Egy másik fürdői masszőrnél (1)
Minden fürdőben található általában masszőri szolgáltatás, van, hogy orvosi is, de minden esetben meg szoktam nézni, hogy ott kik vannak szolgálatban, és ha van közülük olyan, aki tetszek, megmozgat bennem valamit, akkor ahhoz kérek időpontot. Ebben a fürdőben is így történt: három masszőr váltotta egymást, kettő nem tetszett, mert vagy nagyon testes volt, vagy igen idős volt, de a harmadik az nagyon tetszett, mert az középkorú volt, szép, magas srác és ami a gyengém: vörös, hosszú hajú,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 1 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Tegnap estefelé történt a Hév-en, majd utána (5)
A kínzókamra több részre volt osztva: közepén egy ráccsal körülkerített rész volt, abban ágy, kis asztal és két szék is; valamint a rácsos részen túl, az egyik sarokban fürdőszoba részleg is kialakításra került zuhanyzókkal, schlaggal, de volt ott szintén egy földhöz rögzített fapriccs, valamint kampók a mennyezetben és az oldalfalakon is lógó kötelekkel. Végezetül a terem nagyobbik felében volt maga a kínzóterem kiképezve és felszerelve mindennel, amit csak a képzelet és a bdsm eszköztár...
Rovat: Történetek | Megjelent: 1 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Első látogatásunk egy BDSM klubban (igaz történet)
Ismét köszönöm nektek a sok biztatást az írás folytatására. Ezúttal is az egyik kedves visszajelző smpixie-ssel szavazta meg, hogy erről a megtörtént élményemről írjak nektek következőnek. Legyen benne közel annyi örömötök, mint nekünk a megélésben volt. :) A korábbi cikkeimben említett Teóval ahogyan nőtt a bizalom, úgy váltak egyre fűtöttebbé a fantáziáink. Élt közöttünk egy szabály, miszerint fantáziában minden szabad! Mindig megbeszéltük, hogy az adott fantáziának van-e olyan része,...
Porcelán A megismerkedés.1 rész
A történet kb 80% ban megtörtént, a maradék a fantázia szüleménye. Négy éve elváltam, egy rideg kapcsolatból léptem ki szép kis vagyonnal, melynek legnagyobb részét magamnak köszönhetem, rá fel évre apai ágról kaptam egy nagyon szép örökséget, tehát minden adott volt, hogy új életet kezdjek. Mindig is nagyon vonzott a bdsm, de most még is tehettem hogy belépése magam. Különböző partikra jártam, Különböző játékszereket tudtam venni, olyanokat amikről eddig csak álmodtam. Megtehettem....
Rovat: Történetek | Megjelent: 1 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
IMOTI1974
Üzleti úton…
Az egész hétvégét együtt töltöttük nagyon jó volt, de holnap el kell utaznom 5 napra. - Tudsz jönni Drágám, szükségem lenne a farkadra! - kérdezem Te nem késlekedsz, nem kérdezgetsz, ott teremsz dudorodó gatyával... - Tudod, most 5 napig nem leszek, de szeretném, ha mindig emlékeznél rám! Erre te letolod a gatyádat és az arcomba tolod a farkadat. - Szophatod, ígérem minden este rád verem majd! - mondod vigyorogva Én finoman eltolom, és azt mondom: - Nos, igen... Pont ezt nem...
Rovat: Történetek | Megjelent: 1 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Steyrp
Esti kikapcsolódás 1.
Első kitalált történet, némi valóság is van benne. Elmentél egy szórakozóhelyre mulatni, kikapcsolódni. Olyan helyre mégy, ahol szexelni is lehet. Egyrészes miniruha van rajtad, combfix, magassarkú, szemtakaró álarc. Bugyit nem vettél egyenlőre, nem véletlen. Őt is odarendelted, mindent elmondtál neki, hogy jelenjen meg, mi legyen rajta. Felrakattad az erényövet, nyakörv, póló, lent elől nyitott alsó, làssa mindenki elzártad. Mikor megérkezett, odamentél hozzá és kérted a kulcsát és...
