Szűrés erre a kategóriára: Történetek
Félix és Gábor első hete a vidéki nyaralóban (2)
Majd Félix még folytatta:
- Másrészt pedig így jobban fogsz az érzékeidre hagyatkozni, melyek csak annyit közvetítenek, ami történt is, így nem lesz több, nagyobb a fájdalom a valóságosnál. Sajna fájdalom nélkül nem megy, lásd be! De azért az kontrollálható és határok között tartható s ezt is fogom tenni. Végül a szabaduló szó általában azt jelenti, ha azt a szolga kimondja, akkor a játék leáll és megbeszéljük, mi nem tetszett. Itt erre nem lenne szükség, mert azt teszek Veled, amit akarok,...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 08. 28. 11:59 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Félix és Gábor első hete a vidéki nyaralóban (1)
Hétfőn reggel arra ébredtem, hogy csörög a vekker ¾ 7-kor. Hirtelen nem is értettem, miért is állítottam be az este. Már éppen vissza akartam aludni, mikor rájöttem, hogy tegnap Tibor úgy távozott, hogy nem beszéltem vele, így akár a szombati alku szerint ma reggel is jöhet munkára, de az is előfordulhat, hogy nem jelentkezik. Így hát eldöntöttem felkelek. Gyors torna után tussolás, majd a konyhában beindítottam a kávéfőzőt. Míg lefőtt a kávé, volt időm gondolkozni és arra jutottam, hogy...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 08. 28. 11:58 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Pimasz, engedetlen subom
Remélem tetszeni fog nektek amit írtam, rég írtam már cikket :)
Az ember mindent megtesz, hogy a subja a legjobban szenvedjen, ha kell vagy éppen a legjobban élvezzen, persze ha megérdemli.
Mindennek van határa, annak is, hogy ha valaki úgy élvez, ahogy te tetted.
Megkértelek rá, hogy fogd vissza magad, ne élvez és lehetőleg ne is hisztiz már nekem azért, hogy szabadítsalak ki. Hosszú ideig nem voltál lakat alatt, persze ez az én hibám is. Bevallom elhanyagoltalak. Kereshettél volna...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 08. 28. 11:55 | Utolsó hozzászólás:
2023. 12. 18. 23:28 | Hozzászólások: 2
|
farokperverz
Határ a virtualitás és a valóság között
- Tegnap éjjel rád gondoltam. A találkozásunkra. És nem bírtam magammal. – Írta a lány pirulós smile-val, majd folytatta:
- Rosszkislány voltam. Ahogy megmondtad Te is. Nagyon izgató volt a játékom, kár, hogy nem láthattad.
- Itt állj meg! – szóltam rá.
- Miért nem láthattam?! Rosszkislány! Most azonnal megpofozod magad. De nem ám csak megcirógatod az arcod! Csattanós pofon jár, mintha én adtam volna!
- Várj, ki kell mennem a mosdóba! Túl sokan vannak az irodában.
- NEM ÉRDEKEL! MOST!...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 08. 28. 11:53 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
FajdalmasJat
A választás!(kitalált történet)
2016 nyarán történt hogy én és Betti sétáltunk a fő tér kellős közepén, mikor Betti mondja menjünk be a boltba mert venni akar valamit.
Mondom rendben.
Bementünk a boltba.
Betti először az üdítőket tette a kosárba, majd pár sört is. Én meg közben elnéztem a műszaki osztályra. Majd csörög a telefonom..
Betti az... Mehetünk végzett.
Elindulunk a pénztárhoz. Beállunk a sorba. Kifizeti amit vásárolt, majd indulunk kifelé..
