Eladott az Úrnőm egy kegyetlen Dominának (tizenharmadik rész)
Dávid vidd ezt a bűnös rabszolgát a bakhoz és duplán kötözd rá, nehogy ki tudja szabadítani magát, mivel most úgy elverem, hogy attól koldul! A száját is tömd jól be, mert végig ordítani fog, azt garantálom! Dávid odacibált a bakhoz. Először a kezeimet, majd a lábaimat bilincselte rá, utána pedig egy kötéllel még egyszer szorosan odakötözte a végtagjaimat. Én még sokk hatása alatt voltam, igazából fel sem fogtam mit tettem és, hogy mi fog következni. Valahogy elfogadtam a kikerülhetetlen...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 04. 02. 21:35 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Emese meséje folytatódik...2.
Emese a harmincas éveiben járó, hosszú barna hajú lány volt. Megismerkedésünk történetét már ismeritek, erre nem vesztegetném a szót.
Nálam maradt másnapig és megegyeztünk, hogy innentől az én szabályaim szerint játszik...kapott tőlem egy cetlit és hazaküldtem.
Emese hazafelé menet a történteken gondolkodott:
"Basszus, felkúrta a libidómat ez a hím!Még most is beleborzongok ahogy a nézésére gondolok...úgy mustrált, mint egy kiló húst, de közben meg sütött róla, hogy tudja mitől döglik a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 04. 02. 21:33 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
torture & ass fuck
Sok éve lehet már talán évtizede is egy régi barátnőm - elvarázsolt fiatal lány, misztikus szépségű, nem e földön járó teremtés - a mellei szurkálását a felsőfokú élvezetként élte meg. Semmiféle szubmisszivitás nem volt benne, és én sem akartam, hogy féljen tőlem. Kölcsönös szerelemmel kényeztettük egymást, aminek része volt a bimbójába, bimbóudvarába és melle lágy halmába hatoló injekciós tűkben való gyönyörködés, és játékaink csúcspontja a mellei teljes átszúrása volt egy-egy hosszú tűvel....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 04. 02. 21:32 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Megismerkedés adventben… (7)
Mind a ketten megmerevedtünk. Én felállva kiszaladtam s kimostam a számat, gyorsan fogat is mostam, míg Alfréd is pisilt, lemosta a farkát, majd alaposan kezet mosott. Mind a ketten visszamentünk a szobába. Ott álltunk a szőnyeg közepén, zavartan, tétovázva/várakozva. Végre megszólaltam:
- Uram! Semmi gond, csak meglepődtem… - kezdtem én.
- Bocsánat Uram! – kezdte Alfréd is, de elhallgatott azonnal, ahogyan meghallott engem is beszélni.
Elnevettem magamat.
- Így nem lesz jó! Várj! Még Te...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 04. 02. 21:31 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Dombi
Vészhelyzeti történet (3)
Pierre érdeklődően, bár kissé megrémülve nézte a mellé letett gyertyákat a tartójukban.
Én meg hagytam s magamban azt tervezgettem, hogy mit, hogyan csináljak azokkal.
Azt is észrevettem közben, hogy Pierre arca egyre sápadtabb, egyre kapkodóbban veszi a levegőt, egyszóval kezdett megrémülni, bepánikozni.
Így megmozdultam ás halkan megszólaltam:
- Nyugi, nyugi! Nem olyan vészes, mint amilyennek látszik. Meglátod s megérzed, hogy kibírható az érzés. – kezdtem s mikor Pierre rám nézett,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 04. 02. 21:31 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Évforduló – egy Úr tollából (2.)
Három év… Milyen remek 3 év…
Ma pedig van egy tiszta, rendben tartott otthonom. Itt vagy számomra amikor hazaérek a munkából, kielégíted a szükségleteimet miközben én ülök a fotelemben és olvasom az újságot.
Belépsz a szobába, a lábaimnál térdelsz, nem viselsz semmit, csak egy vékony, rövid pamut pólót és fehér bugyit. Egy gyengéd „Uram” -ot súgsz felém. Leeresztem az újságot, de a sok rossz hírnek hála, Trumpról, Brexitről, betegségekről amúgy is untam az olvasást, ezért nem haragszom....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 04. 02. 21:31 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A 413-as lakás
413-as lakás. Ezt mondogatom magamban, nehogy elfelejtsem. Nem vagyok nagyon izgulós típus, most mégis remeg a gyomrom és jég hideg a kezem. Megállok az ajtó előtt, végignézek magamon, mindent rendbenlévőnek találok, így bekopogok. 40-es nő nyit ajtót. Mindketten meglepődünk úgy látom. Próbálom visszanyerni a hidegvérem, ahogy ő is. Neki sikerül előbb.
- Miben segíthetek? - kérdezi mosolyogva, de valahogy úgy érzem sejti, hova igyekeztem.
- A 413-as lakást kerestem volna, de azt hiszem itt...
Uram, a barátja és a szolga
Másfél hete újra hívott az Uram hogy menjek át.
Külön kérte, hogy az utcai ruha alatt a lehető legkurvásabb legyek, és ha tudok, ott is kell aludnom. Jeleztem, hogy megoldható, már csak a ruházattal volt gond. A találka előtt egy nappal tudtam beszerezni mindent, mondanom sem kell, kicsit megalázó volt női ruhadarabokat vásárolni férfi létemre, de meglett minden.
Délelőtt leborotváltam magam, és felöltöztem.
Egy cérna tangát húztam fel magamra, majd a lábaimra combfixet. A mellbimbókat x...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 30. 12:07 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Az ötödik, Nőnap hétvégéje, 2. Rész
Eljött az ebédidő, megterítettem magamnak, majd neki a földön.
Először én ebédeltem, után pedig ő.
Ebéd után kikellett mennie mosdóba, amit megengedtem neki.
Leültem a fotelba, ő mikor végzett odamászott a lábamhoz és az ölembe tette a fejét és így szóltam:
- Este 18:00-ra átjön egyik barátom. Szeretném, ha nagyon jól viselkednél.
Rémülten nézett rám és a következőlet mondta:
- Ugye felöltözhetek? Nem szeretném másnak mutogatni a testem, csak neked! Te azt csinálsz velem amit akarsz,...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 30. 12:07 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Egy képzelt látomás...6
Ajkaid tarkóm,nyakam,fülcimpám ostromolják csókjaiddal. Miközben élvezem ujjaid,és csókjaid,szabad kezeddel mellem markolod.
-Hmm...-felelet helyett csak ennyi hagyja el szám.
Érzem ágaskodó férfiasságod,hozzád dörgölődzöm.
-Igen,Gazdám! Nagyon élvezem.
Ujjaid eltűnnek puncimból.
-Térdelj le szépen!-mondod egy csók kíséretében.
Eléd térdelek,arcomhoz dörzsölöd magad. Majd pár pillanattal később már elém is tárul farkad.
-Akkor mutasd meg mennyire szeretnéd.-És már érezhetlek is...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 30. 12:06 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
A kis huncut… (1)
A környékünkön igen sok - nálam idősebb – pár, személy lakott, mikor 39 éve odaköltöztünk. Azonban lassan cserélődött a szomszédság, az utóbbi években sajnos többen is meghaltak. A szemközti házból is kihalt a néni már jó pár éve. Egy ideig az unokaöcs még járt ide, de nem túl gyakran s a házzal még csak csal, de a kerttel semennyire sem törődött, így az elvadult. Három éve végre eladta s egy férfi testvérpár vette meg. Mindketten abból éltek, hogy vettek-építettek, majd eladták a kész...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 30. 12:04 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
Találka
Találka
Vársz engem a pályaudvaron. Nincs semmi nálad. Nincs nálad semmi??? Szerinted ez illő, hogy meglepetés ajándék nélkül fogadsz? Szerintem ez így nem elfogadható szolgai viselkedés. De ezt most nem teszem szóvá. Majd később megkapod a jutalmad. A MEGFELELŐ jutalmad. Miközben ezen morfondírozok már a nadrágodba dugom a kezem.
Félszegen lehajtod a fejed. A farmerod alatt selyembugyit és erényövet viselsz. Már ettől izgatott vagy. Alig fér el a farkad az övben. Bizsereg. Én megyek...
Emese
Mivel nem kaptam subot ma se , eszembe jutott e kis mese:
Rövidre fogva az elejét, elmondom hogy "aláztam" Emesét.
Indult a dom hazafele, gondolatokkal tele a feje. Ahogy a sötétben bandukolt, álmodozva magában dalolt. Búskomor melódiát, melyben hímtársa dalolja hogy vágyja a pinát...
De míg magában dalolva bandukolt, s egy faág elől hirtelen elhajolt, megbotlott a jóbarát, s egy forró pinában találta magát. Hát ez aztán hogy lehet?Már itt az utcán is pinába esek?
De ha ez már így...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 30. 12:02 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Eladott az Úrnőm egy kegyetlen Dominának (tizenkettedik rész)
Miután látszott, hogy megúsztam a megígért hatalmas verést, megkönnyebbültem. Vanda Úrnő jót szórakozott rajtam. Még előtte térdeltem, amikor megkérdezte:
-tudod most mi következik?
-nem Úrnőm
-kitakarítod az istállót.
-rendben Úrnőm -válaszoltam.
-csakhogy összebilincselt kézzel, lábbal, eszközök nélkül fogod kitakarítani.
-értem Úrnőm
-ja és minden fordulat után 5 pálcát kapsz a seggedre!
-köszönöm a jóságát Úrnőm!
-vedd fel a ruhádat és tedd magadra a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 30. 12:00 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Szerencsés véletlen 6.
A hitvesi ágyba kissé furcsa volt befeküdnöm aznap este.
Párom mintha jóvá szerette volna tenni a reggeli malőrt, a késői időpont ellenére még ébren várt.
Tőle szokatlan módon meztelenül feküdt paplan alatt és nagyon kezdeményezően lépett fel.
Elsőként kézzel, majd orálisan próbált izgalomba hozni, de ez most nem működött úgy ahogy máskor.
Nem feltétlenül a fizikai kielégülésem okán, inkább azért mert agyban nem voltam ott.
Nem bírtam szabadulni a megélt izgalmas emlékek hatása alól....
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 30. 11:59 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Évforduló – egy Úr tollából (1.)
Rengeteg dolgot éltünk meg az elmúlt 3 évben, nem? Az egész egy kocsmában indult. Ott ültetek a feleségeddel a szomszéd asztalnál fiatal párként, akik nemrég házasodtak meg. A bárpultnál álltam whiskyt kortyolva és más srácokkal beszélgettem. Boldognak kellett volna lenned a feleségeddel, viszont ő mégis ordibált veled és sértő neveken hívott. Te csak ültél ott csöndben, a könnyek csorogtak le az arcodról, miközben szó nélkül tűrted azt, ahogy bánik veled. Az asztalra támaszkodva felállt és...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 30. 11:57 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Kellesz nekem
Kellesz nekem
Kérlek érezd
Kell, hogy láss és kell hogy mérgezz!
Drog kell legyél, mi bennem remeg
Aranylövés, kellesz nekem!
Légy halálom
Mely újra teremt
Ne nézz hátra
Csak fogd a kezem.
Szemed csukva, lábad remeg
Gyere velem,
Kellesz nekem!
Egy pillanat mely örök marad
S utánna már nem vagy szabad
Szabadság a rabság része
Kell csókod, kell az ízed
Mélybe löklek, szárnyad leszek
Égig viszlek.
Repulj velem!
Érted már, hogy kellesz nekem?!
Mintha látnám, s veled...
Anna története folytatódik
Fantasy!
Anna még fel sem dolgozhatja a gangbang büntetése " elszenvedését ", amikor úgy döntöttem, meghívom magamhoz hétvégére. Szombaton korán kel és izgatott készülődésbe kezd. Fürdés és hajmosás után le borotválja mindenét. A lábától el kezdve, a punciján keresztül egészen a hónaljáig, majd alaposan át nézi magát, nehogy akár csak egyetlen kósza szőr szál is bosszússá tegyen. Pontosan a megadott időpontban meg is érkezett. Becsönget, nem sokkal később megyek kaput nyitni és be...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 27. 12:13 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Hitman_1104
D/s történet 3. rész
Konyhában:
Konyhához vezető út, három méterből állt. Egy egy lépésnél, élvezettel mozgattam a felsőtestemet úgy, hogy hallhassam a kis csengők csilingelését, beleszerettem a hangjába. Meztelenségem egyáltalán nem zavart, sőt kifejezetten tetszett.
Uram előttem lépkedett, a csilingelő hangra megállt, megfordult, tetetett szigorral szólalt meg:
- Nika! Mit mondtam az előbb, hogy mit szeretnék keveset hallani?
- A csengettyű hangját Uram - válaszoltam kuncogva.
- Ennek ellenére...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 27. 12:12 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Vészhelyzeti történet (2)
Megállapodtunk abban, hogy eljön most hozzám, ott cseveghetünk és bemutatót is tudok tartani a bdsm-ről és válaszolok kérdéseire, ezért megkérdeztem:
- Rendben, akkor érdekel a dolog. Mi a neved? A valódi?
- Péter vagyok. - válaszolta.
- Akkor Pierre szolga leszel. – állapítottam meg s adtam nevet Neki.
- Igenis, Uram. Pierre szolga leszek. – válaszolta.
Gyalog mentünk s közben beszélgettünk. Hamarosan megérkeztünk hozzám. Belépve a házba Péter körülnézett s megkérdezte:
- Ide hozod...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 27. 12:11 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
mester6van
A vonatút (3.) - Az első randi után
“Szia Luca! Bocsánatot kérek még egyszer a tegnapiért. Ha nem tartasz valami perverz idiótának, szívesen találkoznék veled! Elmehetnénk fröccsözni valamerre, mint a Balatonnál! Van kedved?” Hétfő este mertem csak írni Lucának a Messengeren, miután nem úgy alakult a vasárnap reggel, ahogy azt elterveztem. Bár azt hiszem, jól reagált, biztosan elég sokkoló volt számára amit látott és hallott. Késő este jött a válasz: “OK! Szerdán este ráérek. Jó neked?”
Szerda estig még elég sokat...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 27. 12:11 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Egyszer régen
Fiatal kölykök voltunk az érettségi után és a felvételi mert akkor még az is volt előtt, egy haverommal készültünk lógtunk ide-oda. A falu határában volt egy nagy horgásztó annak a partját kaszálták, nádas, majd erdő következett. Sokszor jártunk ki arra az erdő és nádas közötti kis beugróba, ahol háboríthatatlanul dumálhattunk, sőt néha tanulhattunk, na meg és főleg ez utóbbi miatt jártunk arra cigizhettünk.
A haverom nagy bagós volt én csak olyan kocabagós le se tüdőztem, csak fújkáltam a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 27. 12:08 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
csaba710911
Rocker domina 3.
Érkezett Tőletek több visszajelzés. Hát most pedig érkezik Tőlem a folytatás:)
Eljött a pénteki nap. Hát ez az egyetemen elég zsúfolt nap volt. Ráadásul katalógusos tárgyaim is voltak az nap, szóval... Na, de mindegy. Végülis tanulni megyünk az egyetemre. Na meg a BDSM felé nyitott hölgyeket megismerni. (Utalás Roxira:) ).
10 órakor kezdődött egy közös előadásunk. Már úton voltam, amikor jött egy sms. Na vajon kitől? "Szia Barbi. Igyunk előadás előtt egy kávét. A büfénél várlak. Siess...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 27. 12:07 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Egy furcsa érzés.... 13
Mivel a feladatom nem sikerült időben teljesíteni és Gazdám át vitt a másik helységbe ahol engedte, hogy elmondjam neki amit szeretnék. Ezért azt mondta legközelebb ügyesebb leszel kis szukam. De ne aggódj jó lesz és a hasznodra fog válni. Minden nyilasom szabaddá tette ami fura volt hiszen még 8 próba tétel hátra volt. Amit viszont én nem tudtam, hogy Gazdám és a férfi megegyeztek egymással még én a feladatra koncentráltam, hogy 2 napra most fog elvinni és csak utána fog folytatódni a...
Rovat: Történetek | Megjelent: 2020. 03. 27. 12:06 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
|
Törölt felhasználó
Titkárnő lettem 6.
A nőisségem nagyon gyorsan fejlődőtt a munkának köszönhetően. Timinek igaza volt, sokkal jobban figyeltem mindenre.
A munkahelyen rengeteg feladatot kaptam, egyáltalán nem unatkoztam. Timi és a lányok leterheltek. Timi világosan megmondta, hogy a legfontosabb az, hogy mindig csinos, sexy titkárnő legyek. Jó érzés legyen rám nézni neki, a lányoknak, bárkinek aki, bejön az irodába. Igyekeztem neki eleget tenni és minden nap nőiesen öltözni. Heti rendszerességgel jártam kozmetikushoz teljes...
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.