VERS - Neked írom...

BDSM Fórum » VERS - Neked írom...

#48568 | 6 napja
Tandori Dezső-A Semmi Kéz


Egy vak madár azt hiszi, álmodott,
pedig csak megsímogattam a hátát,
mit ő engedni nem szokott,
s kezünket is ez az egy pár madárláb
nem érinti önszántából soha,
de majd annak is lesz sora,
mikor néhány lelkünkkel tovatűnten,
egy-test, ott fog feküdni tenyerünkben;
miféle előleg ez a halálra,
hogy megsímogatható volt a háta?

Szárnyra ki volt dobva a szürke toll,
ahogy álldogált a teljes sötétben,
tudtam, ott vagyunk valahol:
nem is padlón, nem is csonk deszkalécen,
melyen parányi hő a talpnyoma,
s még annyi se az örök éjszaka,
melyről tudnom kell, hogy két elürült szemköz
vetíti bár tudatunkba, szűrten,
előleg ez a tiszta nemtudásra,
mit magunk is elérünk valahára.

Csak annyi voltam, mint a Semmi Kéz,
mely nem mutat se innenre, se túlra,
nem kerül, el se vész,
mintha az idő ide-oda múlna;
ujjam alatt a hát mintázata nyugodt volt;
mintha nem is látszana,
a csőr lassan kinyílt, nem lihegősen,
inkább csak mártózni valami hűsben,
mert a forróság a nem várt hatásra
a harminc grammnyi testet be- s bejárta.

És hangom szólt hozzá, az ismerős,
az örökké megválaszolhatatlan,
három-verébnyi-ős
helyett ő állt világtalan-alakban,
mint kérdezetlenségünk válasza,
melynek elég, hogy önmaga;
kezem távolodott kalitka-űrben,
nem érzett hullámlásába vegyülten,
s a másfél perc még-sosem-volt csodája
jó ok lett neki egy tollászkodásra.
#48527 | 02. 08. 13:16
Csak rajta, csókolj és szeress,
szeresd, keresd a tort, a bált!
Különb belőled így se lesz -
de betörik a koponyád.
Butít a vágy, vesztünkbe ránt:
elveszti Sámson két szemét
és Salamon bálványt imád...
Boldog, ki nem próbálta még!

A bűvös sípost, Orpheust
úgy elragadta vak szerelme,
hogy lent a gyilkos Cerbeus
a négy szájával majd benyelte!
Szép Nárcissust is ez vezette -
s a mélybe várta lenn a vég...
Maga-szerelme lett a veszte.
Boldog, ki nem próbálta még!

Sardánapál, a bátrak bátra,
kinek lábánál Kréta hódolt,
asszonyruhát szedett magára
s lányok közt ekkép forgolódott.
Szent Dávid is gondolt bolondot
és elhagyá jámbor hitét,
látván két, jó formájú combot...
Boldog, ki nem próbálta még!

Szép húgát Ammon megszerette,
becsalta kérve: hozz ebédet!
S erővel megszeplősítette...
Vérfertőző parázna vétek!
Heródes meg (valót beszélek)
leüttetté János fejét,
csak mert tetszett a tánc, s az ének...
Boldog, ki nem próbálta még!

De magamról sem hallgatok:
mint lepedőt a sulykoló,
püföltek pőrén - nem titok -,
s ugyan ki volt a bajhozó?!
Ki más is, mint Vauselles Kató?!
Elvertek ott engem s Noélt,
akár egy lagzin... Szó, mi szó:
boldog, ki nem próbálta még!

Tán észre tér a férfi végre,
s a nőzést egyszer abbahagyja?
Dehogy! inkább máglyán elégne,
mint holmi seprűnyél lovagja.
Ki szívét asszony-kézre adja,
már elherdálta ép eszét...
mert mind egy kutya: szőke, barna...
boldog, ki nem próbálta még!

