Szűrés erre a hónapra: 2019. 07.
Érdekességek a magyar tó partján (3)
Mivel már nem volt érdekes tovább a”kolbászos” pizza esete, ezért azt Miki kivitte s már hozta is a kis ennivalókat tányéron, amit készített még. Éppen befejeztük az evést-ivást, mikor csöngettek s megérkezett a még hiányzó két srác ma délutánra.
Elsőnek jött be, még Miki előtt, a magasabb, aki Andor néven mutatkozott be s utána az alacsonyabb, akit Piciként mutatott be Miki nekünk. (Tényleg Andor mellett pici is volt. )
Mi Mikivel nem, de Ali kissé félszegen álldogált ott anyaszült...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2019. 07. 29. 09:22 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Köcsög csicska 4
Megérkezett a várt hívás este uram látni akar. Kimosva, a golyókat a seggembe téve menjek, a szokásos módon a lépcsőházban már meztelen.
Nagyon izgatott voltam egész nap csak ez járt a fejemben. Végre itt állok az ajtó előtt, és várom hogy beléphessek.Nyilt az ajtó, én négykézláb üdvözölte uramat a lábait csókolva. A szobában ellenőrizte a seggem, kaptam egy simogatást, tudtam megvan elégedve. Ezt ki is fejezte azzal, hogy a farkát a számba adta és szoptattam. Nem sokáig szoptam van egy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 29. 09:21 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Előadás 2
Az előadást átbeszéltük, valóban ráment az estém meg a délelőttöm, hogy kész legyen. Elég sokat kutakodtam a neten, hogy a ppt látványossá váljon, de ne legyen egyértelmű, hogy én csináltam meg neki. Biztos, hogy jelest fog kapni, ha elég magabiztosan adja elő. Pár oldalnyi jegyzetet is mellékeltem hozzá. Korábban feljebb tekertem a termosztátot, hogy melege legyen. Le is vetette a vastag pulcsiját, a vékony pólóban kirajzolódott kissé duci alakja.
- Köszönöm Zoli, hogy megcsináltad....
Rovat: Történetek | Megjelent:
2019. 07. 29. 09:20 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
konyvmoly
Egy model délutánja
El sem hiszem, amit látok. A tükör olyan közel van hozzám, hogy a leheletem is meglátszódik rajta, mégsem merem elhinni, hogy az a barna szemű, kisminkelt lány, aki rám pillog, tényleg én vagyok. Pedig így van. Hosszú, fekete szempilláim lengedeznek minden pislogáskor. Szemhéjaimat szürkés, füstszerű smink emeli ki. Ajkaimon halovány szájfény csillog. A ruhámról nem is beszélve. Sosem voltam a bőr ruhák szerelmese, mert túl kirívónak találtam őket. Meg kényelmetlennek. Láss csodát, most mégis...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 29. 09:18 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Kelen megjelenése s első tapasztalatai (3)
Gábor folytatta:
- Igenis, Uram! – szólt tréfáson összeütve sarkait.
- Gatya le, kiterítve – az, nem én! – s irány a kötényért és egyebekért! – s eltrappolt a házba.
Keli csak nézett és bámult.
- Önkiszolgálod magadat, vagy …? Itt, vagy ott a fáknál? – kérdezte Niki és felállt.
- Ott! - intettem a fák felé.
- Nézőközönség előre, hogy jól lásson! – szólította fel Félix Encsit és Kelit a távozásra.
Mentek is, de közben már Gábor is jött a kötényében, benne hozva az eszközöket....
Rovat: Történetek | Megjelent:
2019. 07. 29. 09:16 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Egy csicska álma 5.
Úrnőm mélyeket szívott a cigiből. Majd egyszer csak odaérintette a heregolyómhoz a cigit.
Felkiáltottam a fájdalomtól. Sok nem hallatszott belőle, de urnőm felnevetett.
- Olyan jó nézni, ahogy szenvedzs, te kis szarcsimbók.- és ismét flkacagott.
- Tudod, mi vagy te? Belegondolva, még egy szar senki sem vagy.
Azzal megint szívott egy nagyot, majd a másik golyómhoz érintette.
Ismét összerándultam. Láttam gúnyos tekintetét és a kaján örömet, amit szenvedésem okozott számára.
-...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 29. 09:16 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Elkésve!!
Ott térdelsz meztelenül tarkora tett kézzel a szobában, és várod Uradat, hogy belépjen a szobába. Mivel ezt a parancsot kaptad tőle!
Az ajtót nyitva hagytad, hogy halld mikor nyillik a kilincs! Eltellik egy fél óra amikor megáll egy autó a ház előtt. Hallod ahogy nyillik a kilincs és jön felfelé a lépcsőn. Igen tudod ez az Urad lesz. Belép a szobába, te nem mozdulsz.
Érzed ahogy lágyan beletúr a hajadba.
Majd halkan súgja.
- Most pedig megfoglak büntetni!
Tudtad hogy ezért kellett így...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 29. 09:10 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Első alkalommal Laurával
Becsöngettem. Az ajtó kinyílt, ott állt Laura. Fekete ruhája szépen testére simult. Szoknyát és harisnyát valamint magassarkú cipőt viselt kérésemnek megfelelően. Beinvitált , megterített asztalhoz kísért. Hiszen ebédre voltam hivatalos hozzá. Leültem, ő elkezdett sürögni-forogni. Látszott izgul, hogy mindenben a kedvükre tegyen. Amint úgy láttam , kicsit megnyugodott ráparancsoltam. Vetkőzz! Laura megtorpant , értetlenül nézett rám. Nem tudta, hogy mi tévő legyen. Ekkor megismételtem:...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 29. 09:09 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Vágyak rabságában II.
Hosszú percek telhettek el, mikor újra a szobába ért Úrnőm. Megállt mögöttem és előbb szemmel, majd kezeivel is megvizsgálta a sajgó hátsómat. Elégedett lehetett a munkájával, mert nem kaptam már több ütést.
- Vissza négykézlábra! - hallottam a hátam mögül.
Levette a paskolót a hátamról és a foteljába ült. Ujjával intett, hogy másszak közelebb. Természetesen engedelmeskedtem a parancsának. A fotel karfáján volt pár ruhadarab és nem sokat váratott magára, hogy megtudjam mik is azok, valamint...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2019. 07. 29. 09:08 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Kutyus_81
Úrnőm parancsára
Úrnőm, az állandó szolgáljuk, egy hozzám hasonló módon először itt szolgáló szub és én, az egyezségünk alapján mindenki alá tartozó rabszolga voltunk a ház nappalijában. Úrnőm szemérmessége soha nem engedte, hogy a szolgája bizonyos nagyon kivételes esetektől eltekintve, anyaszült mezítelen legyen a jelenlétében. Épp ezért döbbentett meg, és keltett bennem riadt félelmet, hogy végtelen kedvességével utasított arra, hogy a férfiasságom takarására szolgáló apró kis alsónadrágot vegyem le...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 29. 09:05 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Betty 4
Egész éjjel a vállamon aludt úgy, hogy közben ölelt.
Reggel amikor felkeltem már nem volt mellettem az ágyban. Egy kicsit ébredeztem, majd kisétáltam a konyhába, ahol épp reggelit készített nekem.
Jó reggelt puszival köszönt.
Visszafordult a konyhapulthoz.
Egy tangában és egy pólóban volt. Az előző napi büntetés nyomai már kékek voltak.
Elkészítette a reggelit, lerakta az asztalra és megreggeliztünk.
Megbeszéltük közben, hogy a hétvége mindkettőnknek szabad így együtt töltjük, megyünk...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 26. 08:29 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Rám talált az Úrnőm
A történet egy nagy bevásárlóközpontban kezdődött, ahol az egyik üzletben áttévedtem a női részlegre. Már régóta vonzottak a női ruhák, volt is otthon néhány darabom, szerettem beöltözni. Mivel szerettem volna néhány szexibb új darabot, ezért elég sok ideig elidőztem, sokáig nézegettem, hogy melyik lehet jó, illetve próbáltam figyelni, hogy az ott lévő emberek ezt ne szúrják ki. Sajnos, vagy így utólag belegondolva nem sajnos, egy gyönyörű hosszú combú vékony lány észrevette, hogy miben...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2019. 07. 26. 08:20 | Utolsó hozzászólás:
2019. 07. 26. 16:33 | Hozzászólások: 1
|
noiruciban
Cselédlány lettem 1.
Az Úrnő adatlapja, fényképei elbűvöltek. Félve írtam Neki, de elég gyorsan visszaírt, hogy most szolgát nem keres, de ha cselédlányként is hajlandó vagyok szolgálni, akkor lába elé járulhatok. Gyorsan igent mondtam, Ő válaszolt, hogy legyek mindig készen, ha szólít, haladéktalanul jelenjek meg Nála. Természetesen, boldogan beleegyeztem, és izgatottam vártam a jelentkezését.
Napok teltek el, lestem mindig a telefonom, hogy mikor hív, de csak nem jelentkezett. Már éppen kezdtem róla lemondani,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 25. 09:33 | Utolsó hozzászólás: 2019. 07. 25. 19:51 | Hozzászólások: 5
|
Törölt felhasználó
Köcsög csicska 3
Nagyon vártam, hogy uram mikor fog hívni. Közben szorgalmasan használtam a kapott anál golyókat, tágítottam a seggem. Végre uram hívott, este látni akar. De most is adott feladatot. Vennem kellett egy piros női tangát és fekete necc harisnyát. Ezeket felettem a ruha alá, a seggemben az anál golyók így indultam el.
Most a liftben kellett levetkőznöm, és tangában, neccharisnyában kopognom az ajtaján. Belépéskor a szokásos lábcsók üdvözlés után utasított irány a szoba. Uram ellenőrizte benn...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 24. 10:29 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Egy travi születése-már külföldön 2
Eljött az este, egy szobába kellett legyek. Megérkezett a kuncsaft, nagydarab volt és csak németül beszélt. Odalépett hozzám, kétszer megpofozott és kikötött hassal lefele az ágyhoz.. Tudtam hogy szörnyű egy óra előtt állok..
Hirtelen mintha átváltozott volna az erőszakos melákból, egy lágy szívű mackóvá. Leült mellém, elővette a telefonját és egy applikáción keresztül elkezdtünk beszélgetni ami hang alapján lefordítja az adott nyelvre a beszédet. Elmondta hogy Münchenben lakik,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 24. 10:28 | Utolsó hozzászólás: 2019. 07. 24. 17:28 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
Nem valentin (10. rész)
Ákos és Anna ajkai közeledtek. Ákos bizonytalanul kóstolgatta az új ízt és annyira tetszett neki, hogy megszűnt számára a külvilág.
Liza vetett véget nyelveik csatájának. Ákost szinte kirántotta Anna szájából, majd meglökte a felszolgálólány hátát, hogy másszon közelebb térdein a férfihez. Anna nem tudta mi fog történni és mikor azt a számára ismeretlen hosszúkás valamit érezte a torkában, hirtelen hátrarántotta fejét, ellenkezni próbált. Liza megpofozta. A lány pedig néhány könnycseppel...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2019. 07. 24. 10:27 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
PerverzPair
Úrnő extrával - élményfoszlány I.
Izgatottan kerestem a parkolóhelyet az Úrnőm 9.kerületi lakása előtt. Remegő lábbal nagyon nehéz parkolni! Remegett, ugyanis életem első igazi TS-Úrnőjéhez készültem.
Nem volt szerencsém még hasonló élményben részesülni, de úgy nézett ki ez most össze fog jönni!Ugorjunk is egyet, már a csengőt nyomom, és selymes Női hang szól bele a kaputelefonba. Az emeleten balra, a körfolyosó túlsó oldalán. Kopogok az ajtón, kicsit várnom kellett, gondolom a "játék" részeként... Majd nyílik az ajtó, nálam...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 23. 12:06 | Utolsó hozzászólás: 2019. 07. 23. 17:53 | Hozzászólások: 4
|
Törölt felhasználó
Sziromhullató
Új kapuk nyílnak előttem,
S durván csapják rám őket,
Körülölelnek a rózsatövissel kerített fenyők...
Nem szögesdróttal font kerítést képzeltem.
Árnyjáték lenne, vagy te jössz felém?
Letérdelek Mesterem elé.
Feszülten, ostororral csap felém
S vezet a kaloda felé...
Szüntelen remegek, kegyelemért könyörgök,
Fájdalmasan, de élvezettel nyögök.
S te nevetsz rajtam,
Hajamba túrva, ostorod rajtam csattan.
Makulátlanul jöttem az anyaföldre,
Most rózsasziromként bomlok a földre....
Rovat: Versek | Megjelent: 2019. 07. 23. 12:05 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Kikötve
Latex lepedővel letakart puffon fekszem. Kezeim, lábaim kikötözve. Tehetetlenül várok. Úrnőm a hátamra ül, gumikesztyűbe bújtatott kezeivel simogatja meztelen testem, majd latex maszkot húz a fejemre, igazgatja, a szemtakarót is rögzíti a maszkhoz. Figyelem a hangokat, az anyag illata betölti lélegzetem. Feláll Úrnőm és hallom, hogy kinyit valamit. Pár pillanat múlva érzem a fenekemre csurgó síkosítót.
-Kérd, hogy basszam meg a feneked! - mondja, de én nemmel bólogatok.
- Neeem?! - mondja...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 22. 08:36 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Egy csicska álma 4.
Eszméletlen fájdalom hatolt a fakamba. Lábam megrogyant és térdre rogytam. Tovább nem jutottam, mert Istennőm gúnyos kacaját kiabálás váltotta fel.
- Te büdös szarkupac! Ki engedte meg, hogy összerogyjál?
Közben elémlépett és lekevert két nap pofont. Majd tagoltan ismét megkérdezte:
- Ki...engedte..meg...neked...hogy... térdre...rogyjál?
Közben minden egyes kiejtett szónál jobbról,majd a következő szónál balról pofonvágott.
- Esküszöm, ha így viselkedsz, szájba foglak rógni. Kiverem...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 21. 22:38 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A szomszéd
(Kitalált történet)
Ma, amikor ki akartam vinni a szemetet, a szomszéd hirtelen rámkiáltott. Kedvesen köszönt és mondta, hogy nincs e kedvem átugrani egy teára. Én erre azt gondoltam hogy miért is ne, habár még eléggé új voltam a környéken és nem ismertem még Annát sem annyira. Ugyanis Annának hívták a szomszédot. Visszamentem a házba, gyorsan átőltöztem és elindultam a szomszédba. Takaros kis ház volt mind kívül, mind belül. Leültem vele szemben egy kanapéra, beszélgettünk, megittuk az...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 21. 22:37 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Érdekességek a magyar tó partján (2)
Hagytam még egy ideig, had üsse csak Mikit büntetésképpen Ali s én közben azt figyeltem, hogy a verés alatt lassan kezdett megduzzadni Ali farka, már kibújt a bozótból s hamarosan mereven, előre állt az övé is. Igaz közben Mikié meg lekonyult, a verés hatására. Leállítottam Alit a veréssel, majd oda állítottam Miki mellé. Most már mind a ketten ott álltak előttem, ez-nélkül, álló, előremeredő dákójukkal. Alaposan körbejártam őket, többször is, de minden alkalommal a kezembe vett...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2019. 07. 21. 22:35 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Minden kezdet nehéz és a folyatás sem könnyű
Egy hétig vártam, hogy előkerülj. Nem hívtál, nem kerestél. Fájt. Nagyon fájt, de elfogadtam. Hetek múlva egy szerdai napon megcsörrent a telefonom pontban délben.
Nem mentettem el a számod, így a megszokott stílusban szóltam bele.
A vonal másik végéről bugyinedvesítő hangodat hallottam:
- Jó napot, Állategészségügyi központ? - kérdezted talán mosolyogva.
- Nem kérem, ez itt az Elmegyógyintézet.
- Ó, az nem baj, és megmondaná kérem mikor lesz legközelebb rendelési idő?
- Holnap este...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 21. 22:31 | Utolsó hozzászólás: 2019. 09. 09. 20:46 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
Betty 3
Az asztal olyanra volt méretezve, hogy egy átlag magasságú nőnek a feje már ne érje az asztalt.
Elővettem a farkam és a szájába nyomtam. Először szépen szopott, érzékien, lassan, játszadozott a farkammal a nyelvével.
Kis idő múlva elkezdtük a gyakorlást.
Egyre mélyebbre és mélyebbre toltam a farkam a szájába, de még messze voltunk a mélytoroktól. Igen szépen gyakorolt és nem adta fel.
Amikor éreztem, hogy sok, kivettem, hagytam neki egy kis lélegzetvételt és folytattam ismét.
Csak...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 18. 19:52 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Köcsög csicska 2
Két hét múlva végre hívott a gazdám, hogy este 7 re legyek nála. Azt mondta mossam ki magam alaposan és egy méretes padlizsánt tegyek a seggembe úgy menjek hozzá. Gyorsan boltba mentem és készültem. A padlizsán nehezen ment be, de isteni érzés volt ahogy feszített amikor bent volt. Gyalog mentem és menet közben ahogy a seggem ez feszült, ez annyira jó volt, hogy a farkam is ált. Megérkezéskor az ajtóban levetkőztem, úgy kellett csengetnem meztelenül, a ruháim a kezemben. Nyílt az ajtó...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 18. 19:51 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Az első
Régóta tetszik, mióta megláttam imádom. Próbálok közeledni felé, de, mintha láthatatlan falba ütköznék mindig.
Hiába a bókok, szép szavak, leperegnek róla. Tudja, hogy szeretem, mégsem kapok viszonzást, csak néha egy biztató pillantás, sejtelmes mosoly, hogy tisztában van vele.
Egy nap egy levelet csúsztat a zsebembe, majd elsiet.
"Ma 19 órakor nálam" - ennyi állt a papíron.
Tudom hol lakik. Külvárosi családi ház, már fél 7-kor az ajtóban állok és várok. Pontban 7-kor beenged.
Furcsa...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 18. 19:50 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Az éjszaka-2
Az éjszaka -2
Még alig telt el két hónap, hogy idejöttem a céghez, amikor a főnök arra utasított, hogy az egyik hétvégén egy speciális tréningen kell részt vennem, ami nála lesz a vidéki házában megrendezve.
Péntek délután érkeztünk meg, bejöttünk a házba. Akkor azt mondta: elmondom, mit várok magától Bern a hétvégén, ha azt mondja, hogy nem vállalja, hazaviszem, nem lesz belőle semmi gond. Gondolhatja, mit éreztem a gyomrom összeszorult, mert már hetek óta arra vágytam, hogy akárhogy is de...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2019. 07. 17. 12:22 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
csaba710911
Vágyak rabságában 1.
Előre bocsátanám, hogy a történet bár kitalált nagyon át szeretném élni...és ha "nyomokban mogyorót" nem is, de átélt elemeket tartalmaz.
Egy semleges helyen találkoztam leendő Úrnőmmel. Mikor a kávézó teraszán várva őt megpillantottam tán még szebb volt, mint a képeken. Negyvenes évei közepén járt,de minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy sok nála tíz évvel fiatalabb nő a kis táskáját nem vihette volna. Testileg szép idomokkal megáldott határozott fellépésű nő állt előttem. Tekintetéből...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2019. 07. 17. 12:21 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Kutyus_81
Egy travi születése-már külföldön
12:30 kor leszállt a gépem Zürich-ben, össze szedtem a bőröndömet és kifele sétálva láttam a nevemet egy táblán. Egy öltönyös úriember várt engem a reptéren. Odamentem, bemutatkoztunk, elvette a bőröndömet és egy fekete Audihoz kísért. Hátul sötétített ablakok, full extrás felszereltség és hűtött pezsgő várt. Beszálltam, elindultunk és egész úthon hozzám sem szólt.
Röpke egy óra alatt odaértünk a szállásomra, felhívtam a Tamást aki kiutaztatott de nem vette fel a telefont. Kb 10 perc után...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 17. 12:20 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Egy találkozás (dom férfi, sub nő)
Enikő szép nőies testtartással állt a buszmegállóban,
kiegyensúlyozottságot árasztott, arcából nyugodt szemek néztek
ki. Olyasvalakinek tűnt, akinek tudata szilárdan pihen női
mivoltában, jelenleg nem törekszik csábításra, nem próbálja
felhívni magára a figyelmet de minden férfi látja, hogy nem
egy szürke egérről van szó. Aki ránézett azt hihette, hogy nem
szereti ha szopós ribancnak hívják és a fejét hátrafeszítve
kefélik análisan, pedig így volt.
Erik elmélázott ezen, ahogy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 17. 12:19 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Insomnia (X)
Már hetek óta nem tudott aludni. Éjszakákon át vergődött, forgolódott. Felkelt. Lefeküdt. Picit aludt. Aztán ismét hallotta az óra ketyegését. Megint felkelt. Ennie kellene valamit. Na de éjjel 2-kor? Mindegy. Kent magának egy vajas kenyeret, megsózta és megette. Aztán ivott egy pohár vizet. Lefeküdt. Forgolódott. Nem találta a kényelmes pózt az alváshoz. Sokára lesz még reggel. Mikor hajnalodik végre? Jártak a gondolatai. És nem találta a nyugalmat. Napközben fáradt volt, nyűgös. Mindenki...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 17. 12:15 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Aliz kívánságára...
Nos előkerültek az elektromos kínzó eszközök,Alíz kíváncsian nézegette.
-- Ezekkel mit lehet? Kérdezte csillogó szemmel.
--Könnyeket varázsolni a szemeidbe!
--Akkor jó erősen ki kell kötözz,hogy ne tudjak menekülni!
--Abban biztos lehetsz nagyon alaposan rögzítve leszel mégpedig hanyatt fekvésben a derakad leszíjazva a vallatópadra, a karok a pad alatt összebilincselve. A lábaid nagyon szétfeszítve szinte spárgában és függőlegesen felfelé.
Miközben a rögzítéssel bíbelődtem, aranyosan...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 17. 12:14 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Egy travi születése
18 éves lehettem. Ilyenkorra már tudatosult bennem hogy rossz nemű ember lettem. Érdekelt a női lét, irigyeltem a nőket a sok elegáns gyönyörű fehérnemű, egyberuha és estélyi ruhák miatt. Egyszerűen igazságtalannak tartottam.
Szóval 18 év körül lehettem, barangoltam az internet sötét bugyraiban, néztem a travi/shemale hölgyeket felnőttfilmekben, különböző ismerkedős oldalakon fent voltam és vártam a daliás hercegemet aki kiemel abból a szörnyű családból és segít hogy beteljesüljön a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 15. 08:49 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Váratlan játszma, a Nő uralma
Teljesen átlagos délutánnak indult.. munka utáni unalmas semmittevéssel.
- Szívem! Gyere ide kérlek! -finom hangjával hasította ketté a csendet.
Odasiettem. Kecsesen, szorosan összezárt lábakkal ült, mint mindig.
- Igen? -kérdeztem.
- Van egy meglepetésem számodra, le kell térdelj hozza. -mondta némi huncutsággal a hangjában.
Bar nem volt ínyemre, azért csak elé térdeltem. Tetszett neki, éreztem. Mutatóujja óvatosan az ajkamhoz ért, majd onnét a térdére hullt, lassan felfele kezdte...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 15. 08:48 | Utolsó hozzászólás: 2019. 07. 16. 23:28 | Hozzászólások: 2
|
Törölt felhasználó
A főnök
Ő a vezéregér. A részlegvezető, akitől félnek. A beosztottak arról duruzsolnak, hogy gyomorgörcsük van azokon a napokon, amikor a keze alá kell dolgozniuk. Amikor felhívják a két ajtónyira lévő irodájában, alig mernek megnyikkanni. Aztán félrebeszélnek, mert annyira tartanak tőle. A főnök ugyanis mindenben talál kivetni valót. Sosem szól bele a telefonba, csak a légzését hallani. Ha felbosszantja magát, hangosabban kapkodja a levegőt, szinte fújtat. Olyankor senki nem áll meg előtte. Repülnek...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 15. 08:47 | Utolsó hozzászólás: 2019. 07. 19. 05:10 | Hozzászólások: 2
|
Törölt felhasználó
Megerőszakoltak
Felhívott a barátnőm a lakására egy kávéra , egy kis csevegésre.
(Megbeszéltük előre a forgatókönyvet.)
Leültünk a nappaliba beszélgeti, iszogattuk a kávét, cseverésztünk mindenféléről.
Munkáról, pasizásról, megkérdezte voltam e már csajjal.
Mondtam neki,hogy én csak a pasikra gerjedek , leszbikus kapcsolatom még nem volt.
Dumcsiztunk tovább, meg dicsérte a szoknyámat, szép csipkés szoknya volt rajtam, és meg simogatta a combomat. Elhúzódtam , nem akartam hogy hozzámérjen, de Ő csak...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 15. 08:42 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Rose Naplója (első rész)
Egészen fiatal óta vonzódom a sötétséghez és vágyakozom rá, hogy egy gyönyörű lány alárendelje magát nekem. - Ez volt az a mondat, ami felkeltette az érdeklődésemet iránta, ez volt az, amit írt nekem még mielőtt képet küldött volna magáról, de már az elején szivárgott belőle valami misztikus, sötét érzés, ami felém áradt. Tudott rólam, ki tudja mióta figyelt rám a neten keresztül és pusztán a megjelenésem és az ötmondatos bemutatkozásom alapján ítélkezett felőlem, de ez engem nem sértett...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 15. 08:42 | Utolsó hozzászólás: 2019. 07. 25. 18:26 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
Érdekességek a magyar tó partján (1)
Idén nyárelején is a Balaton partján töltöttünk két hetet. Előtte szörföltem a hálón s az sm.pixie-n is s kerestem a déli parton bdsm társakat, akikkel össze lehetne jönni ez idő alatt egy kis játékra. Szerencsém volt, mert nem csak találtam, de olyanokat is, akik hajlandóak voltak találkozni velem.
Már lefelé menet is az állomáson, Siófokon, találkoztunk Mikivel, megláttuk egymást, beszéltünk pár szót s megerősítettük, hogy igen, akarjuk egymást, és egymással a játékot. Én továbbutaztam,...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2019. 07. 12. 09:50 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Betty 2
Kiraktam a munkahelyén, adott egy puszit az arcomra és elköszöntünk.
Aznap nem kerestem, elérhetetlen voltam a számára, amiért felelőtlenül viselkedett és nem állított ébresztőt, ezért majdnem elkésett.
Másnap meglátogattam a munkahelyén, ittam egy rostoslevet, kérdezte, hogy miért nem voltam elérhető, miért nem reagáltam semmire és miért nem vettem fel a telefont. Mondtam neki, h gondolkozzon el, este zárásra jövök érte, ha nem tudja akkor bünti lesz. Aznap megint nem kerestem.
Zárásra...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 12. 09:46 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Őves
Teltek a napok, Erika papucsa nálam imádtam csókoltam, nyaltam amikor csak tudtam, közben meredeztem, kényeztettem is magam, de el nem élveztem, hiszen így beszéltük meg.
Olyan ez mint egy édes fagylalt, mindig kívántam, és most itt van. Három napja úgy voltam vele, hogy hazamegyek, és elélvezek, semmi nem érdekel, de aztán a lelkiismeret nem engedett, felhivtam.
-Szia, hogy vagy?
-Köszönöm, nagyon kivagyok élveznem kell.
-Nem! Öt nap szép idő, gyere el most, segítek!
Rohantam húsz...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 12. 09:43 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Tilosban 7:)
Gazdám fogta a kis lófarokba kötött hajam, és hátrarántotta fejem, hogy szemébe nézzek. Szemem sarkában látható jele volt, hogy azért ez még nem megy úgy, mint szeretném. Ám ennek ellenére mosoly terült szét az arcomon, amint láttam Gazdám vágyakozó tekintetét.
Lehajoltál, és egy csók kíséretében kezed a hajamról átvándorolt a pórázra, majd egy nagyot sóztál fenekemre, így jelezve a szándékod. Így hát elindultam Gazdám mellett.
-Igazán ígéretes az a szék a szobában.
A székhez érve Gazdám...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 08. 21:58 | Utolsó hozzászólás: 2019. 07. 11. 12:07 | Hozzászólások: 2
|
Törölt felhasználó
Rabszolgavásár és egyéb érdekességek a Floralián (3)
Még megkérdeztem a szőke gladiátort milyen nyelven beszélt velük, mert ezt a nyelvet a vendégem sem ismerte fel.
- Természetesen germánul. – volt a félénk, de alázatos válasza.
- Te tudsz ezen a nyelven? – rökönyödtünk meg, szinte egyszerre a barátommal.
- Igen Uram, mert egy rövid ideig éltem közöttük, ott, abban a távoli, barbár országban még, míg el nem adtak a gladiátor iskola tulajdonosának s így elkerültem Görögországba. Ott az iskolában is volt kettő közülük, azokkal gyakorolva,...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2019. 07. 08. 21:57 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Egy szadista travival.
A szobában félhomály. Épp vmi metál zene dübörörög a hagfalakból. Én kikötözve várlak az ágyban. A csuklóim összekötve. A bokáim is. A zacsim is megkötve tőben. Egy gumikötélel a bokáimhoz kötve hogy folyamatosan feszes legyen. A szám kipeckelve.
Melém készítve jó néhány dolog cbthez és análhoz is.
Katéter, tűs kerék, tűk, csipeszek a cbthez.
Az análhoz kesztyűk, plugok, dildók, análballon, stb.
Így lépsz be a szobába.
Mindjárt ahogy mögém lépsz rá markolsz a
golyóimra és addig...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 08. 21:57 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Viktor megállítása a lejtőn 2. rész (X)
Viktor nehezen tudott megszólalni. A Mistress hosszú, földig érő ruhában és bokacsizmában várta őt, és ahogy Viktor belépett a lakásba, bereteszelte az ajtót. Kezét közönyösen csókra nyújtotta, amely jelzés volt a fiú számára, hogy mindenkinek tudnia kell a helyét, egyúttal figyelmeztetés is volt arra, hogy tisztelettel és udvariasan viselkedjen.
- Vedd le a cipődet és gyere be a nappaliba, Viktor - közölte a Mistress, majd előrement és leült a vajszínű bőr kanapéra.
Viktor rettenetesen...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 08. 21:56 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Viktor megállítása a lejtőn 1. rész (X)
Viktor már jó ideje nem járt a Mistressnél. Élte az életét, dolgozott, bulizott, kiélvezte fiatalságának, harmincas éveinek minden szabad percét. Régóta elfelejtette már betartani a rá vonatkozó 4 D-s szabályokat, sőt, úgy gondolta, hogy senkinek sem tartozik beszámolóval az életének alakulásáról, így a Mistresst sem kereste fel, hogy az időről időre megregulázza, számonkérje őt.
Viktor sok más fiatalhoz hasonlóan, a tagadásba és az önáltatásba menekült. Amikor a fejében megjelentek a baljós...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 08. 21:56 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A lift
Forró, június végi péntek délután volt, munkából tartottam éppen hazafelé. Holtfáradt voltam, ahogy egy átlagos péntekhez illik, majdnem minden ügyfelem őrültként viselkedett aznap, ráadásul a légkondi is felmondta a szolgálatot napközben, mindenkiről csak úgy szakadt a víz. Alig vártam, hogy hazaérjek, lezuhanyozzak, és végre ledőljek egy kicsit egy pohár bor, és egy jó könyv társaságában. Gépiesen löktem be a társasház ajtaját, szinte vánszorogtam a lifthez vezető folyosón. Már éppen...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 08. 21:52 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Ráeszmélés
István egy jó ideje furán érezte magát.Szépen éltek a feleségével.Gyerekeik már felnőttek,az unokájuk szerzett nekik sok boldog pillanatot,amikor a kicsi náluk töltötte a hétvégét.Ilyenkor Magdi a felesége szinte mindig sütött palacsintát,mert a kisunoka kedvence az volt.Egyszer ahogy sütögetett,István odasomfordált Magdi mellé,figyelte ahogy készülnek sorban a finomságok.Egyszer odanyúlt a tányérhoz,h elcsenjen egyet,de Magdi ráförmedt:Várj a sorodra!-és rácsapott fakanállal István kezére.Ez...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 08. 21:37 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A srác, aki betartotta az ígéretét
Hiszen megmondta a srác, hogy ha nem adom vissza időben a kölcsönt, a barátaival fog visszajönni, és kegyetlenül megszopat. De hát gondoltam én rá, hogy betartja az ígéretét?
Tény, hogy a kölcsön visszaadásának határideje már három hete lejárt, és az is, hogy közben többször figyelmeztetett a srác. Talán a lelkem mélyén vágytam is picit rá?
Egyik este, ahogy mentem haza az úton, megállt mellettem egy autó, és négyen szálltak ki belőle. Az arcukat ekkor még nem láttam, igazán sötét volt...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2019. 07. 04. 17:23 | Utolsó hozzászólás:
2019. 08. 03. 14:44 | Hozzászólások: 3
|
csicska_boy
A Vallomás.
Épp az Alízka szülinapját ünnepeltük kettesben egy remek étteremben vacsoráztunk.
A leány fészkelődik,látszik rajta gondban van. Mondana is valamit, vagy csak kérdezne?
Nos egyszer csak bátorságot merít és rákezdi.
--Tudod nekem van egy nagy gondom a szexuális vágyaim között.
--No mesélj!
Arra gondoltam hogy lehet nem elég neki egy pasi, vagy hölggyel is ki akarja próbálni?
Hasonló gondolatok futottak át a fejemben.
--Tudod drágám - kezdte a lány előtted volt 4 próbálkozásom...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2019. 07. 04. 17:21 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Segítek,majd szolga lettem V. rész
-Most már az enyém vagy. Igen,mint kiderül egy erényövet helyezett fel rám. Így legalább nem fog mindig ágaskodni a kis farkincád előttem. Adott egy törölközőt,hogy töröljem meg a szemem és egy női tusfürdőt,hogy azzal fürödjek le a hideg pisis vízbe,így legalább kevésbé lesz pisi szagom,ezután kiment a fürdőből és mondta h 5 perc múlva a nappaliba várlak,siess!!
-Még csak most kezdem élvezni a dolgot,ezzel lekapcsolta a villanyt és bezárta az ajtót. Sajnos olyan sötét volt és ismeretlen a...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2019. 07. 04. 17:16 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Kevin