Szűrés erre a kategóriára: Történetek
Úrnőm felavat 1. rész
Hosszú türelmes várakozás próbatétele után, hirtelen Úrnőm magához parancsolt. A szokott módon beszélgettünk az SmPixie-n, amikor váratlanul bejelentette, hogy öltözzek és 1 órán belül járuljak a színe elé.
Nagyon izgatott lettem, sőt talán kicsit meg is rémültem. Egyfelől mivel még sohasem láthattam élőben az Úrnőmet, másfelől pedig, hogy megfelelően fogok-e tudni így (hiszen átöltözni, borotválkozni... nincs már időm - mondta is az Úrnőm többször, mindig legyek készen, hogy szolgálhassam...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 30. 16:15 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Egy varázslatos éjszaka.....
Egy varázslatos éjszaka
Becsöngettem, mint már annyiszor az elmúlt fél évben. Minden egyes találkozásunk alkalmával, az egyességünk után. A szívem, akkor is a torkomban dobog, hiszen sosem tudhatom éppen mi vár rám, az ajtó másik felén. Mert ahogy belépek az ajtón egy másik világ egy másik dimenzió fogad ölelő karjába. Ahol megszűnik tér és idő, csak ketten vagyunk ő és én, illetve a közös vágyunk, amiket megélni akarunk. Ez a vágy mindkettőnkben máshogy alakult, de a különbözőségek miatt...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 30. 16:13 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Holy shit you're a ...! II.
Vicky átváltozása óta hezitáltam. Talán mégsem mindegyik szörny, talán marad bennük valami emberi. Hét éve ismerem ezt a nőt, a feleségem és szeretem, nem tudok tőle megválni csak így egyszerűen. Éjjelente, amikor nem volt mellettem, fel-alá járkáltam, egy pillanatra sem tudtam lehunyni a szemem, a hátsóajtó ablakából figyeltem, mikor bukkan elő a fák közül a hálóingjében. Mire ő megjárta a terepet a hordával valami élelemért - mit beszélek, hiszen ezek emberek voltak. Eleven, életteli...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 28. 16:30 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Hogy tudd a helyed.Vége
Ádám csak feküdt,döbbenten,tiszta vizelet volt mindene,már gondolkozni sem tudott rendesen.
Hallotta Bella nevetését és látta,amint Gábort maga elé parancsolta és kinyalatta a pisis punciját vele.
Gábor annyira ügyesen tevékenykedett,hogy imádott Úrnője kétszer is elélvezett.Megsimogatta hű szolgája fejét,majd rácsapott egyet.
-Nem csalódtam benned Gábor,iszonyú jól nyalsz,de ne feledd,rád is vár büntetés,amint visszajöttem.
Undorral Ádámra nézett.
-Takarodj és mosakodj meg alaposan,a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 27. 16:29 | Utolsó hozzászólás: 2014. 05. 28. 09:32 | Hozzászólások: 2
|
Törölt felhasználó
A cserbenhagyott Úrnő bosszúja
Hosszú idő után újra meglátogattam az Úrnőmet. Rossz volt a lelkiismeretem, féltem, de egyszerűen muszáj volt szolgálnom Őt újra...
Csengettem. Ajtót nyitott. Szó nélkül beléptem. Levetettem a cipőmet, kabátomat. Egyetlen szót sem váltottunk továbbra sem. Ő bement közben a szobába. Leült a székére. Én utánamentem. Letérdeltem lábai elé és elkezdtem kényeztetni fenséges lábait. Először a zokin keresztül, majd a szájammal a zokintól megszabadítva a meztelen lábait kényeztettem tovább. Nagyon...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 26. 16:41 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Beszámoló a II. Pixie Sportnapról (7)
Kicsit előre szaladtam az agár-verseny leírásával, pedig a szépségversenyen történtekről is be kellene még számolnom. Terveztünk, de végül még sem egészen úgy sült el a történés, mert alaposan eltért a kimenet a tervtől. Én egyedül mentem le az agár szépségversenyre, Subom nélkül, aki majd utánam jött. Alig lépett ki azonban a szobámból, mikor a folyosón hallotta Mester6van és társasága közeledtét. Gyorsan behúzta az ajtót maga után, így rácsapva azt a benti Dom orrára, aki ezt nem tudta mire...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2014. 05. 25. 21:58 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Happy Birthday! 1.
(A történetet ajánlom T. Dom Úrnak!)
Carol a harmincas éveit taposó, meglehetősen fiatalos, szinte gyermeki arcú nő, lázasan készült a mai napra. Urának ma lesz a születésnapja. Fél éve tart a különleges viszonyuk. S bár mindketten egyedülállóak, megállapodás szerint mindenki éli a saját hétköznapjait. Csak időnként találkoznak. Ami az utóbbi időben egyre sűrűbben előfordult.
Carol rajongással szerette a férfit. Felnézett rá, nem csak akkor, amikor térdelt előtte, hanem...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 25. 16:18 | Utolsó hozzászólás: 2014. 05. 26. 07:24 | Hozzászólások: 8
|
Törölt felhasználó
Urnő és két szolgája II
A farkam a szolga hátsójánál volt. Kőkemény volt a farkam az Urnőm segítségével sikerült behatolni a szolgába. Ahogy behatoltam Urnőm parancsa az volt ne simogasd dugd meg jól. Kicsit nehéz volt megbilincselve de egyre mélyebbre hatoltam. Urnőm ezután elő vette a felcsatolhatos. Mindkét fele vibratoros volt. A kisebbik felét fel helyezte magának. Felhuzta a kesztyűt majd besikositotta és szép lassan elkezdte tágitani a hátsóm. Először egy újjal majd kettő végül jött a harmadik. Egy gumit...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 22. 16:45 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A székavató II.
Az utolsó csapás előtt a férfi kis szünetet tartott.
Ezt látva Johann is leeresztette a vesszejét.
A nő megkönnyebbülten lélegzett fel. Könnyei végigfolytak az arcán. Teste finoman remegett. A puncija lüktetett a férfi tenyere alatt.
Közel állt a kielégüléshez.
A férfi végigsimított Margit megkorbácsolt punciján. Átölelte a nőt, vigasztalta, csókolgatta.
Johann ezalatt félrefordulva, kifejezéstelen tekintettel nézett a semmibe. Maradt még benne annyi jóérzés, hogy nem nézett rájuk.
A...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 22. 16:42 | Utolsó hozzászólás: 2014. 05. 23. 21:16 | Hozzászólások: 2
|
Törölt felhasználó
Brenda
És akkor megjött Brenda.
Egy királynői termetű nő körül rebbent szét a várakozó tömeg. Úgy 180 magas erőteljes, de mégis nőis testalkat, széles arcán rezzenéstelen tekintet, kicsit hullámos vállig érő sötétbarna haj, középhosszú, sötétszürke szoknya, hozzá illő blézer. Irdatlan bőröndöt húzott játszi könnyedséggel maga után. A nő tekintete mindenki fölött átsiklott amíg meg nem pillantotta a feleségemet. Annával úgy üdvözölték egymást mintha nagyon régen várnának erre a találkozásra, holott...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2014. 05. 22. 16:41 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
uslave
Hogy lettem rabszolga...
Leültünk az asztalhoz új barátnőmmel. Nagyon szép volt és vidám, magassarkúban jött, így volt vagy 187 centi, a haja a fenekéig ért, szűk farmerben volt. Nagyon tetszett, teljesen odavoltam érte. Nincs kedved átmenni egy másik helyre, a barátnőmék vannak ott, a barátjáé a hely. Jó zene van, jobban el tudjuk engedni magunkat. Mondtam miért ne! Az autóban megfogtam a kezét, teljesen megőrültem a csajért, tudta, de nagyon kedves volt, bár még nem engedett magához. Megérkeztünk egy helyre, ismert...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 21. 16:33 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Meglepetés....1
Nagyon jóképű, intelligens, értelmes, igazi ínyenc férfi... szeret irányítani, játszani...kifinomult, megfontolt, határozott és következetes…
Úgy volt, hogy csak később tudunk találkozni, de az online beszélgetéseink során iszonyatosan felhergelt, felkorbácsolva az amúgy sem nyugvó fantáziámat, ezért bátorkodtam megkérdezni, hogy nem megoldható-e egy első engedelmességi próba korábban.
Azt mondta, az sokba fog nekem kerülni :)
Előtte már átbeszéltük, hogy ha találkozunk, necc-ruhában kell...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 21. 16:17 | Utolsó hozzászólás: 2014. 05. 25. 21:03 | Hozzászólások: 5
|
Törölt felhasználó
Kisbabám II.
Miután rajtakapott minket a barátnője a törzshelyünk hátsó kertjében, volt pár szép hét amit együtt töltöttünk, de kiütköztek a korosztálybeli különbségek. Visszatért a régi kapcsolatához, a csaj megbocsátott neki hiszen szerelmes volt, drágámnak is hiányoztak azok az élmények, amiket csak egy normális kapcsolat adhat. Felnőttebb lett mellettem, megtanult férfiként viselkedni és beszélni, a nőiségem segített megtalálni és előhozni a belső domináns énjét. Volt valami azonban, ami nem klappolt,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 20. 16:10 | Utolsó hozzászólás: 2014. 05. 22. 13:47 | Hozzászólások: 4
|
Törölt felhasználó
Első alkalom
Sose volt még igazi Bdsm kapcsolatom. Pedig egy részem már évek óta vágyott rá.
Miután a felismerés, hogy erre van szükségem, pont akkor jött, mikor már külföldön vagyok, így a netes kapcsolat mellett döntöttem.
Válogatok. Ki lehet a legjobb, aki erős velem de mégis kíméletes?
Eljött az első próba.
Először a csipeszek kerültek fel. A mellbimbóimra előbb. Megrángattam. Hirtelen elöntött a fájdalmas gyönyör, az összes vér alulra tolult, a csiklóm elégedetten lüktetett, de hamar örült, mert...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 20. 16:06 | Utolsó hozzászólás: 2014. 07. 02. 07:23 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
Szökés kísérlet
Ki lettem engedve játszani az udvarra, végre felügyelet nélkül.
Egyedül az kócos macska van még itt kinn velem.
Először is nézzünk körbe, mit lehetne tenni.
A játékok itt vannak, de nincs hozzájuk kedvem. Másra vágyom.
Eleget voltam itt, ideje megszökni, és folytatni normál életem.
A körbejárásnál feltűnik, nincsen egy kapu teljesen zárva. Ez az én esélyem, több ilyen biztosan nem lesz. Csak az lesz cikis, ha mások így meglátnak, de a szabadságnak ára van.
Hát irány. Elég lassan...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 18. 17:57 | Utolsó hozzászólás: 2014. 05. 24. 15:44 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
Kutya túra
Hétvége van, szerintem, mivel ilyenkor Gazdi többet foglalkozik velem.
Nem mintha máskor nem figyelne rám, sőt olyanokról is tud, amik akkor történnek, mikor nincsen itthon. Gyanús. Biztosan a macska.
Túrázni megyünk. Jaj,de jó,már ugrálok is körbe, siessen már. Ennek csak egy seggre csapás az eredménye, nyugalomra intésképpen.
Jó akkor várok. Pakol, rakodik, öltözik. Szörnyű, még nézni is.
Végre kulcs keresés, és indulás.
-Lábhoz!
Ez már, rosszul hangzik. Nem elég, hogy a pórázt rám...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 18. 17:57 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Miss Puncy Metamorfózisa
Tudnod kell, hogy vannak (nem is kevesen) akik ha jól felizgulnak, szeretnek „csúnya szavakat” használni és hallani is, holott máskülönben sose mondják vagy írjál le az obszcenitásokat.
Miss Punci Metamorfózisa
Nevem Miss Punci. Gazdám, pontosabban eltartóm, ápolóm és gondozóm Mrs Laura. Ő gyönyörű és ha meztelen akkor én is emelem szépségét. Rajta múlt, hogy jó ideje már boldogan és nyitottam létezem és habár fontos, mégsem törődöm a múltammal, amikor az életem még meglehetősen...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 18. 17:57 | Utolsó hozzászólás: 2014. 05. 21. 20:36 | Hozzászólások: 2
|
Törölt felhasználó
Elkártyázott éjszaka!
A lány felkapta a fejét a nagy csattanásra. A kártyaparti ovális asztala volt, amit a tetovált, szikár, izmos fickó, egy pillanat alatt élére állított.
Az asztal lábait keresztlécek ékelték ki. Így felállítva teljesen megfelelt egy kisebb méretű András keresztnek.
A férfi kéjesen vigyorogva lépett oda a lányhoz. Először a hajánál fogva húzta fel, majd elkapta a csuklóját, ami piros vastag zsinórral volt összekötözve.
- Gyere Baby, ma éjszaka az enyém vagy!
A lány a riadt nagy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 18. 17:54 | Utolsó hozzászólás: 2014. 05. 20. 05:23 | Hozzászólások: 2
|
Törölt felhasználó
A kurva szerelme
Minden héten ugyanazon a napon óramű pontossággal érkezett, azt az egy-másfél órát csak neki tarthattam fent. Ilyenkor a szokásosnál is többet készülődtem, de azt nem akartam hogy lássa, mennyi energiát fektettem abba, hogy megkívánjon.
Szerette az illatomat, mindig csak annyit kért, hogy vörös parókát húzzak. Emlékszem hihetetlen gyors, és kemény merevedése volt aznap.
Pontosan érkezett és ajtónyitásnál láttam a szemében a szikrát, a vágyat amit a szokásos frizurám lobbantott benne....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 17. 19:50 | Utolsó hozzászólás: 2014. 05. 22. 21:57 | Hozzászólások: 9
|
Törölt felhasználó
A szófogadatlan
Ismét szófogadatlan kis kurva voltál, aki nem engedelmeskedik a gazdája parancsainak. Sőt rosszabb megigéri hogy teljesiti és baszik végrehajtani!
Ezért fenyitve leszel, és vezekelve kell bocsánatot kérned!!!!!!
Na nyomás a fürdőszobába, és kapsz 15 percet de ha egy szőrszálat is találok a lábaid között ,nagyon deresre leszel húzva!
Addig kipakolom a kellékeket , mert ha a márványnál is simább lesz a combod köze
a szófogadatlanságodért vezekelned kell!
Halkan kijössz és meg is ijedsz a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2014. 05. 17. 19:46 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó