Lennék ebben a szendvicsben...#famouslastwords?

Csak egy kis szösszenet…

Nemrégiben vetettem virtuális papírra, hogyan NE szólítsunk le hölgyeket bárhol, bármilyen tevékenység közben. Betalált egy újabb érv, ami klisésnek tűnik, de még így sem ért célt. Viszont még mindig meg tudnak lepni emberek. Vagyis...az emberiség, mint olyan :D

Sárával az eset óta heti rendszerességgel találkozunk az eset óta. Sétálunk és beszélgetünk. Leginkább kérdezem és beszéltetem Sárát, mivel meghatott a szótlansága, ami körüllengte őt. Kommunikációt tanul és egy startupnál gyakornok. Sok a szabadideje, de nem bánja. Kicsit alacsony az önbecsülése és igyekszik dolgozni magán. Elmesélte, hogy az elmúlt évben kezdett el magán erőt venni, hogy minél több olyan helyzetbe kerüljön, ahol önbizalmat kell magában felépíteni. (#goodthinking)

Minden alkalommal hangot ad az örömének, hogy megismert és tud valakivel értelmesen beszélgetni. Hát, szintén ezt érzem és...nem volt szívem még elmondani neki, hogy inkább az önös érdekek miatt találkozunk és beszélgetünk. Szépnek tartom, a maga nemében és megesett rajta az asszonyi szívem is. Másfelől ha van társaságom a kardió sétám közben, én is örülök. Addig sem a mókuskerékről beszélgetek a kollégákkal vagy nem pötyögök végtelen a semmilyen tinder matcheknek.

Így mai történetünk is egy ilyen jó időben-sétálós-beszélgetős napon történt meg, miközben Sáránk arról mesélt mi történt vele a munkában és hogyan oldott meg egy feladatot, amikor egy úriember kettőnk közé kocogott és átkarolta mindkettőnk vállát.

- Szép napot a hölgyeknek. Szívesen lennék ebben a szendvicsben. - szólalt meg, lenézve ránk a 190 centijéből, kedélyesen.

- Szép napot…? - válaszolom, ahogy le emeltem a vállamról a kezét és megálltam. Sárára néztem, aki úgy tűnt, mintha lefagyott volna. Emberünk csak mosolygott.

- Segíthetek? - kérdezem és határozottan Sára és Emberünk közé állok.

- Ami azt illeti, igen. - Emberünkön rendíthetetlen a 64 fogból álló mosoly és kedélyesség.

- Kiváló...és mi lenne az? - kérdezek vissza és nyugtázom, hogy elengedte Sárát.

- Nincs kedve a hölgyeknek meginni azon a teraszon egy üdítőt? Könnyebb lenne akkor a csevegés. - Emberünk a távolba mögém mutat, ahol egy kis büfé bódé üzemel. Sárára nézek, aki ijedt őzike szemekkel néz vissza rám.

- Köszönjük, de tisztelettel kihagynánk. Épp egy magán beszélgetés közepén voltunk, így ha nem gond...mi tovább is mennénk. - mondom, majd kézen fogom Sárát, hogy induló van. Nem tettünk pár lépést, Emberünk belém karol és suttogni kezd.

- Szóval, te hordod a nadrágot. Remek. Beszélgessünk akkor férfiként. - mondja kemény hangon. Lenézek a karjára, majd lassan az arcába. Érzem, hogy hideg nyugodtság vesz rajtam erőt.

- Igen…? - kérdezem, színtelen hangon.

- A közelben van egy lakásom… Lenne kedvetek felnézni kicsit és jobban megismerkedni? Nem bánnátok meg egy férfi simogatását. - mondja, majd éhesen elmosolyodva végig mustrált minket, Sárával.

Megéreztem Sára kezét a hátamon, hogy valamit jelezni szeretne. Oldalra fordítottam a fejem és halványan érzékeltem, hogy nemet int a fejével.


‘Mégis hova gondol ez a lány, hogy eladom 2 krajcárért?’ kérdezem magamtól.

‘Ha nem is őt, de magadat eladhatod és megmutathatod ennek a macska jancsinak, hogy ne így szerezzen numerát.’ érkezik meg Hang, nagy okosan.

‘Kihagyom, mivel elég vézna.’ gondolom magamban, ahogy én is végig mérem Emberünket.

‘Tudod, hogy nem ez teszi az embert, de meg kell hagyni, hogy teperni elég bénán tud.’ gondolkodik el Hang is és úgy tűnik, mintha ő is úgy méricskéli Emberünket, mint én.

‘Meh, koptassuk le tisztán és hátha férfiként viseli.’ sóhajtok fel és kilépek a belső beszélgetésből.



Kihámozom a karom Emberünk markából és igyekszem a hideg nyugalmat legyűrni magamban és kedvesen, de határozottan megszólalni.

- Meglehet, de mint már említettem ezt kihagynánk. - eléggé megnyomtam az ‘ezt’ és végig mutattam Emberünkön.

- Elég hamar döntöttél. - váltott át tegezésre.

- Való igaz. További kellemes futást. - válaszolom és Sárába karolok, hogy lelépjünk.

- A barátnőd nem adott választ. - ránt vissza Emberünk a vállamnál.

Elengedem Sárát és sajnálkozó arccal nézek rá, Ő pedig ijedten néz vissza rám, majd a körülöttünk elhaladó embereken. Megszorítom a kezét biztatóan és megfordulok.


‘Te akartad, gyökér.’ suttogom a fejem hátsó szegletében.

‘Kata, mostanság sokat vagy erőszakos. Nincsenek véletlenül indulatkezelési problémáid?’ teszi fel a költői kérdést Hang.

‘Épp levezetem az indulatot…’ válaszolom és közel lépek Emberünkhöz.



Elnéz a fejem felett Sárára, szinte látom a szemében már, hogy mit csinálna vele. Ismerős, mintha tükörbe néznék. Csettintek egy nagyot az arca előtt, hogy rám figyeljen. Letekint rám, fancsalin.

- Kiváló, akkor beszéljünk férfiként. Mi lenne, ha elfogadnád a nemet válaszként? Mind a barátnőmre, mind rám értve. - mondom abba a bárgyún kemény arcba.

- Mi lenne, ha nem fogadom el? - kérdez vissza és fölém hajol.

- Ez nem kívánságműsor. - válaszolom és nem tágítok.

- Akkor mondj egy árat. - mondja és végigsimít egy ujjával az arcomon. Nyirkos kezétől kiráz a hideg.

- Ezt nem így játsszuk és ne simogass. - felelem és elhajolok kicsit a simogatásától.

- Értelmesnek tűnsz és szeretek játszani. Mennyi? - kérdezi és újra arcom felé nyúl.

Ezen a ponton már önkéntelen a mozdulatom. Jobb kézzel a lábai közé nyúlok és magam felé húzva, marokra fogom a golyóit és kicsit csavarok rajtuk. Azonnal reagál, pipiskedni kezd és élvezettel figyelem az elfehéredett arcát. Rántok egy kicsit rajta és érthetően ennyit mondok.

- Orron át lélegzünk és figyelünk. Bólints, ha megértetted. - heves bólogatásba kezd és csavarok még egy kicsit.

- Értelmes vagyok és én is szeretek játszani. Viszont ezt nem így fogjuk most. Amint elengedlek, további szép napot kívánsz és egy nagyon gyors sprinttel tova is mész. Nem molesztálunk hölgyeket ilyen korai órán. Érthető voltam? - újabb heves bólogatás a válasz.

- Helyes. Na akkor látni szeretném azt a sprintet. - mondom, majd ahogy elengedtem, léptem egyet hátra. Emberünk úgy nézett végig rajtam, mintha két fejem nőtt volna.

- Te egy beteg picsa vagy. - kiáltotta el magát Emberünk, ahogy levegőhöz jutott.

- Mondtak már rosszabbat is. Na mozgás van. - suttogtam felé és Sára után nyúltam, hogy mi is induljunk.

Emberünket ott hagytuk, hogy kaparja össze magát, mi pedig csendben tettük meg a távunk maradékát.

Kis idő múlva Sára megköszönte, hogy megvédtem és elcsodálkozott, hogyan tudtam ilyen higgadt maradni. Oh, ha tudná... Egy pillanatig sem voltam higgadt. Legszívesebben a felnyúltam volna Emberünk seggébe, hogy bábozzak vele. Ilyenkor áldom azokat a lehetőségeket, hogy volt szerencsém ‘használni’ férfiakat is. A ‘használni’ nem is jó kifejezés… Volt szerencsém megtapasztalni, milyen az, amikor egy férfin ‘uralkodhatok’ vagy igyekszem az ‘uralmam’ alá vonni. Mit tesz a határozott fellépés, nemde?

Való igaz, hogy a lényem mélyén erőszakos és indulatos vagyok, viszont igyekszem kordában tartani. Na jó, elfojtani. Habár akadnak helyzetek, amikor könnyű elő venni az indulatos énemet, de az erőszakosért már félek lenyúlni a mélybe. Néha még engem is megrémít a tudat, hogy van egy ilyen részem…

A konklúzió, hogy bár megfékeztem egy kényszer hármast, Emberünk bátorsága elgondolkodtatott:

Vagy az van, hogy a visszafojtott avagy elfojtott vágyaiktól az emberek állatokká vállhatnak?
Vagy mégis igaz, hogy nem sok értelme volt bezárni a ‘sárga házakat’, mivel köztünk járnak.
Inkább az elsőre tippelnék, mivel magamat is csendes őrültnek minősíteném. A lényeg, hogy rendes normák szerint ismerkedjünk és ne ajtóstul rontsunk abba a bizonyos házba.

Szerintem…

https://lilkathy.blog.hu/2021/05/12/lennek_ebben_a_szendvicsben_famouslastwords