Tamagochi
Tamagochi (Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.) A BDSM szolgáltatóházban csak Tamagochi néven emlegették a titokzatos, hosszú hajú, japán férfit, akinek nem tudták nevét másodikra, sőt harmadikra sem megjegyezni. Csendes volt, visszafogott, nem sokat néztek ki belőle, de aztán lassan megértették, hogy ő komolyan veszi ezt a munkát, és nem menekül el, mint előtte oly sokan. Ezen a napon könnyű munkái voltak, csak két szobát kellett látogatnia. Az elsőben...
Rovat: Történetek | Megjelent: 6 órája | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Galamb
Első találkozás 6
A nő ezután felült, eltolta magától a szubot, aki ismét csak várt vakon. A nő beszélt valakihez, a szub annyit vett ki a mondataiból, hogy jó szub, izgalmas, átadom nektek! Egyszer csak ismét hangokat hallott a szub és ekkor döbbent rá, hogy a nővel való aktusát az Ura és a férfi végignézték. Majd meg is érezte a két férfit a közelében. Nem volt nehéz rájönni erre, hiszen az Ura illatát érezte és egy farkat a szájában. A szub tudta a dolgát, azonnal nyelvével nedvesen végignyalta Ura...
Rovat: Történetek | Megjelent: 6 órája | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Első találkozás 5
A szub pedig ismét remekül teljesített, rezzenéstelenül tartotta a pozícióját. A férfiak felálltak a kanapéról és elindultak kifelé a szobából, ám megálltak egy pillanatra a szubnál és egyszer csak a szub nem látott semmit. Bekötötték a szemét egy kendővel. A szub elveszítette az egyik érzékelését. Ezután kimentek a szobából, otthagyták egymagára a szubot. Később halk neszt hallott a szub. Aztán egy illatot érzett. Női illatot. Aztán egy személyt érzett a közelében. Aztán egy finom, lágy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 6 órája | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Egy hirdetés és utóélete: a reváns folytatása (4)
Tihi lefagyott, megmerevedett s nem mert megmozdulni, csak nézett rám, majd a mesterére, majd újra rám. Várt valamelyikünktől újabb, útbaigazító parancsot. A mester nem mert többet megszólalni, én meg vártam, mit tesz Tihi. Nem tett semmit, ő is várt. Mivel egyre nagyobb lett a csend, feszült csend volt, így megszólaltam: Ide hozzám! Állj elém, add ide azt a korbácsot és tűrj! - mondtam, le is csaptam Tihire. Pontosan ott találtam őt is el, ahol ő a mesterét, vagyis az ékszerén,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 6 órája | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Egy hirdetés és utóélete: a reváns (3)
A mester megdicsért és közölte, hogy itt ért véget a szeánsz. Én meg álltam ott, a fa mellett, a vízszintes faág alatt, az egyik kezemmel fogva azt. A mester még gúnyosan megkérdezte ekkor, hogy most akarom-e akkor őt dominálni? Igen, persze, a világért nem hagynám ki! - mondtam elszántan, de nem voltam biztos abban, hogy meg is tehetem, de csodák csodája, megtehettem, mert a mesterem már is szolgai állásba állt (kis terpesz, karok a fej mögött összekulcsolva, test kihúzva) és arra is volt...
Rovat: Történetek | Megjelent: 6 órája | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Esti könyörgés egy harisnyanadrágos maszturbációért - Egy harisnyás...
Reggel Úrnőm a szokásos módon beöltöztetett, kikészítette a ruháimat: Szürke, 20 denes harisnyanadrág Fekete csipkebugyi Butt plug a fenekemben, amit egész nap hordanom kell Barna kleopátra frizura fekete rövid szoknya fehér, spagettipántos top smink ékszerek fülbevaló karkötők fekete, bokapántos magassarkú Reggel készítettem Úrnőmnek kávét, reggelit, aztán mentem takarítani. Közben Úrnőm a fürdőszobában talált a polcon egy kis koszt, szösz volt a polcon, nagyon apró, de ez...
Rovat: Történetek | Megjelent: 6 órája | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Larissza_cd
Robi subbá nevelése 2.
