Szűrés erre a kategóriára: Történetek
Ébredés VIII.
Még mindig az ágy korlátjaihoz bilincselve, ujjaival a puncimban álltunk egymás mellett. Levette a szememről a kendőt.
„Látni akarom a szemeidet. Látni akarom, hogy vágysz rám.”
A hangjától, a szavaitól is egyre jobban kívántam. Amikor ránéztem, elmerültem a szemei mélységében. Mintha egy titokzatos, jeges folyóba néztem volna. Egyszerre vonzott a vadsága, keltett félelmet a hidegsége és ébresztett vágyat bennem aziránt, hogy felolvasszam. Mindeközben a testem úgy vágyott rá, mintha még...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 16. 10:57 | Utolsó hozzászólás: 2022. 02. 18. 05:13 | Hozzászólások: 3
|
Törölt felhasználó
Cezanne kiállítás és érdekes látogatói (2)
A két srácot beküldtük a szobába, amíg mi megfőzzük a kávét, és közben megbeszéltük, hogy mi mind a ketten, mind a két sráccal foglalkozunk külön – külön is, de együtt is foglalkoztatjuk őket majd. Még azt is közölte velem Daniel, hogy utána ő még maradna – akár egész éjszakára is, reggelig – ha lehet, így vele addig ne foglalkozzam. Még azt is elmondta, hogy Tivadar - a barátja – közel negyven éves, jogász s együtt dolgoznak mind a hárman. A harmadik srác indiai, ott született ugyan, de már...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 15. 10:07 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
KEDVENC NYALÓKÁM
Feyza fiatal és nagyon nőies, fotósok és filmesek invitálják erotikus fotózásra, D/s filmezésre, de Feyza engedelmes rabnő, csak engem szolgál.
Finom kézzel levetkőztetett (fürdés után, köntösben voltam), a kínpadra fektetett szelíd, simogató mozdulatokkal és hosszú, finom selyemsálakkal lazán kikötözött.
Igéző fényű, szép körmeivel könnyű szellőként szántotta a mellkasom, finoman morzsolgatni kezdte a bimbóimat. Megéreztem a hangulatát:
-Ilyenkor mindig akarsz valamit tőlem...
-Igen,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 13. 15:28 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Valami kezdete 1:)
Pontosan nem is tudom mikor kezdtünk beszélgetni…talán egy-két hónapja? Nem is olyan lényeges ez az infó, sokkal lényegesebb, hogy végre elhatároztam magam, és találkozunk 😊
Türelmes voltál, és ez nagyon imponáló 😊
Azt hittem a többszöri találka lemondása után, előbb-utóbb te fogod azt mondani, hogy ugyan már, kivel szórakozok én, és finoman szólva elküldesz melegebb éghajlatra. De te megértő voltál, elviselted a…hóbortjaim. Megértetted, hogy ez nálam nem megy olyan gyorsan…könnyen....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 12. 20:27 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Laura 7 ( fikció )
A mai shoppingolás utolsó állomása Laura fodrászának meglátogatása egy elit Környéken működő, exkluzív fodrász szalonban, ami kozmetika is egyben. Már kívülről is egy luxus fodrászat benyomását kelti. Ez az exkluzivitás a szalon összes berendezésén, a vendégkörben, és az árakban egyaránt megjelenik.
- Kicsit formázni fogják a hajamat. Szerintem kaphatnék az új öltözködési és viselkedési stílusomnak megfelelő hajat. Bár fogalmam sincs, hogy Timi most azonnal, előjegyzés nélkül tud e, vagy...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 12. 20:27 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Hitman_1104
Laura 6 ( kitalált )
Majdnem fél óra múlva jön le az új külsőhével. Odamegyek hozzá és elmosolyodom.
- Nagyon jól nézel ki, és nagyon szexi vagy, Laura! Nagyra értékeli a bókokat és látja a szememben, hogy őszintén mondom és komolyan gondolom.
A haja lófarokba fogva, a sminkje inkább parti stílusú, és vörös, fényes ajakfényt tett az ajkaira. Rövid és szűk világos rózsaszín ruhát visel. Elég leleplező és nagyon szexi, különösen a megfelelő színű magas sarkú cipőjében, ami szintén rózsaszín.