Megjelenik hirtelen 2 biztonsági őr. Egy nő és egy férfi!!...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 08. 28. 11:40 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Hogyan lettem bi szolga? 2. rész
Egy újabb szolgálat
Gézával az első szeánszunk után kicsit megváltozott a viszonyunk. Nemcsak az ágyban, de a kinti életben is uralkodni kezdett felettem. Például megparancsolta, hogy menjek le a boltba, és hozzak neki egy hideg üdítőt. Először tiltakoztam ez ellen, de megragadta a hajam, hátrafeszítette a fejem, közben a másik kezével a karomat kapta el, és tekerte meg, így mozdulni sem tudtam, miközben az arcomba sziszegte:
- Te mocskos ribanc, hogy mersz ellenkezni velem? Ha még egyszer...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 08. 15. 10:11 | Utolsó hozzászólás: 2017. 08. 29. 19:08 | Hozzászólások: 4
|
Törölt felhasználó
Ismerkedés
Egy társkereső oldalon ismerkedtünk meg.Hetekig leveleztünk ,mielőtt személyesen találkoztunk volna.Az első randevú nem volt hosszú ,mert Én,és Ő sem független.Nagyon szimpatikus volt Nekem.Aztán megint hetek teltek el anélkül ,hogy személyesen találkoztunk volna.Alig vártam a személyes találkozót.Összehoztuk.Az együttlétünk jó volt,de éreztem ,hogy Ő próbál távolságot tartani.Nem értettem visszahúzódását.Ha Én nem írtam ,Ő nem jelentkezett.Fusztrált voltam ,mert hiányoztak a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 08. 15. 10:07 | Utolsó hozzászólás: 2017. 10. 30. 18:09 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
A kis mindenes
Nem tegnap találkoztak, a két férfi egy párt alkotott , srác 18. születésnapját ünnepelte, jól beállított, aztán az utcán elnyúlt a földön, amikor a két férfi összeszedte. hazavitték megfürdették és lefektették a kanapéra. Másnap reggel, azt sem tudta, hogy hol ébredt, mindene fájt, ráadásul a mosdóba is ki kellett már mennie. Állta farka, mint a cövek.
Óvatosan mozgott az idegen lakásban, ahol nem volt sok ajtó, hamarosan felfedezte a fürdőszobát, majd a konyhába ment vizet inni.
Ekkor...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 08. 14. 22:38 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
csaba710911
A lány a szomszédból XLI. rész
Gyötrelmesen telt a nap. Folyton rövid célokat tűztem ki magamnak. "Csak ez az étel sikerüljön jól" (jól sikerült) "Bár hagyna nekem egy kis maradékot" (nem hagyott) "Bár engedne kicsit pihenni" (álmodj csak) "Remélem nem esek össze" - összeestem. Az éhség, a szomjúság, a fáradtság kihozta, valamikor délután a nagy melegben a fúgákat sikáltam a teraszon amikor elszakadt a film. Arra ébredtem, hogy hideg víz zúdul rám. A kerti locsolóval térített magamhoz Anna. A számról letépte a szalagot és...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 08. 14. 22:33 | Utolsó hozzászólás: 2018. 01. 18. 21:45 | Hozzászólások: 2
|
Törölt felhasználó
Zsákban...
Az ágyamon vagy kikötözve. A csuklódon és a bokádon is bőrbilincsek vannak, így fekszel X-be feszítve. Semmi mást nem akarok csak játszani veled. Meg is teszem, húzlak már egy ideje, tudom, hogy te is ezt akarod… Érezlek a kezemben, érzem, hogy mennyire élvezed ezt a helyzetet, hallom ahogy egyre hangosabb vagy. Kezded nehezen bírni, próbálsz is elhúzódni, de nem hagyom, hogy kicsusszanj a kezemből inkább folytatom tovább.
Tekergeted a csípőd, de hiába, nem szabadulhatsz, hirtelen mégis...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 08. 14. 12:16 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Próbálkozás
Leírom nektek az egyik legrégebbi történetem, hogy miért is vagyok még itt, miért is gondolom azt, hogy ez működhet. A valósággal való bármilyen egyezés csak a véletlen műve, aki pedig nem hiszi járjon utána. Mikor felregisztráltam az oldalra, még foggalmam sem volt mi is az a bdsm, csak érdekelt a téma. Egy műtét miatt, hosszabb pihenőre voltam ítélve, így bőven volt időm nézelődni olvasgatni beszélgetni. Kevés olyan embert találtam, akivel lehetett kötetlenül csevegni, de kitartóan...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 08. 14. 12:15 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A visszatért külföldi barátaim újabb esetei (6)
Másnap reggel, végül is, mindenki megjelent. Olivér jött utolsónak, eléggé későn az előtte érkező Andráshoz képest, az általam mondott idő után. Szinte nem is mondott semmi mentséget, miért is késett, mert úgy gondolhatta megérdemli majd azt a büntetést, amit ezért a nap folyamán kapni fog tőlem, vagy utasításomra mástól. Flegma volt ezért. Ez feldühített.