Rovat: Történetek | Megjelent: 1 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
terces
A büntetés művészete
A szoba csendes, de a feszültség szinte tapintható. Ott térdel előttem. A szemeiben félénkség és vágy keveredik – pontosan az a tekintet, amit annyira szeretek látni. Már tudja, hogy ma este én döntök mindenről. Ő csak engedelmeskedik. Nem szólok. Elkapom a csuklóját, határozott, de figyelmes mozdulattal az ágyhoz vezetem. A négy ágyoszlopra előkészített kötél már várja. Megemeli kezeit, és engedelmesen átadja magát nekem. A csuklóit rögzítem először, aztán a bokáit. Minden egyes csomóval...
Rovat: Történetek | Megjelent: 1 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Levi91
Kemény szopatás és verés egy elszakadt harisnyanadrág miatt - Egy harisnyás...
Reggel Úrnőm feldúldtan kezdte a napot, én hirtelen nem értettem semmit. -Lábhoz, te ostoba kurva! Gyere ide, ringyó! A lábaim elé, állj elém, hajtsd le a fejet és sorold fel az alapvető szabályokat, amiket kötelező mindig betartanod! -Igenis, Úrnőm, jövök! Mindig harisnyanadrágot kell hordanom, alváshoz is, azt a fajtát, amit Úrnőm nekem kikészít! Nappal is, éjjel is harisnyanadrágviselés kötelező! -És még? Mi a másik fontos szabály, azonkívül, hogy a tested és a lelked is...
Rovat: Történetek | Megjelent: 1 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
nevelhetofiu
Házibuliban történt
A ház dübörgött a zenétől. A nappali zsúfolt volt, mindenütt emberek, poharak, félig elcsúszott nevetések. A fülledt levegőben alkohol, parfüm és izzadság keveredett, de nem figyeltem senki másra csak rájuk. A két lányra a kanapén, akik már a tekintetükkel engedélyt adtak. Nem volt szükség szavakra. Egyetlen hosszú pillantás, egy kéz a derékon, majd a másikon. Lassan, magabiztosan elindultam a lépcső felé. Ők követtek. A többiek észre sem vették. A buli folytatódott, de ott fent, az...
Rovat: Történetek | Megjelent: 1 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Szabiim16
Tegnap estefelé történt a Hév-en, majd utána (4)
A férfi sokáig gondolkozott az utolsó kérdésemre adott válaszán (- Sörözés után hogyan tovább?) és azt sem vette észre, hogy én még mindig a jobb csuklómnál fogva függök -meztelenül – előtte a fáról. Végre megjelent a srác, hozva tálcán a hideg söröket és poharakat, no meg kis rágcsát és ő tette szóvá a helyzetemet a Gazdájának. Az akkor kapcsolt, ráparancsolt, hogy oldozzon le, majd leültünk a teraszon, miközben a srác újra eltűnt a házban. Ittunk egy nagyobb huzattal a söreinkből,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 4 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
A próbanap 2. rész
Az ajtó nyílott, és a hölgy lépett be: a ruházata megváltozott: fekete comb fölé érő lakk magassarkú csizma, alatta fekete combfix. Szintén fekete lakk miniszoknya, valamint egy piros latex ujjatlan felső. Ahogy megláttam, egyből éreztem a bizsergést...vagyis éreztem volna...de valami nem stimmelt: ahogy keményedni kezdtem, éles fájdalmat éreztem alul. Mivel ez az érzés arcomon is jelentkezett, a hölgy észrevette, és felnevetett: - Van valami probléma esetleg? Ne erőlködj, mert egy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 5 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
daanko
Tegnap estefelé történt a Hév-en, majd utána (3)
Mert ért! Én a srácommal voltam elfoglalva, azzal, hogy a kezemben lévő csaláncsokorral ütlegeljem őt, így nem vettem észre a mögém lopódzó férfit, aki egyszer csak elkapta a csaláncsokrot tartó kezemet, kivette abból a csaláncsokrot, de ugyanakkor meg is csavarta, így szinte térdre estem előtte, nem is igen láttam meg ki is ő. Csak mikor már az én bőrömet érte a kezébe került csaláncsokor, tudtam felnézni reá és konstatáltam, hogy egy negyvenes tag áll előttem, alulról is hatalmas...
Rovat: Történetek | Megjelent: 5 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
az első élmény 3. rész
Miután elélveztem , ismét csend lett és kettesben maradtunk, csak egymás szuszogását éreztük Nikivel, ahogy az arcunk összeért a kendő alatt.Kicsit később Kriszta úrnő ismét belépett. Látom te már el is mentél te kis ringyó, a kis barátnőd már azért rutinosabb neki több kell ehhez. Eloldozta a nagy kendőt amivel a fejünket egymáshoz kötözte, majd kibontotta a sálakat amikkel a testünk egymáshoz volt húzatva. Éreztem hogy Nikit félre gördíti, majd elkezdte eloldozni a hátra kötött kezemet, de...
Rovat: Történetek | Megjelent: 5 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
trannytamara
Nőt adtam Domomnak szülinapjára ajándékba (igaz történet)
Köszönöm a sok pozitív visszajelzést az előző cikkemre és a blog posztjaimra. Az egyik ilyen visszajelzővel szavaztattam meg, hogy a felé megnevezett valós élményeim közül melyikből szülessen következő cikk, és ő ezt választotta. :) Megértem, abszolút életem legkülönlegesebb szexuális élményei közé tartozik és mind a mai napig nagyon szívesen gondolok vissza rá. Korábbi cikkemben olvashattátok, hogy hogyan gabalyodtunk egymásba Teóval, az életem első igazán domináns férfijával. Bár...
Hogyan lettem csicska! 98. rész
Odatérdeltem az ágy végébe, majd Uram bepucsított és azt mondta, hogyha a férfiassága ma nem kellett, akkor megkapom a fenekét, amit nagy élvezettel szagolgassak, majd a mondat végére Anikó Úrnőm belenyomta a fejem Uram fenekébe. Hát nem mondom, mindig azt hiszem, hogy nincs megalázóbb, de van. Mondjuk ez annyira nem tetszett, de ez nem érdekelt senkit. Hiszen csak egy csicska voltam ott, akin kiélték a vágyaikat. Nem mertem kidugni a nyelvem, egyszerre volt undorító, de izgató is. Tetszett...
Rovat: Történetek | Megjelent: 5 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Alazatosfiu
Randi a parkban 1.rész
Délben jön az üzenet: Szia Kincsem! Este szeretnék sétálni veled a parkban, és ha elbűvölsz, akkor utána meg is jutalmaználak érte! A ruhát és a sminket rád bízom! Ne legyen kurvás, de emelje ki a szemed szépségét, és a tested csábító lankáit! De hogy legyen benne izgalom is, helyezd a popsidba be a legnagyobb anál plugodat, a távirányítós rezgő tojást pedig a hüvelyedbe. A távirányítót hozd magaddal! 18h-kor találkozunk nálad. Szeretlek! Péter Izgalomban vagy, tudtad, hogy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 5 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Steyrp
Tegnap estefelé történt a Hév-en, majd utána (2)
Az utcán egymás mellett sétálva beszélgettünk, majd mikor közeledtünk a házához és már a kerítése mellett haladtunk hallottam, hogy a túloldalt egy kutya örömmel és izgatottan ugat és ugrándozik, hallva, hogy megjött a gazdi. A srác előre ment és próbálta a kutyust megnyugtatni és megfogta, míg én bementem a kerti kapun át az előkerten és be a házba. Hamarosan a srácom is bejött, de kicsit bosszúsan, mert a kutyája összeugrálta a ruháját és kapott pár nyalást is a képére, így még az...
Rovat: Történetek | Megjelent: 5 napja | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Tegnap estefelé történt a Hév-en, majd utána (1)
Tegnap estefelé jöttem az urológus orvosomtól hazafelé a HÉV-en, melyre a híd alatti megállónál szálltam fel. Nem az elsők, de a harmadik kocsiba, annak is a harmadik ajtajánál, így azonnal lehuppanhattam a kocsi végében lévő, elkülönített tízes ülések egyikére. Még a HÉV-re várva, már láttam a közeledő szerelvényt, de azt is megfigyelhettem, hogy az átjárónál átszaladt egy igen magas, jó termetű fiatal srác, aki a mai fiatalok szokásának megfelelően nyáron is fekete színű atlétát és...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 18. 18:12 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
A próbanap 1. rész
Pár éve munkakeresésben voltam. Az internetet böngészve rátaláltam egy szimpatikus állásra: egy kisvállalkozásba kerestek műszaki végzettséggel rendelkező embert, aki a cég által gyártott megrendelt berendezésekre tesz árajánlatot a megrendelők felé. Na, ezt megpróbálom, gondoltam. Telefonos egyeztetés után bementem egy próbanapra. A közvetlen főnököm egy igen csinos hölgy volt, olyan 35-40 év körüli. Magas, hosszú combok, miniszoknya, sötét fényes harisnya, magassarkú... Már a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 18. 16:33 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
daanko
Az első élmény ( kitalált) 2. rész
Kriszta először Niki kezeit kötözte össze , majd az enyémet, innen már nem volt menekvés. A következő kendők a melleink alá, és fölé kerültek úgy hogy a hátrakötött kezeinket is átfogták, így már moccani sem bírtunk.Majd mindkettönk nyakába is került egy sál.Ezután Nyissátok ki a szátokat hangzott a parancs! Ahogy kinyitottam már bele is került egy gombócba gyúrt szatén zsebkendő amit egy vélonyabbra hajtogatott kendővel rögzített is az Úrnőnk. Niki hasonlóképp járt. A kendőt kiköpni nem...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 18. 16:28 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
trannytamara
Kedvenc ruhámban kötözött meg Úrnőm és játszadozott velem - Egy harisnyás...
