VERS - Neked írom...

BDSM Fórum » VERS - Neked írom...

#49555 | 4 napja
A régi ház

Szegényen éltünk, de sosem hittük azt,
hogy az a boldog, aki nálunk sokkal gazdagabb,
mert miénk volt a rét, az erdő, kis patak,
a nyári szélben hajladozó búzaáradat.

S miénk volt a féktelen nagy gyermekszabadság,
mit sosem pótolt volna kincs és gazdagság,
mert hiába a jómódúság, a sok-sok ékes kincs,
ha nincs olyan emlékünk mi a múltból visszaint.

Minden olyan emlék, mi a múltból visszaint,
a legkönnyesebb napon is mosollyal kacsint,
hisz boldogsággal telik meg szívünk és a lelkünk,
mikor a csodás gyermekkoron újra elmerengünk.

Kun Magdolna
#49205 | 04. 11. 18:01
https://youtu.be/uK0RgxQr0Vg
#49202 | 04. 11. 13:14
Virág szerettem volna lenni

Virág szerettem volna lenni,
Nem nyílni többé nélküled,
Abban a talajban megteremni,
Ahol a te hajtásod megered.

Szirmokat szerettem volna,
Ugyan olyanokat, mint a tied,
Gabalyodva beléd kapaszkodva,
Engem ölelve minden leveled.

Végzetes embernek születtem,
Nem adatott földi boldogság,
Más éledt virágként helyettem,
És megmaradt a hontalanság.

Most is virág szeretnék lenni,
-Bár kinyíltam talaj, s nélküled-,
Majd abban a földben pihenni,
Ahonnan kettőnk gyökere ered.

[Nemes Andrea]
#49128 | 04. 03. 10:37
Benedek Elek

Szeresd a fát
Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez;
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hagyd annak, ami: épnek, szépnek,
Ne bántsd a fát!

Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve;
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl rája,
Szeresd a fát!

Édes gyümölcsét várva-várod,
S mégis letépnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad,
S te bánkódol majd, késő bánat!
Ne bántsd a fát!

Megtépett fának nincs virága,
Mint a vak, úgy néz a világba.
Oly bús a fa, a tördelt, tépett,
Mint anyád, ha elvesztne téged,
Szeresd a fát!

Falombok közt viharba, vészbe,
Lám, meg se ring madárka fészke:
Fáradt ha vagy, leülsz alája,
S elszenderít madár danája,
Ne bántsd a fát!

Mind, akik fákat ültetének,
Sírjukra szálljon hálaének:
Ásóval is költők valának,
Szép, lombos fáról álmodának,
Szeresd a fát!
#49026 | 03. 25. 22:04
Ady Endre:
A fehér csönd

Karollak, vonlak s mégsem érlek el:
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csönd, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.
#49014 | 03. 24. 18:33
Weöres Sándor
TÍZ LÉPCSŐ

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.
#49013 | 03. 24. 18:24
Thomas Stearns Eliot

A könnyező lány szobrához

Csak állj a lépcső legfelső kövére -
hajolj a kert urnáira -
hajadat fesse a napkelte vére -
öleld magadhoz csokrodat halk döbbenettel -
vágd földhöz, és szikrázzon a
szemed szökevény szerelemmel:
hajadat fesse a napkelte vére.

Bár ilyen könnyen hagytad volna el,
bár ilyen könnyen hagyott volna el,
ilyem emberi-tisztán,
mint lelked száll ki a fonnyadt tetemből,
ha többé nem emel föl.

Hiszen találnék
kibúvót, egyedi fényt, mint a villám,
valami mindkettőnknek jó megoldást,
hamis mosolyt, ha már a hűséget kioltják.

És elfordult a lány, de őszi szélben
képzeletemet tűnt napokba rántja,
napokba s tűnt pillanatokba:
haja vállára hull, kezében liliom van,
s elrévedek: hogy ölelt annyi éjjel!
Póz és gesztus rémlik fel elmosódva.
Ma is megráz az emlékezet álma
zavart éjfélkor s déli Nap-mosolyban.
#48776 | 03. 03. 19:53
Szabő Lőrinc: Tavasz

„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.

„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb
#48675 | 02. 22. 17:23
FGy

A haláltánc-ballada
Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térdenállva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján –:
„Mit sirsz” – rivalt reá – „bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!”… S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje,
elfújta, mint a porszemet.
– Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Gót ablakában sírt az Orvos:
„Uram, nektárod merre nő,
mely minden kínra ír s amelytől
felépül minden szenvedő?”
S az ajtó nyílt: keszeg magiszter
táncolta végig a szobát,
kezében mély ólomkehelyből
kínálva színtelen borát:
„Igyál, e nedv hűs, mint a – mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból
csupán az első korty fanyar.”
– Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében s rőt
topánban s nézte lenn a vízben
képét, mely játszni hívta őt:
…„Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugrálunk bakot.”
„Jövök már!” – szólt s a kútvíz nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a Halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
– Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Repedt tükrénél ült a Céda:
„Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregből senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény…”
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó vőlegény:
„Hopp Sára, hopp, gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakmát a lárva
ágyékod hervadt bíborán!”
– Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Éjfél borult a háztetőre,
kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: „Lásd, szamár,
pénzzsákodat hiába véded,
Meghalsz s a kincset elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senkisem.”
– Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Aranypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: „ne még, ne még”,
de ő már átkarolta drága
csípői karcsú, gót ívét,
„engedj csak még egy lanyha csókot,
még egy gyönggyel kivarrt ruhát,
még egy szerelmes, léha bókot,
még egy gyötrelmes éjszakát” –
de ő rút foltot festve mellén,
mely, mint a rákseb, egyre nőtt,
fehér testét nyakába vette
és vitte, vitte, vitte őt.
– Tunyán henyéltünk mindahányan
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
„Isten vagy ördög: egy napot még,
amig megoldom a talányt,
a nagy talányt, amelyhez izzó
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot még, mert megfejtem,
megfejtem holnap estvelig.”
„Nem fejted” – szólt a hang – „nem fejted”
s vállára tette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik:
„Aludni mégy most, mint a többiek.”
– A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Pestis-csengőkkel jött a dögvész,
s a reimsi szentegyház előtt
husvétvasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
„Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög: –
légy pápa, vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn – én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!”
– Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
„Görnyedt testünknek nincsen ára,
és meghalunk, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm: egyet tégy nekem:
ha vinned kell, szórd szét trágyának
e testet kinn a réteken!”
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél…
– A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
#48568 | 02. 13. 18:44
Tandori Dezső-A Semmi Kéz


Egy vak madár azt hiszi, álmodott,
pedig csak megsímogattam a hátát,
mit ő engedni nem szokott,
s kezünket is ez az egy pár madárláb
nem érinti önszántából soha,
de majd annak is lesz sora,
mikor néhány lelkünkkel tovatűnten,
egy-test, ott fog feküdni tenyerünkben;
miféle előleg ez a halálra,
hogy megsímogatható volt a háta?

Szárnyra ki volt dobva a szürke toll,
ahogy álldogált a teljes sötétben,
tudtam, ott vagyunk valahol:
nem is padlón, nem is csonk deszkalécen,
melyen parányi hő a talpnyoma,
s még annyi se az örök éjszaka,
melyről tudnom kell, hogy két elürült szemköz
vetíti bár tudatunkba, szűrten,
előleg ez a tiszta nemtudásra,
mit magunk is elérünk valahára.

Csak annyi voltam, mint a Semmi Kéz,
mely nem mutat se innenre, se túlra,
nem kerül, el se vész,
mintha az idő ide-oda múlna;
ujjam alatt a hát mintázata nyugodt volt;
mintha nem is látszana,
a csőr lassan kinyílt, nem lihegősen,
inkább csak mártózni valami hűsben,
mert a forróság a nem várt hatásra
a harminc grammnyi testet be- s bejárta.

És hangom szólt hozzá, az ismerős,
az örökké megválaszolhatatlan,
három-verébnyi-ős
helyett ő állt világtalan-alakban,
mint kérdezetlenségünk válasza,
melynek elég, hogy önmaga;
kezem távolodott kalitka-űrben,
nem érzett hullámlásába vegyülten,
s a másfél perc még-sosem-volt csodája
jó ok lett neki egy tollászkodásra.
#48527 | 02. 08. 13:16
Csak rajta, csókolj és szeress,
szeresd, keresd a tort, a bált!
Különb belőled így se lesz -
de betörik a koponyád.
Butít a vágy, vesztünkbe ránt:
elveszti Sámson két szemét
és Salamon bálványt imád...
Boldog, ki nem próbálta még!

A bűvös sípost, Orpheust
úgy elragadta vak szerelme,
hogy lent a gyilkos Cerbeus
a négy szájával majd benyelte!
Szép Nárcissust is ez vezette -
s a mélybe várta lenn a vég...
Maga-szerelme lett a veszte.
Boldog, ki nem próbálta még!

Sardánapál, a bátrak bátra,
kinek lábánál Kréta hódolt,
asszonyruhát szedett magára
s lányok közt ekkép forgolódott.
Szent Dávid is gondolt bolondot
és elhagyá jámbor hitét,
látván két, jó formájú combot...
Boldog, ki nem próbálta még!

Szép húgát Ammon megszerette,
becsalta kérve: hozz ebédet!
S erővel megszeplősítette...
Vérfertőző parázna vétek!
Heródes meg (valót beszélek)
leüttetté János fejét,
csak mert tetszett a tánc, s az ének...
Boldog, ki nem próbálta még!

De magamról sem hallgatok:
mint lepedőt a sulykoló,
püföltek pőrén - nem titok -,
s ugyan ki volt a bajhozó?!
Ki más is, mint Vauselles Kató?!
Elvertek ott engem s Noélt,
akár egy lagzin... Szó, mi szó:
boldog, ki nem próbálta még!

Tán észre tér a férfi végre,
s a nőzést egyszer abbahagyja?
Dehogy! inkább máglyán elégne,
mint holmi seprűnyél lovagja.
Ki szívét asszony-kézre adja,
már elherdálta ép eszét...
mert mind egy kutya: szőke, barna...
boldog, ki nem próbálta még!

Francois Villon:
Kettős ballada a bolond szerelemről
/Mészöly Dezső fordítása/
#48522 | 02. 07. 20:55
Katona Bálint: Maradék idő
Szeretni még egyszer,
halálosan, aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.
Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba a kimondatlan szó.
Örülni valaminek,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben esni kezd a hó….
Mert a maradék idő
már nem eladó….
#48519 | 02. 07. 15:39
Fodor Anikó

Majd egyszer!
Piros ruhában temessetek!
Úgy akarok halni, mint ahogy éltem,
lángolón, forrón,
ahogy zubogott a vérem!

Úgy akarok halni,
hogy nem sírnak felettem.
Nem úgy, ahogy én egykor
sok-sok embert temettem.

Énekelve, dalolva,
mindig szeretve éltem.
Ne legyen más akkor sem.
Pletykáljanak rosszmájú,
megkeseredett szüzek.
Kulcsolják imára kezüket.

Nem káromlom a fent lakót,
nem is bírálom az örök hallgatót.
Bízom benne, hogy ért s szeret.
Hogy nem ítél,
csak nézi sok-sok tettemet.

S ha majd egyszer szemben állunk,
tudni fogja, mit-miért.
Tudni, fogja, hogy hittem benne,
s nem volt bennem felesleges a szeretete.

De mivel az ember gyarló és önző,
piros ruhám legyen a köszöntő,
ha mégsem szeretnének ott fent,
s Belzebub fogna kézen,
s a pokolba vezetne odalent.
#48498 | 02. 05. 11:44
Nem érdekel

Nem érdekel haza,
se igazság bölcs szava,
vagy édes piros arcod mosolya -
nem érdekel, nem érdekel.

Utálom az embert,
a millió felesleges tettet,
a sok megváltozni vágyó tervet -
utálom, utálom.

Utálom szép fa virágát,
hűtlen ágyad forróságát,
szemeid vadságát,
érzelmeim tőled vezérelt tudatlanságát.
S meghalok mégis, mégse magamért,
e nemtörődöm, galád jellemért -
utálom, utálom.

De csodálom e röhejt,
velem történő megannyi közhelyt,
és mégis, annyira mégis édes,
felcserélni biztosat, szeretni a szennyet.
Hemperegni, kimondani mindent,
alázkodni térdednél, lenyalni véred -
csodálom, csodálom.

És élvezem e kegyetlen létet,
a mámoros részegséget, a szajhát,
a bíborban hazudó pápát,
a gyötrődő, izzadt szolgát.
Ítélj el, és köpj rám!
S hazudd, te nem így írnád,
te nem lennél ily mohó s kegyetlen,
hogy nem láttad magad bennem -
élvezném, élvezném.

És meghalnék érted bármikor, Kedves,
szabad ég alatt, csak mi lennénk tiszták, hófehérek...
#48377 | 01. 27. 14:10
Zelk Zoltán: Én téged tudlak

Nem rejtőzhetsz el már előlem,
nem menekülhetsz; fogva tartalak.
Rab vagy. S megalvadt bánatomban
már csak rabságod vigasztalhat.

S hogy még gonosznak sem kell lennem,
ha futni vágysz, én futni hagylak.
S milyen könnyű szivvel! hisz tudom már
emlékeimtől visszakaplak.

Egy mozdulat, egy szó, tekintet…
bennem, köröttem rezgő részek.
De ha úgy akarom, belőlük
fölépithetem az egészet.

Téged. S köréd a szobát, házat,
az utcát is a béna fákkal.
S a napszakot… Így kaplak vissza
tested köré varázsolt tájjal.

Mit rejtenél el már előlem.
Megtanulta szemem az ívet,
amit karod hasit a légben,
ha magadrahúzod az inget.

S a guruló vizgyöngyök útját
a két mell közt, a test árkában,
amikor nyújtózkodva lassan,
felülsz fürdés után, a kádban.

Kifosztottalak, lásd be végre,
elloptam íme minden titkod.
Tudom félő, lágy harapásod
s bőröd alatt az eret, izmot.

S mikor szeretsz: leheletednek
gőzét. Siró, kis lihegésed.
Megtanultalak én örökre,
nem rólad tudok már, de téged.

Én téged tudlak és úgy tudlak,
mint az Isten, ki megteremtett.
Rezgésből, árnyból és szinekből
újból és újból megteremtlek.
#48330 | 01. 20. 06:07
József Attila

Óh szív! Nyugodj!
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
#48107 | 2018. 12. 31. 11:12
"Ne fogadkozz, ne ígérgess,
az új év csak egy lépcső!
Változtatni életeden,
hidd el, sosem késő!

Bármelyik nap megteheted,
indulhatsz új útra…
Arra figyelj, hogy a régit
ne járd újra, s újra!

Változtass a szokásokon,
amik nem működnek,
légy végre a teremtője
saját örömödnek!"
(Aranyosi Ervin)
#47925 | 2018. 12. 13. 21:10
PILINSZKY JÁNOS: AZT HISZEM

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd - közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
#47840 | 2018. 12. 03. 14:32
https://www.youtube.com/watch?v=l468QKhd5D4

A szenvedély:
Néha felébred benned a szörny,
s ilyenkor téged elönt, e marcangolásban erőt gyűjtő gyönyör,
a vágy.

A magát kisemmizettként érző,
mindenen uralkodni akaró birtoklás. S ilyenkor a vörös szemű,
hajnalokba tartó, ereket tépő
bujaságba temetkezel,
és a másikban ami az övé, ami
nem, mindent magadba ölelsz.

Majd a szörny jóllakottan távozik,
csendesen álomba szendereg.
Nyugodt nappal jön,
majd a nappal után újra éhesség,
s ki a vadat kiengedni képtelen,
abban éhen hal a szenvedély.
#47836 | 2018. 12. 03. 08:56
Horváth M. Zsuzsanna
...... ........... ............Téli emlékeim


Téli estén szívemben kigyúlt a fény,
a legszebb emlékét ma is őrzöm én.
Odakint nagy pelyhekben hull a hó,
kristályosan, fagyosan csillogó.

Fiókom rejtekén, oly drága kincs,
rongybaba, mit gyermekként kaptam rég.
Lehunyom szemem, ölembe veszem,
puha testét magamhoz ölelem.

Lelkem öröm, melegség járja át,
akitől kaptam, ő már messze jár.
Képzeletem madárszárnyon száll,
átölel a múlt, már semmi nem fáj.
#47834 | 2018. 12. 02. 21:59
Darren Shan-Vész herceg

Vész herceg a világba búmagot vet
Vész herceg gyász ütött fákat ültet

Bent a háló közepén Vész
herceg ül, mint egy vén

Keze csonka, szeme fakó
Lelkében ezernyi kígyó
Bűnök rusnya férgei
Alvadt véred éhezi

Bent a háló közepén Vész
herceg karma kemény

Vörös pókszálakon mászik
Kínt osztogat, elvesz
bármit
Mehet barát, jöhet galád
Remény tűnik, zúdít csapást
Holdat iszik, napot zabál
Malmoz, míg eljön a halál

Bent a háló közepén Vész
herceg, se te, se én.
#47810 | 2018. 11. 29. 19:34
Sohonyai Attila - A Nő

Egyik sem teszi tűzbe érted kezét,
az nekik nem feladat;
ha ő szeret, úgy véd,
hogy bejárja a tűző poklokat.

Tudd: nem véletlen, ha veled van:
mi másnak nehéz, sok, és mély,
az neki könnyű, lágy, és kacaj,
mert számára ez semmi a másikért.

...de e minden hamar veszhet,
ha ugyanez nincs meg benned!

Nem kell mondja, hogy szeret,
szavakra minek váltani tettet:
olyat nem ad, mit a szél elvihet,
de ezt várja egyaránt tőled!

Édes múzsád, ha őszinte tekinteted,
s ha nem, marad akkor is:
gondoz legnagyobb hűségben,
tudatja: itt vagyok, bármi történik!

...de e minden semmi lehet,
ha ugyanez nincs meg benned:

A nő lehet menedék, oltalom,
s a legjobb, mi történhet veled:
attól függ meddig, hogy,
te miként tiszteled.
#47737 | 2018. 11. 20. 14:24
Aranyosi Ervin: Engedd be kutyádat!

A tél szorítása markolja világunk,
mínuszok repkednek, dideregve fázunk!
Az ember ilyenkor elbújik vackába,
ahol melegséget duruzsol a kályha.
De ha tüzet gyújthatsz, szívedben is tedd meg,
adj kis melegséget drága, jó ebednek!
Engedd be kutyádat, s ne csak a szívedbe,
ne legyen odakint, fagyban számkivetve!
Az ember barátja, hű és őrző társa,
engedd, hogy a szíved emberségét lássa
A fagy szorítása ne gyilkolja testét,
legalább adj neki melegedő estét.
Ne fázzon odakint, ne hagyd hogy megfagyjon,
néhány éjszakára melegedőt kapjon!
Engedd, hogy bejöjjön, úgy sincsen jobb nála,
s látod majd a szemén ott csillog a hála!
#47681 | 2018. 11. 17. 10:19
Aranyosi Ervin : Éld a napot

Minden egyes kornak van valami bája,
- és az embernek is számtalan hibája, -
ám ha minden korod tiszta szívvel éled,
minden pillanatban újabb vágyad éled.

Mire nem volt időd, azt most váltsd valóra!
Mától érted ketyeg, múlik minden óra.
Vedd a szépet észre, mi mellett elmentél,
lassíts, – éld a napot – végre szabad lettél!

Kicsit lassúbb lettél? Fájhat egy-két szerved?
A betegség jelzés, könnyebb elviselned,
ha megérted azt, mit lelked üzen véle:
- csökken a fájdalom, legyen bármiféle!

Életedben biztos, sok volt, aki bántott.
Bántásért a lelked, vajon megbocsájtott?
Elengedted-e már a haragos múltat?
Jó diákhoz méltón, leckéd megtanultad?

S volt-e olyan ember, akit te bántottál?
Önmagadnak ezért meg is bocsátottál?
Patyolat tiszta már lelkiismereted?
Ha ez így van, tested nem is lehet beteg.

Ha van egy kis időd, szíved nyisd meg bátran,
szereteted szórd szét, szerte a határban,
szíved tiszta fénye, szálljon fűre, fára,
napfényre mosolygó, gyenge kis virágra.

Vizek csobogása vidámítsa lelked,
szeretet szikrája gyúljon lángra benned!
Szájad szélén mindig lágy mosoly ragyogjon,
szépségből a lelked, soha ki ne fogyjon!

És az emberekkel légy megértő, kérlek!
Mindegyik másképpen keresi a szépet.
Az sem tehet róla, aki még nem érti,
hogy a gondolata, a másikat sérti.

Mindig azt keresik, ami jónak látszik,
ám az élet néha “délibábot” játszik.
Engedd el, mi bántott, csituljon a lelked,
a nyugalom leljen otthonára benned!

Élvezd ki a világ millió csodáját,
és ne keresd többé a mások hibáját.
Legyél újra tiszta, könnyű lelkű gyermek,
akit az emberek, s angyalok szeretnek!
#47571 | 2018. 11. 09. 17:03
John Keats-Utolsó szonett


Bár volnék, mint te, csillag, oly örök -
nem a magas ég magányos tüze,
hogy türelmesen a világ fölött
vigyázzam, mint álmatlan remete,
a mozgó tengert, mely papként szelíden
mossa a föld emberi partjait
vagy nézi a friss havat, melynek ingyen
fehérébe hegy s mocsár öltözik -
nem - én kedvesem érő kebelén
vágynék lenni szilárd s változhatatlan,
hogy annak lágy, lélekző melegén
őrködjem örök-édes izgalomban:
azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,
ott élni mindig - vagy meghalni rögtön.
#47546 | 2018. 11. 07. 13:16
John Keats

Mikor elcsüggeszt

Mikor elcsüggeszt, hogy meghalhatok,
s nem gyűjti majd be termését agyam,
s nem őrzőm meg - mint csűrök ért magot - feltornyozott könyvhalmokban magam; s mikor eszembe villan, hogy a sors varázskeze már nem soká segít
lefesteni nekem a csillagos
mennybolt regényes, nagy jelképeit;
s mikor felrémlik, hogy többé talán
nem látlak már, te illanó csoda,
s bűverejét nem sugározza rám
egy mondhatatlan érzés - akkor a
világ partján megállok s figyelem,
mint süllyed el a hírnév, szerelem.
#47526 | 2018. 11. 05. 22:39
William Butler Yeats: A Második Eljövetel (vótmá de leszarom)

Forgódva forgószélben sebesen,
nem hallgat a sólyom solymászra sem.
A centrum gyönge: minden szétröpül,
a világ csupa zűr, kivül, belül.

Vérszutykos ár csatangol s mindenütt
megfúl az ártatlanság ünnepe.
A jóknak nincs hite, a gonoszok
intenzitása véres szenvedély.

A kinyilatkoztatás már közel,
már közelít az új Eljövetel,
a Második! S míg elröppen a szó,
hatalmas képpel a Spiritus Mundi
szemem zaklatja: sivataghomokban
oroszlántestű emberfejű lény
les rám, a szeme gyilkos, mint a nap.
Lassún mozdítja combjait, körötte
rívó madarak árnya tántorog.

Sötétség újra. De én már tudom,
hogy húsz évszázad érzéketlen álma
szörnyet fogan s az bölcsőt követel.
Hát nem dúvad, ki időt szimatolva
születni cammog Betlehem felé?
#47518 | 2018. 11. 05. 15:40
Pilinszky János-Átváltozás


Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
#47511 | 2018. 11. 04. 20:59
Edgar Allan Poe - -nak (Aludj, szavam fel nem zavar)

Aludj, szavam fel nem zavar,
Hisz álmod oly tökéletes!
Ébredj? Fény várjon, zivatar?
Sírj és nevess?

Fenséges szép szoboralak,
Aludj - még egy órát; örök
Szeráfszárny éri arcodat
S szemöldököd.

Nem is vagy földünk gyermeke,
Formád oly ékes, angyali!
Hazád a békesség ege;
Virágai

Örök csendben, vihartalan
Gyönyörűségben ringanak;
Percén - homokja színarany! -
Rossz nem fakad.
Aludj! Még bűvkört jár vele
Egy álom: Szellemed nyugodt;
De szertefoszlik Édene
Ébred s zokog.
#47456 | 2018. 10. 31. 16:47
Edgar Allan Poe

CSILLAG, TITOK!

Csillag, titok!
Álmodtalak
Nyáréjjelen -
Legyek szavad!
Sugár te magad:
Légy fényjelem;
Messzi honod
Fürdesse szivem.

Világod: Szépség, Tisztaság!
Sehol szenny - mindenütt virág,
Rejti szerelmünk lugasát
Álom-kerten, hol ott pihen
Álomleány-had szüntelen
S a cserkesz szél ezüstösen
Álél ibolya-fekhelyen.

Ó, ami Benned látható,
Oly más, mint e földi való:
A legkékebb szép szemet
Őrzi hamis, hűtlen keret -
Édes szellőkön suhan
Ékes hang szomoruan -
Szív, ha érted megtörik,
Öröme könnyeden szökik,
Visszhangja még elidőz,
Kagylóbúgást felidéz.
Bánatod hű képe kél:
Földre perdülő levél -
Szent varázslepel borul rád:
A gyász még nem búskomorság -