Kocsikkal mentünk ki az általam kölcsön kért nyaralóba a város mellé, ahol azzal kezdtem a napot, hogy késéséért először...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 08. 07. 12:06 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Zsófia bűne (III. befejező rész)
Ezzel a férfi a kisszekrényhez lépett és elővette a mogyorófa pálcát. Suhogott a pálca mikor teljes erővel lecsapott. Zsófia belesikoltott a szájpecekbe, úgy érezte felszakad a bőre és Ura a puszta húst üti. A tizedik csapás után úgy érezte, nem bírja tovább. Könnyei, melyek eddig a homlokára folytak már összekeveredtek a nyálával. Nyomorultul érezte magát és azt hitte, mindjárt elájul. De az ütések csak jöttek, egyenletesen, egyik a másik után.
És Zsófia egyszer csak fura módon átkapcsolt....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 08. 07. 12:05 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Zsófia bűne (II. rész)
Fél óra múlva Ura hívta. Feltápászkodott, kicsit lassan ment, mert a térde fájni kezdett. „Ezért majd külön kikapok” – gondolta Zsófia, de nem érdekelte különösebben. Ez volt most a legkisebb gondja.
- Tehát Andinál voltál. Meséld el részletesen, mi történt!
- Igenis Uram! Andi... ő volt aki a múltkor az autóban megjegyezte, hogy Ön az első szóra ugrik nekem. És most arról faggatott, hogy hogyan értem ezt el. És… ócsárolta Önt, hogy milyen papucs... de én ezt nem hagyhattam és megmondtam...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 08. 07. 12:04 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Fogságban-2
Nehogy azt hidd, hogy ezzel végeztünk, mondta és a hideg kulcsot többször is végighúzta még forró, félig merev farkamon és a golyóimon.
Ne akard, hogy kezelésbe vegyem a golyóid mondta. A jeges rémület szorította össze a gyomromat, mit fog ez velem tenni, sokfélét hallottam már. De ennél a bizonytalanságnál még az is jobb lenne, ha valamit csinálna.
Ám a kihallgatóm is tudta , hogy testileg megtörni könnyű valakit, de igazán az fog igazat mondani aki lélekben is megtörik, így folytatta a...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 08. 07. 12:03 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
csaba710911
Bele a ketrecbe
Lassan már kezdtem megszokni, hogy mindig övben szexelünk. Bár nem kérted, hogy egész nap legyek bezárva, de ahhoz ragaszkodtál, hogy szex közben viseljem az erényövet. Megbeszéltük a kapcsolatunk legelején, hogy amikor együtt vagyunk, csak te fogsz élvezni.
Így történt tegnap is. Én a szokásos módon kikötözve feküdtem az ágyon, a farkam a műanyag ketrec szorításában. Te pedig kedvedre élvezkedtél rajtam. Mindig meglepődöm, milyen hihetetlen nagy boldogságot okoz neked a tehetetlenségem...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 08. 07. 11:59 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Ruined
Bence & Eszter 3.rész
Eszter közel lépett a fiúhoz, karjait a nyaka köré kulcsolta. Mélyen a szemébe nézett és lágy csókot hintett Bence szájára. Bence imádta Eszter édes csókját, mely teljes testében szétáradó izgalmat okozott. Épphogy elkezdte élvezni Bence a csókot Eszter határozott mozdulattal térdelte meg a fiú ágyékát, miközben kezével testét lefelé húzta, hogy még elugrani se tudjon a rúgás ereje elől. Bence még sohasem érzett ilyen fájdalmat, melytől azonnal a lány napbarnított lábai elé rogyott. De nem...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 08. 07. 11:53 | Utolsó hozzászólás: 2017. 08. 08. 03:42 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
Parafrázis – adósságban, fizetek…
Játszottunk mi, annak idején, de miért is váltunk? Talán éppen ezért. A kérdésért. Miért is ne váljunk el? A meddő viták miatt. A hálószobában én voltam a szolga, férjem a domináns. Nyitottunk másokra, voltak barátaink is, sub pár, domináns pár, ilyen olyan kóbor lovagok, lovaginák. Megevett minket az idő, a sárga csekkek, felnőttek a gyerekek, jött a korszak, amikor nem néztünk szembe a világgal, mert megfoghatatlan veszélyeinek okozói elillantak. Hogy csaphattuk volna agyon a semmit, a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 08. 07. 11:49 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Izgalmas hétvége barátokkal
Nyár van. Nehéz hét állt mögöttük, ezért hétvégére az Úrnő valami különlegeset tervezett. Ismertek egy másik párt akikkel gyakran szerveztek közös programokat. Ilyenkor sokat beszélgettek szexuális témákról is. Tapasztalatot cseréltek, elmondták egymásnak egy-egy fantáziájukat, de egyik sem tudta a másikról, hogy a 4 fal között meg is élik ezeket. Kettesben már beszélgettek róla, hogy jó lenne őket be avatni a játékaikba, ezért az Úrnő áthívta magukhoz Nórát és Pétert, de erről nem szólt...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 08. 07. 11:16 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Switch007
Zsófia bűne (I rész)
Zsófia a nyakát csavargatva vizsgálgatta foltos popsiját, miközben a húst sütötte ebédre. Igyekezett átlesni Ura csomóra kötött inge fölött oda, ahol a tangabugyija szabadon hagyta a meztelen bőrt. Sötétlila, sárga, zöld foltok, bordó csíkok... volt ott minden. És minden mozdulatra belehasított a fájdalom. Sóhajtva vette tudomásul. „Megérdemeltem minden egyes csapást” - gondolta rezignáltan és elöntötte a hála és a szerelem Ura iránt...