Még alig ébredtem meg reggel, amikor Úrnőm máris magához szólított. Éjjeli szettem 20 denes testszínű harisnyanadrág volt, bugyi nélkül, hálóingem egy baby doll, fekete színű, bordó csipkés szélekkel, melltartó része is bordó. Úrnőm elé siettem, mert szólított. -Na, Larisszám! Mivel már másfél hete nem volt orgazmusod, ma megengedem, hogy legyen és mivel mostanság nagyon elégedett vagyok Veled, jó szolga vagy, jó kis szolga sissy vagy, igazi kis travi ringyó, az én travi szolgám,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 16. 11:52 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
nevelhetofiu
Életem nyolcadik szeánsza
A nyolcadik szeánsz egy fekete hosszú hajú dekoratív huszonéves lánynál volt. A google chat-en egyeztettünk időpontot. A lány Budapest VII. kerületében fogadott a Blaha Lujza térhez közeli bérház egyik emeletén. A szeánsz július 11-én volt a délutáni órákban. Egy órát beszéltünk meg. A lakása egy szobás amerikai konyház ízléses lakás. A lány olyan szettben fogadott engem, ahogyan megbeszéltük: Fekete ceruzaszoknya, amely elöl felsliccelt lakkszoknya szatén felső és fekete magassarkú...
Végre egy domináns férfi! (igaz történet)
Azt hittem, Szabolcs volt életem nagy szerelme, utolsó esélyem a boldogságra. 3 év után egyik reggel felébredt és szakított velem. Előjel, figyelmeztetés és magyarázat nélkül. Azt hittem, hogy belebolondulok. Túl büszke voltam magyarázatért vagy visszafogadásért könyörögni. No meg minek is? Olyan szekér után nem futunk, amelyik nem akar felvenni… A bökkenő csak az volt, hogy Szabolcs miatt 1000+ kilométert költöztem és rajta kívül semmi nem tartott abban a városban. Persze, voltak addigra...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 16. 11:47 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
JSzilvi82
Találkozás domina barátnőmmel 4
Miután az engedély nélküli elélvezésemet kellően megbűntették a lányok, kimentek a szobából. A kezeim továbbra is megvoltak kötve, és a lüktető összerugdosott heréim továbbra is lüktettek. Hallottam ahogy Nóriék egyre hangosabban nevetnek kint a szomszéd szobában, majd 2 perccel később visszajöttek. -Na idefigyelj te kis csicska! -szólalt meg előként Dóri. - Láttuk mekkorát élveztél csak attól hogy seggbe kúrtak, így most egy igazi kis ribancot fogunk nevelni belőled. - mondta...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 14. 12:40 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Krisz_sub
Hotel date – kicsit másképp 2.rész
Ahogy közeledtem a hotel felé, belem hasított a gondolat, hogy ez mekkora őrültség. Egy fél másodpercre elgondolkoztam a visszaforduláson. Viszont túl kíváncsi voltam, túl sok energiát beleöltem, így kétségnek helye nincs, nyugtattam meg magam. Kicsivel nyolc előtt: „Mindjárt ott.” Csak ennyit írt. Megremegett tőle a lelkem. Résnyire kitámasztottam a szobaajtót, a csengetés után kinyitottam a bejárati ajtót, és ahogy megbeszéltük, háttal az ajtónak térdeltem le a földre, és felvettem...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 14. 12:38 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Agatha
Az első 1.rész
Mindig is tudtam, hogy vágyom valami pluszra az életben. Valamire ami izgalmas, szenvedélyes, merész. Úgy nőttem fel, hogy fantáziáim nagyját elnyomtam és szégyelltem mindig is. Könnyű beskatulyázni az embereket, ha egy kicsit is eltérnek a társadalmilag elfogadott normától. Pedig mindannyiunknak vannak titkos fantáziái. Izgalmas is ezeket titokban tartani. Ettől még édesebb az élmény, amikor leomlanak a falak és önmagad lehetsz valakivel, akivel kölcsönösen akarjátok azt az...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 14. 12:37 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
LadyS
Hotel date – kicsit másképp 1.rész
