Nimfomán - betegségből lett becéző szó?

(Utólag is elnézést kérek a majdnem egy hét szünetet és előzetesen pedig a blog hangvételét. Kicsit kibukós lett.)

Az elmúlt egy év ‘karanténjában’ nem csak a covid 19 szelte az ‘áldozatait’. Múlt nyáron egy közeli barátomat indítottuk utolsó útjára, szívroham okozta korai eltávozását. Idén februárban apai nagyanyám hagyott magunkra, hogy felfoghatatlan legyen számunkra a bölcsességének és beszólásainak a hiánya. Imádtam az öreglányt, már csak az emlékeimben hallom, ahogy mondja: Na mi a helyzet, öreg unokám?

A héten kaptam egy eléggé felkavaró hírt, egy ismerősömről. Öngyilkos lett. Nem bírta a bezártságot. Hadd magyarázzam el az ő esetében miért volt kivételesen rossz ez a kialakult helyzet. Nevezzük a hölgyet Juditnak.

Juditot, ha jól emlékszem 21 éves koromban ismertem meg, az akkori munkahelyemen. Pár évvel volt nálam idősebb, jó barátnők lettünk egy perc alatt. Kellemes küllemű, kedves, halk szavú lányt ismertem meg személyében. Viszont valami megfoghatatlan érzésem is volt vele kapcsolatban. Voltak napok mikor feszülten viselkedett, volt, hogy napokig nem láttuk, betegségre hivatkozva. A ‘felépülései’ után pedig volt valami a testmozgásában, ami bár nem volt túl észrevehető, viszont ismertem már egy-egy torz arckifejezést tapasztalatból. Amikor nevetsz és olyan helyeken nyilal a testedbe fájdalom, amit egy ‘durva’ éjszaka okozott. Vagy a feltűnő helyeken lévő, heves viselkedés miatti kiszívott nyomok. Kezdetben azt gondoltam, hogy Judit tudja mit csinál és mindkét végén égeti a gyertyát. Az ő élete.

Aztán egy komoly és csajos iszogatás alkalmával beavatott a bizalmába. Elmesélte, hogy egy olyan betegségben szenved, amit nimfomániának hívnak. Beszélt arról, hogy mennyire függőséget okoz számára az aktusok iránti szexuális vágya, viszont mellette ürességet annak érzelmi töltetének hiánya. Ezért volt az, hogy napokra eltűnt, mivel arra volt szüksége, hogy bezárkózzon a lakásába és egész nap maszturbáljon. Kielégülést remélve, amit sosem kapott meg. Vagy csak random, alkalmi partnerekkel ‘ütötte el az időt’, de még így is csak felületi megoldásnak minősültek a találkák.

(Igen, itt gondolhatunk a filmre is, viszont Lars von Trier nem teljes mértékben adta vissza a helyzetet. Pedig hihetetlen tehetsége van az embernek ahhoz, hogy a filmjeivel lesodor az érzelmeid legsötétebb mélységébe és ott még agyoncsap egy péklapáttal. Elnézést, elkalandoztam…)

Voltak jó és rossz napjai, kezelésekre is járt, viszont nem túl sok ‘enyhülést’ hozott számára. Mivel súlyos stressz problémái és gyerekkorból hozott szeretethiánya is volt, így a nimfomániája kéz a kézben járt ezekkel a kiváltó okokkal. Az orvosa szerint. Judit szerint a mostohaapja bántalmazása volt az oka. Antidepresszánsokat szedett, hogy az ‘élhető napokon’ (ahogy hívta őket), legyen ereje bemenni dolgozni, de nagyon kábának érezte magát tőlük. Ezért csak ritkán alkalmazta őket.

Annyira lesokkolt, ahogy beszélt az életéről és a tudat, hogyan éli meg ezt 23 évesen, felfoghatatlan volt számomra. Akarva akaratlanul is belegondoltam akkor, mi lett volna velem, ha ugyanezt váltotta volna ki belőlem a megerőszakolásom(?). Sok a ‘ha’ és ‘volna’. Átfutott az agyamon, hisz gondolkodóba estem.

Még pár évig tartottuk a kapcsolatot szorosan, majd Judit külföldre költözött és én is éltem az életem. Néha felbukkantunk a másik horizontján, jókat beszélgettünk, mintha még mindig együtt dolgoznánk. Két éve hallottam újra felőle, hazaköltözött, nem élvezte már a külhoni létet. Néha összefutottunk és elkeseredetten kért tőlem ‘dolgokat’. Volt, hogy csak egy hosszú ölelésre vágyott. Volt, hogy fájdalomra, ami kicsit kitisztította az agyát. Elmondta, hogy súlyosbodott a betegsége és nem tudja már mitévő legyen. A gyógyszerek is csak ideig-óráig hoztak számára enyhülést. Mivel ismertem régről és nem ítélkezett felettem, ha nem segítek rajta és elítélem a függősége miatt. Akkor köphettem volna arcon a tükörképemet, igazán. Így segítettem.

Párszor megkérdeztem tőle, hogy írhatok róla és a betegségéről, ha úgy adódik? Az elején kedvesen hárított, majd egy idő után fáradtan csak annyit válaszolt: ha már nem leszek és gondolsz rám, megírhatod. Amolyan segélykiáltás volt részéről, de mindenki tehetetlen volt. Mint Judit. Most, hogy tett arról, hogy gondoljak rá, hát eleget teszek a története megírásának. Gyanítom nem bírt mit kezdeni ezzel a bezártsággal és odáig jutott, hogy inkább véget vet a függőségének és szenvedésének egyszerre. Elvesztettem már érdekes és értékes embereket az életemből...Reméltem, hogy vele nem történik meg.

Szörnyű a tudat, hogy mit képesek az emberek magukkal tenni és a környezetük is. Tudom, tudom, nem hiába van *mental health awareness month* és hogy fontos az egészségünk. De...de...nehéz megfogalmazni. Gondolom és látható, hogy hosszú út vezetett Juditnak ahhoz, hogy véget vessen a saját életének, de miért nem kért több segítséget? Vagy miért nem kapott? Ezek már olyan kérdések, amikre nem tudom meg a választ (egyhamar).

Vissza idéztem hányszor használtam előtte, indokolatlanul és tudatlanul ezt a kifejezést, hogy nimfomán. Megváltoztatott és megérintett Judit története, ez igaz és nem tudom kifejezni mennyire köszönöm neki ezt. Még ha rajta nem is segített. Viszont a fentiek tudatában sokszor hangot adtam már, hogy nem szeretem a nimfomán kifejezést. Lehet ez becéző felhangú vagy csak egy olyan elcsépelt jellemzés, mint a fehérmájú. Igen, vannak olyan emberek, akiknek olyan a libidója, hogy az ágyban való vadságát és kitartását hihetnénk nimfomán hajlamnak, de nem így gondolom. Az ilyen ember lehetne mondjuk inkább: ‘pornó pozitív’.

Amikor ‘ismerkedem’ valakivel, őszinte vagyok és ha rákérdeznek a ‘múltamra’ avagy ‘vágyaimra’, tárgyilagosan válaszolok. Ettől az emberek többsége nimfománnak titulál, amiért azonnal kijavítom őket, hogy: nem, kéjenc vagyok. A másik ‘nem szeretem’ kifejezés (ami inkább aberrációra utal az értelmezésemben), amit használnak: a perverz. Attól lennék perverz, hogy tudom mit szeretek és tisztában vagyok magammal? Maximum érdekes a szexuális orientációm.

Összegezve: a törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól.

Valóban, hisz a szavaknak súlya van. Még ha nem is vagyunk teljes tudatában annak a kifejezésnek, amit használunk, de ne dobálózzunk vele feleslegesen. Az utóbbi időben eléggé sok oldalról jött velem szembe ez a “téma” és ennek a hétnek a híre után hagytam, hogy kiventilláljam magamból. Elég régóta bennem volt ez a frusztráció. Tudom, hogy sok nem változik majd. Nem fordul ki a világ a négy sarkából. Viszont azt remélem, hogy ez a bejegyzés megérinthet pár embert hogyan is kell tudatosan használni egy betegséget leíró lexémát.

Kata mára off és köszönöm neked, kedves Olvasó, hogy újfent elviselted egy agymenésemet :)

https://lilkathy.blog.hu/2021/03/27/nimfoman_betegsegbol_lett_becezo_szo