twenty-seventh

hajnal

még sötét van mikor felébredek, visszaaludni tudom nem sikerülne így felkelek. beosonok a fürdőbe és egy forró zuhany felpezsdít. igaz hogy hidegek már a hajnalok de mégis mint minden reggel egy kávé erejéig kiülök a teraszra. már a legmelegebb takarómat csavarom magam köré h ne reszkessek
szeretem ezeket a még sötét hideg reggeleket látni ahogy lassan felkel a nap és kivilágosodik az ég. de a legszebb nem is ez, hanem mikor a reggeli madárkák megjelennek. elsőnek csak a közeli fákon rebbennek ide oda trillázva, mintegy jogreggelt kívánok szólam. a közeli erdőből szöknek át hozzám reggelizni. gondosan ügyelek h teli legyen az etető mindig és friss víz is legyen. ilyenkor becsukom a szemem és csak hallgatom a dallamokat. olyan békés és csendes nyugodt minden. kell ez a fél óra nekem a mindennapi rohanás után. talán még jobban mint a forró zuhany. nem akarok soha elmélkedni de mégis a gondolataim össze vissza járnak, igyekszem lecsendesíteni őket h halljam a madárkákat, nem mindig egyszerű, de a végére azért sikerül mindig. sokféle madárka jár ide, a legtöbb cinke szén cinke, és azért kék cinke is csemegézik nem egy nálam. néha meglepődöm, mert olyan madárka is meglátogat akiről nem hittem volna. tavaly tél vége fele mindennapi vendégem lett egy fakopács szegényke volt h a kifüggesztett golyóval zuhant le. másnapra megerősítettem. egy egy ismeretlen után alig várom h megtudjam ki is volt. Őszapó, Zöldike, de olyan is van h nem tudom ki lehetett nálam csak egy villanás volt. örülök h itt vannak reggelente és mosolygok mikor a joreggelt trillákat hallom

szeretem ezeket a hajnalokat