Kezdjük az elején. Ez a külföldi weboldal kezdetekkor swingerezőknek indult, majd beengedte a bdsm iránt érdeklődőket és minden egyéb, nem szokványos szexualitással rendelkezőket. A hét minden napjára találni hotel randit, ahol elmagányosodott férfiak (vagy kanosak) keresnek egy éjszakára egy nőt. A szálloda már le is van foglalva. Agatha gondolt egyet, mert rohamosan közeledett a szülinapja, amit egyébként sem szeret, egy nő minél fiatalabb annál értékesebb alapon. Kéne valami őrültséget...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 13. 10:03 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Agatha
Rabszolga a tanyán 6. rész
Ezután elővett az Úrnő egy nagy pizzát és a szalmás földbe taposta a csizmájával. Persze a csizma talpára is ragadt belőle. Majd leült egy ládára és megszólalt: -ebédidő van 222-es! Hason az Úrnő elé kúsztam és el kezdtem nyalni a sáros, poros, szalmás pizza darabokat a csizma talpáról. A fogaim közt ropogtak a nagyobb sár, meg pordarabok, de szalmából is jutott bőven. A pizza még finom is volt. Miután lenyaltam a csizma talpát, az Úrnő felállt, megint megtaposta a földön...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 13. 09:59 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
deres700
Képzelgések - Hétvégi móka Part 2.
Aztán megrántotta a pórázt. - Most sétálni megyünk! - mondta ellentmondást nem tűrően, és elindult körbe a nappaliba. Ettől persze újra négykézláb találtam magam és próbáltam felvenni Úrnőm tempóját. Ő sietősre vette, ezért igyekeznem kellett. Sétálgattunk a nappaliban úgy 10-15 percet, a végére a térdeik fájtak és kipirosodtak. Szerencsémre úgy döntött Úrnőm, hogy ennyi elég volt és most “tanítani” fog. Az alap kutya dolgokat kellett megtanulnom: ül, fekszik, pitizik. Aztán csak...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 11. 12:28 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Meselo
Napi büntetések dupla harisnyában és szűk farmerban - Egy szolgatravi...
-Larisszám! Korán reggel van, itt az idő ébredni, hosszú nap lesz és ebben a szép szettben akarlak látni: Fehér és fekete, mindkettő 20 denes harisnyanadrág. A sorrendet mindjárt mondom. Fekete, szűk, női farmer. Fekete, spagettipántos top. Barna, kleopátra paróka. Fülbevalók, karkötők, smink! Siess! És bugyi természetesen! Plusz fekete, lakk, hagyományos magassarkú. Először vedd fel a fehér harisnyanadrágot és utána a feketét! Látni akarom a kontrasztot, olyan szépen mutat a fekete...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 11. 12:28 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
nevelhetofiu
Július elejei történetek a nyugati határszélen (4)
A második nap délutánján egy négyes találkozó és közös játék lett betervezve, ami meg is valósult. Én már négy órára odaértem a helyi meleg srác házához, de a másik két tag is már öt óra előtt megjelent, pár perc különbséggel. Elsőnek a vonaton megismert srác érkezett kölcsönkért kocsival, majd hamarosan utána a néger srác is befutott, de ő kerékpáron, nem is akár milyenen. Ahogy behozta a házba, mind megcsodáltuk, mert egy csodálatosan szép versenybringa volt. Kiderült a néger srác ezzel...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 11. 12:28 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Egy furcsa nap
Pár hete elég feszült köztünk a légkör az Urammal. Nincs időnk egymásra,a találkozásra,a hisztijeim miatt behúztam jó pár büntető pontot,így izgatottan,de kicsit félve is vártam a következő randevút. Egyik este üzenet várt munka után: “ Holnap meglátogatlak. A részleteket majd elküldöm. Készülök egy meglepetéssel is neked.” Hirtelen nem is tudom, hogy az izgatottságom,vagy az aggodalmam volt e erősebb,de gyorsan visszaírtam, hogy nagyon várom a találkozást,majd ágyba bújtam. Nem sokat...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 11. 12:27 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Csakitt
Switch 2.
