VERS - Neked írom...

BDSM Fórum » VERS - Neked írom...

#50503 | 2 napja
Aranyosi Ervin: Olyan könnyű dolog

Olyan könnyű dolog ok nélkül szeretni.
Olyan egyszerű, mint lélegzetet venni.
Annyit kell csak tenned, - szívedet kitárod,
s aki belép rajta, azt szívedbe zárod!

Olyan könnyű dolog hinni a csodában,
meglátni a célod a percek sorában,
egy ültő helyedben élvezni a szépet,
amit, ha megnyugszol, megmutat az élet.

Olyan könnyű dolog egymás után lépni,
pillanat virágát megfogni, letépni.
A perc örömeit megosztani mással,
s nem törődni többé fájó elmúlással.

Olyan könnyű dolog hinni önmagadban,
s meglátni a mérget, felgerjedt haragban.
lelassulni, mikor az idő úgy vágtat,
s látni, a félelem, már nem jön utánad.

Olyan könnyű dolog arcra mosolyt csalni,
belső feszültséged legyőzni, uralni.
Hagyni szép lelkedet fényben megfürödni,
saját mosolyodban folyton tündökölni.

Olyan könnyű dolog egyszerűen adni,
embernek a helyes utat megmutatni.
Jó példával járni mások előtt, lássák,
saját bűneiket végre megbocsássák!

Olyan könnyű dolog hitet visszaadni,
ha a világ elfut, akkor is maradni.
Szeretetre éhes szíveket etetni.
Olyan könnyű dolog ok nélkül szeretni.
#50496 | 3 napja
Áltatom magam

Áltatom magam,
hogy minden rendben van,
és nem fáj semmi sem,
mi fájt a múltamban,
mert hinni akarom,
lelkem erős, kitartással bír,
akkor is, ha néha
halkan fel-felsír.

Áltatom magam,
hogy hidegen hagynak
a megbántó szavak,
a bágyadt hangulat,
és minden-minden
mi sebet ejthet rajtam,
s ami megállásra késztet
a túlélési harcban.

Áltatnom kell magam,
mert ha nem teszem,
mint sápadt fény a sűrű ködben,
csendben elveszem.

Kun Magdolna
#50477 | 6 napja
Baranyi Ferenc

NÉZNI

Itt már a szavak mitsem érnek,
csak nézni kell és nem beszélni,
se kérdeni, se válaszolni,
csak nézni kell, csak nézni, nézni.

Lesni, amit szép arcod izmán
parancsolnak csöpp rándulások,
s ha keskeny űr szakad közébünk:
felmérni az arasznyi távot.

Szemekkel mindent megbeszélni
ékesszóló sugarak által,
s meleg, bársonyos egyességre
jutni egy titkos kézfogással.

Megérezni, amit te érzel,
kimondani, mi nyelveden van,
előbb dobbani a szívednél,
csókod előzni csókjaimban.

Itt már a szavak mitsem érnek,
ne szólj a száddal, csak szemeddel,
a szerelem akkor beszédes,
amikor beszélni már nem kell.
#50467 | 08. 15. 21:18
Katona Bálint

Szeretni még egyszer,
halálosan , aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.



Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba a kimondatlan szó.
Örülni valaminek ,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben esni kezd a hó….
Mert a maradék idő
már nem eladó….
#50466 | 08. 15. 13:22
NILDA:
Bennünk változik széppé a világ

Ismét egy új nap virradt reánk,
bőrömön érzem a Nap sugarát,
egészen a szívemig hatol,
érzések ébrednek bennem valahol.

Mosolyogva nézem a kéklő eget,
nincs bennem más, csupán szeretet,
magamhoz ölelném az egész világot,
mindenkinek adnék egy kis boldogságot.

Szomorú lelkeknek vidám perceket,
hogy lássák élni csak így érdemes,
összetört szívüket megragasztanám,
hogy lakója lehessen újra a boldogság.

Mert nem mindegy, hogy éljük az életet,
de ha szívünkben ott van a szeretet,
akkor minden csak rajtunk áll,
hisz bennünk változik széppé a világ.
#50435 | 08. 13. 11:41
Heltai Jenő: Vallomás

Mi ketten egymást meg nem értjük
nagyon sajnálom, Asszonyom
de ha nem kellek szeretőnek
egyébre nem vállalkozom.

Például arra, mit gyakorta
szónoki hévvel mond Kegyed,
hogy meggyötört szegény szívének
legjobb barátja én legyek.

Legjobb barát! Szavamra mondom
megtisztelő egy hivatal
de nem vagyok hozzá elég vén
s ön aggasztóan fiatal.

Ön csupa élet, csupa illat
lángol, vakít, hevít, ragyog
hát hogyne szomjaznám a csókját
én, aki angyal nem vagyok?

Olyan kevés amit kívánok…
Ha osztozkodni restel is
legyen a tisztelt lelke másé
nekem elég a teste is.

Legyen lelkének egy barátja
kivel csevegni élvezet
de ez az őrült, ez a mamlasz
ez a barát nem én leszek.

Legyen övé minden poézis
és az enyém csak ami tény
ő oldja meg a problémákat
a ruháját viszont csak én.

Hogy ez a hang szokatlan Önnek
kétségbe kérem nem vonom
de annak, hogy megértsük egymást
csak egy a módja Asszonyom:

Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
rosszat is, jót is osztogat
rosszabb erkölcsöket Kegyednek
vagy nekem adjon jobbakat!
#50409 | 08. 10. 20:45
Dsida Jenő: Én hívlak élni

Hallgasd meg mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet
szemed kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.

Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.
Fogd a kezem, ha úgy érzed,
hogy szívedből kihull az élet.

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,
ne sírj azon, mit meg nem tettél.
Gyere velem, én hívlak élni
vérző szívvel is remélni…
#50154 | 07. 24. 17:11
Juhász Ferenc
A mindenség szerelme

Kezdetben volt a csönd, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben volt a hang, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben volt a köd, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben a vágy csak önmagara várt még...
lassan, tompán, mélyéből remegve.

Kezdetben nem voltál Te sem,
csak a vágy volt, a csontváznélküli, reszkető,
lágy indulat, a szurok-sűrű fortyogó, forró akarat
világ-tűz, vízözön,
ismeretlen és titkos robbanások,
május-szagú álmok, test-nélküli vallomások...

Én nem kutattalak, mint csillagász az égen
egy új csillagot.
Matematikával, képlettel, logikával
számítva ki, hogy másutt sehol, csak ott lehetsz,
csak ott vagy, ott, az idők kezdetétől,
társak között, még láthatatlanul.

Mert kezdetben nem voltál Te sem,
csak a vágy volt...

És mégis éreztelek, és mégis tudtalak,
robbanva törni készültem feléd, ragyogva vártalak,
de még csak reszketés, sejtelem
voltál te is, voltam én is szívedben,
mégis tudtalak,
tündöklött bennem az eleve-bizonyosság,
hogy megszületsz gyöngéden s félelmetesen,
mert hiszem, hogy van eleve-elrendelés,
mert ehhez az értelem kevés,
és nem oly céltudatos a megismerés, az elhatározás,
mint az órával mérhető idő,
s az órával mérhető elektromosság.

És mégis tudtalak,
fölfogtalak és vártalak,
tudtalak léttelenül,
mert kezdetben közös volt minden elem,
mert kezdetben én is a csönd virága voltam,
mert kezdetben Te is a csönd virága voltál,
kezdetben csak a vágy volt,
ahonnan fölszabadultál...
#50082 | 07. 20. 23:54
Márai Sándor: Olyan világ jön

Olyan világ jön,
amikor mindenki gyanús, aki szép.
És aki tehetséges.
És akinek jelleme van…

A szépség inzultus lesz.
A tehetség provokáció.
És a jellem merénylet!…

Mert most ők jönnek…
A rútak.
A tehetségtelenek.
A jellemtelenek.

És leöntik vitriollal a szépet.
Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
Szíven döfik azt, akinek jelleme van.
#50045 | 07. 17. 20:48
"Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett."

Csukás István
#50039 | 07. 17. 07:02
Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.
#50033 | 07. 16. 08:02
Edgar Allan Poe

ÁBRÁND

Dúdoltál, Ábránd, lankatag
Fővel, lecsukva szárnyadat,
Zöld lomb között pihenve meg,
Mely árnyas tó felett remeg,
Te tarka tollú papagáj
- Több, mint madár, meghitt barát -
Vezetted botló nyelvemet
Az ábécé betűin át,
Míg ültem a vadon füvén,
Okos szemű fiúcska, én.

Ma reszket a mennybolt, midőn
Az évek keselyűi vad
Vihart idézve szállanak;
Ábrándozásra nincs időm,
Szemem a dúlt éghez tapad.
S ha szárnyuk nem ver majd vadul,
S lelkemre lágy toll pelyhe hull,
Lantom, mely tétlenül hever,
Felcsendül, szívem dalra gyúl
S úgy érzi, bűnt követne el,
Ha nem remegne, mint a húr.
#50014 | 07. 12. 11:29
Tudd meg hogy nem szeretlek és szeretlek,
mivelhogy ilyen kettős ez az élet,
a szó csupán egyik szárnya a csöndnek,
a tűzben mindig ott egy rész hidegség.

Szeretlek, hogy kezdhesselek szeretni,
hogy a végtelent mindig újrakezdjem,
s hogy soha meg ne szűnjelek szeretni,
azért van az, hogy néha nem szeretlek.

Szeretlek s nem szeretlek, mintha mindig
a boldogság kulcsát s egy ismeretlen
balsors esélyét tartanám kezemben.

Szeretlek hát kétéltű szerelemmel,
ezért szeretlek, mikor nem szeretlek,
s ezért szeretlek, amikor szeretlek.

Pablo Neruda
#49877 | 06. 29. 11:19
"Hallgasd meg mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.
Emeld fel fejed, lásd meg a szépet
szemeid kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!
Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.
Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.
Fogd a kezem, ha úgy érzed,
hogy szívedből kihull az élet.
Ne keresd már, hogy hol tévedtél,
ne sírj azon, mit meg nem tettél.
Gyere velem, én hívlak élni
vérző szívvel is remélni...!"

Dsida Jenő
#49855 | 06. 26. 15:43
ADY ENDRE: NÉZZ, DRÁGÁM, KINCSEIMRE Nézz, Drágám, kincseimre, Lázáros, szomorú nincseimre, Nézz egy hű, igaz élet sorsára S őszülő tincseimre. Nem mentem erre-arra, Búsan büszke voltam a magyarra S ezért is, hajh, sokszor kerültem Sok hajhra, jajra, bajra. Jó voltam szerelemben: Egy Isten sem gondolhatná szebben, Ahogy én gyermekül elgondoltam S nézz lázban, vérben, sebben. Ha te nem jöttél vóna, Ma már tán panaszló szám se szólna S gúnyolói hivő életeknek Raknak a koporsóba. Nézz, Drágám, rám szeretve, Téged találtalak menekedve S ha van még kedv ez aljas világban: Te vagy a szívem kedve. Nézz, Drágám, kincseimre, Lázáros, szomorú nincseimre S legyenek neked sötétek, ifjak: Őszülő tincseimre. (1917)
#49850 | 06. 26. 06:26
Edgar Allan Poe

VALAKINEK A PARADICSOMBAN

Te voltál minden, édes,
miért törődtem én,
forrás a szirten, édes,
sziget a viz szinén,
csupa gyümölcs, csupa virág,
s minden virág enyém.

Ah csillagos remény!
Tulfényes álom, mely csupán
leszállni tűnt elém.
"Tovább! tovább! a fény után!"
kiált jövőm felém
s multam vak mélyein sután,
némán vergődöm én.

Mert jaj! jaj! mécsesem kimúl
és életem lejár.
"Már vége - vége már! "
(igy szól, mig parthomokba fúr,
a pompás tengerár)
villámütött fa nem virúl,
nem száll a lőtt madár.

És napjaim csak álmok
és éjjel álmaim
lábad nyomába járnak,
holott táncába hín
valamely égi árnak
valamely légi rím.
#49615 | 05. 24. 08:29
Francesco Petrarca

Nincs békém
Nincs békém, s nem szítok háborúságot,
félek s remélek, fázom és megégtem,
az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben,
semmi se kell s ölelném a világot.

Öröm nem nyit kaput, nem zár le rácsot,
nem tart meg és nem oldja kötelékem,
Ámor nem öl meg s nem lazítja fékem,
de élve sem hagy, s menekvést se látok.

Nézek vakon és nyelv nélkül beszélek,
s veszni szeretnék s szabadulni vágyom,
és gyűlölöm magam, másért meg égek,

nevetve könnyezem, bánatból élek,
egyformán fáj életem és halálom.
Ide jutottam, drága Hölgyem, érted.
#49555 | 05. 18. 17:22
A régi ház

Szegényen éltünk, de sosem hittük azt,
hogy az a boldog, aki nálunk sokkal gazdagabb,
mert miénk volt a rét, az erdő, kis patak,
a nyári szélben hajladozó búzaáradat.

S miénk volt a féktelen nagy gyermekszabadság,
mit sosem pótolt volna kincs és gazdagság,
mert hiába a jómódúság, a sok-sok ékes kincs,
ha nincs olyan emlékünk mi a múltból visszaint.

Minden olyan emlék, mi a múltból visszaint,
a legkönnyesebb napon is mosollyal kacsint,
hisz boldogsággal telik meg szívünk és a lelkünk,
mikor a csodás gyermekkoron újra elmerengünk.

Kun Magdolna
#49205 | 04. 11. 18:01
https://youtu.be/uK0RgxQr0Vg
#49202 | 04. 11. 13:14
Virág szerettem volna lenni

Virág szerettem volna lenni,
Nem nyílni többé nélküled,
Abban a talajban megteremni,
Ahol a te hajtásod megered.

Szirmokat szerettem volna,
Ugyan olyanokat, mint a tied,
Gabalyodva beléd kapaszkodva,
Engem ölelve minden leveled.

Végzetes embernek születtem,
Nem adatott földi boldogság,
Más éledt virágként helyettem,
És megmaradt a hontalanság.

Most is virág szeretnék lenni,
-Bár kinyíltam talaj, s nélküled-,
Majd abban a földben pihenni,
Ahonnan kettőnk gyökere ered.

[Nemes Andrea]
#49128 | 04. 03. 10:37
Benedek Elek

Szeresd a fát
Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez;
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hagyd annak, ami: épnek, szépnek,
Ne bántsd a fát!

Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve;
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl rája,
Szeresd a fát!

Édes gyümölcsét várva-várod,
S mégis letépnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad,
S te bánkódol majd, késő bánat!
Ne bántsd a fát!

Megtépett fának nincs virága,
Mint a vak, úgy néz a világba.
Oly bús a fa, a tördelt, tépett,
Mint anyád, ha elvesztne téged,
Szeresd a fát!

Falombok közt viharba, vészbe,
Lám, meg se ring madárka fészke:
Fáradt ha vagy, leülsz alája,
S elszenderít madár danája,
Ne bántsd a fát!

Mind, akik fákat ültetének,
Sírjukra szálljon hálaének:
Ásóval is költők valának,
Szép, lombos fáról álmodának,
Szeresd a fát!
#49026 | 03. 25. 22:04
Ady Endre:
A fehér csönd

Karollak, vonlak s mégsem érlek el:
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csönd, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.
#49014 | 03. 24. 18:33
Weöres Sándor
TÍZ LÉPCSŐ

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.
#49013 | 03. 24. 18:24
Thomas Stearns Eliot

A könnyező lány szobrához

Csak állj a lépcső legfelső kövére -
hajolj a kert urnáira -
hajadat fesse a napkelte vére -
öleld magadhoz csokrodat halk döbbenettel -
vágd földhöz, és szikrázzon a
szemed szökevény szerelemmel:
hajadat fesse a napkelte vére.

Bár ilyen könnyen hagytad volna el,
bár ilyen könnyen hagyott volna el,
ilyem emberi-tisztán,
mint lelked száll ki a fonnyadt tetemből,
ha többé nem emel föl.

Hiszen találnék
kibúvót, egyedi fényt, mint a villám,
valami mindkettőnknek jó megoldást,
hamis mosolyt, ha már a hűséget kioltják.

És elfordult a lány, de őszi szélben
képzeletemet tűnt napokba rántja,
napokba s tűnt pillanatokba:
haja vállára hull, kezében liliom van,
s elrévedek: hogy ölelt annyi éjjel!
Póz és gesztus rémlik fel elmosódva.
Ma is megráz az emlékezet álma
zavart éjfélkor s déli Nap-mosolyban.
#48776 | 03. 03. 19:53
Szabő Lőrinc: Tavasz

„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.

„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb
#48675 | 02. 22. 17:23
FGy

A haláltánc-ballada
Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térdenállva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján –:
„Mit sirsz” – rivalt reá – „bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!”… S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje,
elfújta, mint a porszemet.
– Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Gót ablakában sírt az Orvos:
„Uram, nektárod merre nő,
mely minden kínra ír s amelytől
felépül minden szenvedő?”
S az ajtó nyílt: keszeg magiszter
táncolta végig a szobát,
kezében mély ólomkehelyből
kínálva színtelen borát:
„Igyál, e nedv hűs, mint a – mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból
csupán az első korty fanyar.”
– Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében s rőt
topánban s nézte lenn a vízben
képét, mely játszni hívta őt:
…„Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugrálunk bakot.”
„Jövök már!” – szólt s a kútvíz nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a Halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
– Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Repedt tükrénél ült a Céda:
„Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregből senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény…”
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó vőlegény:
„Hopp Sára, hopp, gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakmát a lárva
ágyékod hervadt bíborán!”
– Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Éjfél borult a háztetőre,
kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: „Lásd, szamár,
pénzzsákodat hiába véded,
Meghalsz s a kincset elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senkisem.”
– Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Aranypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: „ne még, ne még”,
de ő már átkarolta drága
csípői karcsú, gót ívét,
„engedj csak még egy lanyha csókot,
még egy gyönggyel kivarrt ruhát,
még egy szerelmes, léha bókot,
még egy gyötrelmes éjszakát” –
de ő rút foltot festve mellén,
mely, mint a rákseb, egyre nőtt,
fehér testét nyakába vette
és vitte, vitte, vitte őt.
– Tunyán henyéltünk mindahányan
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
„Isten vagy ördög: egy napot még,
amig megoldom a talányt,
a nagy talányt, amelyhez izzó
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot még, mert megfejtem,
megfejtem holnap estvelig.”
„Nem fejted” – szólt a hang – „nem fejted”
s vállára tette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik:
„Aludni mégy most, mint a többiek.”
– A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Pestis-csengőkkel jött a dögvész,
s a reimsi szentegyház előtt
husvétvasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
„Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög: –
légy pápa, vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn – én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!”
– Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
„Görnyedt testünknek nincsen ára,
és meghalunk, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm: egyet tégy nekem:
ha vinned kell, szórd szét trágyának
e testet kinn a réteken!”
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél…
– A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
#48568 | 02. 13. 18:44
Tandori Dezső-A Semmi Kéz


Egy vak madár azt hiszi, álmodott,
pedig csak megsímogattam a hátát,
mit ő engedni nem szokott,
s kezünket is ez az egy pár madárláb
nem érinti önszántából soha,
de majd annak is lesz sora,
mikor néhány lelkünkkel tovatűnten,
egy-test, ott fog feküdni tenyerünkben;
miféle előleg ez a halálra,
hogy megsímogatható volt a háta?

Szárnyra ki volt dobva a szürke toll,
ahogy álldogált a teljes sötétben,
tudtam, ott vagyunk valahol:
nem is padlón, nem is csonk deszkalécen,
melyen parányi hő a talpnyoma,
s még annyi se az örök éjszaka,
melyről tudnom kell, hogy két elürült szemköz
vetíti bár tudatunkba, szűrten,
előleg ez a tiszta nemtudásra,
mit magunk is elérünk valahára.

Csak annyi voltam, mint a Semmi Kéz,
mely nem mutat se innenre, se túlra,
nem kerül, el se vész,
mintha az idő ide-oda múlna;
ujjam alatt a hát mintázata nyugodt volt;
mintha nem is látszana,
a csőr lassan kinyílt, nem lihegősen,
inkább csak mártózni valami hűsben,
mert a forróság a nem várt hatásra
a harminc grammnyi testet be- s bejárta.

És hangom szólt hozzá, az ismerős,
az örökké megválaszolhatatlan,
három-verébnyi-ős
helyett ő állt világtalan-alakban,
mint kérdezetlenségünk válasza,
melynek elég, hogy önmaga;
kezem távolodott kalitka-űrben,
nem érzett hullámlásába vegyülten,
s a másfél perc még-sosem-volt csodája
jó ok lett neki egy tollászkodásra.
#48527 | 02. 08. 13:16
Csak rajta, csókolj és szeress,
szeresd, keresd a tort, a bált!
Különb belőled így se lesz -
de betörik a koponyád.
Butít a vágy, vesztünkbe ránt:
elveszti Sámson két szemét
és Salamon bálványt imád...
Boldog, ki nem próbálta még!

A bűvös sípost, Orpheust
úgy elragadta vak szerelme,
hogy lent a gyilkos Cerbeus
a négy szájával majd benyelte!
Szép Nárcissust is ez vezette -
s a mélybe várta lenn a vég...
Maga-szerelme lett a veszte.
Boldog, ki nem próbálta még!

Sardánapál, a bátrak bátra,
kinek lábánál Kréta hódolt,
asszonyruhát szedett magára
s lányok közt ekkép forgolódott.
Szent Dávid is gondolt bolondot
és elhagyá jámbor hitét,
látván két, jó formájú combot...
Boldog, ki nem próbálta még!

Szép húgát Ammon megszerette,
becsalta kérve: hozz ebédet!
S erővel megszeplősítette...
Vérfertőző parázna vétek!
Heródes meg (valót beszélek)
leüttetté János fejét,
csak mert tetszett a tánc, s az ének...
Boldog, ki nem próbálta még!

De magamról sem hallgatok:
mint lepedőt a sulykoló,
püföltek pőrén - nem titok -,
s ugyan ki volt a bajhozó?!
Ki más is, mint Vauselles Kató?!
Elvertek ott engem s Noélt,
akár egy lagzin... Szó, mi szó:
boldog, ki nem próbálta még!

Tán észre tér a férfi végre,
s a nőzést egyszer abbahagyja?
Dehogy! inkább máglyán elégne,
mint holmi seprűnyél lovagja.
Ki szívét asszony-kézre adja,
már elherdálta ép eszét...
mert mind egy kutya: szőke, barna...
boldog, ki nem próbálta még!

Francois Villon:
Kettős ballada a bolond szerelemről
/Mészöly Dezső fordítása/
#48522 | 02. 07. 20:55
Katona Bálint: Maradék idő
Szeretni még egyszer,
halálosan, aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.
Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba a kimondatlan szó.
Örülni valaminek,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben esni kezd a hó….
Mert a maradék idő
már nem eladó….
#48519 | 02. 07. 15:39
Fodor Anikó

Majd egyszer!
Piros ruhában temessetek!
Úgy akarok halni, mint ahogy éltem,
lángolón, forrón,
ahogy zubogott a vérem!

Úgy akarok halni,
hogy nem sírnak felettem.
Nem úgy, ahogy én egykor
sok-sok embert temettem.

Énekelve, dalolva,
mindig szeretve éltem.
Ne legyen más akkor sem.
Pletykáljanak rosszmájú,
megkeseredett szüzek.
Kulcsolják imára kezüket.

Nem káromlom a fent lakót,
nem is bírálom az örök hallgatót.
Bízom benne, hogy ért s szeret.
Hogy nem ítél,
csak nézi sok-sok tettemet.

S ha majd egyszer szemben állunk,
tudni fogja, mit-miért.
Tudni, fogja, hogy hittem benne,
s nem volt bennem felesleges a szeretete.

De mivel az ember gyarló és önző,
piros ruhám legyen a köszöntő,
ha mégsem szeretnének ott fent,
s Belzebub fogna kézen,
s a pokolba vezetne odalent.