Robi subbá nevelése 2. A melléképületünk mellett, a már méteres csalán felmagzott. Az egyik szombaton, levágtam 5 szálat, leverettem róla vízsugárral a tetveket. Tündikém közölte, hogy a menekülésem megakadályozására, ki kell, hogy kötözzön. A franciaágyunknak magas háttámlája volt. Amíg kimostam a végbelem - mert arra gondoltam, Tündi szétkúrja a seggemet is -, addig ő talált négy darab 4 cm széles, méteres hevedert. Hanyatt feküdtem, a fejem a háttámlának támaszkodott. A csuklóimra és...
Rovat: Történetek | Megjelent: 6 órája | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Mikrobi
Szent Patrik NApján történt
Idén Szent Patrik Napja március 17.-én volt. Ez a nap az írek nemzeti ünnepe, amelyet Írország egyik védőszentje, Szent Patrik tiszteletére tartanak. Az ünnephez kapcsolódva az Ír–Magyar Üzleti Kör Egyesület idén is megrendezi a budapesti felvonulást március 22-én és egész héten a Szabadság téren sok programot tartanak, hogy megismertessék a magyarokkal is ünnepüket. A résztvevőket élő ír zene és tánc, valamint ünnepi étel- és italkínálat várja. Az autentikus...
Rovat: Történetek | Megjelent: 6 órája | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Kittyből szolga lesz 3. (Kitalált történet)
Reggel mikor felébredtem, Kitty nem volt a szobában. Finom illatok lengték be a szobát. Felkeltem felvettem a köntösömet és lementem a konyhába. Kitty épp az asztalra rakta a tányéromat. - Jó reggelt kurvám. - köszöntöttem. - Jó reggelt Gazdám. - üdvözölt ő is. Szétnyitottam a köntöst, jelezve, hogy várom az üdvözlést. Kitty odajött, letérdelt, adott egy-egy csókot a lábaimra, majd felemelte a fejét, és megállt az arca a farkam előtt. Pár másodpercig nézte, majd előre hajolt, és...
Rovat: Történetek | Megjelent: 6 órája | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Szolga1989
Egy szub lány jól sikerül pénteki estéje
A barátnőimmel ültünk a kedvenc kocsmánkban, egy belvárosi helyen. Péntek este, fél tizenegy körül: a legjobb barátnőm, Lili, meg a másik, Zsófi és én. Visítva nevettünk egymás hülye sztorijain, koktéloztunk. Én már a második ital után éreztem, hogy a melltartóm pántja szinte belefúródik a vállamba. Az a top, amit felvettem: bassza meg, tudtam, hogy veszélyes. Fekete, mély dekoltázsú, vékony anyagú, szinte átlátszó a fényben, és a melleim 93 D kosárban push upolotak, úgy nyomódtak ki belőle,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 3 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
redheadslut
Hármasban kis extrával 1 rész
Sziasztok. Újabb élménnyel bővült a tárházam. Lassan egy éve Feleségem megismerkedett egy 21 éves sráccal. Normál testalkatú, nem pocakos srác. Viszont nála alacsonyabb kb 170cm lehet. Nem szereti az alacsonyabb pasikat, de néha néha beszélgettek. Pontosan azt nem tudom, hogy honnan az ismeretség, de az első beszélgetésektől beszámolt Feleségem, de komoly témázgatások nem voltak. Pár hete a srác ráírt az asszonyra, hogy beszeretné vallani, hogy ő egy szub pasi, imád nőnek öltözni és...
Rovat: Történetek | Megjelent: 3 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
CuckoldMen
Az angyalok is szoktak sírni! (Első fejezet)
A nevem nem lényeges ebben a történetben, hiszen mindig másképp neveznek el, mintha nem lennék elég jó, úgy ahogy vagyok az embereknek. A való életben nem panaszkodok, van egy jól fizető állásom, kedvesek velem a kollégák is, az emberek többsége mintha nyugalmat érezne amikor velem beszélnek, bár ennek az okát nem tudom megállapitani. Megvan mindenem amire szükségem van, tehát a lényeg az, hogy szűkén nem vagyok semminek sem. Mégis ennek ellenére, van bennem egy érzés ami minden nap gyötör...
Rovat: Történetek | Megjelent: 3 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dakeeliya
Marjorine háziszolgát keres(8)-Készülődés
Csak hogy itt vagy édes Kittykénk! Mesélj, mit tettél ma értünk, Nicoval nagyon kiváncsiak vagyunk. A szolgával aránylag simán ment minden. Néhány pofon árán gyorsan felfogta, hogy nincs kegyelem, minden hiba elnyeri büntetését. Átadtam Veráéknak, hogy tanítsák be, mit várnak el tőle, aztán majd meglátom, mit kell még nevelnem rajta, Jó alapanyagnak tűnik, nem lesz túl sok baj vele. Nézd csak Marji, milyen gyönyörű karikát kapott Kitty a nyakába, és milyen klassz medál van rajta. Mi...
Rovat: Történetek | Megjelent: 3 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
uslave
Egy hirdetés és utóélete (2)
- Az más, ha Magán teszi mester, mert akkor előre tudja mi fog következni, de ha más teszi, akkor nem. - jelentettem ki cukkolva őt. - Igen, ez így igaz, már csak az a kérdés, hogy ki lenne a más? - tette fel a kérdést nekem. Én meg feleltem: - Természetesen én, hiszen magam is mester, dom vagyok és gyakorlott is. - válaszoltam. - Aha! Kibújt a szög a zsákból!- állapította meg bölcsen, majd elgondolkozott és végül ezt mondta: - Nem bánom, megteheted, de csak én utánam, ha még akkor is...
Rovat: Történetek | Megjelent: 3 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Első találkozás 4
Aztán az első ujj mellé beférkőzött a második is. Harmadik is........ A férfi ezután elengedte a szubot. A következő utasítása az volt, hogy térdeljen le a szub. Leengedte a nadrágján a cipzárt, szétnyitotta a nadrágot és odatette a szub kezét a farkára és irányítva a szub kezét, elkezdte simogattatni a farkát. Majd jelezte, hogy vegye elő a farkát és játszon vele. A szub kicsit hezitált, felnézett a férfira boci szemekkel és a olyan közel tartotta a száját a farkához, hogy a férfi érezte a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 3 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Egy kemény reggeli szopatás, majd harisnyába élvezés - Egy harisnyanadrágos...
Átlagos hétköznap reggel volt, a rucikáim már ki voltak készítve: szép, testszínű, 20 denes harisnyanadrág, fehér franciabugyi, fekete rövid szoknya, spagettipántos felső, fekete paróka, fekete magassarkú, ékszerek, karkötők, fülbevalók. Szépen felöltöztem, kisminkeltem magam, Úrnőm a nappali közepén várt, türelmetlenü, izzó, szigorú szemekkel, a felcsatolhatós már ágaskodott, sejtettem, hogy mi vár rám. Ekkor Úrnőm rámförmedt. -Szolga, mit fogsz ma reggel csinálni? Na, mit? Miért fogsz...
Rovat: Történetek | Megjelent: 3 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Larissza_cd
Egy vágy - 3. rész
Rossz voltam és ezért büntetés jár. Mind a ketten tudjuk. Félek. A földön térdelek előtted. A földet nézem, pontosabban a parkettát. Kezeim hátra kötözted, számban szájpecek van, szemeim bekötöd. Felemelsz a földről és az ágyra dobsz. Hason fekszem. Hangod élesen hasít a levegőbe. – Húzd fel a térdeid, nagy terpesz! – kérésed teljesítem. Remegek a félelemtől, de a puncim tocsog a nedvességtől. Hallom ahogy járkálsz a szobában. Érzem ahogy a matrac besüpped mellettem, aztán már csak a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 3 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
BDSM_couple
A Li unokájának története (3)
Megértettem, de azért nem hagyhattam ki, hogy ezt mondjam: Nem is tudtam, hogy kettőtök közül Te vagy a kislány. - jelentettem ki, de mind a két srác azonnal tiltakozott, ebből megértettem, hogy Li csak most házi-gazda, de nem Ő az úr, a domináns kettőjük közül. Bevallom, korábban is így sejtettem, s csak cukkoltalak. - néztem Tiborra, aki vállalt vont és annyit azért mondott még: Attól még, hogy kettőnk közül én vagyok a dominánsabb, néha, mint például most is, nem csak elviselem, de...
Rovat: Történetek | Megjelent: 3 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Egy filmélmény következményei
Egy filmélmény következményei (kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel) Aznap délután semmi dolgom sem volt. Nem is bántam, talán velem született lustaságom miatt is örültem annak, hogy lakásom meghitt magányában tölthetem ezt a vasárnapot. Miután a pizza elfogyott, unottan lapozgattam a filmes oldalak kínálatában laptopomon, több alkotásba is belekezdtem, de egy sem volt kedvemre való. Negyedik, talán ötödik választásom egy történelmi filmre esett, mely...
