Huh, ekkorának kéne lenniük...? - Kata és a randizás -

Ahogy ígértem elindítom azt a vonalat, amit a randizásaim alatt tapasztaltam vagy történtek velem. Történtek vicces helyzetek, de leginkább pofára esések. Hisz ilyen az Élet nevű szuka, nem? A legutóbbi bejegyzésem elég friss élményt vázolt fel, viszont most térjünk vissza az elejére, a Kristóf utáni szárnypróbálgatásokra.

Miután Kristóffal elváltak útjaink, ott álltam alig 21 évesen a randizás útvesztőiben…újra… Manapság nagyobb kultúrája van a ‘ghostolásnak’, mint 10-12 éve volt. Vagy csak én fedeztem ezt fel (?) Amúgy nem állítom, hogy feddhetetlen lennék. Jómagam is egyszerűbbnek találom azt a megoldást, hogy szó nélkül ‘szétválok’ valakivel, ha úgy érzem, hogy írásban túlságosan nyomul vagy ellaposodik a beszélgetés. Nem vagyok egy horoszkóp mágus, de már többször a fejemhez vágták, hogy a kettősség és az a tény, hogy folyamatosan fennt kell tartani az érdeklődésemet kommunikációban, az Ikrek személyiség alappillérei. Mmmokay, so what? Úgy tartom, hogy ismerjük meg egymást ‘felületesen’ írásban, majd élőben rátérhetünk olyan témákra, amiket nem biztos, hogy elsőre megkérdez a másik fél. Beszélgessünk, ha már ilyen szép nyelv jutott számunkra. Sokszor taszítólag hat rám, ha valakire ráírok és már egyből vagy két óra beszélgetés után megkérdezik, hogy mire vágyom vagy mit szeretek szexuálisan? 

-Yep, olykor túllépek az elvárásokon, hogy a ‘férfinak kell kezdeményeznie’. Vagy felfoghatjuk úgy is, hogy veszem a bátorságot és ráírok arra, akivel a bemutatkozása alapján látom értelmét, hogy beszélgetésbe elegyedjünk. Ez kiválthat a másik félben nemtetszést vagy meglepődést, amivel nincs is baj. Valahol el kell kezdeni az ismerkedést, ha pedig csak a sült galambot várjuk… az inkább egy romantikus regénybe illő viselkedés...számomra. Mindenki a saját sorsának kovácsa…-

Ahogy már írtam, hogy szeretem és igénylem a kisebb udvarlást, akár egy szimpla ismerkedés folyamán vagy amikor tudjuk, hogy mibe torkollik egy szex chatelés. Valahogy szükségét érzem, hogy ne tárgynak, hanem Nőnek érezzem magam. Jó, rendben, vannak helyzetek, amikor elfogadom, hogy ‘tárgyként’ bánnak velem, de magam választom meg kinek és mikor. Az vesse rám az első követ, aki nem ért velem egyet (*awkward silence).

A fentiek alapján nyomokban kis szapioszexualitást tartalmaz a lényem (najó, nagyon is) és nem kérek érte elnézést. Habár tudom, hogy így nehezebb ismerkedni, viszont rendíthetetlen vagyok...kb 3 hétig, hogy olyan 3-4 hónapra hibernáljam magam és új erőre (hitre?) kapjak az újabb megmérettetésekhez. Nagy kihagyásnak tűnik ez az idő, viszont akármikor visszatérek a partnerkeresés hálátlan szerep körébe, unos-untalan szembe jönnek velem ugyanazok az arcok. Vica versa ez már, úgy gondolom…

Mindegy is, felvezetésnek most ez is megteszi. Csapjunk a szavak közé és engedd meg, kedves Olvasó, hogy elképesszelek vagy egy kisebb mosolyt csaljak az arcodra az alábbi esettel, ami megtörtént velem.

Már nem is tudom hol kezdtem el beszélgetni (nevezzük el…) Lackóval. Tetszett benne, hogy kedves, udvarias hangvételű volt minden társalgásunk és...normálisnak tűnt. Felüdülés volt a Kristóffal való kapcsolatom után. Vagyis úgy gondoltam, hogy felüdülés. 21 éves koromig egy épkézláb randin nem voltam, így újdonságnak számított minden egyes mondat Lackóval. Meg persze az is új volt, hogy fotót cseréltünk a másikról. Elég béna voltam/vagyok a selfie készítésben. Majd egy pár nap virtuális beszélgetés után felvetette, hogy mi lenne, ha személyesen is találkoznánk. Jött a szokásos idegeskedés, hogy ‘hova megyünk?’, ‘mit fogunk csinálni?’ és ‘vajon mit fog gondolni rólam?’. 

(Lábjegyzet: kb a húszas éveim végéig nem szerettem, ha képek készülnek rólam. Ami persze a mai énemnek már nem furcsa vagy taszító gondolat, mivel nagy szerepe volt benne annak a ténynek, hogy az utóbbi években eljártam pár fotózásra. Tetszett a gondolat, hogy a ‘kreatív ötleteim’ ki tudnak így teljesedni. Még, ha a kinkybb fotóimat magamnak tartottam is meg, vagy másik platformra tettem fel párat tudom, hogy legyűrtem ezt a szorongást.)

Lackóval megbeszéltünk egy kávézós randit. Viccelődtünk azzal, hogy majd nézem, ahogy kávézik, mivel jómagam nem vagyok oda érte. Megmaradtam teázós lánykának. Nyár volt, nem kicsit olvadt a beton a déli napfényben, így jobbnak láttam félig munkaruhában menni, mivel a délutáni műszakom előtt találkoztunk a Ferenciek terén. Akkoriban egy szállodában dolgoztam, mint recepciós, így a blézer-szoknya-magassarkú szerelés elengedhetetlen volt. Így, hogy ne sok cuccal mászkáljak és ne tűnjek túl hivatalosnak, a fehér blúzom helyett, fekete trikót vettem a tengerészkék blézer alá. A szoknya is maradt, amit feldobtam a már elnyűtt piros tornacipőmmel. Lezsernek, de nagyszerűnek éreztem magam. 

Szóval félig munkaruhában indultam a megbeszélt kávézó felé. Ahogy odaértem már kissé túlöltözöttnek gondoltam a szerelésem, de mit volt mit nem tenni, nem volt visszaút és meg is láttuk egymást Lackóval. Kedvesen felém nyújtott egy félig megolvadt twixet (lehetett attól, hogy meleg volt vagy idegességében megolvadt a kezében...ki tudja már). Észrevettem, ahogy átnyújtotta az édességet, elakadt a szava a mondat közepén. Átvettem tőle a csokit és arra gondoltam biztos észrevett valamit a trikómon, de nem találtam semmit, amint lenéztem. Kisebb torokköszörülés után Lackó beinvitált a kávézóba. 

Amint helyett foglaltunk, boldogan kértem egy hideg, mentes vizet, Lackó pedig a kávét. Amíg vártunk, hogy kihozzák a rendelésünket a szokásos bájcsevej történt közöttünk. 

- Hamar ide találtál? - kérdezte, szinte a mellkasomtól.

- Persze, nem volt nehéz. - válaszoltam és igyekeztem nem túl feltűnően összébb húzni magamon a blézert.

- Jó látni téged élőben. És hallani is. - mondta, még mindig a mellkasomnak.

- Szintén. - válaszoltam feszülten.

Pár perc csend telepedett közénk, majd meghozták az italainkat. Egy kedves mosolyt erőltettem magamra, mivel idegesített, hogy a kávéja kevergetése közben új bámulja a melleimet Lackó, mintha kígyók sziszegnek felé.

- Szóval…mesélj, mit szoktál a szabadidődben csinálni? - tettem fel egy már részéről megválaszolt kérdést, de jobb nem jutott eszembe.

- Hogy? Ja, szabadidőmben. Leginkább animét nézek vagy a haverokkal kocsikázunk. - jött a válasza, majd kicsit ügyetlenül ivott a kávéjából, aminek hatására a pólóján egy folt keletkezett. 

Szalvéta után nyúlt az asztalon, ami nem volt sok, hogy felitassa a kilöttyintett forró italt. Így én is a táskámba nyúltam papírzsepiért, hogy kisegítsem. Ahogy kotorásztam a táskámban, még mindig éreztem a tekintetét, ami már iszonyat zavaró volt. Átnyújtottam neki pár darabot a keresett tárgyból és keményre váltottam.

- Valami probléma van? - éreztem, hogy érzelemmentes a hangom.

- Hogy mi? - kérdezett vissza Lackó, miközben törölgette a pólóját.

- Azt kérdeztem, hogy valami probléma van? - tettem fel újra a kérdést.

- Nem értelek. - válaszolt és elég beszédes volt a mellemre tett újbóli pillantása.

- Nem szeretném újra feltenni a kérdést. Csak bökd ki. - sóhajtottam fel, ingerülten.

Abbahagyta a folt tisztogatását, majd a találkozásunk óta most először nézett bele a szemembe. Feszülten vártam, hogy mit fog válaszolni. Párszor ki és be csukta a száját, majd nagy nehezen kibökte.

- Tudod, az van, hogy...huh...ne gondolj tirpáknak, de...ekkorának kéne lenniük…? - habogta és félénken a mellem felé bökött. Lenéztem a mellkasomra, majd rá.

- Igen. Miért? - kérdeztem vissza értetlenül.

- Hát...az van, hogy a képeden nem tűntek ilyen...hatalmasnak. - suttogta és láttam rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát.

- Hát akkor mekkorának? - kérdeztem vissza és éreztem, hogy tetszik, ahogy vergődik.

- Nem...Nem ekkorának és kész. - mondta nem elég határozottan és hátradőlve másfelé nézett.

Az asztalra könyökölve, előre hajoltam, hogy nagyobb betekintése legyen a beszélgetés tárgyára. 

- Ez gondot okoz számodra? - kérdeztem tőle. Félénken a szemembe nézett és egy gyors pillantást a trikóm kivágására.

- Igen. - válaszolta és nyelt egyet.

- Miért? - kérdeztem, nem hagyhattam annyiban.

- Csak mert. Kérlek ne firtasd. - mondta, majd intett a pincérnek, hogy fizetne. Értetlenül néztem, ahogy fizetett. Amint magunkra hagyott a pincér, nem bírtam magammal.

- Inkább firtatom. Mi a probléma?

- Köszi a találkozót, de inkább ne keressük egymást. - mondta kicsit távolinak tűnő hangon, majd felállt. Én ülve maradtam és felnéztem rá kérdőn. Feszengve visszaült.

- Hát jó. Aranyos vagy és cuki a magasságoddal, ezért be is jössz, de nem volt még dolgom ekkora...méretekkel. Bocs, de nem tetszenek. - suttogta és nem kicsit hangsúlyozta a méreteket.

- Ki mondta, hogy esélyed is lenne ekkora méretekhez? - tettem fel a kérdést. Kicsit értetlenül nézett.

- Hát...ismerkedünk, nem? - értetlenkedett Lackónk.

- Ismerkedünk, valóban. Viszont az első személyes találkozáson megrémültél a méreteimtől. - válaszoltam és most én álltam fel, indulásra készen. Lackó is felemelkedett.

- Akkor...nem haragszol? - kérdezte félénken, a mellemtől.

- Én nem haragszom, viszont tanulj meg egy kis tapintatot. Ha megoldható... - mondtam, majd el sem köszönve, kisétáltam a kávézóból.

Az aluljáró lépcsője előtt ért utol Lackó, hogy elém vágva megállítson.

- Hogy értetted, hogy tapintatos legyek? - kérdezi lihegve a futástól.

- Úgy, hogy ne bámulj meg így senkit, még ha nem is tetszik az illető. Eléggé kisstílű volt így megbámulni a melleimet. - mondtam, majd igyekeztem kikerülni.

- De hát te raktad ki így közszemlére! - mondta Lackó felháborodottan. Felnéztem rá, nem túl kedvesen.

- Bocs, de nem fogok 35 fokban hőgutát kapni, hogy eltakarjam magam. Hallottál már jómodorról valaha? - léptem el tőle, meg sem várva a választ.

- Akkor is te toltad az arcomba őket. - csendült fel mögülem az eléggé gyerekes válasz tőle. Megfordultam és köptem felé a szavakat.

- Na jó, ezt meg sem hallottam. Előbb inkább ne legyél pöcs és ne degradálj le egy lányt a méretei miatt, mert te vagy annyira kisfiú, hogy a szemébe közlöd, nem tetszik neked a mellei miatt. Első találkozásnál. Na szia. - zártam rövidre és inkább futottam a metróhoz, hogy Lackót a mondandómmal otthagyjam, örökre.

Összegzés: életem eddigi legrövidebb randija volt, de nem a legkellemetlenebb. Tudom, a melleim mérete az alkatomhoz illeszkedik és párszor már példálóztam vele, de számát nem tudom, hányan szóltak meg és adtak hangot a nemtetszésüknek. Vagy csodálták őket. Van, akinek a nagymellű vagy kismellű lányok jönnek be. Van, aki popsi párti inkább, mint mell párti. Elfogadtam a testem olyannak, amilyen, de ha beszólnak nem tudom levetkőzni magamról azt, hogy vissza szóljak. Rossz szokásnak tartom ezt más emberekben és azt gondolom, hogy a saját bizonytalanságukat vetítik így ki másra.  Nem mondom, hogy Lackó óta ügyelek jobban arra, hogy mit veszek fel egy randira. Viszont… közrejátszott abban a szerepe, hogy a mindennapokban nem öltözködöm kihívóan vagy elég nőiesen. Ha úgy tetszik, nyomokban tartalmaz az öltözködésem lányosabb darabokat. 

Mindenesetre fura élmény volt, hogy ez megütköző lehet valaki számára egy első találkozón. Ennyi idő elteltével hálás vagyok az őszinteségéért (vagy a viszolygásáért). Érdekes volt és szemfülesebb vagyok/leszek miatta.

Kata mára off és köszönöm, hogy elolvastad egy újabb történetemet, kedves Olvasó! :)

https://lilkathy.blog.hu/2021/04/18/huh_ekkoranak_kene_lenniuk_kata_es_a_randizas_-