Hogy...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 12. 20:27 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Hitman_1104
Cezanne kiállítás és érdekes látogatói (1)
Február 17.-ig tart nyitva a Cezanne kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ahol az utolsó két hétre jutott még pár szenzációs alkotás, mert a magyar állam megvásárolt egy táblaképet és pár rajzot tőle, amit hazaérkezése után a kiállításon még ki is állítottak.
Általában is a vonzóbb kiállítások utolsó két hétben megemelkedik a látogatók száma: mert aki már látta, azért akarja újra látni, mielőtt bezárják; aki meg nem, az meg akarja nézni még.
Az utolsó előtti hét pénteki napján, ami már...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 12. 20:27 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Sánta Kutya 4.
A fejem a földre volt kötve az asztalhoz, a seggemben továbbra is a tágítás...s az óra már délután 2 órát mutatott. Tamás odalépett hozzám, és leengedte a seggemben lévő vákumos análplugot, és kihúzta, ami után a fenekem egy hatalmas tátongó lyuk volt, hisz órák óta feszített már, annyira elernyedtek a záróizmaim hogy szinte semmit sem éreztem volna, ha belém dugnak. Amire sokat nem is kellett várnom, mert Tamás újra kőkeményen álló farokkal jelent meg mögöttem, és betette a seggembe, majd...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 12. 20:27 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Vorenusz
Kakasviadal 3.
Két hét telt el a megállapodás óta és Tilda volt az, aki nem bírta tovább. Elhatározta, hogy felhívja Rózát.
- Szia! Hogy áll a felkészülésetek? Dolgoztok ti is keményen?
- Naná! Nem szeretnénk veszíteni! Az első edzés nagyon érdekesre sikeredett. Egy hete volt az akció, de mivel Károly rengeteget dolgozik - sokszor elég kemény fizikai munkát is végez - komoly derékfájással jött a megbeszélt tréningre. Harmadik napja rendesen szedte akkor már a fájdalomcsillapítókat, hogy egyáltalán melóba...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 12. 20:26 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Sajnálom Gazdám! 4
Vágyakozó tekintettel pillantottam rád, miközben hajamba markolva tartottad fogva pillantásom.
-Feküdj az ágyra! -mondtad, elengedve hajam. Én máris az ágynál teremtem, és mint kérted, lefeküdtem. Gazdám kezében két bilinccsel az ágyhoz közelített, majd bokámat csuklómhoz bilincselte, egyiket a másik után. Érdeklődve vártam mit tervezel.
Gazdám melleim simogatta, és több sem kellett, bimbóim máris válaszoltak érintésére. Majd ajkai mellemre tapadtak, bimbómat szopogatták, szívogatták,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 12. 20:26 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Első találkozó egy párnál 2.
Mit gondolsz megbüntessük? Naná mondta Kriszta, csak itt fog nekünk vinnyogni, meg kérte, hogy ne legyenek rajta nyomok. Igen igen, na, de azért lehet mit tenni… hozott is egy felcsatist direkt megnéztem a leveled, azt írtad ez még belefér! Tényleg ezt írtam. Zoli hozott egy pálcát nyugi nem lesz nyoma! Kriszta keresett használt bugyikat és betömte vele a számat, hát nem volt jó íze sőt már kezdtem öklendezni. Aztán a fenekemnél hideg kenőcs és már is egy kisebb,aztán nagyobb fájdalom......
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 09. 09:21 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Takarítás egy gyönyörű Istennőnél. 3.rész
Miután elvégeztem a munkát az Uram pórázon, négykézláb bevezetett a szolga szobába. Az Úrnő is jött. Előre megbeszéltük, hogy erre az alkalomra hozok neki egy lovaglócsizmát, mert imádom, amikor egy domináns nő lovaglócsizmában utasít. Az Úrnő fel is vette a csizmát és megjegyezte, mennyire kényelmes. Ezután sorba kellett raknom a verőeszközöket három féle módon. Az egyik részbe azokat raktam, melyek a most következő verésnél használhatóak, vagyis a dagadt fenekem ellenére úgy gondoltam...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 09. 09:20 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
takaritas
Ébredés VII.
A bőröm jól esően égett a fenekeléstől, amikor az ágy mellett állva vártam, hogy mi fog történni. A Férfi levette a zakóját, letette az ágyra, majd a fal mellett lévő komódhoz lépett és kivett a fiókból valamit.