Francois Villon:
Kettős ballada a bolond szerelemről
/Mészöly Dezső fordítása/
#48522 | 02. 07. 20:55
Katona Bálint: Maradék idő
Szeretni még egyszer,
halálosan, aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.
Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba a kimondatlan szó.
Örülni valaminek,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben esni kezd a hó….
Mert a maradék idő
már nem eladó….
#48519 | 02. 07. 15:39
Fodor Anikó

Majd egyszer!
Piros ruhában temessetek!
Úgy akarok halni, mint ahogy éltem,
lángolón, forrón,
ahogy zubogott a vérem!

Úgy akarok halni,
hogy nem sírnak felettem.
Nem úgy, ahogy én egykor
sok-sok embert temettem.

Énekelve, dalolva,
mindig szeretve éltem.
Ne legyen más akkor sem.
Pletykáljanak rosszmájú,
megkeseredett szüzek.
Kulcsolják imára kezüket.

Nem káromlom a fent lakót,
nem is bírálom az örök hallgatót.
Bízom benne, hogy ért s szeret.
Hogy nem ítél,
csak nézi sok-sok tettemet.

S ha majd egyszer szemben állunk,
tudni fogja, mit-miért.
Tudni, fogja, hogy hittem benne,
s nem volt bennem felesleges a szeretete.

De mivel az ember gyarló és önző,
piros ruhám legyen a köszöntő,
ha mégsem szeretnének ott fent,
s Belzebub fogna kézen,
s a pokolba vezetne odalent.
#48498 | 02. 05. 11:44
Nem érdekel

Nem érdekel haza,
se igazság bölcs szava,
vagy édes piros arcod mosolya -
nem érdekel, nem érdekel.

Utálom az embert,
a millió felesleges tettet,
a sok megváltozni vágyó tervet -
utálom, utálom.

Utálom szép fa virágát,
hűtlen ágyad forróságát,
szemeid vadságát,
érzelmeim tőled vezérelt tudatlanságát.
S meghalok mégis, mégse magamért,
e nemtörődöm, galád jellemért -
utálom, utálom.

De csodálom e röhejt,
velem történő megannyi közhelyt,
és mégis, annyira mégis édes,
felcserélni biztosat, szeretni a szennyet.
Hemperegni, kimondani mindent,
alázkodni térdednél, lenyalni véred -
csodálom, csodálom.

És élvezem e kegyetlen létet,
a mámoros részegséget, a szajhát,
a bíborban hazudó pápát,
a gyötrődő, izzadt szolgát.
Ítélj el, és köpj rám!
S hazudd, te nem így írnád,
te nem lennél ily mohó s kegyetlen,
hogy nem láttad magad bennem -
élvezném, élvezném.

És meghalnék érted bármikor, Kedves,
szabad ég alatt, csak mi lennénk tiszták, hófehérek...
#48377 | 01. 27. 14:10
Zelk Zoltán: Én téged tudlak

Nem rejtőzhetsz el már előlem,
nem menekülhetsz; fogva tartalak.
Rab vagy. S megalvadt bánatomban
már csak rabságod vigasztalhat.

S hogy még gonosznak sem kell lennem,
ha futni vágysz, én futni hagylak.
S milyen könnyű szivvel! hisz tudom már
emlékeimtől visszakaplak.

Egy mozdulat, egy szó, tekintet…
bennem, köröttem rezgő részek.
De ha úgy akarom, belőlük
fölépithetem az egészet.

Téged. S köréd a szobát, házat,
az utcát is a béna fákkal.
S a napszakot… Így kaplak vissza
tested köré varázsolt tájjal.

Mit rejtenél el már előlem.
Megtanulta szemem az ívet,
amit karod hasit a légben,
ha magadrahúzod az inget.

S a guruló vizgyöngyök útját
a két mell közt, a test árkában,
amikor nyújtózkodva lassan,
felülsz fürdés után, a kádban.

Kifosztottalak, lásd be végre,
elloptam íme minden titkod.
Tudom félő, lágy harapásod
s bőröd alatt az eret, izmot.

S mikor szeretsz: leheletednek
gőzét. Siró, kis lihegésed.
Megtanultalak én örökre,
nem rólad tudok már, de téged.

