cipőjét. Ekkor még nem sejtettem mi lesz ebből…
Miközben csináltam a házi munkát, kicsit úgy éreztem mintha Zoli valamit nem értene vagy nem tudom, mármint arra gondolok, hogy miért vagyok ott. Ahogy végeztem mindennel, elköszöntem, lekapcsoltam a villanyt és úgy tettem, mintha elmentem volna. Persze nem, mert Kata Úrnő azt parancsolta, hogy mielőtt elmegyek, szagolgassa Zoli...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 01. 18. 12:25 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 15. rész
Ahogy végeztünk, visszakerült rám az erényöv. Sőt Kata Úrnő haza is küldött. Azt mondta majd jelentkezik, ha szükség lesz rám. Ahogy hazaértem, nagyon elgondolkodtam. Milyen dolog ez már, hogy egy más férfi spermáját ettem meg. Valójába tetszett és ez lepett meg. De nem mertem mondani Kata Úrnőnek, hogy bejön ez az egész. Itt rájöttem, hogy ezek szerint bi vagyok. Viszont csak úgy tudnám elképzelni, ha valaki kényszerítene rá, adott esetben Kata Úrnő. A helyzet az, hogy, ahogy a párját...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 01. 11. 22:22 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 14. rész
Még körülbelül 15 percig volt nálunk Kata Úrnő párja. Nem láttam az arcát, sem a testét, viszont nagyon férfias hangja volt. Hallottam a lépteket. Jött Kata Úrnő, nyílt a szekrényajtó. Erélyesen parancsolt rám, hogy húzzak az ágy elé, már el volt fáradva rendesen az állkapcsom. Jó sok sperma volt abban a gumiban. Úrnőm figyelt rá, hogy egy csepp se menjen kárba.
Eddig még csak a saját spermámat kellett megennem, annyira nem ízlett. Itt most más volt a helyzet. Most Úrnőm barátjáét kellett...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2018. 11. 05. 09:44 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 13. rész
Már vártam, hogy Úrnőm levegye a harisnyáját, de ez csak akkor történt meg, amikor a vendégek elmentek. Ahogy kijöhettem az ágy alól, Kata Úrnő már nézett rám és mutatott a harisnyás lábára, azt mondta, hogy húzzam le foggal. Így is tettem, lehúztam foggal, majd a számba tömte az egyik harisnyáját, a magassarkúját az orromra tette és hozzákötözte a másik harisnyájával.
Ezután elmentünk pihenni. A sarokba kaptam egy pokrócot és az volt a helyem kint a konyhában. Ahogy telte, múltak a napok,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2018. 10. 13. 22:11 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 12. rész
Nagyon szégyenkeztem, járt a fantáziám, hogy mi lesz. Mi lesz, ha lebukunk. Bár ez nekem lett volna csak kínos. Eltelt pár hét, a napok ugyanolyanok voltak. Annyiban változott a dolog, hogy most már leadtam a fizetésem felét Kata Úrnőnek. Ugyanis egy szolgának az is dolga, hogy Úrnője luxusát segítse. Egyik nap jött az üzenet, hogy mindent rendesen takarítsak ki és főzzek valami finomat. Elrendeztem mindent és sütöttem csirkét, petrezselymes burgonyával. Hazajött Kata Úrnő, lesegítettem a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2018. 10. 04. 14:48 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 11. rész
Isteni finom volt a talpának az íze, kicsit sós és enyhén izzadt. Eszter Úrnő csak nevetett rajtam. Mondta a Hölgyeknek, hogy nem sokára pénzt hozok a konyhára. Úgy beszélt rólam, mintha ott sem lettem volna. Nem tudtam még miről van szó. Hamar eltelt az este, Judit a talpnyalás végén megsimogatott, mint egy kutyát. A másik Hölgy csak mosolygott. Miután elmentek, megjött Kata Úrnő is. Ismerte a Hölgyeket és a mosolyból ítélve, meg engem látván a cselédlányruhában rájött, hogy mi volt itt....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2018. 09. 27. 12:11 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 10. rész
Visszakerült rám az erényöv és kezdődött újra rémálom. A következő napok átlagosak voltak, nem történt semmi említésre méltó. Viszont még mindig csengett egy mondat a fülemben, mégpedig, hogy azt mondták, kereshetnék nekik pénzt. Nem tudtam kiverni a fejemből mire gondolhatnak ezalatt. Na mindegy, majd kiderül. Eszter Úrnő szólt egyik reggel, hogy vendégeket várunk ma, átjönnek a barátnői. Vesz nekem ajándékot és majd azt kell viselnem. Én pedig készüljek elő, csináljak vacsorát, terítsek...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2018. 09. 15. 16:04 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 9. rész
Nem tudtam mire készüljek, vagy mire gondoltak pontosan. Az este további részében fülem, farkam összehúzva tettem a dolgom és próbáltam nem erre gondolni, ami nagyon nehéz volt. A fejemben cikáztak a gondolatok, hogy akkor most idegen férfiakat kell majd kielégítenem? Monduk, ha ismerős lett volna, az még rosszabb lett volna. Soha nem voltam senkinek a ribanca, a köcsögje meg pláne nem. Heteró vagyok. Visszatérve a feladatomhoz nagyon jó volt Kata Úrnő lábát szaglgatni, harisnya volt előtte...
Hogyan lettem csicska! 8. rész
Sokáig kellett Eszter Úrnő lábát szagolgatnom, miközben csicskaként is funkcionáltam. Inni hoztam, enni hoztam stb. Nagyon izgatott voltam, mert szívesen nyaltam is volna már azokat a talpakat, nagyon kívánatos volt, ahogy kicsit szöszös volt meg olyan büdös. Egyszer csak rám parancsolt Eszter Úrnő, hogy álljak neki a talpát is tisztára takarítani. Nagyon örültem, már alig vártam, hogy ezt mondja. Olyan fürgén nyaltam a talpát, amilyen fürgén csak tudtam. Egyszer-kétszer felemelte, megnézte,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2018. 03. 23. 18:19 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 7. rész
Mint eddig észrevettük, Eszter szintúgy határozott és keménykezű volt, mint a lánya Kata Úrnő. Nem sok jót jósoltam magamnak a hétvégére. Eszter Úrnő rámszólt, hogy köpjem ki a wc papírt a számból, mert undorító vagyok és húzzak el fogat mosni, mert így nem szeretné, ha a nyelvem a talpához érne. Mindez persze olyan fogkefével, amivel a wc-t kellett sikálnom.
Elmentem fogat mosni és utána négykézláb, meztelenül, megalázkodva bemásztam hozzájuk. Kata Úrnő mondta, hogy mindjárt elmegy, mert...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2018. 02. 15. 20:24 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 6. rész
Megérkezett Kata Úrnő édesanyja. Nagyon kínos helyzet volt, ugyanis nekem bent kellett térdelnem a wc-ben, fejem a kagylóban és rám volt hajtva a wc ülőke. Nagyon megalázó volt, mert mi van, ha benyit. Hallottam cipőjének kopogásának sarkát, levette, bementek a nappaliba. A nappali az a wc mellett volt közbetlen. Leültek, beszélgettek. Eszter ( Kata Úrnő anyukája) tanárnő volt, tehát nem állt Tőle távol a szigor, képet még nem láttam róla, de tudtam, hogy hamarosan megismerem. Eszter...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 12. 11. 01:17 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 5. rész
Nem kellett sok, hogy elmenjek. Már régen is élveztem el, de a dolgok, amik ebben a pár napban, hétben történtek, azok annyira beindítottak, hogy hamar a csúcsra jutottam. Miután elmegy az ember, valahogy már nincsen kedve felnyalni a saját spermáját, de nem volt mit tenni, mert Kata Úrnő már mutatott a padlóra egy nagy pofon kíséretével, mert 2 kis csepp ráment az ágyra is. Rögtön felnyaltam a munkám, mert nem szerettem volna még egyet kapni a lassúságomért. Ezután kijelentette, hogy mivel...
Hogyan lettem csicska! 4. rész
Hát reggeli erekciónál tényleg rá gondoltam, de nem Istennőként. Ébredés után nem sokkal felhívtam, hogy szeretne-e valamit a boltból, mert szívesen megveszem. Mondta, hogy igen, valami vacsorának valót és én fogok neki főzni meztelenül, erényövben. Ez már nem zavart, ugyanis mindig meztelenül voltam már Kata Úrnő előtt. Délután találkoztunk és elmentünk hozzá, félve mentem be, reméltem nincsen bent senki elbújva, lassan már már kezdtem paranoiás lenni. Nem tudtam, hogy féljek-e vagy engedjem...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 06. 28. 10:29 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 4. rész
Másnap igencsak kellemetlen volta z erényöv az erekciónál. Próbáltam minden másra gondolni, hogy lankadjon, de ez nem történt meg. Reggel 9 óra körül hívott Kata Úrnő, hogy este a szokásos időpontban vár. A nap munkával telt, vettem egy virágot délután Kata Úrnőnek, hátha örül neki. Meg bíztam abban, hogy leveszi az erényövemet. Az este szokásosan telt, meztelenül, megalázva és talpat nyalva, ami persze az én örömömre szagos, izzadt és koszos volt. Szerintem Kata Úrnő már észrevette, hogy ez...
Hogyan lettem csicska! 3. rész
Másnap reggel lett, Kata Úrnő is felébredt. Azt mondta, hogy húzzak a konyhába és rohadt gyorsan csináljak valami reggelit, mert nem sokára indulnia kell valami találkozóra. Akkor még nem tudtam, hogy ez a találkozó az én sorsomat is befolyásolja. A nap eltelt, én csak délután dolgoztam, késő délután jött egy SMS, amelyben Kata Úrnő azt írta, hogy este megint vár, bármilyen programom van, mondjam le, nem érdekli. Szerencsére nem volt programom. Este 7 órakor megint csöngettem, szokásos módon...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 02. 19. 19:05 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Hogyan lettem csicska! 2.rész
Kata azt mondta, hogy most már van mivel zsarolnia, bár még mindig nem érti ezt az egészet, mert ilyenben soha nem volt része, de élvezi a helyzetet. Megparancsolta, hogy húzzak haza és majd keres telefonon. Kicsit idegesen mentem haza, mert féltem, hogy felteszi valahova a képet. Nem szerettem volna, hogy kiderüljön. Nagyon nehezen aludtam el az éjjel. Másnap reggel telefoncsörgésre ébredtem, Kata volta z és kuncogva mondta, hogy másnap este legyek nála 7 órára. Egész nap ez járt a fejemben,...
Hogyan lettem csicska!
A történet félig kitalált, félig igaz. Külföldön dolgoztam és egy társkeresőn megismerkedtem egy lánnyal, aki inkább már Hölgy volt, a maga 29 évével. Kata kissé molett típus volt, viszont ez nagyon jól állt neki. Körülbelül 160 cm és 75 kg. Sok levelezés után sikerült összehozni egy találkozót, moziztunk utána iszogattunk és felmentem hazakísértem. Mikor már ott voltam megkérdezte, hogy nem mennék-e fel hozzá még egy kicsit beszélgetni. Természetesen igent mondtam. Felmentünk, a ház átlagos...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 01. 14. 22:59 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.