- Hunyd le a szemed és széttárva emeld fel a karjaidat! – mondta és bekötötte egy kendővel a szemem. A csuklóimra bőrbilincseket tett és az ágy végénél lévő oszlopok felső részéhez rögzítette őket. Hallottam, ahogy ismét kinyitja a komód fiókját, majd visszacsukja… A következő...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 09. 09:16 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Szentendrén történt a farsangban (1)
Az egyik hétvégén sétálni voltam Szentendrén kihasználandó a napos, meleg és szép időt. Leparkoltam a Duna korzón s gyalog mentem fel a Fő utcára, amin végig sétáltam a Fő térig, majd azon túl is a vásárló utcán. Már a jó közepén jártam, mikor velem szemben feltűnt egy srác, aki egy jó fejjel volt magasabb nálam, de igen vékonynak látszott a rövid barna bőr kabátjából kilátszódó pipaszár lábait „mutogatva” és a fején egy szőrmés kucsma volt, aminek hasonló anyagból készült a maszkja is. A...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 09. 09:10 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Masszázs
Éppen a masszázs ágyat terítem le mikor megjelenik az öltöző ajtóba. Törölköző takarja testét, és lágyan mosolyog. Pár hete jár hozzám masszázsra, eddig mindig egy férfi kísérte de ma egyedül jött. Az illatgyertyák és füstölők illata tölti be a teret. Halk relaxációs zene szól és a gyertyák pontosan annyi fényt adnak, hogy kellemesen látható legyen minden, ugyanakkor teljesen tudjon relaxálni a vendég.
Megkérem, hogy feküdjön fel a szokásos módon. Én közben az olajokhoz megyek és kiveszem...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 09. 09:09 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Egy ribanc kalandjai 2
Valamikor délelőtt èbredt fel arra hogy irgalmatlanul viszket a pinája,míg a bal kezèvel már a csiklóját simogatta addig a jobb kezével az első dildót kutatta ami az útjába került,Babett ledobta magáról a takarót a pasija már nem volt bent az ágyban így kènyelmesen szetrakta a lábait aztán felnyomta a méretes dildot közben pedig az előtte lévő napi kúrásokra gondolt.. gyorsan tolta húzta a dildót meg simogatta a csiklóját aminek köszönhetően hamar el is èlvezet.Amikor végzett a fürdőszobába...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 09. 09:07 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Travi komorna ismerkedése az asszonyával
Pórázon bevezetett a házba. Gyönyörű nő az új asszonyom. Pont olyan amilyen én is mindig lenni szerettem volna. De a csodálatos szépség mellé rendkívüli hidegség is tartozik. Mikor beléptünk a házba lesegítettem a kabátját ő pedig a pórázon bevezetett egy tágas nappaliba ahol helyet foglalt a fotelben és utasított engem hogy hozzak neki pezsgőt. Azt se tudtam merre induljak de ő határozott utasításokkal útba igazított.
- Az üveges szekrényben van a pohár, a minibárban pedig a pezsgő. Csipked...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 09. 09:05 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
ECCER VÓT...
...egy Királyfi, aki nagyon szeretett az erdőben sétálni és a puskájával időnként a levegőbe lőtt, hogy azt higgyék, vadászik, mert csak úgy sétafikálni az erdőben nem egy királyfihoz méltó foglalatosság.
Már nagyon mélyen járt az erdőben és megint lőtt egyet, amikor előtte termett egy erdei boszorkány:
-Mi a faszt durrogtatsz itt nekem, te csicska köcsög?!
-Ejha!- mondta a Királyfi, de nem tudott méregbe gurulni a felségsértést hallván, mert a boszorka elég idős volt ugyan, de tiszta...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 09. 09:01 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Út az ismerős ismeretlenbe 5:)
Először nem szólok semmit, csak kissé lehajtom fejem.
-Szóval? Látom, hogy valami baj van. -Elveszed a dobozos sört, és az asztalra teszed.
-Csak érzem, hogy ma nem teljesítek túl jól, nem igazán vagyok formában.
-Ez így van, kis szukám-mondod, miközben mellém lépsz. Kissé meglep a válasz. -De még lehet jobb 😊És ha nem, az sem gond. Nekem ez így is tökéletes.
Kétkedőn nézek Rád, miközben felállok.
-Csak nem kétséget látok a szemedben, kis szukám? Úgy gondolod, hogy valótlant állítok?...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 09. 08:59 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Van, aki élőben szereti:)...