… Egy hete történt, hogy egyik este a férfi...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 30. 22:32 | Utolsó hozzászólás: 2017. 08. 01. 11:11 | Hozzászólások: 2
|
Törölt felhasználó
Julcsi 2. (Cuckold)
Julcsi 2
Ahogy kilépett az ajtón elindultam beszerezni a kért kellékeket, és ennek három oka is volt. Egyrészt nem akartam, hogy kitudódjon a kis titkom, másrészt így Julcsi közelében maradhattam, harmadrészt pedig piszok módon élveztem a helyzetet. Felkerestem az internet segítéségével a legközelebbi szexboltot és útnak indultam. Sose mertem volna bemenni, eddig minden alkalommal rendeltem, de úgy gondoltam a kis játékomnál már ez sem lehet nagyobb égés.
A boltban a felcsatolhatós dildót...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 30. 22:30 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Julcsi 1. (Cuckold)
Julcsi
Julcsi 20 éves, 178 cm magas, szőke, kék szemű lány volt, aki nem mellesleg modelkedett. Szerény személyem 183 cm magas, kicsit pocakos és átlagos 17,5 cm nagyságú. Az adatokra azért van szükség a történet elején, hogy élethű képet adhassak a történtekről.
Sosem értettem, hogy Julcsi mit lát bennem, ha lehetek nagyképű, akkor elmondom, hogy nagyon jól nyalok, de igazából ez a legjobb tulajdonságom. A szex nem tart sokáig, külsőre nem én vagyok az, akit mindenki szeretne és...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 30. 22:29 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
egy gátlástalan történet
A ház parancsolójának rossz napja volt. Kimondott dühvel figyelte munkálkodó rabszolgáját, aki nem túl frissen teljesítette parancsait. A vacsora tálalásakor még a földre is ejtett egy edényt, melynek hangja halálosan fölidegesítette.
A kutyák vagy a disznók közt lenne a helye - fortyogott
magában. Azt sem érdemelné meg hogy padlót felnyalja, én meg a harisnyáimat is rábíztam.
- Lábhoz! -csattant fel végül, mikor már végképp megunta az esetlenkedést. Tudta, rossz hangulatát szerencsétlen...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 30. 22:28 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Adósságban
Adósságaim voltak, már-már a végrehajtó fenyegetett. Nem csoda, hogy a volt feleségem gúnyos kárörömmel fogadta a hírt: tőle akarok kölcsön kérni. Nagy haraggal váltunk, de más lehetőségem nem akadt. Megalázó helyzet.A nejem cinikusan mosolygott, élvezte, hogy könyörgök a segítségéért. Aztán közölte a feltételeit is: egy hétig minden kívánságát teljesítenem kell, s a hét leteltével annyi pénzt kapok, amennyivel kikerülök a csávából.
- Legyek a rabszolgád? -kérdeztem döbbenten. Meg akarsz...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 30. 22:26 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Hogyan lettem bi szolga?
Ez egy kitalált történet…
Világéletemben heteronak vallottam magam. Úgy éreztem, nem tudnék egy pasival bármilyen erotikus kapcso-latot létesíteni. Nemhogy még ilyen „perverz” kapcsolatot…
Egy külföldi társasút alatt a harmincvalahány emberből voltunk négyen szóló fiúk is. természetesen a családo-kat, párokat egy szobába osztották be, mi négyünket két kétágyas szobába.
A mellém beosztott fiúval hamar megtaláltuk a közös hangot, az ágy, ha nem is francia ágy volt, de egymás mellé volt...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 30. 22:22 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A visszatért külföldi barátaim újabb esetei (5)
Ott tartottunk, hogy András és Zoli a másik szobába vezették, majd hanyatt fektették és lassan felhúzták Barnabást a lábainál fogva, míg csak a kezei vége értek már csak le a földig. Majd át- hátrabilincselték a kezeit a lapockáihoz. Most már tényleg ott lógott, néha át- átfordulva.
- Tessék, csak tessék! Itt lóg Barnabás és alig várja már, hogy foglalkozzanak vele, pontosabban a testével! – szólítottam fel a többieket és hátrébbléptem, helyet adva annak, aki kezdi.
Először nehezen indult a...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 07. 30. 22:20 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Második esély, 2. rész
„…nagyjából tíz évvel később az egyik BDSM-társkereső oldalon felismert egy anyajegyről egy számára igen kedves vállat.” Kapott még egy esélyt.
Tudta, hogy időbe telik, amíg annyi pozitív érzést felhalmoz a lány szívében maga iránt, hogy amikor végül felfedi az inkognitóját, a hidegzuhany sem tudja teljesen nullázni az addigiakat. Hogy elhiggye azt, ami igaz is: hogy megváltozott. Hogy egész végig őt kereste mindenkiben, és tudja, hogy akkoriban egy önző rohadék volt és elpocsékolta, amit...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 30. 22:11 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
This is the begining of a...
A nő már hetek óta dolgozik a férfinak, eddig fel sem tűnt neki, de valahogy egyre több látszik a nőből, vagy egyre több mozdulat van a mozgásában, jobban riszálja magát. A Férfi nem tudta eldönteni, csak annyit tudott, hogy amikor a nő takarította a nappalit vagy az irodát táncolt, és vele táncolt a formás segge, a nagy csöcsei, a ringó húsa a csípőjén, és ettől bizony a farok is vigyázba állva tisztelgett. Elég volt egy idő után csak megéreznie a nő illatát, már keményedni kezdett.
A nő...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 30. 22:09 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A kis tolvaj!
A kis tolvaj!
Mikor olyan 18-20 éves voltam épp olyan szép nyári nap volt mint ma.
Mentem volna a strandra, hisz szabadidőm bőven volt és a gimnázium is már rég véget ért, adódott azonban egy kis gond nem volt rá pénzem.
Eszembe jutott, hogy két utcával arrébb volt egy szép nagy sárgabarack fa ami tele volt ám sárgabarackkal és éppen mostan érett.
Megszületett tehát az ötlet, hogy leszedek egy 20-30 kg barackot és beadom a zöldségeshez és már lesz is egy kis pénzem.
Szerda volt, egy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 30. 22:07 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Sétáltatás
Szeretünk eljárni sétálni a környéken. Budapest egy kertvárosi részében élünk, ott szoktuk róni az utcákat, főleg esténként. A következő történet egy ilyen nyári andalgós séta közben játszódott le kettőnk között, amikor már ment le a nap, de még mindent tisztán lehetett látni.
Az élet nagy dolgairól beszélgettünk, tervekről, vágyakról. Úgy belemerültem a beszélgetésbe, hogy megfeledkeztem korábbi engedetlenségemről, pedig gondolhattam volna, hogy nem marad sokáig büntetlenül a dolog.
- Nem...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 17. 10:33 | Utolsó hozzászólás: 2017. 08. 04. 23:21 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
Vonaton
A fövarosba utaztam, IC, elso osztaly. A kocsi fülkes volt. Ha lehet, elonyben reszesitem az elso osztalyt, hisz itt többnyire kevesen utaznak. Ma is igy volt, egyedül utaztam a fülkeben. Legalabbis egy ideig. Az egyik szabolcsi nagyvaros utan ugyanis egy 40-es evei közepen jaro hölgy utas lepett be a kabinba. Hatarozott,szigoru tekintetu, telt testalkatu, sotetbarna haju, nagyon dekorativan oltozott nö volt, kb terdig eö sötetszürke szoknyaban, nem feltünö harisnyaban (tudjatok, olyan...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 17. 10:31 | Utolsó hozzászólás: 2019. 03. 04. 00:41 | Hozzászólások: 3
|
Törölt felhasználó
Fogságban-1
A rohadt életbe csak én lehetek ilyen szerencsétlen, már majdnem megúsztam, amikor elfogtak, még szerencse, hogy azt a fontos kódot tartalmazó levelet le tudtam nyelni. Persze átkutattak alaposan, de semmit nem találtak pedig még a seggembe is felnyúltak, Igaz az eléggé fájdalmas volt. lassan telik az idő, vajon virrad már, vagy még éjszaka van. Gondolta a rab, aki egy nem épp barátságos, sötét cellában ücsörgött egy székhez bilincselve.
Megpróbálta felidézni az ilyen helyzetekben...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 07. 17. 10:26 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
csaba710911
Non-fiction 1.
Hol a fenében van az órám? Ha nincs itt, hogy a kezembe adja, sosem látom hova is tettem. A nők… -- Hol az a finom dzsem, amit a múlt nyáron főztél, és benne maradt a nyári barack íze?
-- A spájzban – mondta éppen a sarokban állva, a falat bámulva, mert nem mozdulhatott. Hülye heppjeim vannak. Nézem a polcokat. Nincs.
-- Gyere ide!
Tudja miért hívtam, nem is nézek rá, nézem a polcot, egyik kezét rám teszi és odanyúl pipiskedve a dzsemmért, ahol egy pillanattal azelőtt még nem volt ott. A...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 17. 10:25 | Utolsó hozzászólás: 2017. 07. 18. 07:55 | Hozzászólások: 9
|
Törölt felhasználó
Második esély
Második esély
A férfi kielégülve, mégis kielégületlenül fekszik az ágyon, zihál. A nő, akivel már nem is emlékszik, milyen ötlettől vezérelve összekötötte az életét, azonnal álomba zuhant, amint a férfi kihúzta belőle a farkát. Megint ugyanúgy történt minden, ahogy az előző hétvégén is. Simisimi, sóhajok, farok markolása nadrágon át, aztán hanyatt veti magát, a lábait szétdobja, és bár csinos és kívánatos máig, elég hervasztó az az egyhangúság, ami együttléteikből sugárzik. A férfi...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 17. 10:23 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A szabadság kötelei
Még egyszer felmentem az emeletre és megnéztem, hogy mindent kikészítettem-e. Minden rendben volt, az ágy lábaira már ráfűztem a köteleket, friss lepedőt terítettem az ágyra és vártam. Gyorsan letusoltam és felöltöztem fehérneműbe. Lefeküdtem az ágyra és várakoztam. 20 perc sem telt el és megcsörrent a kaputelefon. Bár számtalan találkozón túl voltunk már, mindig hihetetlen izgalom tör rám ahogy meglátlak. Az első hónapban még csak hetente egyszer jöttél, de az utóbbi időben kétszer,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 17. 10:20 | Utolsó hozzászólás: 2017. 07. 21. 18:17 | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
a kis buta lány története folytatódik...2.
Eljött a találkozás napja. A lány izgatottan, forgolódva aludt, a gyomrában némi remegéssel. Reggel korán vonatra ült, és ábrándozott. Vajon milyen lesz a férfi élőben? Vajon ő maga milyen lesz? Ideges, zavarban lévő, nyugodt, boldog, vagy pánikolni fog? Egész úton ezen járt az agya, de a vágya mindennél erősebb volt, mégis nyugtalanul ült. Végig tartották a kapcsolatot, hogy merre jár épp a vonat. Ahogy közeledett a céllállomás felé, egyre idegesebb, mégis egyre vágyakozóbb lett. De amikor...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 17. 10:18 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A visszatért külföldi barátaim újabb esetei (4)
A mesterek – rajtam kívül – már mind szerepeltek, így azok rám néztek, de nem csak ők, hanem a még nem szerepelt subok is, mint András és Barnabás. Barnabás szemében mintha még vágyat, vagy inkább kérést is láttam volna, hogy vele játszva mutassam meg tudásomat.
Így is lett. Magam elé intettem Barnabást és a többiek látták, hogy az a harmincas évei végén jár, gesztenye szőke, hullámos hajú, kék szemű, de gyérebb, pihe szőrzetű srác, kisportolt alakkal és az átlagnál magasabb (180 cm feletti)...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 07. 17. 10:17 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
A lány a szomszédból XL. rész
A lány a szomszédból XL. rész
Ismét felmerült bennem a szökés gondolata. Csak már nincs hova. Annyi szálon kötődöm a körülöttem levő nőkhöz, hogy csak egy távoli kontinensre, egy elhagyott szigetre mehetnék. De amilyen szerencsém vagy sorsom van ott is megtalálna egy csapat amazon akik elejtenének. Talán mégis itt kell túlélnem valahogy. Igen, a túlélés jó szó, ugyanis fizikailag kezdek kikészülni, alig állok a lábamon, lelkileg pedig teljesen a padló alatt vagyok, inkább valahol mélyen a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 17. 10:17 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Bence & Eszter 2. rész
Kéjes nyögdécselések közepette tartotta Bence fejét szorosan fenekén Eszter. A fiú már alig kapott levegőt miközben nyelvével kényeztette Eszter finom popsiját. Eszter elengedte a fiú fejét aki zihálva emelte fel fejét.
Nyisd ki a szád! parancsolta Eszter, amit Bence rögvest meg is tett. Eszter, Bence fejét megfogva fölé lépett, lassan kinyitotta piros rúzstól vöröslő ajkait és Bence nyitott szájába csurgatta édes nyálát. Már egy ideje tartogatta, készülvén erre a meglepetésre a fiúnak, így...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 17. 10:16 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Eszter kálváriája 5.
Eltelt a délelőtt, Eszter fizikai fájdalmat érzett a felizgatása, majd kielégületlenül hagyása miatt. Nagyon mérges volt, szinte ölni tudott volna.
A kezdeti dühe azonban lassan lecsillapodott, és a vágy hatalmasodott el benne, hogy valahogy elélvezhessen. Próbálta, hogy valami izgatóra gondolt, de csak rosszabb lett, mert saját magát felizgatta, de nem tudott spontán elélvezni, így inkább abbahagyta ezt a tevékenységet.
Lassan kezdett éhséget érezni, és a szája is kiszáradt, már rég nem...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 17. 10:15 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A visszatért külföldi barátaim újabb esetei (3)
Mikor mindketten leültek, Yamato a kanapéra, Balázs pedig elé a szőnyegre, a lábához, megszólaltam:
- Én azt terveztem, hogy a bemutatkozás után több csoportban lesznek a gyakorlatok, mivel van négy mester és négy sub is itt, de úgy látom, hogy ez nem fog menni, mert ugyan Yamato és Balázs elvonultan tették, amit tettek, de ezalatt a többiek kifejtették óhajukat, hogy mindenki-mindenkit szeretne látni játék közben.
- Igen, így van. – helyeseltek többen is.
- Akkor viszont azt kell...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 07. 13. 10:22 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Munkahelyi baleset és következménye 1.
Éltem az életem heteroként, voltak barátnőim, de komoly kapcsolatban még akkoriban nem gondolkodtam. Egy gyárban dolgoztam, ahol főleg férfiak voltak, nők csak takarítóként és konyhásként voltak jelen.
Az egyik takarítócsaj nagyon bejött nekem, próbáltam is fűzni az agyát, és egyszer sikerült rávennem, hogy megcsókoljon. Hosszú, nyelves csók volt, szinte beleszédültem.
Sajnos, több nem történt, de úgy gondoltam, kezdetnek ez tökéletes!
Másnap jókedvűen mentem munkába, viccelődtünk a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 11. 14:30 | Utolsó hozzászólás: 2017. 09. 13. 18:37 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
Félix és Gábor első hétvégéje a vidéki házban (15)
(még Félix meséli)
Megsimogattam a fejét, ahogyan ült előttem a szőnyegen és megkérdeztem:
- Tudom, hogy még nem voltál fiúval, mégis hogy tetszett, mikor két fiú is előtted térdelt és veled foglalkozott, nem is eredménytelenül?
- Nagyon izgalmas, mondhatnám kéjes érzéseim voltak. Sokkal jobb a maszturbációnál, mert ott ugyan tudod mit, hogyan szeretsz, de nincs meglepetés. Te teszed, de magaddal. Ma viszont volt! Igen, határozottan volt meglepetés. – jelentette ki Gábor.
