VERS - Neked írom...

BDSM Fórum » VERS - Neked írom...

#57056 | 19 órája
SZEPTEMBER VÉGÉN

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember.)
#57031 | 6 napja
Figyelj és hallgass meg...

Figyelj és hallgass meg
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg,
És te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
Hogy a problémám megoldódjon,
Bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy te süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj, és hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem,
Amit nekem kellene megtennem,
Csak megerősíted a gyöngeségemet és félelmemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érezzek, ahogy érzek,
- Még ha ez az érzés számodra érthetetlen is -
Lehetővé teszed számomra, hogy megvizsgáljam,
És értelmet adjak az értelmetlennek.
S ha ez megtörtént, a válasz világossá válik,
Tanácsra nincs szükség.

Talán ezért használ sok embernek az imádság.
Mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást.
Csak figyel és hallgat.
A többit ránk bízza.
Tehát te is, kérlek, figyelj rám és hallgass meg.
És ha szólni akarsz, várj egy picit.
Akkor majd én is tudok rád figyelni.

Ágnes Begin:
#56990 | 08. 03. 21:12
"Életem mélypontján találtál Rám,
Te adtad vissza, arcom mosolyát,
Újra célt adtál az életemnek,
Szerelmed belevésődött a szívembe.
Magányos éjjelenként mikor rólad álmodom,
Tudom te vagy akire vágyom,
Minden perc mikor velem vagy,
A szívemben örök nyomot hagy.
Álmaimban látlak téged,
Együtt vagyunk kéz a kézben.
Szemeidbe nézve fagyott szívem felolvad,
Minden dobbanása Te magad vagy.
Szerelmes szívvel téged kérlek,
Légy enyém, amíg élek.
Ha ezt szívemnek megadod,
Én örökké a tiéd maradok"
#56898 | 07. 31. 16:44
EDGAR ALLAN POE-A LEGBOLDOGABB ÓRA, NAP...

A legboldogabb óra, nap
Tört szívemben otthont talált,
De az erő és öntudat
Már messze szállt.

Erő? Igen! Úgy véltem, az;
Jaj, eltűnt, többé nem felel;
Tőle feszült a vad tavasz -
Hadd múljon el.

S az öntudat ma már mit ér?
Öntse maró mérgeit új
Agyakba, hol még friss az ér -
Szivem, csitulj!

A legboldogabb óra, nap,
Mit szemem látott, láthatott:
A fényes erő, öntudat
Múltban ragyog.

De ha erő és öntudat
Oly kínnal kelne fel,
Mint egykoron - sugarukat
Nem bírnám újra el.

Mert ólom volt éj-szárnyukon,
S míg verdesett, lehullt
A szívbe, mely törni rokon
Kínokban megtanult.
#56871 | 07. 30. 06:58
Somlyó Zoltán-És így telnek le napjaim

Ó meddig, meddig léssz velem
könnyek hajója: bánat?
- A végtelenbe mész velem! -
igy válaszol a bánat.
És bölcsességed mit akar
sebes szivemmel, isten?
- Hogy enyhüljön, mig hit takar! -
Igy válaszol az isten.

És így telnek le napjaim,
ily szörnyü párbeszédben.
Mig egyre forróbb lesz a kin
s mind távolabb az éden.

S a bánat sötét fejemen,
mint gyászkoszorú, éget.
S én mégis féltve őrizem
ez élet-adta éket.
#56867 | 07. 29. 21:14
Závada Péter: Akit most keresek

Hogy hideg voltál, mint a krémek.
Ez maradt meg abból a nyárból.
Mondataid árnyékába húzódni,
mintha egy fa tövébe.

Meg a nyomáskülönbség,
amitől a lélegzetből sóhajtás lesz.
A gondok, ahogy üres bádogdobozokként
zörögtek a mellkasodban.

Azt hiszem, összekeverlek az emlékeddel.
Ha hozzád akarok érni,
át kell nyúlnom az időn,
mint egy tükrön.


Akkor voltál az,
akit most keresek.
#56751 | 07. 25. 21:58
Tóth Árpád-Kincs

Emléked már oly ódonan aranylik...
Ha este véle búsan bíbelődöm,
Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik
Gyűrűjét agg kéz, reszketőn, tünődőn...

Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt
Lelkem, s várná, hogy mint gigászi szolgák
Jelenjenek elém a régi vágyak,
De egy se jő már, s nem röpítnek hozzád...

S egy este majd, míg úgy mered sötéten
Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem,
Tört bútorok az olcsó, vak szobákban,

Lelankad lelkem karja bánatában,
A kincs kisiklik ájult ujja közzül,
S setét lomok közt lassan messzegördül...
#56703 | 07. 24. 18:14
Francis Jammes - S oly halk s szelíd az álmod

S oly halk s szelíd az álmod, hogy halkan s szeliden
Megnyílik tőle ajkad, minthogyha csókra várna.
Mit álmodol? Talán egy sziklabérci, sárga
S lila virágu rétet, hol hószín nyáj pihen?

Ezt álmodod? Vagy azt, hogy erdő mélyiben
Zengő forrás bugyog susogva a mohára?
Vagy nyúlfiat riaszt egy rózsa-kék madárka,
Mely illó pókfonálért cikáz a légbe fenn?

Azt álmodod: a hold nagy hortenzia-gömb?
Vagy hogy a kút fölé ákácok lombja önt
Nehéz és drága myrrhát, sűrű arany havat?

Vagy hogy a kút vödrében úgy reszket ajakad
Visszfénye, mint szirom, mit rózsafákhoz érve
Sodort le enyhe szél a víz ezüst szinére?...
#56702 | 07. 24. 16:18
Reményik Sándor: Kagyló

Én itt vagyok, akarva, nem akarva,
a végtelen vetett a véges partra.

Fekszem aléltan a sivár fövenyben
és az óceán himnuszait zengem.

Anyám, a tenger apadt, s itt hagyott,
kinek mi köze hozzá, ki vagyok?

Gazdátlan, üres ház, mire se jó,
csak eldobni, vagy eltörni való.

Apály s dagály közt, így, időm múlván,
várom, míg értem visszatér a hullám.

Nekem nem hazám e kietlen part,
de aki titkon a füléhez tart

magányban, éjben, emberektől távol:
annak mesélek egy más, szebb világról.
#56584 | 07. 13. 05:47
Madách Imre -Rád emlékezem

Hogyha hallom, a szépség kacér
S hódolatra vágyik szűntelen,
Érzéketlen szívének legott
Hogy több rabja s fénye több legyen :
Rád emlékezem, óh drága nő,
Mert te e vádat megcáfolod,
S a világgal is kibékülök,
Szépségedre hogyha gondolok.

Hogyha hallom : gőgös az erény
S büszkén nézi azt, ki vétkezett,
Jégkebellel, könyrületlenül,
Mint egy isten a világ felett :
Rád emlékezem, óh drága nő,
Mert te e vádat megcáfolod,
S a világgal is kibékülök
Erényedre hogyha gondolok.

Óh de érzem, e világon a
Költő árva hang puszták felett,
Sorsa, hogy vérző tövisfüzért
Hordjon átkos homloka felett;
Rád emlékezem, óh drága nő,
S életemre búsan gondolok. - -
Óh, ki mindent megcáfolsz, miért,
Mért ez egyet meg nem cáfolod ?
#56573 | 07. 11. 08:33
Goethe-Búcsú

Ezer meg ezer csókkal jól nem laktam,
Végűl pedig egygyel bucsúzni kellett.
Hogy vérzett e szegény szív! Mind a mellett
A partban, melytől kínnal elszakadtam -

Míg láthatám, a völgyben, a patakban
Mint múlhatatlan kincsben kedvem tellett...
Még akkor is, midőn csak mint lehellet
Uszott körűltem kékes árnyalatban.

S hogy ez is foszlott s minden puszta lég volt,
Szívembe vissza forrt a vágy s a kincsen,
Melytől elestem, búsan eltűnődtem:

Egyszerre fényre gyúlt a magas égbolt
S érzem, hogy veszve semmi, semmi sincsen,
S mind bennem van, mi kedves volt előttem.
#56389 | 07. 07. 10:45
John Donne


Elégia a vetkőzésről

Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fűződre régtől féltékeny vagyok,
de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört, noha
a kísértet is vászoningben jár,
de főleg égnek nem a hajam áll.

Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét
kincseskamrádon ujjam a pöcsét.

A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatőr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.

Mezítelenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak?
#56138 | 06. 25. 07:27
(Róth Márta: Kezedbe teszem a könyvet)


"Kezedbe teszem a Könyvet,
hogy vezessen a sűrű ködben.
Kezedbe teszem az átlátszó kristályt,
hogy lásd a szépet, keresd a tisztát.
Kezedbe teszem a gyertyalángot,
világíts annak, aki bántott!
Kezedbe teszem a szőtt takarót,
takard be az árván fázót!
Kezedbe teszem a fénylő kulcsot,
hogy meleg legyen, és várjon az otthon.
Indulj hát, s hívd magaddal a gyerekeket,
hogy kezükbe tehesd a szeretetet.
#56136 | 06. 25. 07:06
Tóth Árpád - Ó, Távoli

Ó, Távoli - csodáid szíven ütnek:
A csend élő és titkos sóhaja
Vagy a vihar vonagló halkká csüggedt,
Emberfölötti jajduló jaja,

Vagy csillagok, mik végtelenben csüggnek,
Aranyfürtben - vagy hintázó galya
Egy rongy fának, mely egyre nőve, zölden,
Még lengni fog, ha fekszem, rég ledőlten!

De sokszor, nyomván az unott robot,
Kis tettek, olcsó könnyek, semmi eszmék,
Roppant képed előtt tompán lobog
A mécs...
#56076 | 06. 22. 08:44
Felföldi József - Szíved pókhálójának selymes fonalán

Szíved pókhálójának selymes fonalán
Ma éjjel bebábozódom
Százlábú vágyammal tűhegynyi szívvé zsugorodva
Várom a halálos születést.
Te mézédes leheleteddel betakarsz,
Idődbe letérdepelve várod, hogy kirágjam magam neked
És én megteszem, ahogy új szívem megdobban,
És arcodra pillangózva csillagot könnyez szemedbe.
#56043 | 06. 19. 12:52
Shakespeare - CXXXII.szonett

Szemeid szeretem, s ők, szánakozva,
Tudván, hogy megvet s úgy gyötör szíved,
Feketébe öltöztek, s most kínomra
Mint édes gyász vetik részvétüket.

S bizony, nem illik a nap ifjú vére
Jobban kelet szürke orcáihoz,
S az a telt csillag, komoly nyugat őre,
Esténkre féloly dicsfényt sem poroz,

Mint amennyire arcod dísze két
Gyászoló szemed. Ó, gyászolna így
Szíved is, hisz a gyász teneked ék!...
Hordd mindenütt a részvét színeit,

S megesküszöm: a szépség fekete,
S rút, akinek nem tied a színe.
#55982 | 06. 17. 07:54
W.B. Yeats - Egy régi dal visszhangja

Találkoztunk a fák közt

a kertben ő meg én.

Jött hófehér kis lábbal

a kerten át felém.

Kért, hogy könnyen szeressem,

mint a rügy nő ág hegyén,

De ifjan és bolondul

ezt nem hihettem én.



És álltunk a folyónál,

hol véget ért a rét.

Vállamra tette akkor

kis hófehér kezét.

És kért, hogy könnyen éljek,

miként a fű, ha ragyog;

De bolond ifjú voltam

s most csupa könny vagyok.
#55959 | 06. 15. 18:07
Ölelsz-e még akkor

Ha a sötétség árnyai mellénk szegődnek,
és reszketeggé teszik ráncos kezünket,
olyannak látsz-e majd, mint akkor hajdanán,
mikor csókjaidtól volt tűzforró a szám.
Ha már sérült tudatom nem emlékezik,
és fájni sem fájja többé az élet sebeit,
vigyázod-e velem azokat a jelenperceket,
ami kettőnknek még elrendeltetett.
Ha majd kibontott hajamon nem csillan a fény,
s én sem kérem már, hogy szeressél belém,
ölelsz-e még akkor is, és simítod-e arcom,
addig amíg rám nem terül a csillagfényes alkony.
Ha majd szoros kötelékünk lazulásra vágyik,
mert szivárványt fon bele egy másik dobbanás is,
megőrzöd-e szív-hűségét annak a sok évnek,
amibe kettőnk sorsa mélyen beleégett.
Vagy minden, ami voltam
el lesz feledve,
s csak szálló porszem leszek
szélnek eresztve.

Kun Magdolna
#55935 | 06. 13. 20:12
Reményik Sándor-Elérhetetlen

Elérhetetlen Ideál
Csábít, mint kútból csillag képe:
Felhozni mind, mi bennem fény,
Öltözni tökéletes Szépbe.

Ó balga vágy, kutatni lenn
Az örökfényt a kútfenéken,
Az öröklámpa nincs a kútban,
A csillag fenn ragyog az égen!

A vödröt százszor lebocsátom,
A vágy száz új kínnal gyötör,
Lenn a csillag megfoghatatlan,
És tehetetlen ájulatban
Ring sötét színen a vödör.
#55896 | 06. 11. 12:58
Ha nőt szeretsz, tudd tisztelni!
A nő lenge, finom selyem,
ezért akárki nem viselheti:
ha nőt szeretsz, légy rá méltó férfi!

Ha nőt szeretsz, küzdj meg
érte. Elutasítása elveid pirosából
az elszántságot ki ne verje.
S ha elsőre alul is
maradsz, fel ne add;
ha nőt szeretsz, legyen érte
benned akarat!

Ha nőt szeretsz, mutasd neki,
-de csak neki!- néha nála is
törékenyebb vagy. Ha ő
olyan nőből van, tudja;
aki nőt igazán szeret,
csak érte s védelmére
lesz tömör vas.

Ha nőt szeretsz, őszinte légy,
ne csalfa. Volt épp elég már,
ki lelke zongoráját elhangolta.
S ha nőt szeretsz, tisztán legyen
neked ő az egy, ahogyan te
vagy neki:

ha nőt tudsz szeretni,
akkor vagy igazán férfi!

Sohonyai Attila
#55720 | 06. 01. 18:42
Ma rossz leszek. Elhatároztam.
Senkinek nem köszönök.
Az oviban verekedni fogok,
meg egy tányért összetörök.
Zsuzsi haját meghúzom,
Laci rajzára odafirkálok,
a várat feldöntöm,
lehet, hogy ezért majd sarokban állok,
de ma akkor is rossz leszek,
olyan rossz, mint soha,
fog majd csodálkozni az egész óvoda!
Foglalkozás alatt mindig felállok,
mindenbe úgyis belekiabálok,
az ebédet nem fogom azért se megenni,
hiába biztat majd az óvónéni.
Még az is lehet, hogy kiöntöm a vizet...
a mosdóban folyton pacsálok,
kinyújtom a nyelvem a Zolira,
alvás helyett az ágyon ugrálok
Még sosem voltam rossz,
ezért észre se vesznek,
de jó annak a sok
nagyon rossz gyereknek!
Az óvónéni egész nap beszélget velük,
lefoglalja őket, hogy ne legyen idejük
a rosszalkodásra, meg semmi másra.
Velük mindig, mindig beszélgetnek,
meg feladatot kapnak, hogy ügyesek legyenek!
Az a szörnyű Karesz dicséretet kap,
ha nem csinál semmi jót, csak egyszer szót fogad...
Én mindig jó vagyok.
Ma azért is rossz leszek!
Szeressenek engem is úgy,
mint egy rossz gyereket!

(Kovács Barbara: Ma rossz leszek)
#55700 | 05. 31. 15:38
Gyermek mosolyában
ott az egész világ,
tündöklő, zöld mezők
és rengeteg virág.

Napfény melegsége,
szellő suhanása,
tiszta éjszakában
csillag ragyogása.

Nincsenek még árnyak,
súlyos, nehéz dolgok,
ártatlan kacaját
nem felhőzik gondok.

Hogyha rád mosolyog,
felvidul a lelked,
meghaltnak hitt álmok
újra élnek benned.

Vörös Judit: A gyermek mosolya
#55665 | 05. 28. 15:20
...És minden alkony opálosan éled
És minden hajnal szőkén rám kacag
És mindig forrnak vágyak és nyarak,
Be csodás vagy, csókok szülötte, élet!

És mindig küldesz új bánatokat
És új reményt is, ami dalra méltó
És szemeket, amelyek, mint a mély tó,
Balzsamot adnak nékem s titkokat.

És nem fáradok el téged szeretni
S téged gyűlölni, lázas csoda, élet,
Naponta vággyal járulok elébed

S bár mindig közelebb a szürke semmi,
Te egyre szépülsz, mélyülsz s én szegény,
Úgy érzem, gazdag voltam benned én.

(Juhász Gyula: Az élet szonettje)
#55663 | 05. 28. 14:59
Várnai Zseni: Ki a legszebb a világon?

Tündöklésem szép idején
nem néztem a tükörbe én,
két kisgyerek szemefénye
volt az arcom tükörképe,
s szólt a szívem: – Édes lányom,
ki a legszebb a világon?
– Te vagy a legszebb, anyám,
hidd el nékem igazán!
– Édes fiam, mondd meg nékem:
ki a legszebb e vidéken?
– Édesanyám, Kedvesem,
nincs nálad szebb, senki sem! –
Csillagtükrön néztem arcom,
mint egy tündér királyasszony,
aki hol volt… hol nem volt…
de ez nagyon régen volt.
Fiam elment messzeségbe,
nem nézhetek a szemébe,
s másnak mondja: – Kedvesem,
nincs nálad szebb senki sem!…
Kislányomból kisasszonyka,
csillagszeme rám ragyogja,
mint egy fényes tükörkép:
– Szebb a jóság, mint a szép!
Tó tükréhez megyek s kérdem,
ki a legszebb a vidéken?…
Tó tükrét a szél kavarja,
arcom girbe-gurba rajta…
– Hamis a tó! – Futok messze,
csorba tükör a kezembe,
csorba tükör felel nékem:
– Nem az vagy már, aki régen!
Kedves, öreg Szülőanyám,
Te mondjad meg, de igazán,
elhervadtam, csúnya vagyok?
Édesanyám szeme ragyog:
– Hidd el nékem, édes lányom,
te vagy a legszebb a világon…
S ahogy szólott, könnye fénylett,
arcom benne tündérszép lett.
#55642 | 05. 27. 11:22
Grigo Zoltán: Várlak

Az ajtóban foglak várni,
Úgy gyere hozzám, ahogy vagy,
Hozd el a szívedet, a lelkedet,
Hagyj ott mindent, ami nem te vagy.

Ha itt leszel, sírok neked,
Némán hulló tiszta könnyeket,
Lemosom rólad a bánatot,
A magány szántotta éveket.

Helyette arcodra simítom,
A fűszálon rezgő harmatot,
Hajnalt lehelek homlokodra,
Lecsókolom rólad a tegnapot.

Fonok hajadba napsugarat,
Szemeidre fénylő csillagot,
És lágy hangú melódiákat,
Hozok neked az ajkamon.

Elringatlak téged szelíden,
Ahogy tó vize a csónakot,
Itt alszol majd a szívemen,
Hisz a párnád is én vagyok.
#55594 | 05. 23. 16:52
Nemes Nagy Ágnes: A szomj

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
#55549 | 05. 20. 18:13
Francis Jammes

Lágy gyantacsöpp csorog

Lágy gyantacsöpp csorog aranyló könny gyanánt a
Cseresznyefán: ma mindent tropikus hő igáz,
Aludj, drágám, a kertben, hol bús tücsöksirás
Zeng régi rózsafáink sziromszivébe zárva...

Még tegnap a szalonban csevegtél: büszke dáma,
De most magunk vagyunk, én édesem, Sirász
Rózsája! óh, aludj csak, rád halk csókom vigyáz,
És enyhe kelme véd: csöndes lesz szíved álma...

A hő a zajt felitta, csak méhek zsonganak,
Aludj, aludj, kicsim, szelíd szivű bogárkám,
S ne rezzenj, hogyha néha megcsobban a patak,

Halászmadár is alszik a parti cserje árnyán,
Aludj csak csöndesen... hisz már én se tudom,
Te kacagsz, vagy a víz cseng a fénylő kavicson...
#55547 | 05. 20. 13:37
Tóth Árpád
ESTI SUGÁRKOSZORÚ

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
#55528 | 05. 19. 07:59
Reményik Sándor-Gondolok valakit

Gondolok valakit,
Akivel összefügg az életem.
Lehet: nem ismerem,
Lehet, nem fogom ismerni soha.
Lehet, hogy egy más csillagon lakik.
És mégis összefügg az életünk
Rejtelmes, örök rendelés szerint.

Nekem kárhozni kell,
Romolnom napról-napra, -
Hogy napról-napra üdvözüljön ő

Nekem vétkezni kell,
S a vétkem súlya alatt roskadoznom, -
Hogy ő állhasson a szentség fokán.

Nekem szenvedni kell,
Őrlődnöm gyötrő nyughatatlanságban, -
Hogy Isten békéje vele legyen.

Nekem nehéz követ kell hordanom
A szívem helyén, - hogy könnyű legyen
Az ő szíve és szárnyas és szabad.

Nekem a tétlenségnek mocsarában
Kell vergődnöm, - hogy ő oltárt emeljen
A munkának s titáni templomot.

A föld nehéz és kesernyés szaga
Kell hogy körüllebegjen engemet, -
Ő csak úgy érzi rózsák illatát.

A mindenség roppant lépcsőzetén
Egy lépcsőfokot le kell szállanom, -
Hogy ő hághasson egy lépcsőfokot.

Mikor ő a világ-zenitre ér,
S én a nadiron szétmorzsolva fekszem:
Akkor telik be kettőnk végzete.
#55508 | 05. 17. 19:17
Baudelaire-Semper Eadem

"
Honnét jön - kérdezéd - e különös busongás,
mely árad s megtörik, mint szirten a habok?" -
Ha megvolt a szüret, ha véget ért a zsongás
a szívben: élni kín. Ez rég tudott titok.

Egyszerü bánat ez, nincs rejtély benne semmi
s mint nálad az öröm, oka ismerve jól.
Szünj hát, szép kandi lány, kérdést kérdésre tenni
s bár hangod édes és bár hangod szép: ne szólj!

Ne szólj, tudatlanom! te még ép-szárnyu lélek!
gyermekmosolyu száj! jobban még, mint az élet,
finom fonálba köt bennünket a Halál.

Hagyj! hagyj! egy öncsalás révén hadd részegüljek!
mint szép álomba, szép szemedbe hadd merüljek!
Szunnyadni térek én szemöldököd alá.