Ritkán lépek fel ide, a mindenki által ismert okokból:).... Viszont néha pozitív megerősítés is érkezik, arra vonatkozólag, hogy bizony megéri az a kevés százalék miatt az ittlét:)... A minap egy levél várt... Nem friss, de mivel látszik, hogy ritkábban lépek be, így talán nem is kellett annyira magyarázkodnom. Egy Domina Hölgy írt rám, hogy igényt tartana villanyszerelői tudásomra, mert a párja, aki egyben subja is, egy rakás szerencsétlenség ebben a témában is. Természetesen azonnal...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 09. 08:58 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
haziszexsub
Új Subommal való megismerkedésünk és gyakorlataink (2)
Ők ott maradtak a szobában a Dominával s úgy láttam új Subomnak nincs kifogása az ellen, hogy egy ideig helyettem egy Domina foglalkozzon vele. Én kimentem a sráchoz, egyeztettük, a képtelen helyzet előfordulásának okait s megállapodtunk hogyan tudjuk a legközelebb elkerülni ezt. A srác örült, hogy nem neki kell a Domina rendelkezésére állnia, parancsait teljesítenie, így gyorsan elhúzta a csíkot onnan. Én meg főztem még egy kávét és újabb tejjel együtt visszatértem a szobába.
Belépve azt...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 05. 22:14 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Vasárnap reggel
Nehezen ébredtem, lüktető fejemben a makacs másnaposság tompa vaspántja szorított el minden épkézláb gondolatot. Az összes porcikám vízért sikoltozott, úgyhogy nagyot húztam az ágy mellett talált palackos teából, majd úgy döntöttem, hogy itt az ideje egy alapos fogmosásnak. A fürdőnek szokatlan módon nyitva volt az ajtaja, de jelen állapotomban ez nem különösebben érdekelt. Már kinyomtam a fogkrémet amikor zajt hallottam. Ekkor vettem észre a zuhanyzófülkében a csaptelephez bilincselt fiatal...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 04. 12:59 | Utolsó hozzászólás:
2022. 02. 05. 17:55 | Hozzászólások: 2
|
DrRavic
Bridget Naploja-
– Maszturbáltál már, Mary Bridget?
Arca bíborvörös lett szégyenében; a legintimebb kérdést tette fel neki. Hazudjak, vagy őszintén válaszoljak? Ha hazudott, és a férfi rájön, tudta, hogy súlyos büntetés vár rá. Mivel nem akart ezzel a kockázattal élni, kibökte: – Igen, uram.
"Maszturbálni fogunk., Mary Bridget. Azt akarom, hogy a szemed egyenesen az enyémbe nézzen. Látni akarom a tekinteted a szemedben, ahogy velem rajongsz. Ugye, te velem akarsz cumizni, Mary Bridget ?” Ujjai a lány...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 04. 12:53 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Sunshine
Egy régi történet jutott eszembe a mostanában történtekről (3) Dombi Elkapott...
Elkapott a hév és a heves vágy Daniel után, így majdnem elküldtem Őt és magamat is, de gyorsan ráébredve erre, leállítottam magamat.
Kihúztam az ujjaimat belőle, és megállítottam a szopásomat is.
Láttam kinyíltak a szemei s csodálkozva nézett fentről le rám.
- Fogsz még jobban is csodálkozni. – gondoltam és megragadva újra a még mindig merev farkát, azt megszorítva – fel is szisszent ettől - annál fogva elfordítottam a testét és kissé felemelkedve rátenyereltem a hátára, kényszerítve,...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 04. 12:52 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Lebukásom 2.
Miután barátnőm vissza ment dolgozni én csak feküdtem az ágyon és gondolkoztam ami megtörtént. Volt bennem egy öröm is hogy ezt végre nem egyedül élhettem meg, hanem egyik vágyam teljesült, de másik szemszögből meg nagyon megalázva éreztem magam ami viszont megint egy izgalmat váltott ki bennem, így kavarogtak bennem az érzések.
Jó kis idő eltelhetett mikor aztán erőt vettem magamon és elmentem letusolni.