Én téged tudlak és úgy tudlak,
mint az Isten, ki megteremtett.
Rezgésből, árnyból és szinekből
újból és újból megteremtlek.
#48330 | 01. 20. 06:07
József Attila

Óh szív! Nyugodj!
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
#48107 | 2018. 12. 31. 11:12
"Ne fogadkozz, ne ígérgess,
az új év csak egy lépcső!
Változtatni életeden,
hidd el, sosem késő!

Bármelyik nap megteheted,
indulhatsz új útra…
Arra figyelj, hogy a régit
ne járd újra, s újra!

Változtass a szokásokon,
amik nem működnek,
légy végre a teremtője
saját örömödnek!"
(Aranyosi Ervin)
#47925 | 2018. 12. 13. 21:10
PILINSZKY JÁNOS: AZT HISZEM

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd - közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
#47840 | 2018. 12. 03. 14:32
https://www.youtube.com/watch?v=l468QKhd5D4

A szenvedély:
Néha felébred benned a szörny,
s ilyenkor téged elönt, e marcangolásban erőt gyűjtő gyönyör,
a vágy.

A magát kisemmizettként érző,
mindenen uralkodni akaró birtoklás. S ilyenkor a vörös szemű,
hajnalokba tartó, ereket tépő
bujaságba temetkezel,
és a másikban ami az övé, ami
nem, mindent magadba ölelsz.

Majd a szörny jóllakottan távozik,
csendesen álomba szendereg.
Nyugodt nappal jön,
majd a nappal után újra éhesség,
s ki a vadat kiengedni képtelen,
abban éhen hal a szenvedély.
#47836 | 2018. 12. 03. 08:56
Horváth M. Zsuzsanna
...... ........... ............Téli emlékeim


Téli estén szívemben kigyúlt a fény,
a legszebb emlékét ma is őrzöm én.
Odakint nagy pelyhekben hull a hó,
kristályosan, fagyosan csillogó.

Fiókom rejtekén, oly drága kincs,
rongybaba, mit gyermekként kaptam rég.
Lehunyom szemem, ölembe veszem,
puha testét magamhoz ölelem.

Lelkem öröm, melegség járja át,
akitől kaptam, ő már messze jár.
Képzeletem madárszárnyon száll,
átölel a múlt, már semmi nem fáj.
#47834 | 2018. 12. 02. 21:59
Darren Shan-Vész herceg

Vész herceg a világba búmagot vet
Vész herceg gyász ütött fákat ültet

Bent a háló közepén Vész
herceg ül, mint egy vén

Keze csonka, szeme fakó
Lelkében ezernyi kígyó
Bűnök rusnya férgei
Alvadt véred éhezi

Bent a háló közepén Vész
herceg karma kemény

Vörös pókszálakon mászik
Kínt osztogat, elvesz
bármit
Mehet barát, jöhet galád
Remény tűnik, zúdít csapást
Holdat iszik, napot zabál
Malmoz, míg eljön a halál

Bent a háló közepén Vész
herceg, se te, se én.
#47810 | 2018. 11. 29. 19:34
Sohonyai Attila - A Nő

Egyik sem teszi tűzbe érted kezét,
az nekik nem feladat;
ha ő szeret, úgy véd,
hogy bejárja a tűző poklokat.

Tudd: nem véletlen, ha veled van:
mi másnak nehéz, sok, és mély,
az neki könnyű, lágy, és kacaj,
mert számára ez semmi a másikért.

...de e minden hamar veszhet,
ha ugyanez nincs meg benned!

Nem kell mondja, hogy szeret,
szavakra minek váltani tettet:
olyat nem ad, mit a szél elvihet,
de ezt várja egyaránt tőled!

Édes múzsád, ha őszinte tekinteted,
s ha nem, marad akkor is:
gondoz legnagyobb hűségben,
tudatja: itt vagyok, bármi történik!

...de e minden semmi lehet,
ha ugyanez nincs meg benned:

A nő lehet menedék, oltalom,
s a legjobb, mi történhet veled:
attól függ meddig, hogy,
te miként tiszteled.
#47737 | 2018. 11. 20. 14:24
Aranyosi Ervin: Engedd be kutyádat!

A tél szorítása markolja világunk,
mínuszok repkednek, dideregve fázunk!
Az ember ilyenkor elbújik vackába,
ahol melegséget duruzsol a kályha.
De ha tüzet gyújthatsz, szívedben is tedd meg,
adj kis melegséget drága, jó ebednek!
Engedd be kutyádat, s ne csak a szívedbe,
ne legyen odakint, fagyban számkivetve!
Az ember barátja, hű és őrző társa,
engedd, hogy a szíved emberségét lássa
A fagy szorítása ne gyilkolja testét,
legalább adj neki melegedő estét.
Ne fázzon odakint, ne hagyd hogy megfagyjon,
néhány éjszakára melegedőt kapjon!
Engedd, hogy bejöjjön, úgy sincsen jobb nála,
s látod majd a szemén ott csillog a hála!
#47681 | 2018. 11. 17. 10:19
Aranyosi Ervin : Éld a napot

Minden egyes kornak van valami bája,
- és az embernek is számtalan hibája, -
ám ha minden korod tiszta szívvel éled,
minden pillanatban újabb vágyad éled.

Mire nem volt időd, azt most váltsd valóra!
Mától érted ketyeg, múlik minden óra.
Vedd a szépet észre, mi mellett elmentél,
lassíts, – éld a napot – végre szabad lettél!

Kicsit lassúbb lettél? Fájhat egy-két szerved?
A betegség jelzés, könnyebb elviselned,
ha megérted azt, mit lelked üzen véle:
- csökken a fájdalom, legyen bármiféle!

Életedben biztos, sok volt, aki bántott.
Bántásért a lelked, vajon megbocsájtott?
Elengedted-e már a haragos múltat?
Jó diákhoz méltón, leckéd megtanultad?

S volt-e olyan ember, akit te bántottál?
Önmagadnak ezért meg is bocsátottál?
Patyolat tiszta már lelkiismereted?
Ha ez így van, tested nem is lehet beteg.

Ha van egy kis időd, szíved nyisd meg bátran,
szereteted szórd szét, szerte a határban,
szíved tiszta fénye, szálljon fűre, fára,
napfényre mosolygó, gyenge kis virágra.

Vizek csobogása vidámítsa lelked,
szeretet szikrája gyúljon lángra benned!
Szájad szélén mindig lágy mosoly ragyogjon,
szépségből a lelked, soha ki ne fogyjon!

És az emberekkel légy megértő, kérlek!
Mindegyik másképpen keresi a szépet.
Az sem tehet róla, aki még nem érti,
hogy a gondolata, a másikat sérti.

Mindig azt keresik, ami jónak látszik,
ám az élet néha “délibábot” játszik.
Engedd el, mi bántott, csituljon a lelked,
a nyugalom leljen otthonára benned!

Élvezd ki a világ millió csodáját,
és ne keresd többé a mások hibáját.
Legyél újra tiszta, könnyű lelkű gyermek,
akit az emberek, s angyalok szeretnek!
#47571 | 2018. 11. 09. 17:03
John Keats-Utolsó szonett


Bár volnék, mint te, csillag, oly örök -
nem a magas ég magányos tüze,
hogy türelmesen a világ fölött
vigyázzam, mint álmatlan remete,
a mozgó tengert, mely papként szelíden
mossa a föld emberi partjait
vagy nézi a friss havat, melynek ingyen
fehérébe hegy s mocsár öltözik -
nem - én kedvesem érő kebelén
vágynék lenni szilárd s változhatatlan,
hogy annak lágy, lélekző melegén
őrködjem örök-édes izgalomban:
azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,
ott élni mindig - vagy meghalni rögtön.
#47546 | 2018. 11. 07. 13:16
John Keats

Mikor elcsüggeszt

Mikor elcsüggeszt, hogy meghalhatok,
s nem gyűjti majd be termését agyam,
s nem őrzőm meg - mint csűrök ért magot - feltornyozott könyvhalmokban magam; s mikor eszembe villan, hogy a sors varázskeze már nem soká segít
lefesteni nekem a csillagos
mennybolt regényes, nagy jelképeit;
s mikor felrémlik, hogy többé talán
nem látlak már, te illanó csoda,
s bűverejét nem sugározza rám
egy mondhatatlan érzés - akkor a
világ partján megállok s figyelem,
mint süllyed el a hírnév, szerelem.
#47526 | 2018. 11. 05. 22:39
William Butler Yeats: A Második Eljövetel (vótmá de leszarom)

Forgódva forgószélben sebesen,
nem hallgat a sólyom solymászra sem.
A centrum gyönge: minden szétröpül,
a világ csupa zűr, kivül, belül.

Vérszutykos ár csatangol s mindenütt
megfúl az ártatlanság ünnepe.
A jóknak nincs hite, a gonoszok
intenzitása véres szenvedély.

A kinyilatkoztatás már közel,
már közelít az új Eljövetel,
a Második! S míg elröppen a szó,
hatalmas képpel a Spiritus Mundi
szemem zaklatja: sivataghomokban
oroszlántestű emberfejű lény
les rám, a szeme gyilkos, mint a nap.
Lassún mozdítja combjait, körötte
rívó madarak árnya tántorog.

Sötétség újra. De én már tudom,
hogy húsz évszázad érzéketlen álma
szörnyet fogan s az bölcsőt követel.
Hát nem dúvad, ki időt szimatolva
születni cammog Betlehem felé?
#47518 | 2018. 11. 05. 15:40
Pilinszky János-Átváltozás


Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
#47511 | 2018. 11. 04. 20:59
Edgar Allan Poe - -nak (Aludj, szavam fel nem zavar)

Aludj, szavam fel nem zavar,
Hisz álmod oly tökéletes!
Ébredj? Fény várjon, zivatar?
Sírj és nevess?

Fenséges szép szoboralak,
Aludj - még egy órát; örök
Szeráfszárny éri arcodat
S szemöldököd.

Nem is vagy földünk gyermeke,
Formád oly ékes, angyali!
Hazád a békesség ege;
Virágai

Örök csendben, vihartalan
Gyönyörűségben ringanak;
Percén - homokja színarany! -
Rossz nem fakad.
Aludj! Még bűvkört jár vele
Egy álom: Szellemed nyugodt;
De szertefoszlik Édene
Ébred s zokog.
#47456 | 2018. 10. 31. 16:47
Edgar Allan Poe

CSILLAG, TITOK!

Csillag, titok!
Álmodtalak
Nyáréjjelen -
Legyek szavad!
Sugár te magad:
Légy fényjelem;
Messzi honod
Fürdesse szivem.

Világod: Szépség, Tisztaság!
Sehol szenny - mindenütt virág,
Rejti szerelmünk lugasát
Álom-kerten, hol ott pihen
Álomleány-had szüntelen
S a cserkesz szél ezüstösen
Álél ibolya-fekhelyen.

Ó, ami Benned látható,
Oly más, mint e földi való:
A legkékebb szép szemet
Őrzi hamis, hűtlen keret -
Édes szellőkön suhan
Ékes hang szomoruan -
Szív, ha érted megtörik,
Öröme könnyeden szökik,
Visszhangja még elidőz,
Kagylóbúgást felidéz.
Bánatod hű képe kél:
Földre perdülő levél -
Szent varázslepel borul rád:
A gyász még nem búskomorság -
#47437 | 2018. 10. 31. 04:41
Poór Edit

Vágyott boldogság
Ó, vágyott boldogság,
Minden lélek vágyik rád.
Ősidőkben különvált emberpár
Keresi igaz párját életeken át.
Sok keserű csalódáson át
Megtisztult lélekkel vár.
Egyik életben egymásra talál,
Lelkük eggyé olvad, mint a fénysugár.
Boldogságuk határtalan,
Megértik egymást lelkük szaván.
Nincs már idő és tér,
Lelkük összeforrt, mint a fény.
Az Úr áldása ragyog rajtuk,
Védelmük hitük és tisztaságuk.
Zárt szeretetegységük,
Boldog így szerelmük.
#47425 | 2018. 10. 30. 17:54
Walther Von Der Vogelweide

A hársfaágak csendes árnyán


A hársfaágak
csendes árnyán,
ahol kettőnknek ágya volt,
ott láthatjátok
a gyeppárnán,
hogy fű és virág meghajolt.
Fölöttünk az ág bogán
Ejhajahujj!
dalolt ám a csalogány!

Vigan futottam
ki a rétre
és kedvesem már várt reám.
Oly izgatottan
jött elémbe! –
Mily boldogság volt, Máriám!
Hogy megcsókolt-e? Meg biz ám!
Ejhajahujj!
Most is pirul belé a szám.

S tréfás-kacagva
hamar ágyat
vetett szép pázsitos helyen
Nevethet rajta
s titkon vágyat
érezhet aki arra jön,
mert jól láthatja a nyomot
Ejhajahujj!
amit a fejem nyomott.

Ha tudná más azt,
hogy mi jártunk
ott! ó hogy szégyelném magam!
Nem sejti más azt,
mit csináltunk,
csak ő maga meg én magam,
meg egy kis madár a fán
Ejhajahujj!
az nem árul el talán.
#47377 | 2018. 10. 29. 17:15
("Ady Endre" kicsit másképp)

Őrizem az álmaim.

Már vénülő vágyammal
szorongatom álmaim,
már vénülő eszemmel
őrizem az álmaim.

Világaim pusztulásán át
mint Ősi Vad, kit rettenet
űz, érkezek meg hozzájuk
s várok riadtan velük.

Már vénülő vágyammal
szorongatom álmaim,
már vénülő eszemmel
őrizem az álmaim.

Nem tudom miért, meddig
maradok meg még nekik,
de vágyaimat még tudom
s őrizem az álmaim.
#47370 | 2018. 10. 29. 12:25
Kaffka Margit

Nem hiszek

Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tarlott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve ûzött õszi sugarat.

Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

Bealkonyúlt keserves sóhajomra,
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak,
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.

Olyan kicsike, szûk volt a szobácskám,
Mégis egész tündérország befért.
— És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

Álmodtam én már sokszor égiszépet
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se húnyt reményeket siratni még.

Tudom: jõ majd a józan, szürke reggel
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.
#47307 | 2018. 10. 26. 17:50
Edgar Allan Poe

A HOLTAK LELKE

Lelked majd egymaga marad
A sír sötét gondjainak
Óráján és senkise lesz,
Ki titkaidba beleles.

Viseld csendesen e magányt,
Mely nem egyedüllét - hiszen
Az életben melletted állt
Holtak lelke veled leszen
Holtodban, s akaratuk ott
Ismét árnyba von; légy nyugodt.

A tiszta éjszaka
Kihuny s sok csillaga
Magasló trónusáról
Nem reménysugárral világol,
De a sok fénytelen,
Rőt gömb mint gyötrelem
S láz hullik csömörödre,
S rád ég majd mindörökre.

E gondolatot el ne vesd,
E látomást ne hessegesd;
Soha el nem hagyhatod
Tűnni: mint fű a harmatot!

Isten lehe: a szél elállt,
S a köd - amely a dombra szállt,
S az árnyak, az árnyak szét nem osztják -
A tanújel és a bizonyság.
A fák közt is mily lebegő:
A rejtélyek rejtélye ő!
#47300 | 2018. 10. 26. 14:27
https://www.youtube.com/watch?v=0Qq7t2ToXXA

"Weöres Sándor" - A teljesség felé (részletek)
#47292 | 2018. 10. 26. 10:32
"Háát, önök tényleg egy hihetetlenül fogékony közönség,... Szeretném önöket egy még magasabb esztétikai élményben részesíteni,..." :)

https://www.youtube.com/watch?v=X5MZ_igAmKA

"Laár András" (a Költő) - Bonyolult dal (zenés vers)
#47272 | 2018. 10. 25. 13:24
https://www.youtube.com/watch?v=2hLDniTOxWE

"Laár András" - Csirkecombok
#47242 | 2018. 10. 24. 13:08
GUILLAUME APOLLINAIRE

Búcsú

Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod