Állásinterjú 2.
Bíztam benne, hogy nem hagy itt örökre. Bár óráknak tűnik, egy jó negyed órával később benyit valaki. A sötétből hirtelen világos lesz, és nem látok semmit a fénytől. Ketten jönnek. Egy szót sem szólnak hozzám, csak teszik a dolgukat. Egy kancsóban vizet hoznak, tálcán edény lefedve. A fal mellé leteszik, és mielőtt távoznak, még végig néznek rajtam. Szólni akarok, hogy szedjenek le, és pisilni is kell már, és egyébként is, de a golyótól nem is értik, amit mondok. De ha értenék, sem figyelnek...