"Túl vékony vagy az ízlésemnek..." - Kata és a randizás -
BDSM Blogok »
Blog - Vkathy »
"Túl vékony vagy az ízlésemnek..." - Kata és a randizás -
Eléggé friss az élmény, másfelől amúgy terveztem már leírni az élményeimet randizás terén (is). Hátha rájövök arra, hogy mi a probléma velem. Igen, velem, mivel az istenekre nem akar összeállni a kép bennem, hogy mi és hol siklik el? Akkor hát, csapjunk a lovak közé...
Tudom jól, hogy most a pandémia idején annyira nem ajánlott és egyszerű a partnerkeresés, viszont a szükség nagy Úr... Meg szükség, törvényt bont...Ott kell vakarni, ahol viszket...Meg további ilyen blődségek. Nemes egyszerűséggel azt szoktam mondani, bármilyen élet helyzetemre: ha meg kell baszódni, hát meg kell baszódni… és elindulni egy úton.
Megszokhattad, kedves Olvasó, hogy őszintén írok magamról és a gondolataimról. Ezt a formámat hozom az ismerkedésben is. Habár egy olyan applikáción nem éri meg, amit manapság használnak és szó szerint húspiac már. Felnőtt emberek vagyunk, (feltételezem) tudjuk mit/kit keresünk. Alapvetően mindenhol vállalom az arcom, nézelődöm, nem vagyok semmi jónak az elrontója, DE! Itt le kell szögeznem, hogy embernek tekintem azt a személyt, akivel beszédbe elegyedek és ezt is várom el cserébe. Még, ha egy stressz levezető dugás is kerekedik belőle, akkor is előtte ne csak pár mondatot váltsunk írásban és azért előzze meg egy kötetlen személyes találkozó.
Kedves Olvasó, tarts maradinak vagy régimódinak, viszont vagyok annyira önérzetes, hogy ne tárgyiasitsanak vagy tekintsenek bábnak. Max, ha vevő vagyok a játékra, ami elég ritka. Természetem ellen való, így elvesztem az érdeklődésem egy beszélgetés során, ha ki olvasom azt, hogy csak egy célra kellek, de azonnal, feltételek nélkül. Tudom, egyszer élünk, de már vagy három emberöltőre elég tapasztalatom van. Erre vannak kifejezett oldalak, ahol fizetni kell. Szó mi szó, mint már említettem ahhoz, hogy Nőnek érezzem magam, szükségem van egy kevés udvarlásra (is). Ez akár kimerülhet abban, hogy egy nap online beszélgetés után megbeszélünk egy személyes találkozót, ahol felmérjük a másikat. Derüljön ki, hogy melyikünk a nagyobb pszichopata. Megvan-e a kémia. Nem olyan hanggal szólal meg a másik, mint amit produkált a Nagyfiúk című filmben az egyik kigyúrt színész. Szóval...ilyenek…
Nem mondom, hogy könnyű és lehet elég megosztó sokak számára a fenti rész, viszont nem vagyunk egyformák. Van, akinek könnyebben megy a céltalan szexre való ismerkedés, nekem már nem. Ha csak szexre kell valaki, akkor kifejezetten arra keresek és hosszútávra. Újra és újra lefutni felesleges köröket új emberekkel, max 30 perc élvezetért (jobb esetben!), belefáradtam. Megvan a magam élete, úgy gondolom, hogy nem függök senkitől, viszont olykor jó érzéssel töltene megosztani valakivel egy napomat. Vagy akár több éjszakát és akkor csak a testiségről szól. Úgy is értelmezhetjük, hogy bármelyik forgatókönyvben megtalálom azt, amiből kihozhatom a legtöbbet.
- Édespicsámvessentüzet, eléggé megkeseredettnek tűnhetek ezen a ponton. Vajon tudom fokozni? Inkább rátérek a legutóbbi randi(jaim)ra…-
Gyanítom sok ember megérezte a tavaszt (no meg dagad a fasz, ahogy a szólás tartja) beindultak a ‘matchek’. Kata is serénykedett, voltak beszélgetések, elköszönések, viszont akadt három randi lehetőség. Kis szervezés és egy hétvége alatt le volt tudva mind a három egyén. A személyes találkozó iránt való érdeklődésük miatti meglepetésből túl hamar felocsúdtam. Kilépés a komfortzónámból (lábjegyzet: az ideálomat félretéve) ismerkedem, hisz akármennyire is a külső megfog, a belső megtart, nyitott ember vagyok (vagy ezt magyarázom be magamnak...? *thinking face). Kedvesek és szimpatikusak voltak mindannyian, viszont nem számítottam rá, hogy megkapom azt, amit az elmúlt 1 évben már többször és nem jutok napirendre felette.
- Aranyos vagy és értelmes. Lehet veled beszélgetni és látszik, hogy szeretsz és tudsz is. Vicces is vagy a magad módján, de...túl vékony vagy az ízlésemnek. -
(Vagy ennél rosszabb lepattintós dumát sem hallottam ezelőtt, vagy fel kellene hagynom az egész ismerkedés dologgal.)
Igen, ez volt három, maszkos, sétálós, korlátozás idején megtartott randi végszava. Rendben, mindhárman mást emeltek ki “előszónak”, viszont a vége ugyanaz a mondat volt. Nem értem...egyszerűen...nem...értem…
Szögezzük le, teljesen tisztában vagyok magammal és a testemmel. A magyar átlag magasság alatt vagyok, vagyis alacsony. Masszív vagyok és arányosan dagadt (nem ér nevetni, ez a helyes megfogalmazás). Amolyan súlyemelő féle…ség(?) Konkrétan kedvtelésből le tudnék igázni egy kisebb falut? Hell the fuck yeah! Szóval, nincs testképzavarom és nem voltak önértékelési gondjaim a testemet illetően (a személyiségem miatt annál inkább, de Hang helyre tett ^^’ ).
Másfelől nagyon élem, hogy a plus size lányok iránti elfogadás, érdeklődés és szeretet, így megnőtt. Teljesen frankó, hisz az vagyok és én is szeretem őket. (Gondolat bezárva.)
Viszont és teljes mértékben nem tudok elmenni a tény mellett, hogyan mondja azt egy ember egy másiknak kb 1 óra személyes beszélgetés során, amit fentebb olvashatsz, kedves Olvasó. Jó, most nagy feneket kerítek neki, mintha ‘lebálnáztak’ volna. Mégis… Normálisan közölték és én elfogadom. Meg tiszteletben tartom, ha valakinek nem jövök be, nem erőltetem magam senkire. Ha nekem sem tetszik valaki, kedvesen az értésére adom és reménykedem, hogy megérti és nem bántom meg. De… Ez olyannak tűnik, mint általános iskolában, amikor kiközösítenek valakit a kinézete/viselkedése miatt:
Nem tartozol a vékony lányok közé, mert nem vagy filigrán alkat. Oké, tiszta sor…
Nem tartozol a dundi csajok közé sem, mivel arányos a tested valahogy. Hmm…
Nem tartozol a plus size nők közé sem, mert ‘túl vékonynak’ tűnsz. Na elmehetnek a…
Amúgy meg volt olyan, aki tárgyalási pozícióban érezte magát a testalkatom szempontjából. Oh, kedves Olvasó mielőtt arra gondolnál megkérdezték-e, hogy hajlandó lennék lefogyni a kedvükért, ki kell ábrándítsalak. Páran külön beszélgetési témának találták azt, hogy mennyit lennék hajlandó hízni a kedvükért. Na ez felborítja azt a bizonyos bornyút bennem.
Iszonyat nagy elfogadás cunamit irányít felénk a média, aminek helyenként szükségét érzem. Elfogadom, hogy vannak olyan emberek, akik a túlzott rubensi idomokat keresik és vágynak rá. Nem egy olyan hölgyet láttam, aki kimondhatatlanul gyönyörű volt SSBBW-ként és ha fele annyi önbizalmam lenne, mint nekik, simán uralmam alá vonom Baranyát. (Engem is nem kevéssel átkozott meg a sors, de vannak nálam határozottabb és magabiztosabb emberek.)
MINDAZONÁLTAL ezt a fajta fétist nem fogadja be az agyam. Mi értelme felhízlalni/lefogyasztani valakit, hogy még jobban vágyjunk rá? Ha megtetszett úgy, ahogy van, akkor max támogatni szükséges abban az elképzelésében, ha maga miatt szeretne változtatni, ne pedig egy másik ember miatt. Vagy egészségügyi okokból, viszont akkor már közvetetten azért teszi meg az ember, mert saját magáért lépi meg. Nem konvencionálisan gondolkodom dolgokról, ez tény és hiszem, hogy mások sem feketén-fehéren látják a dolgokat. Meg lehet azért, mivel olyan színes szemüvegen keresztül nézem a világot, hogy könnyen ismerkedem és valahogy megtalálom az emberekben a szépet, ami megtetszik bennük. (Általánosságban persze, mert ha van egy ember, akitől feláll a szőr a hátamon és nem szimpatikus, mi értelme felszínesekedem.) Nem mondom voltam olyan súlyomnál, ahol nem szeretnék újfent lenni. Mind a lánykori alakom, mind az asszonyi alakom sem vonz már. Most jól vagyok, ahogy vagyok. Tartom a formám (hisz a gömb is egy forma ^^’ *causeless humour). De hogy hízzak valaki kedvéért, mert akkor jobban bejövök neki? Thanks, but no thanks.
Hm, az egyénektől a mondandójuk után kedvesen elbúcsúztam, hogy utána már otthon, a kanapén ülve puffogjak, kígyót-békát beszélve az emberek egymással szemben felállított elvárásaira. Sokat hallottam, hogy nagyok az elvárásaim vagy (a nagy kedvencem) eléggé mélyről gyökerezőek. Hát, hogy a viharba ne? Mi értelme alább adni? Legalább tudom mit keresek, olybá tűnik, hogy jó pár emberrel ellentétben.
Mindegy is… Vannak dolgok, amiket nem értek, de lehet nem is kellene az arcomon pörögnöm, hogy megértsem. Legtöbbször azzal a jelzővel illetik azt a személyt, aki túlságosan meg szeretne érteni dolgokat: kötekedő. Mindenesetre, ez az élményt is elkönyvelhető annak, hogy ismerkedésre fel és egyszer csak megtaláljuk a “számításunkat”. Vagy a külsőségek ellenére, a belső nem csak kis időre tart meg, hanem tovább…
Kissé keserédes hangvételűre sikeredett ez a kezdés Kata randizásaihoz, viszont valahol el kell kezdeni.
Így Kata mára off és köszönöm, hogy újfent elolvastad egy agymenésemet, kedves Olvasó :)
https://lilkathy.blog.hu/2021/04/02/_tul_vekony_vagy_az_izlesemnek_kata_es_a_randizas_-
Tudom jól, hogy most a pandémia idején annyira nem ajánlott és egyszerű a partnerkeresés, viszont a szükség nagy Úr... Meg szükség, törvényt bont...Ott kell vakarni, ahol viszket...Meg további ilyen blődségek. Nemes egyszerűséggel azt szoktam mondani, bármilyen élet helyzetemre: ha meg kell baszódni, hát meg kell baszódni… és elindulni egy úton.
Megszokhattad, kedves Olvasó, hogy őszintén írok magamról és a gondolataimról. Ezt a formámat hozom az ismerkedésben is. Habár egy olyan applikáción nem éri meg, amit manapság használnak és szó szerint húspiac már. Felnőtt emberek vagyunk, (feltételezem) tudjuk mit/kit keresünk. Alapvetően mindenhol vállalom az arcom, nézelődöm, nem vagyok semmi jónak az elrontója, DE! Itt le kell szögeznem, hogy embernek tekintem azt a személyt, akivel beszédbe elegyedek és ezt is várom el cserébe. Még, ha egy stressz levezető dugás is kerekedik belőle, akkor is előtte ne csak pár mondatot váltsunk írásban és azért előzze meg egy kötetlen személyes találkozó.
Kedves Olvasó, tarts maradinak vagy régimódinak, viszont vagyok annyira önérzetes, hogy ne tárgyiasitsanak vagy tekintsenek bábnak. Max, ha vevő vagyok a játékra, ami elég ritka. Természetem ellen való, így elvesztem az érdeklődésem egy beszélgetés során, ha ki olvasom azt, hogy csak egy célra kellek, de azonnal, feltételek nélkül. Tudom, egyszer élünk, de már vagy három emberöltőre elég tapasztalatom van. Erre vannak kifejezett oldalak, ahol fizetni kell. Szó mi szó, mint már említettem ahhoz, hogy Nőnek érezzem magam, szükségem van egy kevés udvarlásra (is). Ez akár kimerülhet abban, hogy egy nap online beszélgetés után megbeszélünk egy személyes találkozót, ahol felmérjük a másikat. Derüljön ki, hogy melyikünk a nagyobb pszichopata. Megvan-e a kémia. Nem olyan hanggal szólal meg a másik, mint amit produkált a Nagyfiúk című filmben az egyik kigyúrt színész. Szóval...ilyenek…
Nem mondom, hogy könnyű és lehet elég megosztó sokak számára a fenti rész, viszont nem vagyunk egyformák. Van, akinek könnyebben megy a céltalan szexre való ismerkedés, nekem már nem. Ha csak szexre kell valaki, akkor kifejezetten arra keresek és hosszútávra. Újra és újra lefutni felesleges köröket új emberekkel, max 30 perc élvezetért (jobb esetben!), belefáradtam. Megvan a magam élete, úgy gondolom, hogy nem függök senkitől, viszont olykor jó érzéssel töltene megosztani valakivel egy napomat. Vagy akár több éjszakát és akkor csak a testiségről szól. Úgy is értelmezhetjük, hogy bármelyik forgatókönyvben megtalálom azt, amiből kihozhatom a legtöbbet.
- Édespicsámvessentüzet, eléggé megkeseredettnek tűnhetek ezen a ponton. Vajon tudom fokozni? Inkább rátérek a legutóbbi randi(jaim)ra…-
Gyanítom sok ember megérezte a tavaszt (no meg dagad a fasz, ahogy a szólás tartja) beindultak a ‘matchek’. Kata is serénykedett, voltak beszélgetések, elköszönések, viszont akadt három randi lehetőség. Kis szervezés és egy hétvége alatt le volt tudva mind a három egyén. A személyes találkozó iránt való érdeklődésük miatti meglepetésből túl hamar felocsúdtam. Kilépés a komfortzónámból (lábjegyzet: az ideálomat félretéve) ismerkedem, hisz akármennyire is a külső megfog, a belső megtart, nyitott ember vagyok (vagy ezt magyarázom be magamnak...? *thinking face). Kedvesek és szimpatikusak voltak mindannyian, viszont nem számítottam rá, hogy megkapom azt, amit az elmúlt 1 évben már többször és nem jutok napirendre felette.
- Aranyos vagy és értelmes. Lehet veled beszélgetni és látszik, hogy szeretsz és tudsz is. Vicces is vagy a magad módján, de...túl vékony vagy az ízlésemnek. -
(Vagy ennél rosszabb lepattintós dumát sem hallottam ezelőtt, vagy fel kellene hagynom az egész ismerkedés dologgal.)
Igen, ez volt három, maszkos, sétálós, korlátozás idején megtartott randi végszava. Rendben, mindhárman mást emeltek ki “előszónak”, viszont a vége ugyanaz a mondat volt. Nem értem...egyszerűen...nem...értem…
Szögezzük le, teljesen tisztában vagyok magammal és a testemmel. A magyar átlag magasság alatt vagyok, vagyis alacsony. Masszív vagyok és arányosan dagadt (nem ér nevetni, ez a helyes megfogalmazás). Amolyan súlyemelő féle…ség(?) Konkrétan kedvtelésből le tudnék igázni egy kisebb falut? Hell the fuck yeah! Szóval, nincs testképzavarom és nem voltak önértékelési gondjaim a testemet illetően (a személyiségem miatt annál inkább, de Hang helyre tett ^^’ ).
Másfelől nagyon élem, hogy a plus size lányok iránti elfogadás, érdeklődés és szeretet, így megnőtt. Teljesen frankó, hisz az vagyok és én is szeretem őket. (Gondolat bezárva.)
Viszont és teljes mértékben nem tudok elmenni a tény mellett, hogyan mondja azt egy ember egy másiknak kb 1 óra személyes beszélgetés során, amit fentebb olvashatsz, kedves Olvasó. Jó, most nagy feneket kerítek neki, mintha ‘lebálnáztak’ volna. Mégis… Normálisan közölték és én elfogadom. Meg tiszteletben tartom, ha valakinek nem jövök be, nem erőltetem magam senkire. Ha nekem sem tetszik valaki, kedvesen az értésére adom és reménykedem, hogy megérti és nem bántom meg. De… Ez olyannak tűnik, mint általános iskolában, amikor kiközösítenek valakit a kinézete/viselkedése miatt:
Nem tartozol a vékony lányok közé, mert nem vagy filigrán alkat. Oké, tiszta sor…
Nem tartozol a dundi csajok közé sem, mivel arányos a tested valahogy. Hmm…
Nem tartozol a plus size nők közé sem, mert ‘túl vékonynak’ tűnsz. Na elmehetnek a…
Amúgy meg volt olyan, aki tárgyalási pozícióban érezte magát a testalkatom szempontjából. Oh, kedves Olvasó mielőtt arra gondolnál megkérdezték-e, hogy hajlandó lennék lefogyni a kedvükért, ki kell ábrándítsalak. Páran külön beszélgetési témának találták azt, hogy mennyit lennék hajlandó hízni a kedvükért. Na ez felborítja azt a bizonyos bornyút bennem.
Iszonyat nagy elfogadás cunamit irányít felénk a média, aminek helyenként szükségét érzem. Elfogadom, hogy vannak olyan emberek, akik a túlzott rubensi idomokat keresik és vágynak rá. Nem egy olyan hölgyet láttam, aki kimondhatatlanul gyönyörű volt SSBBW-ként és ha fele annyi önbizalmam lenne, mint nekik, simán uralmam alá vonom Baranyát. (Engem is nem kevéssel átkozott meg a sors, de vannak nálam határozottabb és magabiztosabb emberek.)
MINDAZONÁLTAL ezt a fajta fétist nem fogadja be az agyam. Mi értelme felhízlalni/lefogyasztani valakit, hogy még jobban vágyjunk rá? Ha megtetszett úgy, ahogy van, akkor max támogatni szükséges abban az elképzelésében, ha maga miatt szeretne változtatni, ne pedig egy másik ember miatt. Vagy egészségügyi okokból, viszont akkor már közvetetten azért teszi meg az ember, mert saját magáért lépi meg. Nem konvencionálisan gondolkodom dolgokról, ez tény és hiszem, hogy mások sem feketén-fehéren látják a dolgokat. Meg lehet azért, mivel olyan színes szemüvegen keresztül nézem a világot, hogy könnyen ismerkedem és valahogy megtalálom az emberekben a szépet, ami megtetszik bennük. (Általánosságban persze, mert ha van egy ember, akitől feláll a szőr a hátamon és nem szimpatikus, mi értelme felszínesekedem.) Nem mondom voltam olyan súlyomnál, ahol nem szeretnék újfent lenni. Mind a lánykori alakom, mind az asszonyi alakom sem vonz már. Most jól vagyok, ahogy vagyok. Tartom a formám (hisz a gömb is egy forma ^^’ *causeless humour). De hogy hízzak valaki kedvéért, mert akkor jobban bejövök neki? Thanks, but no thanks.
Hm, az egyénektől a mondandójuk után kedvesen elbúcsúztam, hogy utána már otthon, a kanapén ülve puffogjak, kígyót-békát beszélve az emberek egymással szemben felállított elvárásaira. Sokat hallottam, hogy nagyok az elvárásaim vagy (a nagy kedvencem) eléggé mélyről gyökerezőek. Hát, hogy a viharba ne? Mi értelme alább adni? Legalább tudom mit keresek, olybá tűnik, hogy jó pár emberrel ellentétben.
Mindegy is… Vannak dolgok, amiket nem értek, de lehet nem is kellene az arcomon pörögnöm, hogy megértsem. Legtöbbször azzal a jelzővel illetik azt a személyt, aki túlságosan meg szeretne érteni dolgokat: kötekedő. Mindenesetre, ez az élményt is elkönyvelhető annak, hogy ismerkedésre fel és egyszer csak megtaláljuk a “számításunkat”. Vagy a külsőségek ellenére, a belső nem csak kis időre tart meg, hanem tovább…
Kissé keserédes hangvételűre sikeredett ez a kezdés Kata randizásaihoz, viszont valahol el kell kezdeni.
Így Kata mára off és köszönöm, hogy újfent elolvastad egy agymenésemet, kedves Olvasó :)
https://lilkathy.blog.hu/2021/04/02/_tul_vekony_vagy_az_izlesemnek_kata_es_a_randizas_-
Hozzászólások (0)