Szia...szerintem felültettek... - Kata és a randizás-

Hmmm, elgondolkodtam a napokban, hogy mennyi valós randin vagyok túl eme sárgolyón töltött éveim alatt. Számukat tekintve elenyésző, de jóból (leginkább rosszból) is megártott a sok(k). Most utólag mindegyiken vinnyogva röhögök vagy fogom a fejem, ahogy nézegetem a tematikus listámat, melyik is következik a sorban, amit érdemes megosztani. Mivel vannak olyanok, amikre jómagam sem vagyok büszke és jobb hagyni a múlt homályába veszni. (Igen, igen... lista készítő ember vagyok... ezzel a tökéletlenségemmel együtt tudok élni.)

Ez a történet már elvált asszonyként esett meg velem, egy bizonyos idő után, ahogy újra bele vetettem magam az ismerkedés útvesztőjébe. Kicsit vegyes érzésekkel kezdtem neki, de győzött az optimistább énem. Na jó, ez még nekem is felszínes, maradjunk a realistánál. Ha nem ismerkedem, 5 macska fog a hullámból enni, amikor meghalok...egyedül… Akkor sem és most sem tűnik elég idilli képnek.

Az “újrakezdéshez” a választásom ama randivonal oldalra esett. Úgy gondoltam ez a hagyományos módja a visszatéréshez és normálisan ismerkedhetem. Hah, elhittem… Adott egy komoly szándékú társkereső, ahol az emberek 80%-a inkább szexpartnert keres. Felkerekedtem és megnéztem más partnerkereső oldalakat (szexhez, persze), na ott pedig a regisztrált tagok 83%-a inkább komoly kapcsolatot keresett/keres. Úgy vannak vele az emberek, hogy a nagy számok törvénye szerint, valahol a katyvaszban megtalálja mindenki a számítását? Hát...meg tudom őket érteni, mivel én is ebben hiszek :) 

Szóval beszélgetni kezdtem randivonalról egy úriemberrel. Normálisan kommunikált, nem küldött indokolatlan dick pic-et, benne volt a személyes találkozóban is. Nevezzük...Zénónak. Jól szituált férfinak tűnt, számomra viszont az volt mérvadó (mint manapság is), hogy emberként tekintett rám és nem tárgyként. Meg persze igyekezett megismerni.

Szó-szót követett, pár üzenetváltás után, telefonon is beszéltünk, majd elérkezett az első találkozó napja is. Egy meghitt budai kávézó teraszán találkoztunk és kellemes beszélgetés vette kezdetét. Megnyerő volt a modora, viszont úgy éreztem, hogy túl hamar leküzdötte a távolságot közöttünk azzal, hogy kb 10 perc után megfogta az asztalon nyugvó kezemet. Nincs bajom azzal (már), ha hozzám érnek, de még nem jutottunk túl az időjárás kitaglalásán és a kikért teába sem kortyoltam még. Tudom jól, nem volt szép tőlem, ahogy csendben és hosszasan bámultam apró kezemre simuló tenyerét, ami persze, hogy nagyobb volt, mint az enyém. Vonakodva visszahúzta a kezét és egy réveteg mosolyt küldött felém, bocsánatkérés gyanánt. Itt jöttem rá, hogy elfelejtettem hogyan kell viselkedni egy randi alatt és igyekeztem megnyugtatni, hogy semmi baj, majd bedobtam egy témát elterelésként. Úgy gondoltam, hogy jól sikerült a ‘terelésem’, mivel szép mederben folyt a beszélgetésünk, hosszasan. Egy idő után, még a második kör kikérése előtt Zénó elnézést kérve, útját vette az illemhely felé, én pedig csendben vártam visszatértét. 

Eltelt 10 perc, majd 20 is, amikor kicsit kezdtem aggódni, hogy meg kell kérnem a pincért nézzen utána a randi partneremnek, hogy minden rendben van-e vele. Már épp intettem felé, amikor egy idegen srác helyet foglalt velem szemben. Egy meghökkent ‘segíthetek?’ hagyta el a számat, mire a srác közel hajolt az asztal felett és suttogni kezdett:

- Szia, szerintem felültettek…- hagyta így a levegőben a mondatot.

- Hogy micsidi? - értetlenül pislogtam felé.

- A pasi, akivel beszéltél, lassan 30 perce lelépett. - folytatta suttogva.

- Oh...értem. - fordultam a kávézó belső tere felé és észleltem, hogy a túl oldalt van egy másik be- és kijárata. 

 

‘Na szép...mondhatom.’ sóhajtottam fel magamban és visszafordultam a srác felé.

‘Meglehet, viszont egy jobb falat hullott elénk. Kacérkodj!’ duruzsolt Hang a fejemben.

‘Nem hinném, hogy őszinte lenne az a kacérkodás. Milyen szánalmasnak tűnhetek?’ gondolkodtam el, ahogy végigmértem új beszélgető partnerem.

‘Na ugye! Csak add önmagad és meglátjuk, mennyire kell sodródni az árral.’ bátorított Hang.

‘Hát...jó.’ adtam meg magam Hangnak és kezemet nyújtottam a srác felé.

 

Meleg barna szemei megpihentek az arcomon. Világos barna haja, röviden, mégis kócosan nézett ki. Kis borosta takarta az arcát, teste pedig enyhén szálkás volt. Nem nézett ki rosszul és körbe ölelte az egészséges tudat, hogy tisztában van vele. Nem lőtt mellé, Hang a ‘jobb falat’ kategóriában. Alapesetben csak beszélgetni és nem ismerkedni szoktam ilyen kaliberű emberekkel, így illedelmesen felé nyújtottam a jobb kezem.

- Szia, Kata vagyok és köszönöm, hogy szóltál. - toldom meg a kézfogást, egy bemutatkozással.

- Szia Kata, én Laci. Jól vagy? - kellemes meleg árad a tenyeréből az enyémbe és üdítő, ahogy a szemembe nézve beszél.

- Hát...kicsit sokkolva, de túlélem. Volt már rosszabb is. Ha nem haragszol, nem tartalak fel és megyek fizetni. - búcsúzom el Lacitól és már állok fel a székről, mikor megérinti az alkarom. Lenézek rá kérdőn.

- Volt annyi a pasasban, hogy fizetett, mielőtt lelépett. -

- Oh, értem. Akkor ebben az esetben, további szép napot neked. - válaszolom és a táskámért nyúlok. Laci is feltápászkodik a székről és megáll mellettem.

- Randi volt, igaz? - teszi fel a kérdést és betolja helyettem a székemet az asztal alá. Felnézek rá, kb 183-185 centinek tippelem. 

- Igen, miért? - kérdezek vissza és Lacival az oldalamon, elhagyjuk a kávézót.

- Csak érdeklődöm. Most mit fogsz tenni? - őszinte érdeklődés csendül ki a szavaiból, ahogy lassan sétál mellettem, hozzám igazítva a lépéseit a közeli villamos megálló felé.

- Hm, szerintem haza megyek és tiltom a pasit. Meg befalok egy adag fagyit. - sóhajtva válaszolok és a telefonomon keresni kezdem a következő haza felé tartó vonat indulását.

- A sorrendet már eldöntötted? - teszi fel a következő kérdését. Felnézek rá a telefonomról.

- Hogy érted? - kérdezek vissza.

- A fagyi elfogyasztásába becsatlakoznék, ha nem zavar. Ismerek egy jó olasz fagyizót a környéken. - válaszol és a háta mögé int a hüvelykujjával. Elgondolkodva nézek végig rajta.

- Komolyan gondolod? Vagy csak megszántál egy felültetett lánykát? - teszem fel az őszinte kérdéseimet.

Végignéz rajtam és nagyon komolyan bólint. 

- Felültettek, ez igaz. Ahogy elnéztem és érzékelhető a beszédstílusodból is, nem vagy egy szánalomra méltó lányka. Viszont nem hátsó szándékkal hívlak el fagyizni. - feleli nagyon komolyan.

- Kár, pedig azt hittem. - válaszolom kacagva a komoly hangnemre. Ő is elmosolyodik.

- Rendben, kedves László. Mutasd az utat a megnyugvást hozó fagylalt kelyhekhez. - teszem el a telefonom, miközben mosolyogva nézek fel rá.

- Erre tessék. - feleli mosolyogva Laci is és megfogva a bal kezem, a jobb alkarjára helyezi, hogy belé karoljak. Hagyom, hogy a feloldódjak a közvetlen személyiségében és fagyiztunk egy jót.

Persze a fagyizást később egy kisebb italozás is követte aznap. Zénó pár nappal később, mintha semmi sem történt volna, felkeresett, hogy ismételjük meg a találkozónkat. Mondanom sem kell, hogy nem tette zsebre a válaszomat és azonnal tiltottam. Viszont neki hála meg több lehetőségem nyílt ilyen felemelő randikra Lacival. Felismertem azt, hogy más a ritmusom a többi ember randi szokásaival szemben. Van, aki elfogadja, van, aki nem. Megesik, hogy csiga elesik…

Habár a találkozások nem tartottak sokáig, mégis jó viszonyban búcsúztunk el egymástól Lacival. Öröm volt az ürömben, megismerni őt. Elgondolkodtatott, hogy vajon vannak még ilyen hétköznapi ‘lovagok’, akik felkarolják a hoppon maradt hölgyeket? Vagy csak kihasználta a lehetőséget, amit más elszalasztott, hogy megismerjen. Nem hittem az ilyen emberek létezésében, viszont az Élet nem engem igazolt (újfent). 

Amúgy is az Élet egy hálátlan picsa tud lenni, nemde...?

https://lilkathy.blog.hu/2021/06/13/szia_szerintem_felultettek_kata_es_a_randizas-