....Nem engedtem meg hogy eltakard magad. Mutasd a pinádat. Továbbra is lehajtott fejjel engedelmesen tette test mellé karjait, így most már teljesen szabad látványt nyújtott szeméremteste. Egy ideig újra körbe járva próbáltam betelni asszonyos meztelenségével, majd az általa hozott eszközök között kezdtem keresgélni. Nem volt akkora választéka mint nekem, állapítottam meg miközben kiraktam az ágyra a játékszereit. Első választásom egy láncos mellbimbó csipesz szettre esett. Újra hozzá...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 11. 12:27 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Bercs196
Próbababa
A nő az üzlet közepén állt és a kiállított darabokat nézte. Visszafogottan elegáns estélyi ruhák sorakoztak a próbababákon, nem ennél valami különlegesebbre vágyott, így tovább haladt a másik térbe. Prémek sokasága lógott a vállfákon, s amint belépett ,felé is indult egy öltönyös alkalmazott, hogy kiszolgálja. -Miben segíthetek hölgyem?- fordult felé. -Köszönöm, nézelődnék egyelőre!- válaszolt hűvösen, rá sem nézve és finoman végig futtatta az ujjait, a mellette lévő darabon....
Július elejei történetek a nyugati határszélen (3)
Mondanom sem kell – gondolom – a néger srác is könyörgött, hogy ne hagyjuk ki a továbbiakból, és akár többen még is megdughatják és mást is csinálhatnak vele. Még azt is belengette, hogy akár szerepjáték alanya is szívesen lenne, bármilyen minőségben, szerepben. Másnap reggel küldtem sms-t a szombathelyi meleg srácnak, hogy megérkeztem tegnap és ma szívesen találkoznék vele, ha alkalmas. Rögtön jött a válasza, hogy de mennyire, hiszen már várta, hogy jelentkezzem. Megkérdezte hol szálltam...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 09. 11:36 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Július elejei történetek a nyugati határszélen, még mindig az első nap (2)
Megérkeztem a volt kollégámhoz, aki pár napra kiadta a kisebb szobáját nekem, kipakoltam és megkávéztunk, elbeszélgettünk életünk folyásáról, de közben jött egy sms a sráctól, hogy ő akár már ma délután is szívesen találkozna velem az uszodában. Visszaírtam, hogy nekem is megfelel és egyeztettük, hogy hat órakor ott találkozunk. Az uszoda nem volt messze a szállásomtól, így gyalog mentem oda és közben nosztalgiáztam a városban töltött időről, eseményekről. Az uszoda elé érve a srácot nem...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 09. 11:36 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Július elejei történetek a nyugati határszélen és odafele (1)
Július első napján elindultam Budapestről Magyarország nyugati végébe, egy ottani nagyvárosba, ahova az 1 fővonalon szoktam általában a MÁV-val utazni, majd arról letérve tovább és értem el végállomásomat. Most azonban, hogy június második felében többször is elesett az 1 fővonal és különben is a szárnyvonalon előre bejelentve pótló busszal lehet csak közlekedni, másik megközelítési útvonalat választottam: A Déli pu-ról vonattal Veszprémbe utaztam, majd ott átszálltam a vonatpótló buszra,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 09. 11:36 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
II. Ahol a test már nem kérdez, csak engedelmeskedik
Az alázat nem mindig a csendben mutatkozik meg. Néha egyetlen szó nélkül is kiált: a testtel, a tartással, a készséggel. Szolgalány mostanra értette meg igazán, mit jelent az, hogy a test nem birtok, hanem eszköz. Nem a sajátja – hanem az Úré. Az alapvető szabály egyszerű volt: folyamatos készenlétben lenni, mint akit bármikor megérinthetnek, használatba vehetnek. A belső tágítók napnyugta után is bent maradtak – nem fájdalmasan, csak éppen annyira, hogy emlékeztessék: az engedelmesség nem...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 09. 11:35 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
PureSadist
Képzelgések - Hétvégi móka Part 1.
A történet - mint a cím is mutatja - a képzelet szüleménye! A párom domináns, és elhatározta, hogy egy odaadó szolgát farag belőlem. A hétvégén épp mosogattam, amikor egyszer csak odajött, megfogta hátulról a derakam, és magához húzott. - Azt akarom, hogy a lábaim előtt térdelj! - belemarkolt a fenekembe. Majdnem kiestek a tányérok a kezemből. Egyrészt meglepett a hangsúly is ahogy mondta, tiszteletet parancsoló volt, másrészt régóta vágytam erre. - Vajon látja rajtam, hogy erre vágyom? -...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 09. 11:34 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Meselo
Moziélmény 5.
Fiktív történet A munkahelyre vezető úton másra se gondoltam, csak hogy mi fog velem történni. Reggel a kollégák is észrevették, hogy teljesen szétszórt vagyok, néhányan meg is kérdezték, hogy minden rendben van-e, én pedig mindenkit egy mesterkélt mosollyal és egy elhadart „igen, persze” mondattal ráztam le. Észre sem vettem, de már fél 12-t ütött az óra. Ebben a pillanatban rezgett a telefonom. „Pontban 12:00-kor beülsz az autódba és elindulsz erre a címre” – itt kaptam egy gps...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 09. 11:34 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
jenny_doll
Teljesen beöltözve mentem Úrnőmmel vásárolni - Egy harisnyás szolgatravi...
-Szolga! Reggel van! Lábhoz!! Takarodj már ide! Gyorsan! Lábhoz, azt mondtam! Verést akarsz? Na... Térdre! Csókold meg a harisnyás combomat, úgy! Én így megyek vásárolni, testszínű harisnyanadrágban, szoknyában, magassarkúban, csinos felsőben és Te is jössz velem, Larisszám! Mondom mit veszel fel! Vedd le a hálóinged, az alvós harisnyádat is azonnal húzd le! Szép, testszínű, de ma másban leszel! Jössz velem, vásárolni, maszk nélkül! Ne aggódj, nem fognak felismerni, csini leszel! Húzz...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 09. 11:33 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
nevelhetofiu
III. Ahol a test már nem számít, csak az engedelmesség
A szoba sötét volt, csak egyetlen lámpa világított hideg, fehér fényben. Az Úr nem szólt, csak ott állt, felkészülten. Szolgalány már a padlón feküdt előtte meztelenül. Álla a hideg kőhöz simult, combjai elernyedtek, karjai a teste mellé rendeződtek, mint egy kikészített tárgy. Nem keresett tekintetet. Nem volt kérdése. A teste már csak egy funkciót töltött be: rendelkezésre állni. Nem volt rögzítve, lekötözve, mégsem mozdult. Nem kellett hozzá lánc, se kötél. A fegyelme már a húsába...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 09. 11:32 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
PureSadist
Ms. G - 2. rész
Két perc múlva tért vissza. A nő az egyik fotelt kifordította és abba leült. A férfi elé térdelt a parkettára, felnézett a nőre. -Csókold meg a cipőm! – a férfi előre hajolt és csókolgatni kezdte a magas sarkú lakkozott bőrét. Látta alkalmi cipő, szinte alig viselték még, magában hálát adott, hogy nem sáros.. Egy ideig csókolgatta, majd a nő a másik lábát is az orra elé dugta. Azt is lelkesen csókolgatta puszilgatta, miközben az exe folytatta: – Normális esetben vesződnék a beneveléseddel,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 09. 11:26 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Zozzer_1981
Rabszolga a tanyán 5. rész
Ezután odavezettek az istállókhoz. Amint átmentünk az udvaron láttam több derest, andráskeresztet, kalodát kihelyezve. Az első istálló lovaknak készült, de a lovak a karámban szaladgáltak. A második istálló teheneknek épült. Azok most kint legeltek a mezőn. A tehén istálló erélyesen istálló szagot árasztott, aminek nagyon örültem. Az istálló rég nem lehetett kitakarítva, mert a szalma már nedves, áporodott szagú volt. Az istállóban is volt deres, ketrec, kaloda, több fenekelőpad és a falakon...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 05. 11:28 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
deres700
Fürdés harisnyanadrágban a tóban Úrnőmmel
Ébredj Larisszám! -Ma megyünk a tóra! Vedd fel gyorsan a 8 denes, nyári, testszínű harisnyanadrágodat! Azt nem látják, mintha nem is lenne rajtad. Ne aggódj, a partig törülközőt tekerhetsz magadra. Jó sokat a tóban leszünk, harisnyában és engedélyt adok, hogy leszbizz velem egy kicsit, na, majd meglátod! Fiú fürdőruhát vegyél fel, majd az esti fürdéshez lehetsz női fürdőruhában! -Csinos vagy! Fiúként jössz ma velem a tóba, de harisnyában leszel! Ott majd mondom a többit! Hozzad a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 04. 12:17 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
nevelhetofiu
Felelsz vagy mersz. Első rész.
Sziasztok! Ez a történet egy házibuliról szól, pontosabban arról ami utána történt, mikor a bulizók nagyrésze már elment és csak a "kemény mag" maradt. Jó barátom, Márk 25. Szülinapja alkalmából házibulit rendezett ahová minket is meghívott barátnőmmel együtt Fannival. Nem gondoltunk semmi komolyra, könnyed lightos bulira gondoltunk. Indulás előtt kicsit összekaptunk valami apróságon Fannival, így sajnos külön zuhanyoztunk. Zuhanyzás után felöltöztünk, én egy egyszerű fekete inget vettem...
I. Ahol a fegyelem nem börtön, hanem ölelés
Mottó: "Semmi sem tökéletes. De ha téged hív a világom, akkor nyisd ki az ajtót." A lakásban csend volt. Nem az a természetes, hétköznapi csend, hanem az a fajta, amely már önmagában is keretet szab az életnek. Szolgalány a hálószoba sarkában térdelt. A hajnal első fényei éppen csak megérintették a testét, de ő nem mozdult. Nem tehette. A feladata az volt, hogy mozdulatlanul térdeljen pontosan harminc percig – meztelenül, lehajtott fejjel. Ez nem büntetés volt, hanem gyakorlat: az...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 04. 12:14 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
PureSadist
Fantáziám
Egy szobában kell várnom,egy szexi fehérnemű szettben, combfixben,a szememen takarás. Nem tudom mennyi idő telik el mire meghallom a magassarkúd koppanását. Mögém lépsz, finoman végig simítod a karomat..,összerezzenek kicsit ..,te közben tovább simogatsz,feltérképezed a testem,de nem érsz a melleimhez,se a puncimhoz. Remegek az érintésed alatt,de nem merek megszólalni. Megteszed te.Utasítasz, hogy vegyem le a melltartóm, miközben elém állsz. Nem látlak,de mégis nagyon zavarba vagyok. Te a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 01. 11:05 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Csakitt
Egy szolga kudarca 4.
Folytatás Befejező rész De ilyen nem történhetett meg, mert kínosan ügyeltem rá, hogy rendben és tisztaságban éljek a lányommal. A harmónia kettőnk között különösen fontos volt a számomra. Annyira kibillentett az esti rutinomból, hogy teljesen elfeledkeztem az Úrnővel való csevegésről. Márcsak akkor eszméltem fel amikor Ő rámírt. Illetlen és hányaveti módon csak egyszavas választ írtam Neki. Ami persze nem a megfelelő szolgai stílus és nem ad magyarázatot. Ettől Ő...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 01. 11:04 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Tilidin8
Megjött a kurva - A kezdő szubmisszív nő előtörténete 2.
A nő már gyerekkorában furcsa, okos kislány volt. Míg bátyja elégedetlenkedett a család szegényes viszonyaival (mint kb. mindenkié az 1960-as, 80-as években), ő úgy találta, jó gyerekkora volt. Az anyja néha elverte, ha későn ért haza, máskor arra kényszerítette, hogy egyen meg egy különösen utált ételt; De ő szerette a szüleit, a gyerekkorát. Ahogy visszaemlékezett, tulajdonképpen csak háromszor verték meg nagyon, a többi általában "csak" fakanállal történt. Ha a sarokba kellett...
Rovat: Történetek | Megjelent: 07. 01. 11:04 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
152ver
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.