Kissé furcsán...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 07. 11. 14:18 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Félix és Gábor első hétvégéje a vidéki házban (14)
(még Gábor meséli)
Nem nagyon kellett bíztatnom a fiúkat, gyorsan „feltérképezték” a harmadik banán megtalálási helyét és állapotát, gyorsan tettek is arról, hogy legyen gyors állapotváltozás előidézve nálam. Felváltva vették szájukba és kényeztették. Nem sok kellett, hogy újra kéjesen lövelljek, bár annak mennyisége már nem közelítette meg az előbbi mennyiségét. Én közben Tibor hajával babráltam, mert a hosszú haj a gyengém, így kevesebbet törődtem Félix izgatásával. A lövellést is Tibor...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 07. 11. 14:11 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Félix és Gábor első hétvégéje a vidéki házban (13)
(Innen Gábor elbeszélését olvashatjuk)
Gyorsan végigmentem a folyosón, a mondott helyen találtam is szép cuccokat, bár nem Félixé voltak. Kiválasztottam egy pólót, hozzá sportnadrágot, sportos zoknit, de sportcipőt nem találtam a méretemre, így újra papucsot vettem, s siettem vissza a konyhába. Kivittem az edényeket, égcájgot, poharakat, szalvétát, no meg az alátéteket. Vágtam a kenyérből s elővettem a kétfajta vizet is a hűtőből. Mire megterítettem, Tibor is előkerült a kamrából, ahol...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 07. 11. 14:08 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Félix és Gábor első hétvégéje a vidéki házban (12)
Míg végeztem az autóval kapcsolatos feladataimat arra gondoltam, hogy azért nem kellene teljesen szabad napot adni Gábornak mára. Ki is gondoltam, hogy míg Tibor kint permetez a kertben, akkor úgyis be van öltözve zubbony, kalap, arcvédő maszk stb., nem tud másra figyelni, akkor fogom Gábort meglepni a konyhába és kis csiklandozásba részesíteni, majd …..(de ezt inkább teszem, s nem ábrándozok, tervezgetek erről!) Bár Gábort nem láttam, de hallottam, hogy bepakol a mosogató gépbe, majd...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 07. 11. 14:00 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
utazás 5.
Hirtelen furcsa toporgó hangra lett figyelmes, majd valami felhuppant az ágyára. Riadtan ült fel, vele szemben egy kölyök kutya ugrabugrált az ágyon, és játékosan kézen nyalta a lányt. Anna azt sem tudta, alszik vagy ébren van. Nem értette, hogyan került a kis idétlen kutya az ágyára. A kölyök nem törödve semmivel mászott az ölébe, és játékosan harapdálni kezdte a kezét.
-Hát te ki vagy?
Észre sem vette Tamást az ajtóban, csak amikor az megszólalt:
-Az egyik páciensem. Oltani hozták....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 11. 13:59 | Utolsó hozzászólás: 2017. 07. 19. 10:16 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
utazás 4.
Anna felriadt álmából. Ijedten ült fel az ágyon, és keserűen vette észre, nem csak rémálom az egész. Megint elsírta magát. Nem akart itt lenni, Uránál szeretett volna lenni...de eszébe jutott hogy ő elküldte őt. Hiába töprengett, nem értette...talán rosszat tett...vagy Ura ráunt volna...vagy talán másik szubot talált magának? Nem tudta, csak azt, hogy egy idegen férfira bízta őt. És ez a tudat összeszorította a szívét. Vége a világának. Az ablakon kinézve látta, sötétedni kezd. Megszökik!...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 11. 13:44 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Félix és Gábor első hétvégéje a vidéki házban (11)
Vasárnap reggel már „hasamra sütött a nap”, mire felébredtem. Elmúlt negyed nyolc is és Tibor nyolc órára jön. – jutott eszembe. Gyorsan magamra kaptam egy pólót és rövidnadrágot, majd a fürdőszobában macskamosdást végezve már nyargaltam is le Gábort ébreszteni. Talán kissé sürgetőbb volt a hangom az általam kívánatosnál, mert amint beléptem, elkiáltottam magamat: - Ébredj, mert mindjárt itt a munkásunk s nekünk még rendbe kell hoznunk magunkat! Semmit sem vehet észre rajtunk! Gábor kissé...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2017. 07. 11. 13:41 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
A szék...
Leveszem rólad a pólót és a nadrágot… látom övben vagy, ide is adod a kulcsot.
Csak állsz előttem, nem tudod mit tervezek, hogy miért nem csinálok már valamit.
Kis idő múlva a szádba kerül az új pecek. Csillog a szemed mert tudod, hogy végre már elkezdődik valami. Kezedre kerül a piros kesztyű, bokáidra a bőr bilincsek, a könyöködhöz is kerül egy pár. Következik a nagymaszk, sorban kattannak rajta a lakatok. Most ismét békén hagylak… azt hiszed az ágyon fog történni valami ezért lefekszel…...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2017. 07. 11. 13:38 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó