Szűrés erre a hónapra: 2016. 08.
[1-43]
Gábor és Zsombor vetélkedése Félix vidéki házában (1)
Éjjelre Gábor beköltözött Harold és Gustav által elhagyott vendégszobába, a mellette lévőben Csojszi aludt, míg Hanzi kint a pajtában, a szalmában tette le a fejét. Félix és Zsombor együtt aludt, azaz Félix már igen, de Zsombor még nem. Az zsongott a fejében, amit még korábban Félix mondott neki:
- Tudod, Gábor most nem jött le, de a héten valamikor leérkezik s akkor….- kezdte, de elhallgatott.
Zsombor alulról felnézett az öléből, elnevette magát és szinte vidáman mondta:
- Semmi baj....
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 26. 18:40 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Szívdobogás, Lábremegés
Többször randevúztak már, a legutolsó után pedig másra se tudtak gondolni, csak egymásra. Adélt nagyon meghatotta a romantikus tó körüli séta és az azt követő elegáns vacsora. (Na meg a sok perverz beszélgetés, ami lezajlott köztük :) ) Minden alkalommal elvesztek egymás gyönyörű szemeiben és már legutóbb is nehéz volt kibírni, hogy ne érintsék meg egymást. Tudta, ha szeretné is magát még tartani, kéretni, nagyon nehezen fogja kibírni. Már járt korábban is Tamásnál, most viszont tudta (titkon...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 26. 18:38 | Utolsó hozzászólás: 2016. 12. 19. 12:49 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
Tetek
tettek
természetes a mozdulat
bár lehetne furcsa a kép
izgatottan vár a pillanat
néma tanúk: az ágy, az asztal, a szék
lépni sem kell
mégis lassan előre jutunk
fájdalmakból átlényegült gyönyörökkel
teljes az utunk
a lélek szabadul
míg a test rabként szolgál
a lélek szabadul
a testen uralkodni próbál
gondolat nem kell
csak tenni elég
a ráció ne legyen úrrá
az érthetetlen-gyönyör élvezetén
nem kell magyarázni a tettet
nem lehet magyarázni az extázist
mit számít a...
Rovat: Versek | Megjelent: 2016. 08. 26. 18:35 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A Mór melletti első ismerkedési nap eseményei (3)
Ahova mentünk, nem messze Mórtól visszafelé Székesfehérvár felé, balra volt, egy kis domb, vagy inkább már hegyecske tetején. Ez volt Csókakő vára, amely akkor még eléggé romos állapotában mutatkozott. A falu feletti platón álltunk meg a kocsikkal és onnan gyalog mentünk fel az erdőn át, majd balra egy meredek kaptatót szinte négykézlábon megmászva a vár romjaihoz értünk fel. Ahova felértünk, onnan balra tőlünk magasodott a vár fala, de a kapubejáróhoz még le kellett ereszkednünk, majd azon...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 26. 18:30 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
A Mór melletti első ismerkedési nap eseményei (2)
Leérve a pincébe egy tágas, boltozatos terembe értünk s azzal szembesültünk, hogy a mennyezetről lét kötél lóg le. A kötelek végén fa karikák voltak, melyek tartották a srácot a hónaljainál s kezei oldalra nyúlva s csuklóinál azért szintén meg voltak kötve, de azok már a padlóhoz rögzítettek. Elismerés csendült látva a szép látványt.
A srácon volt egy lazán megkötött ágyékkötő, amely ápolt és eltakart. (Ez utóbbi a déli és keleti népeknél megszokott alsónemű, ami háromszögletű textildarab,...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 26. 18:29 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
A Mór melletti első ismerkedési nap eseményei (1)
A korábbi (Bécsben történt 1-5 rész) történeteiben megismert diplomata srácok szerepelnek ebben is. Időközben Li és Pálffy már Budapestre került, az itteni követségeikre, s mikor találkoztak a „Korzón” Zsombival és velem hirtelen megjelent Harold is, mert Ő is jött, megismerni a jövendő itteni követségi helyét. Már akkor felemlegették a Bécsben, a garden-partyn és utána hajnalban történteket s vágyakozva beszéltek arról, hogy de jó lenne itt átélni újra azokat, vagy még különbeket. Én csak...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 26. 18:29 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
színházi kalandok 3
Nagyon féltem, reszkettem, ezt Lisa is látta rajtam.
-próbáltam Lisára nézni, amikor a széken ülő lány erősen megmarkolta a fejem és tenyerével az arcom szorította össze olyannyira, hogy csücsörítve volt a szám.
-nem nézelődsz kutya, előre nézel, mégegyszer elfordítod a fejed a papucsommal fogom elverni a szádat, nem érdekel az sem hogy Lisa kiskutyája vagy, itt most mindenki szolga kutyája vagy megértetted?
-csak ugass ilyenkor!
-vau vau
-jól van megy ez, szépen tanulsz.
-nézzed csak...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 25. 21:21 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Vonalzó
Idegesítően bevett szokásom, hogy feszültségoldásként folyton kezem ügyében tartok valamit és játszom vele. Ez egyeseket kiborít, míg másokat szórakoztat. Na ezen első csoportba tartozó kollégáim minden fogható dolgot már eldugtak íróasztalukról előlem, hiszen, amit egyszer megkaparintok az nálam is marad. A cselesebbje tudja, hogy melyik fiókba dobom a szerzett holmit és időnként visszavételezi.
Késő délutánba nyúló megbeszélésünk végeztével még maradtam az irodában. Fel-alá róttam a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 25. 18:31 | Utolsó hozzászólás: 2016. 08. 26. 12:48 | Hozzászólások: 6
|
Törölt felhasználó
Félix vidéki házában a diplomatákkal történtek folytatása (9)
Mikor mind megérkezett a vesszőfutásból, akkor újra kikötöztettem a magasles lábaihoz Őket és Zé betette nekik a farkinca plugokat sorban. Ott álltak és sziszegtek. A többiek addig elmentek a tűzhöz és az ebéddel, terítéssel foglalatoskodtak, míg csak egy fájdalmas kiáltásra nem lettünk figyelmesek ott.
A hang a magasles felöl jött, de már egy második is felharsant s azt követően hörgés, amit az okoz, ha valakinek betömik a száját, mikor kiáltani akar. Mind az eddig ebéddel foglalatoskodó...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 25. 18:30 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Félix vidéki házában a diplomatákkal történtek folytatása (8)
Gustav kérdésére Harold megerősítette, hogy kíváncsiak reá és testére, így mindenki előtt folytatódott, illetve kezdődött elölről a beavatása:
- Akkor szedelőzködjünk, mi összeszedjük a napi elemózsiát, italt, üdítőt, Ti pedig öltözzetek, de hozzatok melegebb holmit is, mert az erdőben hidegebb lehet, valamint zárt cipőt és törülközőt, vagy pokrócot is, amire letelepedhettek! Zsombor, tied az eszköztár összeállítása, abban segít Zé. Bálint és Marcel pakol ételt-italt.
Mindenki szétszéledt,...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 25. 18:30 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Félix vidéki házában a diplomatákkal történtek folytatása (7)
A történet akkor és ott maradt abba tavasszal, mikor Zsombival beszélgettem, majd Zsombi már majdnem elszunyókált, arra neszelt fel, hogy hozzászóltam halkan:
- Tudod, Gábor most nem jött le, de a héten valamikor leérkezik s akkor….- kezdtem, de elhallgattam.
Zsombor alulról felnézett az ölemből, elnevette magát és szinte vidáman mondta:
- Semmi baj. Családban marad! – viccelődött maga is.
- Örülök, hogy így fogod fel. Azért ne légy mulya! Egyszer, nyugodtan Te is kapd el Gábor fiatalúr...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 25. 18:29 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Ismerkedős Érintések
(-A történet egy jó barát kérésére íródott, jó néhány szempontot figyelembe véve, sajnálatos módon csupán a fantázia szüleménye.)
Egész életemben jöttek-mentek a nők. Volt ugyan hogy azt hittem szerelmes vagyok, mégis csupán egy ábránd volt. Amit most tapasztaltam, az egészen más. Ez a lány más, mint a többi. Úgy éreztem, bármennyit képes lennék rá várni. Nem számít, mennyi időre van szüksége és mi kell ahhoz, hogy belém szeressen, megér számomra bármit a szerelme.
Annak ellenére, hogy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 21. 00:32 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A puding próbája 3.
Nem kellett kétszer kérnem. A térdedre fektettél...lehúztad a bugyim....belül reszkettem...nem, nem féltem. Izgatottan vártam, mit fogok érezni...mit érez majd a testem és a lelkem. És akkor csatt! Megéreztem, mire képes az a hatalmas kéz...huhh, mintha nem is a kezed lenne, olyan keményen csattant a kezed a fenekemen. Záporoztak az ütések, hamar táncolni kezdett a fenekem...de hiába, a másik kezed magabiztosan fogta le a derekam, hiába küzdöttem. Kezdett egyre fájdalmasabb lenni, aminek...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 21. 00:24 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Pedig...
Pedig, hogy óvták ettől a helytől! Többen is mondták ne nagyon mászkáljon erre egyedül, ilyen fess pasi, mert előbb utóbb elkapják.
Ez meg is történt szinte arra se emlékszik, hogyan került ide.
Persze nem véletlenül jött erre, egy barátja beszélt arról, hogy a múltkorában elkapták és alaposan megkapta a magáét…
Izgatott kíváncsisággal és néhány sörrel a hasában bandukolt a járdán, amikor egy nagy garázsajtószerűség kicsapódott és két pasas berángatta, majd levetkőztették és megláncolták,...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 21. 00:19 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
csaba710911
Első együttlét Urammal
Lacinál voltunk, aki 57 éves volt.
Kicsit beszélgettünk. Elmondtam, hogy már régóta izgat a bdsm pasival, de még nem volt alkalmam kipróbálni, nem volt rá megfelelő dom. Ő sem volt kimondottan az, de tudta, hogy mit akar és imádott uralkodni.
Miután lefutottuk a tiszteletköröket, belekezdtünk.
Elmondta, hogy most Ő lesz az én Uram és parancsolóm és innentől csak Uramnak szólíthatom. De ezt már tudtam, mert neten beszéltünk róla.
Megparancsolta, hogy vetkőzzem le meztelenre. Kicsit nehezen...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 21. 00:06 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A titokzatos szomszéd csaj I.
Egy nap délután mentem le a boltba. Éppen a lépcső házban bandukoltam lefelé amikor hirtelen észrevettem, hogy két csaj ül a lépcsőn. Ami azt illeti csak az egyik ült, a másik előtte térdelt. És ráadásul egy kb 40 év körüli nő volt miután jobban szemügyre vettem. A másik viszont egy fiatal lány volt, körülbelül 20 év körüli lehetett, aki a harisnyába bújtatott lábait szagoltatta a nővel. A nő hirtelen abba hagyta a lábak szagolgatását és döbbent arccal nézett rám. A fiatal lány megfordult és...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 18. 16:03 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Ne felejtsd el...
Nem hagyhattam, hogy ismét velem kezdjünk… még a végén megint túl sok idő telt volna el, ezt pedig semmiféleképpen sem akartam.
Amikor ezt veled is közöltem, nem ellenkeztél túl sokat, sőt még segítőkész is voltál… gondolom eléggé érdekelt, hogy mit terveztem…
Elég sok újdonságot hoztál, amit nyilván ki is kellett próbálni, így megkaptad az új maszkot, illetve a fejhámot… nagyon tetszettél benne, sokkal jobb volt mint amilyennek képzeltem. Ezután következtek a piros párnázott kesztyűk,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 18. 15:52 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Szilágyi Gyula: A STÚDIÓ
Főiskolás koromban - a „Bevezetés a lélektanba” előadásokon - gyakran felvetődött bennem a kérdés: miként lehetséges, hogy teljesen azonos fiziológiás ingerekre az emberek homlok-egyenest ellenkező módon reagálnak? Az meg sem fordult a fejemben, hogy a tantárgyat oktató előadóhoz forduljak. Az éltes korú hölgy saját jegyzeteit felolvasva igyekezett bevezetni hallgatóságát a pszichológia rejtelmeibe, kérdéseinkre adott válaszai pedig unalmasak voltak, bonyolultak voltak, de leginkább...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 18. 15:36 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A puding próbája 2.
A hátam mögül, a szobából válaszolsz: persze! Felállok, belépek utánad a szobába. Leültél az ágyra, én megállok előtted és megkérdezlek fülig zavarban: leülhetek? "Hová szeretnél helyet foglalni?" Mindketten tudjuk a választ, így leülök a lábadhoz...közben magamban sóhajtok egyet, hogy nem is volt olyan nehéz ez. Túl vagyok az első....min is? Erre nem jövök rá, mert megkérded, hogyan érzem magam a lábadnál. Érzésből válaszolok: jól, Uram.
Felállsz, kimész a mosdóba, de előtte szólsz, hogy...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 18. 15:27 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
láb harisnyában
Nemrég rejtélyes körülmények között eltávozott barátom idős anyukája kért meg, hogy fia könyvei, irathalmazai között tegyek rendet. A szétszórt, rendetlen szobában könyvtornyok álltak egymás mellett. Egy ilyen torony alsó harmadában, kis fecni kandikált ki. Rápillantva a papírra egy szócsonk ütötte meg a szememet: "merede". Tovább nem láttam. Lebontva a könyvhalmazt széttépett papírdarabokat találtam két könyv közé dugva. A puzzle-darabokat könnyedén összeillesztettem. Ugyan hiányzott egy-két...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 18. 12:23 | Utolsó hozzászólás: 2016. 08. 21. 15:38 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
A jóképű idegen
Hamar történt minden. Alig, hogy elkezdtünk beszélgetni már két nap múlva azon kaptam magam, hogy készülődök mert fél órán belül megérkezik. Három fontos kívánsága volt az első találkozásunk előtt. A találkozón legyek elbűvölően felöltözve, ne legyen rajtam bugyi és csak a bikinivonalamat borotváljam le.Túltettem magamon, még melltartót sem vettem fel a fekete ruha alá és reménykedtem benne, hogy nem lesz ellenére. Csörgött a telefon, itt van. Az ajtó nyílt és fordult a kulcs a zárban.
Ott...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 11. 15:34 | Utolsó hozzászólás: 2016. 08. 15. 19:10 | Hozzászólások: 4
|
Törölt felhasználó
Az új helyemen XII.
- Vedd azt le magadról. Most én foglak megbaszni téged. Csak hogy megtudd, milyen egy alapos baszás.
Úrnőm levette rólam a hámot és elkezdte magára szíjazni. Gyakorlott mozdulatokkal vette fel.
- Hasalj elém, hogy meg tudjam nekem mutatni, milyen egy jó baszás.
Négykézlábra ereszkedtem Úrnőm előtt, fenekemmel irányába. Levette a plugot a hámról és a kezembe nyomta, hogy szopjam én is egy kicsit. Éreztem Úrnőm nedveit a dildón, miközben mélyen a számba vettem. Közben éreztem, hogy Úrnőm...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 11. 15:25 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Az új helyemen XI.
- Azt akarom, hogy bassz meg olyan keményen, ahogy csak tudsz.
Ahogy ott álltam, hirtelen átfutott az agyamon, hogy vajon most komolyan gondolja Úrnőm?
- Na mi van, nem akarod? - mondta, miközben felfelé indult a lépcsőn mellettem.
Egy pillanatban a fejem a formás popsija mellett volt. Megőrjített ott és abban a pillanatban. Szinte éreztem, hogy a farkam ki akar törni börtönéből.
Sietve követtem az emeletre. Úrnőm már a gardróbszekrényben túrkált. A szobalány ruhám alsó szoknyája alól...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 11. 15:22 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Az új helyemen X.
Reggel az ébresztő óra visítására ébredtem. Pontban reggel 6-kor. Egy picit még forgolódtam az ágyban. Ahogy a takaró alatt mozogtam, éreztem hirtelen az erényöv szorítását és azt, hogy a plug is bennem van. Hirtelen átfutott az agyamon az elmúlt nap. Hogy mi mindent éltem át, hogy mi mindenről kell lemondanom. Erényövem kegyetlenül tudatta velem, hogy semilyen örömöm nem lehet. És hogy ezt mégis hogy élvezem. Nagyon frusztrált, hogy tegnap ennyi szexuális játék mellett is maximálisan...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 11. 15:19 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A kempingebn
Már régóta tervezték ezt a kirándulást, keróval és sátorral indultak neki az útnak, ott töltenek néhány éjszakát, majd ebben a kempingben, közben túrázgatnak és pihennek.
Nem is volt olyan hosszú az út, a kemping egy szép erdei tisztáson volt, viszont mint a leírásban olvashatták, a központi épületben nem mindig dolgoznak, és vízvételi lehetőségen kívül és egy udvari budin más komfortot nem nagyon nyújt.
Tamás rövidnadrágban volt András pedig egy hosszú világoskék farmert viselt, amely...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 11. 15:10 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
csaba710911
1 perces sztorik I.
Az úrnő játéka
B és a domináns nő már beszélgettek, és találkoztak. Kialakult a kellő bizalom és szimpátia ahhoz, hogy a férfi belépést nyerjen a nőhöz.
Az úrnő beengedte B-t, majd elküldte a fürdőbe:
-Csak menj be kérlek. - Azzal ott hagyta, a férfi pedig bement.
Ötlete sem volt, hogy miért küldik be, de engedelmeskedett.
A fürdőben már kezdett körvonalazódni a beküldése oka. A kis szekrényen ott volt egy vörös szájpecek, egy fekete szemfedő, két rövid láncú bilincs, egy nyakörv, és...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 11. 13:48 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
színházi kalandok 2
Az éjszaka folyamán nem tudtam aludni, fel-alá járkáltam a sötét szobában, hideg volt a padló és fázott a talpam is, volt egy kis köralakú forgószék amit kitapintottam és azon ülve a lábaim felhúzva kezemmel össze kulcsolva térdemre hajtottam fejem, néha az ajtóhoz mentem hangokat keresve, de semmi, már üres volt a színház és az ajtó zárva volt.
A sötétben még sikerült találnom egy asztalt is, amin menedéket kerestem arra kevés időre míg lehunyom a szemem, kemény, nyirkos és kicsi asztalka...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 08. 11:53 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Krankenhaus
Erős fejfájásal ébredtem. Ami nemis volna annyira meglepő tekintettel a előző esti céges bulin elfogyasztott alkohol mennyiségre. Egy német gyógyszergyár alkalmazotja voltam már a harmadik éve. A szokásos júniusi kéthetes leálást megelöző búcsú bulin vettem részt. Ebéd majd egy összfoglaló beszéd a gyárigazgtónőtöl amiből a én tíztagú csapatom nemsokat érett mivel a mi munkánkhoz nem volt szügség nyelvtudásra a minimális tudásunkra hagyatkoztunk és úgytűnt senkinek sincs tervébe ezen...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 08. 11:50 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Büntetésem-2/2
Miután úgy gondolta, hogy elég volt fenekem kínzásából térdre kényszerített. Megszopatott, de ezt sem oly gyengéden tette, ahogy aznap semmit. A nyálam mindenhol csak folyt, a farkan, a szám szélén, az arcomon.
Megkívánta forrón izzó puncim, ezért mindenféle előjáték nélkül megbaszott. Nem volt elégedett nedvességemmel, pedig ennyire izgatott rég voltam.
Tenyérrel ütlegelte tovább a tomporom. majd az ágyra lökött hanyatt és elkezdett nyalni és ujjazni, nem kellett sok, hogy elélvezzek....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 08. 11:47 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Büntetésem-1/2
Mielőtt cikkemet elolvasod, jó, ha tudod, hogy alapjában véve én egy cinikus, és szemtelen ember vagyok. A történetem is ezen alapszik.
Párom kora délután ellibbent sportolni. Én itthon voltam, tévéztem. Persze, mint máskor most sem volt benne semmi értelmes, érdekes. Kapcsolgattam, kapcsolgattam folyamatosan. Eközben elfogott egy furcsa, de kellemes érzés. Szomjaztam. Noha nem a vízre, vagy egyéb folyadékra, kőkemény szexre. Azt akartam, hogy valaki rendbe tegyen, s ha most tenné az is túl...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 08. 11:46 | Utolsó hozzászólás: 2016. 08. 10. 00:14 | Hozzászólások: 3
|
Törölt felhasználó
Az edzés után
Már régóta szemezgettek egymással, sőt a múlt héten a zuhanyzóban is látta, jó adottságai voltak, nem hatalmas de szép formás farok és a korához mérten, igen kicsit idősebb volt, jó izmos test.
Most csak ketten maradtak az eddzés végére, , a teremben már nem volt semmi tudták a takarítás is 1-2 óra múlva lesz csak, hiszen először fent az irodákat és egyéb helyeket takarítják aztán jön a terem legvégén a zuhanyzó.
Közelebb lépett jó estét. Huh , jó estét! azt hittem mát, sohasem szólítsz...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 08. 11:40 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
csaba710911
A második találkozás
Az első találkozás óta nem tudtam kiverni a fejemből. Ahogy hozzám ért, ahogy megdicsért. Vágyakoztam utána, találkozni akartam vele újra. Nem kellett sokat várnom, jött az üzenet, hogy péntek este a kedvenc étterme előtt találkozunk este hét órakor.
Elkezdtem készülődni. Egy fehér ruhát vettem fel, ahogy nézegettem magam a tükörben ebben még ártatlanabbul néztem ki. Közben milyen mocskos gondolatok voltak a fejemben. Haj kész. Smink kész. Indulás. Sietnem kellett mert késésben voltam és...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 08. 10:45 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
színházi kalandok
A történet egy évtizeddel korábban, 2006 nyarán történt, helyszín: Anglia,
itt ismertem meg a francia származású hölgyet akit madame cruelle-nek hívtak, legalábbis mindenki csak így szólította a dolgozók szűk körében.
A színház igazgatónőjeként ismert madame cruelle, kinek tekintete, az egész megjelenése, a testtartása is arra utalt, hogy ő a színház Úrnője.
Már az első napomon felkészültem a legrosszabbra, mivel az állásra is úgy jelentkeztem mint színházi mindenes, nem volt egyértelmű mi...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 02. 22:31 | Utolsó hozzászólás: 2016. 08. 03. 21:35 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
A puding póbája
Furcsa, de egy cseppnyi izgalom sincs bennem. Inkább csak izgatott várakozás, egyszerre sürgetném és hátráltatnám az idő múlását, míg nem azon kapom magam, rohannom kell, késni fogok! Közben lesegetem a mobilom, hátha kerestél, de üres a kijelzőm. Közeledve megpillantalak, szerencsémre nem nehéz kiszúrni Téged, ahogyan üldögélsz a megbeszélt helyen. Egy pillanatra megtorpanok, keresem a görcsöt , a félelem-szerűséget magamban, de nincs. Belül minden hallgat, csak a kiváncsiság szaporázza a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 02. 22:21 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Személyi edző sub vágyainak megvalósulása (3)
Miután a Sub beismerte, hogy el sem tudta volna képzelni, hogy betöröm, mégis megtörtént, így kérte, hogy tegyek vele, amit csak akarok, várja a parancsaimat, amit örömmel teljesít.
Nem szóltam, csak odavontam az András kereszthez és a két csuklójánál, bokáinál fogva kikötöztem, majd végig simítottam a kezeimmel a testét és otthagytam. Kimentem.
A Sub állt, várt és közben nézelődött. Lassan észrevette, hogy a szoba sarkában kivilágosodik egy képernyő és megmozdul a kép. Egy srácot látott...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 02. 22:12 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Személyi edző sub vágyainak megvalósulása (2)
A Sub meggondolatlan cselekedete azonnali megtorlást indukált, ezért már engedtem is le a plafonról a kötelet, a könyökeinél fogva odakötöztem a Subot, majd felhúztam, míg csak lábujjhegyen nem állt. Ekkor hátrább léptem és először a gumibottal, majd egy felkapott korbáccsal vertem el a testét úgy, hogy pirosodott lassan már mindenhol, de nem hurkásodott s a véredényei sem szakadtak fel. A Sub vonaglott, kezdett sziszegni, ekkor kapott golyós pecket a szájába és jött a folytatás. Végül még az...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 02. 22:08 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Személyi edző sub vágyainak megvalósulása (1)
A megismerkedésünk sem volt szokványos, az interneten történt, s én kezdeményeztem. Felkeltette érdeklődésemet ez a hirdetés: „Olyan idősebb, lehetőleg hatvanas urat keresek, aki még potens, erősen az, azaz legalább kétszer-háromszor is képes lenne engem egy szeánsz alatt megdugni, de előtte, közben és utána alaposan be kellene törnie is! Nem vagyok könnyű eset.” A képen egy szép, pirosra elvert popó látszott, mestermunka, no meg a másikon alaposan összekötözött, gúzsba kötött srác. Még az is...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 02. 22:05 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Ismerkedés a birtokkal! 2.
Uram lecsatolt a gerendákról. Remegett a lában, annyira, hogy nem tudtam egyenesen megállni, csak begörnyedt háttal.
Sándorom rácsapott egy jó nagyot a roggyant, összeszorított, reszkető farpofácskáimra.
- Irány mosakodni! mutatott az egyik sarokban álló hokedlire, amin egy kb. 1 méter széles átmérőjű, itt ott kissé megkopott lavór állt. Lerakta a földre.
- Állj bele! – parancsolt rám erélyesen.
Óvatosan beleléptem a hideg, üres lavórba. Uram elment.
Én álltam a kívül piros, belül...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 01. 18:09 | Utolsó hozzászólás: 2016. 08. 02. 21:00 | Hozzászólások: 1
|
Törölt felhasználó
Az első játék
Nem kellett sokat várnom, hogy jelentkezzen. Másnap délután kaptam tőle egy vacsora meghívást. Az alkalomhoz illő csipkés fekete térdig érő, testhez simuló ruhát választottam.
Kopogtattam az ajtót. Kinyílt az ajtó és ott állt az egyik legszebb öltönyében, tökéletes megjelenéssel. Beinvitált majd az ajtót becsukta.
Leült az asztalhoz és öntött magának egy pohár bort és megszólalt:
Vedd le a ruhádat!
Kissé félénken kérdeztem vissza:
Tessék? Hogy mi?
Ő:
Jól hallottad. Vetkőzz...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 01. 18:08 | Utolsó hozzászólás: 02. 29. 06:44 | Hozzászólások: 15
|
Törölt felhasználó
Az első találkozás
A kereső feldobta az adatlapját. Öltöny volt rajta és mélységes magabiztosságot sugárzott. Nem zavart a közel 26 évnyi korkülönbség. Vettem a bátorságot és írtam neki. Teljesen biztos voltam benne, hogy nem hagyja nyugodni a fantáziáját egy ilyen fiatal lány. A válasz megjött, a képcsere is hamar lezajlott. Szimpatikusak voltunk egymásnak. Tudtuk, hogy hamarosan lesz egy nagyobb közös iszogatós találkozás. Megbeszéltük, hogy mindketten elmegyünk rá és ott megkeressük egymást.
Eljött a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 01. 18:07 | Utolsó hozzászólás: 2016. 08. 02. 18:02 | Hozzászólások: 3
|
Törölt felhasználó
A fenekelő bakon
Egy fenekelő bakhoz volt kikötözve, alsógatyában térdelő helyzetben, a lábai a lábtartón, a fenek kifeszült, a kezei is ki voltak kötözve kötéllel.
Hiába rángatta a köteleket perceken át csak a húsába vágtak.
Ekkor bejött egy fickó egy golyós szájpecket hozott, majd bekötötte vele a száját. A fickó a hajába markolt felemelte a fejét ,a másik kezével pedig az alsógatyás seggét simogatta, kicsiket csapott rá, majd pedig a vágatába dörzsölte a gatyát. Egyik ujjával a lyukába hatolt, már...
Rovat: Történetek | Megjelent:
2016. 08. 01. 09:08 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
csaba710911
Latex álom
Kis idő elteltével, hogy megismerkedtünk egy kellemes délutánt felfedtem elötted a titkom.
A BDSM nagy rajongója és élvezője vagyok. Legnagyobb örömömre, Te is hasonló élvezeteknek hódolsz,de nincs túl nagy tapasztalatod. Régi vágyad egy fekete latex catsuit.
Miután mind a ketten megkönyebbültünk a délután további részét történetek mesélésével töltöttük. Teltek múltak a hetek és egyre több dolgot próbáltunk ki. Kezdtük kiismerni egymást. Hol Te uralkodtál hol Én. Egy csendes őszi napon...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 01. 09:00 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A kezdet
Délután kettő volt. A megbeszélt időpontra érkezett a megbeszélt helyre. Ott állt az ajtó előtt. Izgatott volt, de bármi is várta az ajtó túloldalán, tudta hogy szüksége van rá, nem menekülhet. Kopogtatott. Kopogtatott és várt. Kis idő után kinyílt az ajtó. Egy barna hajú nő jelent meg a túlsó oldalon és így szólt
-Gyere be azonnal!
A férfi nem tudott hirtelenjében mit válaszolni a kemény felszólításra, így belépett. Az ajtó a háta mögött becsukódott.
-Hol késtél ennyit?!
-Én csak
És el...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2016. 08. 01. 08:58 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
[1-43]