VERS - Neked írom...

BDSM Fórum » VERS - Neked írom...

#45425 | 16 órája
Vágyaid őrülete
Mely fénykorodban tombolt,
Mára lecsendesülve
Lappang lelkedben.

A Benned lakozó fekete - fehér
Éned örök harca
Ma már szelíd hullámokat vet
Az egykor tajtékzó tengeren ...

De vágyaid örök rabbá tettek,
Ez a Te kereszted!
Vajon kell ez még valakinek?
- kérded magadtól csendesen.

De mivel választ nem remélsz már senkitől,
Így a kérdést sem teszed fel többé senkinek...
#45301 | 06. 05. 22:15
Ady

...És úgy vagyok, hogy sehogy sem vagyok
És fáj, hogy nem fájnak eléggé
Dalaim, a megdalolt dalok
S kínjaim, a megszenvedett kinok.

Zárt életet ujra elkezdeni,
Fölvenni a daliás lárvát,
Ujjongani, mikor testünk bizserg
Nem fiatalon és vér-duzzadón,
De sztrájkján a sokféle csapott vérnek
És gondolni évek számaira,
Hogy harmincöt és azután harminchat
És kételkedni a kisleányban,
Aki, szegény, pedig nem rossz talán
És mindenben és még több mindenben
Látni vakítóan a Semmit:
Talán öregség, talán már Halál.
Hát jöjjetek, beigért éjszakák,
Hát jöjjetek, nagy megcsúfolások,
Szégyenek, kínok és régi babák.

Kár, hogy néha sokáig élünk
És úgy vagyok, hogy sehogy se vagyok...
#45059 | 05. 24. 11:39
Shakespeare-43. szonett

Lecsukva lát legjobban a szemem,
Mert nappal csak lim-lom tűnik elébe:
De ha álmodom, terajtad pihen,
És, sötét tűz, tűzként csap a sötétbe.

Kinek árnyadtól árny felvillan, ó,
Láng-nappal mily láng-képet tárna fel
Árny-képed, a még jobban ragyogó,
Ha másod csukott szemnek így tüzel!

Hogy üdvözülnék (mondom) eleven
Nappal látva tégedet, ha halott
Éjben, nehéz álmom s vak szemeken
Szép, vértelen képed így átlobog?

Minden nap éj, míg nem látlak, barátom,
S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.
#44953 | 05. 17. 10:57
hát ez zseniális :D:D
#44952 | 05. 17. 10:53
Kedves Violetta!

Ahogy megláttam a képedet
Megdobbantotta a szívemet
Elkezdett egyre heves ebben járni
A vért a gatyám felé akarta pumpálni
Aztán amikor a profilodra kattintottam
Jött a felismerés és kiakadtam
Lefagyott a fejemben az agy
Hiszen Te egy Domina vagy
Szeretném elkerülni megkorbácsolásom
De azért ősszeszedtem minden bátorságom
Megírtam levelemet számodra
Hátha adsz egy esélyt a számomra
Szívesen elvinnélek randevúzi
Ha ezzel a gyufát nem fogom kihúzni
Igazi nőként a tenyeremen hordanálak
De a hálószobában használnálak
Magamévá tennélek újra és újra
Elgyengülne az ágy rugója
#44755 | 05. 03. 07:29


Mester Shibari: Légy velem örökre

Megfáradt vándor, 
taposta hosszú út porát. 
Elfáradt, 
megpihent. 
Légy velem, 
szólt egy hang, 
lelked régóta keresem. 
Vakon jártam, 
most lettél szemeim, 
lettél szaglásom, 
fogtad kezeim. 
Már csak azt hallom, 
mit súgsz fülembe, 
intelmeid fontosak, 
gyermekként ülök majd öledbe.

Ajándékot adtál, 
sok szenvedés után, 
igaz szerelmet. 
Hitet, 
boldogan járok útján. 
Légy fülem, 
hogy halljam szavaid, 
légy szemem, 
mert e világ megvakít. 
Légy a lelkem, 
érezzem ölelésed, 
szívem dobbanása, 
örökké törődésed. 
Végre boldog vagyok veled, 
Uram, 
drága párommal, 
már együtt nevetünk, 
gyönyörű álommal. 
Hiszek benned, 
és benned, 
ti ketten vagytok, 
neveteket áldom. 
Boldogan ringattok.
#44754 | 05. 03. 07:26

Mester Shibari: Tenger

Ma esőcsepp vagyok a tengerben, 
holnap már én vagyok a tenger. 
Hullámommal ringatlak, 
habjaim díszítik tested, 
átölelnek, 
morajom füledbe súgja, 
fontos vagy nekem.

Te megfürdesz bennem, 
érzem lényed, 
boldog vagyok. 
Néha morcos, 
olykor villámok hada cikázik, 
megvédlek, 
partra vetlek, 
mert szeretlek. 
Én mindig itt leszek, 
ha kell, 
delfinek hada küldi majd üzenetem, 
s te partról nézve gondolsz reám, 
nézve hajnalban csillámló nyugodt tükrömet.

Hol lábnyomot hagysz, 
hol tested melegét érzem, 
hol pedig szeretetem mossa el bánatos szíved. 
Hol lépteid hagyod, 
én mindig ott leszek, 
hol visszahúzódom, 
mindig érzed erős kezem. 
Esténként hangom hallod, 
zúgó patakok hada közeleg, 
talán nem én vagyok, 
talán jövendőd, 
és az leszek.

Átölellek, 
nem húzlak mélybe, 
mindenem vagy, 
ezt tartsd észbe. 
Sok minden van bennem, 
nem bántnak téged, 
szeretnek, 
imádják lényed. 
Még utoljára gyere, 
fürödj meg bennem, 
hadd ne kelljen egymagam 
a télben elvesznem. 
Legyünk mi az egy, 
ki részese tengernek, 
hisz fürdőző cápák közt, 
mások, bejönni nem mernek.

Vize majd betakar, 
csupán fejünk látszik, 
szerelmes énekünk, 
erotika játszik. 
Már nem vagyok a tenger, 
csak részese vagyunk, 
imádjuk egymást, 
elszáll minden bajunk.

Annyi csepp mi borítja e kecses testet, 
rád találtam, 
vele lényem nem vesztett. 
Boldog vagyok, 
s te kint vagy, 
intesz nekem, 
egymásé vagyunk, 
s fogod erős kezem.
#44737 | 05. 02. 13:28
Egy gyöngyszem ❤


Mester Shibari: Féltett érzelmek

Egykor még szárnyaltam messzi tájakon, 
úgy gondoltam talán a boldogságra még várhatom. 
Előttem magas fal volt. 
Összetörni nem lehet. 
Nem volt senki ki állást foglalt volna szívem helyett. 
Nem hullajtottam könnyeket. 
Nem költöttem verseket. 
Nem volt bennem fájdalom. 
Annál inkább szánalom. 
Kerestelek égen-földön át, 
nem hallottam mást csak szomorú muzsikát. 
Rég feladtam volna. 
Valami sosem engedte. 
Tudtam, hogy egyszer megtalállak. 
Szívem ezt melengette. 
Most végre itt vagy! 
Már nem szárnyalok messzi tájakon. 
Bilincs kezemen boldogan vállalom.

Szemed tükrében elveszek szüntelen. 
Féltelek. 
Számomra fontos vagy nekem. 
Érzések melyek kavarognak most bennem. 
Legyengített testem, 
vele együtt lelkem. 
Mintha ismertél volna. 
Tudod mire vágyom. 
Te vagy mindenem, 
vele együtt minden álmom. 
Minden reggel veled ébredek. 
Jó érzés. 
Féltelek. 
Féltelek mert fontos vagy számomra, 
már nincs fal mi köztünk állhatna. 
Tűz mi újra lobog szívemben, 
bánat. 
Aminek már intettem. 
Lelkemben elhalt virágok nyílnak zöldellő réteken, 
egy mosoly. 
Egy tekintet. 
Sugallja fontos vagy nekem.

Nem múlik perc, hogy ne gondolnék rád, 
hogy tekinteted mindent lát. 
Látja szomorúságom, ha éppen nem vagyok veled, 
szomorúságom. 
Ha nem fogja kezed. 
Kezed, mely simogatja lelkemet, 
korbács. 
Mi irányítja testemet. 
Tekinteted mi térdre parancsol, 
nélküled a lelkem sötétben barangol. 
Már nem szárnyalok. 
Süvítek a szélben. 
Szeretlek! 
Kérlek ezt tartsd észben. 
Fontos lettél számomra egy életen keresztül, 
Te vagy az kitől lelkem teljesen elgyengül.
#44735 | 05. 02. 13:23
Ez is nagy kedvenc, az első szeánszunk emlékére íródott



Mester Shibari: Fűszer

Hogy miként éljük meg a holnapot, lelkem apró rezdülése talán tudja,
Testem forró vágytól égő kifürkészhetetlen útja.
Talán kell egy kis fűszer, talán ettől többre vágyom,
Kéjtől izzad testem, néha korbácsra vágyom.
Néha csak hangodra, mit letakart szemem érzésekkel teli,
Néha csak láncra verve az estét homály fedi.
Sosem hittem volna mit hoz ki belőlem egy tekintet,
Remegő testem, szolga ekként becézget.
Néha csak játékszere vagyok egy esős hajnalon,
S nem látott mást, csak könnycseppet arcomon.
A titkok kapujában állok, s magam sem tudom mit hoz ki belőlem,
Vonatra szállok majd térdre zuhanok,
Drága Uram megjöttem.
Hogy mi lesz a fűszer, azt csak Uram tudja,
Haragos tekintetét lelkén keresztül súgja.
Szavai mint izzó korbácsnak suhintása érinti lelkemet,
Minden egyes csapásától szívem csak úgy megremeg.
Már azt sem tudom ki vagyok, félek magamtól,
Erotikus vágyaktól szívünk csak úgy barangol.
Néha csak remegek, hol kéjtől izzad testem,
Ekként kelek s vele együtt minden áldott nap fekszem.
Gondolatok melyek nem hagynak nyugodni,
Vajon éppen ma este mivel fog előhozakodni.
Belépek ajtaján s fűszerek sokasága hever az asztalon,
Vajon testem kívánja, vagy lelkem bugyrait fürkészi nagyon.
Már nem vagyok szabad, nyakörve rajtam,
S váratlanul korbács suhintása rajtam csattan.
Felpezsdült érzelmek, vágyak sokasága,
Lerombolt lelkek kínzó érzelmek háza.
Elfogadtalak s mélyen bízom benned,
Tiéd testem s lelkem, Te tudod mit kell tennem.
Önzetlen szeretet mit én adhatok, cserébe fűszerek sokasága mit kaphatok.
De talán ennél sokkal többet is ha érzed majd lelkem, 
Szerelmeddel kelek, s vele együtt fekszem.
Fűszer, mi szebbé tette életünk,
Testünk lelkünk egybeforrt, s egyszer csak tovatűnt.
#44734 | 05. 02. 13:17
Szívemnek a legkedvesebb vers, mert az első találkozásunk emlékére kaptam, több mint egy éve

Mester Shibari: Féltett találkozás

Első pillanatban mikor megláttalak szinte remegett tested, 
asztalhoz ültünk pillantásod rólam le sem vetted. 
Sok kérdés, kétely mi áramolt át rajtam, 
megfogtam kezeid, te megnyugodtál lassan. 
Emlékszem mikor belenéztél a szemembe, 
rengeteg fájdalom, s öröm juthatott az eszedbe. 
Néha szótlan csatározás, csak elmerengtünk egymás tükrébe, 
néha meg lágy szavakat súgtunk volna egymás fülébe. 
Emlékszel az első csókra? szinte izzott az ajkad, 
szinte körmeid lelkem húsába martad. 
Csak úgy cikáztak a villámok érzések sokasága, 
mintha a múlt egyszer csak tovaszállna. 
Talán nem is hittük volna, hogy a boldogság ily közel, 
már azt hittük életünkben ez az érzés sosem jön el. 
Vonatra szálltunk, s szinte egy szemhunyás alatt megérkeztünk, 
feledésbe merült minden mit akkor elterveztünk. 
Egyszer csak az óra sokkal gyorsabb tempót vett, 
és a mámoros estéből lassan dél lett. 
Csodaszép hétvége mintha csak álom lett volna, 
s már csak azon leszünk együtt hogy ilyen napok jöjjenek sorra. 
Hát így telt el egy féltett találkozás, 
egy gyönyörű nap, egy hétvége, egy álombeli utazás.
#44722 | 05. 01. 15:08
Lebzselő virágok nyílnak mindenfelé,

szomjukat oltja a harmat, pezsdül

vérem majd napestig,

szolgálatuk alatt.
#44523 | 04. 14. 07:40
Pilinszky János: Átváltozás

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
#44495 | 04. 11. 22:36
"Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra."
/József Attila-Eszmélet/
#44483 | 04. 11. 15:37
Ok:-)))
#44482 | 04. 11. 15:35
Én sem tudom biztosan, de úgy gondolom valaki mint itt mi felvett egy nevet s úgy írta meg.
Megelőlegeztem neki ezt.
#44481 | 04. 11. 15:33
Ahham.
Van ilyen együttes.
Van ilyen közösség.
Van ilyen angyal.
Kering is ez a vers, folytatása is van.
Szerzőként ilyen alanyi költő számomra nem ismert. A googlinak sem ismert.
Azt reméltem, te tudod.
Ha nem, semmi gond.
#44480 | 04. 11. 15:30
Azzal kezdtem, az első sor.
Angelus Mortis
#44479 | 04. 11. 15:16
Ki a szerző?...
#44478 | 04. 11. 15:11
Angelus Mortis Féltelek

Napom voltál, mikor csókolt az éj
Hűsítő szerelem, mikor ölelt a tél...
Hajnali madárdal, mikor csöndet kívántam
Társam voltál... mikor magányra vágytam.

Tiszta víz vagy, mikor éhezem
Lágy takaró felleg, mikor utam kerestem.
Takartál előlem csillagot, Holdat, Napot,
Mégis boldog, és Veled vagyok.

Nem kell már semmi, csak szerelmed
Fájó testem lágy kezed után eped.
Nem vagyok, nem voltam vagy leszek
Mégis, Veled értelmet nyerek.
#44446 | 04. 10. 07:06
Ki vagyok én?
gondolkodom...

Mi az életem célja?
Teszem fel a kérdést magamnak naponta...
Tükörbe nézek és nem tudom, ki is vagyok,
nem sírok, de a szemem már nem is ragyog.
Ki vagyok én, egy empatikus ember,
vagy egy félénk srác, aki soha semmit nem mer?
Ki vagyok én, egy karizmatikus személy,
vagy egy határozott ember, akiben nincs már remény?
Melyik a valódi és melyik az álarc?
Miért dúl bennem állandó harc?
Más akarok lenni, mint aki vagyok,
vagy más vagyok belül, mint amit élek?
A magam börtönétől nap mint nap félek...
Karizmatikus személyiség titka a dominancia,
ha társul mellé egy kis elegancia.
De hogyan lehet valaki határozott és megfogó,
pszichopátia nélkül ez nem elfogadható?
Talán az egoizmus a kulcs, a gátlástalanság,
ha látja minden ember, az Ő élete nem rabság.
Hatalmas erő dúl bennem, de nem tárom napvilágra,
talán úgy kellene élnem, hogy ezt mind csak magamra szánva.
De ha nem járna a tökéletesnek tűnő ember szája,
vajon figyelne rá a világ buta birkanyája?
Szerintem nem...
Akkor ez a titka, egoizmusát folyton csak demonstrálja?
Komoly vagyok, de rám nem néznek fel,
olyan vagyok, aki senkinek meg nem felel.
Nem néznek fel rám, hiába a tehetség,
hatalmas az erőm, ehhez nem is fér kétség.
Nem is kellene ezzel foglalkoznom, csak keresem a választ,
hogy a társadalom kire néz fel, ki az, akit választ.
Lehet a biológia és a tudás nem is számít,
csak a szánk kell, ami rólunk álképet szállít?
Nem tudom a választ, csak jár az agyam,
még csak azt sem tudom, ki vagyok én saját magam...
#44380 | 04. 05. 22:15
EMÉNYIK SÁNDOR: MI MINDÍG BÚCSUZUNK

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk. Az éjtől reggel, a nappaltól este, A színektől, ha szürke por belepte, A csöndtől, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el, Minden szótól, amit kimond a szánk, Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, Minden sebtől, mely fájt és égetett, Minden képtől, mely belénk mélyedett, Az álmainktól, mik nem teljesültek, A lángjainktól, mik lassan kihűltek, A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk, A kemény rögtől, min megállt a lábunk. Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz, Elfut a perc, az örök Idő várja, Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána, Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj. Hidegen hagy az elhagyott táj, – Hogy eltemettük: róla nem tudunk. És mégis mondom néktek: Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
#44286 | 04. 04. 16:52
Várnai Zseni:

Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,

hogy a fűszálak milyen boldogok:

újjászületnek, és a bogarak,

azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.



Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!



Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!
#44152 | 03. 31. 08:03
Juhász Gyula: Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom
S az élet: győzelem az elmuláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!
#44124 | 03. 29. 16:14
"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyöngédségre, nem tud meglenni nélküle. Mert azt hiszem, ez az igazság."

/Márai Sándor /
#44055 | 03. 25. 20:24
hajnalra fázott erdőn
az elbújt fehérség, vert
vissza árnyakat, fenyők
suhogását, Teliholdnak
bekúszó fényösvényeit,
lopakodott a Nap bíbora
hegyek résein át, mozdultak
már az emberek is azon
a hazug reggelen, felverve
házak körüli csöndet,
pedig ünnep lett volna,
érdekes ünnep, mert
nem mindennapi reggelen,
pucéran álltam dideregve,
csak egy perce még a ház előtt,
s fölöttem lógó jégcsapok
szúrnák hátamat,
vacogtató hidegben,
mint az éppen ünnepelőt.

Aztán olvadt bennem
a dermedés, közeli
megszabadulás,
a hó hirtelen meleg lett,
és frissítő a kacagás,
fuvallatban szauna
kályhája: emlékezet,
voltam hóangyal is,
nem repedezett,
földön szálló,
és meghemperedtem
a friss pelyhekben…

Onnan szóltak, bentről:
gyere végre be!
nem büntetés
annak a mélység,
ki mindig is oda vágyott le,
nem vacogtál, mégis
szabadabb voltál,
mint sokan a kandalló
előtt forraltbort
hörpintve vágytalanul,
meleg takaró, ülj le,
ne essen le, melledbe
tűzve, hogy örülj,
ma mi szolgálunk neked
teát, pálcát, falás ételt,
hogy békében nekünk
elszenderülj.
#44018 | 03. 23. 13:36
faággal játszik a szél,
rügyei mégsem fáznak,
hajlítja bogár is ringón
messze vinni a vágyakat,
alázatos az élet, odaadja
önmagát, születni folyton
újjá, alávetnie mindig:
rönk karát, teher, feladná
már a harcokat, édes feltétlen
megadni óhaját, és szeretni
a szabaddá tevő láncokat,
ami megfoszt terhes önmagamtól,
vállamra véve a természeti
képet, és pucéran, lélekkel
lépni az Úr elé, irgalmat,
és hajlékot kérve a szépségnek,
irgalom a vezeklésért,
befogadni száz fájó sebet,
megbékélve a jelennel,
teremtni nyugodt életet,
pálca, kenyér és víz,
csak az jár a bennem lévő
üldözött emlékeknek.
#44016 | 03. 23. 09:37
Talán egy könyvben vagyok egy betű.
Talán egy szó.
Talán egy költemény.
Mit tudom én.
Csak azt tudom,
hogy nagyon szomorú lehet az a mondat,
mit kiolvas belőlem valaki,
ha letette a tollat.

Wass Albert
#43952 | 03. 21. 22:06
Férfi sorsa


A nő. Igaz. És én sem tagadom,
De ez a sors nagyon elágazik.
Közel, távol, mélységbe, magasságba
Szertefuttatja gyökérszálait.
Fülledt közelen, szellős messzeségen,
Bús mélységen, zord magasságon át:
Mindenki úgy, ahogy neki kimérték,
Ragadja meg a sorsa fonalát.

Az egyik fonál Lédához vezet:
Tűz, vér, piros kéj, fekete halál.
A másik végén szemérmes leányka,
Aranyhajú jövendő anyja áll.

Kerül, fordul a harmadik fonál,
S végül csak a hiú Évához ér,
Akivel csupán játszani lehet,
S aki játszik a játék kedviér'.
Futnak még száz irányba fonalak,
Minden fonál végén egy nőalak,
S mintha mind egy sors változata lenne.

De én rejtettebb kútfőre akadtam,
Szerelem útját hogy elhagyogattam:
Én, én a Testvért fedeztem fel benne.

Reményik Sándor
#43864 | 03. 20. 21:05
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/levegot.htm

LEVEGŐT!
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

1935. november 21. József Attila
#43828 | 03. 18. 07:41
J.A, a) magányban önmagam várom, önmagam becsülöm, szerepek mögé engedem önmagam, ne csak a szerep, a benső is otthon legyen a hajlékban. b) az alig titkolt vonzalom önmaga neme iránt. c) az alig titkolt vágy barát jelenléte iránt d) a nyomor látja vendégül, aki vele azonos e) a csintalan gyöngédség elég, ha vendégül látja...
Hegedűs Géza írta. Őbenne egyesült, magába olvasztotta a teljes addigi magyar költészetet. Kitárulkozott, és megmutatta önmagát a lelkén át.