Versem

Nem tudom mi van velem!
Egyszerűen nem találom a helyemet.
Mindenhol ott vagyok, mégis sehol.
Gondolataim a messzeségben járnak
És mégis oly közeli helyen.

Álmaimban, a múltban járok
Érzem, hogy velem van, engem ölel.
Szeméből kiolvasni vélem,
hogy kellek neki, hogy akar
és soha nem fog elengedni.

Táplálkozik belőlem,
a fájdalmamból és a gyönyörömből egyaránt.
Érzem ő az,akinek át tudnám adni mind azt, ami vagyok
Egy érzékeny, kedves, oda adó, lökött,pajzán nőt.
Rózsaszín köd szállt az agyamra.

Majd álmaim elsötétednek,
vad csatározások, véres ütközetek,
fájdalom, reménytelenség, halál képe villan fel előttem.
Nem bírom tovább, felébredek.

Csalódva látom, hogy a jelenem sem más.
Sötét felhők úsznak a fellegen felettem.
Szívem meg telt kétellyel.

Ugye az egész nem csak a képzeletem szülötte?
Ugye nem csak vágyaim testesítik meg őt nekem?
Ha valós személy, akkor vajon megérdemlem-e?
Vagy csak a sors újabb kegyetlen fintora,
hogy még mélyebbre taszítson, mint voltam valaha?

Nem tudom!
Nem is tudhatom!
Csak azt érzem, hogy erősnek kell lennem,
hogy kételyeim ne öljék meg a kapcsolatot vele.