Rovat: Történetek | Megjelent: 3 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Galamb
Robi subbá nevelése 1.rész
Robi subbá nevelése 1. Nagyon sok éve kezdődött ez a történet, mikor megismertem a feleségemet, a mostani úrnőmet. Majdnem negyven évesen történt ez a megismerkedés, én addig még egyetlen nővel sem feküdtem le, szóval szűz voltam. Igaz a seggem szüzességét elvettem, mert élveztem, hogy valami vastag tárgy feszíti a végbelem. A megismerkedéskor már öt centi vastag és 15 centi hosszú tárgyat (pl. üveg, dezodor, stb.) simán benn tudtam tartani, akár órákig is. Valamint élveztem, hogy a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 5 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Mikrobi
Kittyből szolga lesz 2. (Kitalált történet)
- Hogy kerültél az utcára ilyen fiatalon? - kérdeztem tőle miután a nyakörv már rajta volt. - Intézetben nőttem fel Gazdám. Mikor 18 éves lettem, el kellett hagynom a helyet. Kaptam egy kis összeget, de az semmire nem volt elég. Hiába kerestem munkát, végzettség nélkül sehová nem kellettem. Végül bekerültem a koldusmaffia körébe, és a napjaim a kéregetésből álltak. Nem maradt sok pénzem, de annyim maradt mindig, hogy legalább egy kis ételt tudják venni magamnak. Most vagyok 20 éves, de...
Rovat: Történetek | Megjelent: 5 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Szolga1989
Születésnapi szexszolga
Zsóka reggel azzal köszönt el munkábamenet, hogy mivel ma van a születésnapom, ezért este a szexrabszolgám lesz, azt teszek vele, amit akarok, no meg minden kívánságom teljesít. - Csak meg ne bánd! - mondtam félig viccesen, félig komolyan. - Biztos nem fogom, a ribancod akarok lenni, már a gondolatra is benedvesedek, mit fogsz kitalálni a pervez fantiziáddal - mosolygott Napközben izgatottan beszereztem a hozzávalókat, és betettem egy kis zsákba az ágy mellé. Ahogy kértem, a szexi...
Rovat: Történetek | Megjelent: 5 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Szolgalj
Harmadik találkozás
Leszállok a vonatról, sehol sem látom Mesterem. Azt kérte, hogy ha nem vár a peronon, hívjam fel telefonon, és elmondja merre induljak. Kicsörög, felveszi, utasít, hogy az állomásról egyenesen menjek át a parkolóba, ott fog várni. Kinyitja a kocsiajtót nekem, de nem udvariasságból, hanem már ott háttal maga felé fordít, és végigtapogatja a testem, hogy teljesítettem-e az utasítást. Se bugyi, se melltartó, ezt kérte. Nem mondtam ellent, mert azt nem lehet, úgyhogy egyiket sem vettem fel....
Rovat: Történetek | Megjelent: 5 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dzsudy5555
Első találkozás 3
A férfi megfogta a szub kezét, simogatta. Érezte, hogy a szub mennyire rémült, mennyire ijedt. Valamit mondott is halk hangon a szubhoz, de a szub ebből egy szót sem hallott, annyira izgult. Aztán a férfi kérte, hogy a szub menjen ki a mosdóba, kicsit fújja ki magát és várjon ott egy kicsit. A szub kiment a mosdóba, ahol a kézmosó közös volt a férfi és női mosdóknál. Amikor eltelt egy kis idő, a szub már ebben a helyiségben most az arcát, amikor a férfi lépett be a helyiségbe. Nem szólt...
Rovat: Történetek | Megjelent: 5 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Players13
Egy vágy - 2. Rész
Az ágyon ülök, az új pizsamámban. Ő éppen zuhanyozik. Hallom ahogy nyílik a fürdő ajtó. Hallom a lassú kimért lépteit. Hallom, ahogy közeledik. Félek, a puncim mégis nedves. Ezt ő is tudja, felizgat a félelem, a fájdalom, felizgat, hogy nem tudom mi fog történni. A léptei egyre közebb érnek, a kilincs lenyomódik és az ajtó kinyílik. Belép rajta Ő. Fekete nadrág van rajta, haján még látszódnak a vízcseppek. A mozdulatai kimértek, oda jön hozzám, fagyos tekintete szinte lyukat éget a bőrömbe....
Rovat: Történetek | Megjelent: 5 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
BDSM_couple
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.