Barátnőm írt egy üzenetet hogy később fog hazaérni, mert elmennek meginni egy valamit...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 04. 12:52 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Perverzsrac9
Születésnapra
Várok. Tudja, drágám, dühítő a várakozás. Mindezt el fogom Önnek is mondani, mire megérkezik. Ami, ha nem következik be 5 percen belül, komoly következményeket von maga után. Behúzom a nehéz fekete függönyöket, sötétség lepi el a szobát, holott még csak délután van, de azt akarom, velem ne tudja megkülönböztetni a nappalt az éjszakától. Csak a sötétség legyen a miénk, az édes, ringató, fájdalmas sötétség. Egy magas derekú fekete nadrág van rajtam és egy átlátszó fekete felső, alatta fekete,...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 04. 12:49 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
LilithMS
Hotelszoba (Cuckold)
Pesti hotelszoba Wcjében vagyok,készülődöm.Erényövemet kulcsolom össze.Nejem már kint vár a szobában felöltözve.Szép szőke haja és rózsaszín műkörmei mellé műszempillát és erős sminket visel.Fekete platform magassarkúja mellett még harisnyát visel kötővel bugyi nélkül.fekete mini ruhája a székre dobva ezt majd felveszi ha átjön a 21 éves fiatal úr,aki a másik szobában készülődik feleségem megdugására és az én csicskáztatásomra.Erényövben térdelek a feleségem előtt l,nyakamban nyakörv...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 04. 12:25 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Csicska1990
Új Subommal való megismerkedésünk és gyakorlataink (1)
Még a múlt év negyedik negyedéve elején kaptam egy levelet egy számomra ismeretlen sráctól, akit – félrenézve – kezdetben nőnek hittem, de igen hamarosan ráébredtem tévedésemre. (nick neve tévesztett meg)
Kezdtünk levelezni, majd egyre több, közös vonást, vágyat, tervet fedeztünk fel kölcsönösen egymásban. Ő ugyan végig, mereven s az óta is magáz – bár én már felajánlottam a tegezést neki – de nem él vele, viszont egyre szimpatikusabb. A többszöri levélváltások során már arra is...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 04. 12:23 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Út az ismerős ismeretlenbe 4:)
Mintha csak megéreznéd ki nem mondott vágyaim, ujjaid rátalálnak csiklómra, és lassan, épphogy érezzem izgatni kezded. Ahogy ujjaid csiklómon járnak, másik kezed újra, és újra lecsap popsimra. Ütéseid egyre erősödnek, ám lehet a vágynak köszönhető, én ezt is élvezem.
-Kíváncsi vagyok mennyire tudtam beindítani az én kis szukám!
Élvezetem közepette csak távolról hallom hangod.
-Nagyon, Gazdám! -lehelem.
-Igen? Nézzük csak 😊-mondod, és a hangod még jobban feltüzel. Ujjaddal immár érezheted...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 04. 12:23 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Az őrgróf látogatása 2.
Az őrgróf látogatása
(Az őrgróf levele című fiktív történet folytatása)
Két nappal később hírnök hozta az üzenetet, hogy T. őrgróf hamarosan, tán már az esti órákban tiszteletét teszi nálam. Ezen okból lakomára adtam parancsot, és egyéb előkészületeket is tettem a fogadására.
Még nem állt be a sötétség, amikor megérkezett kíséretével. Magas, izmos férfi volt, alig innen a hatvanon, büszke tartással ült lován. Úgy ülte meg a fekete heréltet, mint régen, a hadjárat alatt.
Miután...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 02. 04. 12:23 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Galamb
TÖRÉSPONT
Belépett a Dungeon előszobájába, ahol kényelmes körülmények között levetkőzhetett mezítelenre, mert az úrnői úgy kívánták, hogy mezítelen lépjen beljebb és a földön fekve, arcra borulva várja, míg ők is belépnek. Így tett és várt, ahogy szokott.
EGY csizma koppanásai közeledtek, majd a tűsarok a tarkójába fúródott. Ismeretlen, férfiasan mély hang szólította meg:
-Így jár a szolga, ha on-line béreli ki a dungeont, meglepetés érheti! Ez a dungeon az enyém, még ha eddig nem is tudtatok róla....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 02. 03. 10:52 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Út az ismerős ismeretlenbe 3:)
…Jól esik a zuhany…még az elmúlt pillanatok hatása alatt vagyok. Amint egyre gyorsabban dugsz 😊, és örömmel tölt el, hogy így éred el az orgazmust 😊
...Kilépve a zuhany alól, úgy döntök, most nem kell az a combfix, csak gyorsan felkapom bugyim, és azt a kis melltartó féleséget 😊, és kilépek a fürdőből. Már a szobában vársz, és visszahelyezed nyakamra a nyakörvem, majd rácsatolod a pórázt. A póráznál fogva közelebb húzol magadhoz, és mielőtt megcsókolnál mélyen a szemembe nézel. Állom...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 01. 31. 11:44 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Egy petgirl élete: Gazdi nélkül! 3.rész ( fikció )
A pince még mindig dohos, tiszta kosz és por, de ilyennek kell lennie egy igazi pincének. Levetkőzik a ruháját összehajtogatva leteszi egy régi székre, amelyet a lépcső mellől vett el. Az alagsor bár hűvös, de nem túlságosan hideg.
De annyira igen, ha nem engedte volna meg magának, hogy le vigyen magával 3 pokrócot ( ami minden kiváltsága egy kutyához képest ). 1-et amin feküdhet, és 2-öt, amivel betakarhatja magát akkor a lány igen hamar megbetegedne, mert nincs semmi más, amivel...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 01. 31. 11:43 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Hitman_1104
Az őrgróf levele 1.
Az őrgróf levele
(A feudális korban játszódó fiktív történet)
Levelet kapni mindenki szeret. Titkos óhajom vált valóra, amikor a hírnök megérkezett, és a pergamenen, amit átnyújtott, régi bajtársam, T. őrgróf pecsétjére ismertem. Átvettem a tekercset, majd a hírnök felhívta a figyelmemet a hosszúkás, sötétbarna faládikára, mely még nem árulta el titkát. Vajon milyen ajándékkal kedveskedik nekem az őrgróf?
Annak idején, amikor jó másfél évtizede részt vettünk a király hadjáratában,...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 01. 31. 11:42 | Utolsó hozzászólás:
2022. 01. 31. 23:56 | Hozzászólások: 18
|
Galamb
Travi cica gazdira lel
Miután a négy kemény faszú macho a hotelszobában alaposan magáévá tett, megalázott és megerőszakolt sokáig nem mertem az utcára se kimenni. Hónapok teltek el mire újra a kedvenc ismerkedős báromba le mertem menni. Most már olyan kihívóan, kurvássan fel se mertem öltözni mint azelőtt. Persze még mindig izgatott hogy ha valahol megjelenek akkor kéjes tekintetek szaladjanak át rajtam de már féltem is, hogy ismét áldozat lehetek. Valahogy mégis nagyon izgalmas volt ez a vegyes érzés. Rászántam...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 01. 31. 11:41 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Egy ribanc kalandjai 1
Álomkèpek..Mozdulni nem tudott csak lefagyva meredten állva nézte hogy egy csomó izmos nagydarab pasi hatalmas álló fasszal előtte sètál hívogatva hogy gyere Babett gyere!!De nem bírt mozdulni aztán a meztelen pasikat fehér ruhás alakok váltották fel akik közeledtek.Nem èrzett félelmet csak sajnálta hogy a pasik eltűntek.Aztán az alakok öltöztetni kezdtek bugyit melltartót adtak rá ami ellen tiltakozni akart de nem tudott sem szólni sem mozdulni!Már ő maga is fehér ruhában volt látta saját...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 01. 31. 11:40 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Megtorlás 1.
Borongós, baljós péntek délután volt, mintha a természet csak igazodni akarna Kriszti fenyegető hangulatához. Rossz előérzet gyötört, éreztem, hogy ez a nap más lesz mint a többi. Sajnos a sejtésem a későbbiekben beigazolódott.
Én úgy fél órával korábban értem haza mint Ő és azonnal elkezdtem rendet rakni, hogy mire megérkezik, fitt legyen a lakás.
Hamarosan meg is érkezett, de micsoda megérkezés volt ez...!? Beviharzott az ajtón, a táskáját indulatosan bevágta a sarokba, majd hangos...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 01. 31. 11:35 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Álláskeresés
már egy ideje nincs állásom...
A történetet tehát nem a legelején kezdem, de az talán nem is fontos, csapjunk is bele a közepébe.
Jelentkeztem egy állásra, már nem tetszett annyira, de már lejjebb adtam az igényekből, gondoltam, akkor legalább diktáljak én, ha már a kompetenciáim messze felülmúlják azt amit az állás kíván.
Első körön felhívott a HR-es fiatal hölgy, beszélgettünk, tetszettem neki, ő sok újat nem tudott mondani, jöhetett a második kör, ami teamsen történt. Ezen az...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 01. 31. 11:32 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Egy régi történet jutott eszembe a mostanában történtekről (2)
Még a múlt év novembernek végén kaptam egy levelet, ami meglepett. Azt írta a küldője, hogy régen már találkoztunk alig párszor és azt kérdezte, hogy hajlandó lennek-e még újra találkozni vele. Mivel több támpontot nem adott, így azt írtam vissza, hogy persze, szívesen elevenítek fel mindig régi ismeretségeket, de azt is megkérdeztem, hogy az új találkozásnak lenne-e más célja is, valamint semleges helyen akarja, vagy eljönne fel hozzám?
A második levele gyorsan jött, látszott várta és...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 01. 31. 11:30 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Takarítás egy gyönyörű Istennőnél. 2.rész
Jó negyedóra múlva érkezett meg és a következőt mondta:
Odaviszlek az Úrnő elejébe, ne feledd, hogy az Ő szava szent és mindvégig nagyon alázatosnak kell maradnod a jelenlétében. Nem nézhetsz a szemébe, a fejednek mindig lennebb kell lennie, mint az övének, a jelenlétében mindig térden kell közlekedned, kivéve, ha ételt, vagy italt kell felszolgálnod neki. Ha nem így teszel, úgy elverlek ezzel a bottal, hogy tolószéken visznek ki innen, megértetted?
-igenis Uram!
Azzal megfogta a...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 01. 29. 14:27 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
takaritas
Egy régi történet jutott eszembe a mostanában történtekről (1)
Mostanában történt meg velem és "új" subommal az az eset, ami egy régebben már megtörtént esetet juttatott az eszembe. Akkor még a Bródy Sándor utcában laktunk egy régi házhoz toldott épületrészben, ami alatt pince volt, fölötte ferde háztető padlással és a lakás melletti részen volt régebben a pincébe levezető lépcső, ami akkor már régen nem volt meg.
A lakásba – az udvarról - a konyhán át lehetett belépni, ahonnan nyílt a fürdőszoba és a WC s természetesen a szoba is. A szoba elég nagy...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 01. 29. 13:21 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Ébredés VI.
Nem tudom, hogyan és mikor aludtam el…
Az utolsó, amire a péntek éjjelből emlékszem az volt, hogy a karjaiba vett és elindult velem valahova. A szemem csukva volt, a lelkem lebegett…
Éjjel arra ébredtem, hogy fázom. Sötét volt, nem láttam semmit, de kitapogattam egy takarót magam mellett és beleburkolóztam. A padló, amin feküdtem kemény volt. A hátam egy rácshoz ért. Nem tudtam hol vagyok. A szemem kezdte megszokni a sötétet, már felfedeztem egy-egy sötétlő árnyékban, hogy a terem...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 01. 27. 13:29 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A lakótárs - 7. rész: Tréning
Szóval elkezdődött a "nővé nevelésem". Kicsit most ugrom majd az időben. Bár tudom, hogy sokak farka/puncija úgy folyna, mint a Duna áradáskor, ha komolyabban részletezném ezt az időszakot, de most kihagyom. Lesznek még később is "finomságok", nyugi... :)
Első lépésnek ugye elkezdtem tangákban munkába járni. Alatta lapult az erényövbe zárt farkam. Szófia utóbbihoz is kezdett szoktatni. Elég sokat maszturbáltam korábban, így a falat kapartam körülbelül, amikor először 48 órára bezárt....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 01. 27. 12:41 | Utolsó hozzászólás: 2022. 02. 22. 19:34 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
Tréning nyakörv III.
Amy tanulva a hibájából korábban érkezik Blue lakásához, egy kicsit hezitálva csenget be, mivel fél órával hamarabb érkezett. Blue hamar mosolyogva ajtót nyit, és a hálószoba felé irányítja. Pár perc várakozás után csatlakozik hozzá, az ágyon ülve várja.
- Úgy látom a legutóbbi büntetésed meghozta az eredményét. – közben kicsit mosolyog.
- Igyekeztem időben indulni, hogy mindenképpen korábban ideérjek.
- Ügyes voltál. Legutóbb részed volt a fenekelésen kívül korbácsolásban, egy kisebb...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 01. 27. 12:40 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Kalandom Inci-Fincivel (2)
Miközben a tűs kerekek bejárták a srác testét, testtájait, az ánuszában dolgozott a rezgő dildó is. A kezdeti sinus mozgást átállítottam olyan rezgésre, ami a sinus mozgáson túl hol erősödött, hol meg gyengült is közben, s persze figyeltem azt is, hogy mikor kevésbé szorít már, akkor mindig utána pumpáltam, hogy újra szorítson, azaz tágítson.
Jó negyedóra után már azt gondoltam, hogy kellően kitágulhatott már az ánusza, ezért leállítottam, kiengedtem és kihúztam a már nem rezgő dildót az...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 01. 26. 13:08 | Utolsó hozzászólás:
2022. 01. 26. 13:29 | Hozzászólások: 1
|
mester6van
Sportot űzök belőled 1.
Azt csinálsz velem amit akarsz-mondta.
Hogy ez most vezeklés a közelmúlt bűneiért, vagy felhívás egy perverz keringőre, az teljesen mindegy. Büntetést fog kapni, feszegetni fogom a kezdő szubmisszív énjének határait, mély nyomokat hagyva az elméjében, és lassan múló nyomokat a fenekén. Sportot űzök belőle, úgymond. Egy új sportot.
Teljesen meztelenre vetkőzik, én kipakolom a táskám tartalmát, ismertetem a szabályokat. Kissé riadtan nézi az előkerülő tárgyakat, de a pucér testének...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 01. 26. 10:46 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
dirtfish
Egy érdekes nap
Mivel a munkahelyem megszűnt, ezért pizzafutárként tengettem napjaimat. Egy este rendelés érkezett, amire azt hittem olyan lesz mint a szokásos. Kis falucskában egy félreeső ház. Csengettem. Egy megtermett hölgy nyitott ajtót. Átadtam a rendelést, ő fizetett. Elköszöntem és megfordultam hogy indulok. Erre ő elég parancsoló hangon utánam szólt, hogy fiatal ember, mi nem ezt rendeltük. Mondom, elnézést, akkor szólok be és javítsák a rendelést. Nem, neki erre nincs ideje, de a hibámat...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 01. 24. 11:35 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Csilla története 5
Fantázia szüleménye!
Az én Csillus-om olyan helyen dolgozik, ahol van saját irodája. Ott ül az íróasztala mögött, érzi, hogy a verejték csöpög róla.
- Istenem, ez annyira megalázó! Mi lenne, ha valaki most benyitna? Észrevenné, hogy izzadok? Vajon meg tudná-e mondani, vagy látná-e, mennyi gyötrelmet kellett el szenvednem? Vajon, kitalálná, hogy éppen büntetem magam?
Kinéz a folyosóra, de szerencsére éppen senki nem jár arra. Nem lenne jó, ha most meglátná valaki, ahogy mindent...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 01. 21. 10:23 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Hitman_1104
Sánta Kutya 3.
A legutóbbi találkozásunkat követően Úrnőm reggel azzal keresett meg, hogy bizonytalan időre oda ajándékoz engem a környék legszadistább Domjának, hogy tanuljak meg alaposan viselkedni és tudjam meg mi az az igazi szub életmód. A Domot Tamásnak hívták, már sokat olvastam Róla, de sosem találkoztam vele mindeddig. Az utasítás csupán annyi volt, hogy vegyek ki 1 hét szabadságot,mert bentlakásos szolgálatra kell jelentkeznem Tamáshoz, csak így hajlandó foglalkozni velem. Így is tettem, kivettem...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2022. 01. 20. 13:25 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Vorenusz
Főnök és a titkárnő 1.
Egy fiatal 18 éves lány Eszter kezdett el dolgozni titkárnőként a középkorú vaskezű Ádámmal aki egy jól menő cégnek az igazgatója.A lány elmeséle szerint írodott a történet.
Egyik hűvös reggelen korábban mentem be dolgozni mert sok papír volt amit lekellett fűzek de a tegnap már nagyon fáradt voltam így Ádám a főnököm haza engedett.Ültem az asztalomnál már munkaidőm volt kb fél órája, amikor megjelent Ádám.Nem szólt semmit de én láttam,hogy nagyon ideges bevágta még az ajtót is maga...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2022. 01. 20. 13:23 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó