Stories about Kata (Mester és Kata találkozása)

Hol és hogyan kezdjek neki…? Meh, vegyük fel a fonalat ott, ahol az előző abbamaradt.

A megerőszakolásom után, olyan fél év következett, amit nem kívánok senkinek. Lelkileg. Nem voltam hajlandó pszichológushoz járni, hogy kibeszéljem magamból, mi is történt. Úgy éreztem a rendőröknek elég volt annyiszor és részletesen elmondanom, hogy nem érzékeltem miért lenne fontos egy diplomával rendelkező embernek is. Így magamba fojtottam egy kicsit, ami odáig fajult, hogy hideg veríték ütközött ki rajtam, ha Édesanya magához ölelt vagy Édesapa játékosan bele bokszolt a felső karomba. Egyszer így ütöttem meg, reflexszerűen, védekezésképp. Édesapa sajnálta a legjobban, mivel úgy gondolta, hogy nagyot ütött. Én pedig csak bámultam magam elé és észre sem vettem, hogy sírok. Akkor értem el azt a pontot, hogy: rendben, ez így nem élet. Olyan helyzetek elé állítottam magam, hogy küzdeni tudjak magammal és a bennem lévő félelemmel. Mint például, ha a barátaimmal találkoztam, inkább megöleltem őket, mint egy integetéssel üdvözöljük egymást. Igyekeztem újra felfedezni a testem. Emlékszem, hogy az eset utáni első önkielégítésemet sokszor abbahagytam, mivel kíméletlenül előhozta az elmém az emlékképeket. Szerintem az tette az i-re a pontot fél év után, amikor nem magamba roskadva, sírva élveztem el, hanem megkönnyebbülten.

A szüleimmel is sokat beszéltem, mivel éreztem, hogy hibáztatják magukat amiatt, ami velem történt. Sírtak, ahogy félénken közeledtem feléjük és kibeszéltem magamból a szorongásomat, félelmeimet. Nem hibáztattam őket, mivel hagyták, hogy azt tegyem, ami foglalkoztatott/érdekelt, nem korlátoztak. Ahogy így beszélgettünk tudatosult mind hármunkban, ha korlázotnak is, mi a garancia arra, hogy nem történik hasonló velem? Vagy akár a húgaimmal. A túlféltés: nem megoldás (szerintem). A lényeg, hogy meg- és átbeszéltük az esetet a családommal és az igaz barátokkal, aminek hatására visszafordult bennem ez a törés. A szeretetnyelvem alapból is két részből áll: ha gondoskodhatok valakiről/valakikről és érintésből. Gyanítom a gondoskodást otthonról hoztam, viszont az érintés… Jó érzéssel tölt el, ha érzem egy másik ember testmelegét, simogatását. Megnyugtat...és igyekszem én is megnyugtatni ezáltal másokat. 

Ezek után gondoltam, hogy újonnan szerzett erőmmel és kíváncsiságommal az ismeretlen felé, bele vetem magam a randizásba. Na de hogyan? Az internetnek hála több lehetőség is adódott. Normál randi partnerkeresés, szexpartnerkeresés, BDSM szexpartner keresés. Úgy voltam vele, hogy: uccu, essünk neki. Vagy mások nekem… Rossz poén, elnézést.

19 évesen még fiatal voltam és bohó, így persze sokan írtak minden platformon. Viszont hamar rá kellett jönnöm, hogy elég furán működik ez az egész ‘rendszer’ és igyekeztem megérteni. A normál partner kereső oldalakon, minden 2. ember szexet keresett, a szexpartner kereső oldalakon minden 3. ember komoly kapcsolatot keresett, a BDSM szexpartner kereső oldalakon pedig mindenki beszélgetett. Szóval igen, semmilyen tapasztalattal, akkoriban csak nézelődtem és nem nagyon értettem, ha nem nézték jó szemmel az őszinteségemet vagy nem voltam elég “bevállalós” egy azonnali kettyintésre. (Sok minden nem változott, max az életkorom és az élettapasztalatom, de a helyzet változatlan :D )

Viszont akadt egy adatlap, egy ember, aki mindegyik oldalon fent volt és megszólított. Kerülgettük egymást egy ideig, majd elérkezett az az időpont, amikor élőben is találkoztunk. Kissé tartottam tőle, mivel Ő 37 éves volt ekkor, én pedig... jóval fiatalabb. Nincs apakomplexusom, de amióta az eszemet tudom jobban kijöttem/megértettem magam a nálam idősebb férfiakkal. Lehet az is közrejátszik, hogy Édesapámmal is olyan a kapcsolatom és a barátaival, mintha világi cimborák lennénk. Nem tudom, egy szó, mint száz: az idősebb pasik, ha tisztában vannak magukkal, rezonáluk rájuk. Az, ahogy fogalmazott és a telefonbeszélgetéseink alkalmával is megnyugtató volt a hangja, vonzott magához. Ezen a ponton gondolhatunk arra, hogy Kristóf sem volt másabb, mint akármelyik pasi. Vonzotta a fiatalabb és hamvasabb. Rá kellett jönnöm, hogy nem. Valamit felfedezett bennem, amit megfogalmazni én sem tudtam még, de rávezetett.

Kristóf volt az első igaz Férfi és később Mester az életemben. Férfiként megmutatta mit rejt a nőiességem és hogyan öleljem azt magamhoz, majd persze hogyan éljem meg azt. Mesterként pedig egy olyan világot mutatott meg, amiről nem is álmodtam, hogy létezhet. Sejtettem, viszont saját erőmből nem hiszem, hogy elindultam volna a megismerésének útján.

Visszaemlékezve elég bugyuta és ideges voltam az első találkozásunkkor. Alacsony termetem van, hozzá szoktam, hogy mindenki magasabb nálam, viszont Kristóf eléggé tekintélyt parancsoló kisugárzással tornyosult fölém. Majdnem 190 cm magas volt, erős testfelépítéssel, amit kondiban is tartott. Természetellenesen göndör, barna haja már az első pillanattól bizsergést okozott az ujjaimban, hogy megtapasztalhassa azt a dússágot. Hihetetlen kék szeme, amitől úgy éreztem néha, hogy a lelkembe lát. Mély és megnyugtató hangja volt, amit órákon át el tudtam hallgatni. 

Az első randit egy kávézónál beszéltük meg. Már eléggé túl voltunk a tavaszon, csalóka volt az időjárás napközben. Előbb érkeztem a helyszínre, így a helység előtti teraszon ültem le, miután kikértem egy üveg ásványvizet. Kissé feszengtem a nyári ruha - kardigán kombóban, viszont jó benyomást szerettem volna tenni. Élveztem a napsugarak melengető játékát az arcomon, míg vártam. Egy idő után sötét árnyék vetült rám és kinyitottam a szemem. Egy óriást pillantottam meg, aki szelíd mosollyal, ennyit szólt:

- Szép napot. - mondta egyszerűen. Sűrű pislogás, majd vissza köszöntem.

- Leülhetek? - kérdezte és nem várva meg a választ, már le is ült a kihúzott székre, szemben velem.

- Elnézést, de várok valakit. - egyenesedtem ki ültömben és körül néztem, hogy nem-e eltévesztette az asztalt az előttem ülő férfi.

- Igen, engem. Kristóf vagyok. - válaszolta, majd felém nyújtotta hatalmas tenyerét. Kétkedőn néztem rá, majd a felém nyújtott kézre. 

Vonakodva bár, de a tenyerébe helyeztem a sajátomat, amit lágyan körbe fogott és közel húzta az ajkához, hogy kézcsókot adjon. Előtte soha nem csókoltak még kézen, fura volt. Látta is az arcomon az értetlenkedést és egy olyan nevetés tört fel a torkából, amitől éreztem, hogy kimelegedem. Igyekeztem palástolni az érzelmeimet az arcomon, mindhiába, így inkább beszélgetést kezdeményeztem. Semmiségekről beszélgettünk, hogy oldódjon a hangulat, miközben Kristóf megitta a kávéját, én pedig, mint valami fuldokló a mentőmellénybe, kapaszkodtam az ásványvizembe. Egy idő után kibukott belőlem az őszinteségi roham, így rákérdeztem:

- Hogyan jutottál el oda, hogy egy jóval fiatalabb lánnyal ismerkedj? - idegesnek tűnt a hangom, nem is értem miért.

Nem siette el a választ, végigmért, amitől elpirultam és feszengeni kezdtem. Nem tudtam hova tenni, amit kiváltott belőlem. Közelebb húzta a székét hozzám, az asztal alatt közre fogta a vádlijaimat, bal kezét a combomra (mit combomra, combjaimra!) helyezte, a jobb kezével pedig lezseren megtámaszkodott a szék háttámláján és az arcomat fürkészte. Ültömben is eltörpültem magassága mellett és picinek éreztem magam, mivel ezzel a manőverrel sikerült elérnie. Most már éreztem, hogy minden vér az arcomba tolult, de álltam a tekintetét. Nem tudom mennyi ideje ültünk így, már azt hittem elfelejtette a kérdést, mivel én igen, de válaszolt:

- Az, hogy majdnem kétszer annyi idős vagyok, mint te, csak egy szám. Nem látod, de van benned egy ártatlansággal vegyített pimaszság. Olyan a tekinteted, mint aki már sokat látott, viszont nem tapasztalt. Külsőre is tetszel, viszont ez mellékesnek tűnik most, hogy itt beszélgetünk. - 

- Ártatlansággal vegyített pimaszság? Ilyen szépen sem mondták még, hogy idegesítő lennék.- horkanok fel, nem túl szépen, de menten le is nyelem a nyelvemet, amikor megérzem a tarkómon a kezéhez tartozó, hosszú ujjait. 

Gyengéden rászorít és egy helyben tartja, hogy ne tudjam elfordítani a fejem. Érzem, hogy a jól ismert hideg félelem kezd kúszni a gerincem mentén. Lehunyom a szemem és mélyeket lélegzek, nem érdekel, mit gondolhat Kristóf. Pár lélegzet után, megérzem, hogy masszírozni kezdi a tarkómat, mire kinyitom a szemem. Kristóf kicsit komoran fürkészi a tekintetem.

- Jól vagy? - kérdezi nyugodtnak nem mondható hangon.

- Igen...persze. - suttogom, majd megismétlem kis torokköszörülés után. Így ülünk pár percig csendben, majd bátortalanul feloldom a némaságot.

- Szóval...összegezve, küllemre tetszem, viszont jobban megfogott a lényem? Ezt ennyi levél váltásból és pár hívásból leszűrted? - még egy gyenge mosolyt is sikerült kicsikarnom magamból, majd lesütöttem a szemem. Kellemetlenül érintett, ahogy bámult.

- Igen. - válaszolta és még mindig masszírozta a tarkómat. 

Kezdett kicsit kellemetlen lenni a helyzet, így megmozdítottam a fejem, hogy kiszabaduljak a simogatása alól. Kristófnak ez nem tetszett, így újfent rászorított a tarkómra. Aminek hatására már nem érdekelt, keményen én is a szemébe néztem és az ölemben lévő kezét megragadtam, majd elkezdtem, enyhe erő kifejtéssel a bal kisujját, természetellenes pózba tolni. Fel sem sziszent, de megrándult kicsit az arca. Érezte, hogy egy rántás és el is töröm. Lusta mosoly kezdett kialakulni a szája szegletében, majd elengedte a tarkómat. Miután én is elengedtem a kezét, kicsit eltávolodott, de a mosoly már beterítette az arcát. Kicsit kemény hangnemben szóltam hozzá:

- Mi olyan mulatságos? - 

- Most még jobban elérted, hogy megkedveljelek. - válaszolta.

- Miért is? - kérdeztem vissza.

- Érződött az, hogy valamit rejtegetsz. Még ne mondd el mi az, nem is várom el, de… - nem fejezte be a mondatot, hanem hirtelen a tarkómnál fogva magához húzta a fejem és megcsókolt.

Fel sem fogtam, hogy mi történik, csak az éreztem, hogy gyengéden, kedvesen belépést kér a nyelve, én pedig boldogan megadtam neki. Istenekre mondom, úgy simogatta a nyelvem a sajátjával, hogy szinte éreztem a hüvelyemben. Nem mertem megmozdulni, nem is volt esélyem a karjaim a felsőtestünk között esett csapdába, ahogy magához szorított. Nem tarthatott egy percig sem a csók, de ahogy szét váltunk, kóválygott a fejem. Végigsimított a hajamon, majd hátradőlt, hogy az ujjaival simogatni tudja tovább a vállamat. 

- Igen, tetszel nekem. Szeretném megfejteni, hogy mi van még benned. Valaki bántott, ez érződik a viselkedéseden. A szorongásodat igyekszel leplezni, elég ügyesen, de a kezeid elárulnak, ahogy összekulcsolod őket. Mellette pedig csillapíthatatlan vágyakozást lehetett érezni a csókodból. Viselkedésben határozottsággal leplezed az elveszettségedet, amit egy durva dolog váltott ki belőled. Így van? - mondta és kezdtem elveszni a hangjában.

- Szépen összefoglaltad, hogy bántalmaztak és elfuserált vagyok. Szóval nem csak a fiatal lányok a gyengéid, hanem a bántalmazottak is? Ha igen, akkor kíméljük meg egymást a továbbiaktól. - vágtam felé keményen.

Nem tudom miért, de előjött belőlem a harcias énem és már nem érdekelt, hogy elbájoló legyek. Csak menni akartam és Kristófot magam mögött hagyni, de még mindig ott ültem mellette és simogatta a vállamat. 

- Nincs ilyen gyengém. A gyengém azok az emberek, akik nem tudják mi van bennük és segítek nekik a felfedezésben. Te még nem fedezted fel, hogy szenvedélyes vagy. Ha beleegyezel, segíthetek neked. - 

- Oh, mily nagylelkű. - suttogtam gunyorosan, majd átöleltem a karjaimmal magam.

Elgondolkodtam, azon amit mondott, mivel igaza is lehetett. Hisz akkor miért kezdtem el ismerkedni, ha nem szerettem volna feltérképezni, hogy mit nyújthat egy másik test érintése. Milyen pluszt adhat az, ha nem erőszakos a szex? Meg persze, nem néz ki rosszul a pasas sem, szóval főnyeremény lenne. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak bennem, ahogy Kristóf közelebb hajolt és a fülembe suttogott:

- Ide hallom, ahogy arra gondolsz, hogy mire számíthatsz. Ne gondolkozz, Kicsi Lány. Csak éld meg. - majd egy puszit nyomott a nyakamra.

Megremegtem, de elöntötte az agyamat egy kis méreg a becéző szóra, amivel illetett. 

- Meglátjuk, hogy megéri-e veled megélni, amit olyan sejtelmesen sugallni szeretnél. A nevem pedig Kati és nem Kicsi Lány. - mondtam és igyekeztem kicsit elhúzódni tőle. 

Nem nagyon sikerült a mozdulat, mivel teljesen maga felé fordított, két hatalmas tenyerét becsúsztatta a szoknyám alá, két oldalt felfelé a combomon, hogy birtoklón belém markoljon. Elakadt a szavam és ijedten körbe néztem, hogy a mellettünk elhaladó emberek, mennyit látnak ebből. A nyakamba szagolt, mélyen, majd olyan éhséggel az arcán nézett rám, hogy a mellkasomban rekedt a levegő. A hangja ellentétben állt az arckifejezésével, amint halkan megszólalt:

- Nem, az ártatlan viselkedésedtől vagy Kicsi Lány. A makrancosságod miatt pedig nem illik hozzád a Kati. Legyél mondjuk...Kata. Szokj hozzá, mivel sokszor foglak valamelyik néven szólítani. Megértetted? - kérdezi, én pedig csak bámulok, némán a szemébe.

- Bólints, ha megértetted. - mondja, parancsolón, torokhangon, amitől azonnal bólintok.

- Helyes, Kicsi Lány. Mai naptól pedig nem ismerkedhetsz senkivel. Minden szabadidődre szükséged lesz, amit velem fogsz tölteni és…- ahogy kezd belemelegedni, úgy vágok a szavába.

- Mi az, hogy minden szabadidőmet veled fogom tölteni? Hisz csak most találkoztunk és nem mondtam semmire igent. Meg amúgy is, miért kötötted ki, hogy nem ismerkedhetem...hmm. - nyögök fel és nem tudom befejezni a mondandómat, ahogy közelebb hajolt és két kezét feljebb vezette a combomon, majd alámnyúlt. 

Úgy simult a tenyerébe a fenekem, mint kesztyű a kézre. Erősen rám markolt, amitől kicsit megemelkedtem és nem tudtam levenni a szemem az arcáról. Így figyeltük egymást, amikor megszólalt, dörmögőn:

- Becsülendő, hogy ellenkezel. Amilyen gyermeki, olyan felesleges is. Érzem, hogy fel vagy izgulva és nagyon nehéz nem magammal ráncigálni a közelben lévő lakásomra. Viszont, hogy megértsd és felfogd mennyire tisztellek, most elengedlek. Kellek neked, nem érted még miért, de szükséged lesz rám. -

- ...Aha...valahogy mégis úgy érzem küzdenem kell. - válaszoltam.

- Természetes, mivel ezt szoktad meg. Hagyd magad és ne gondolkozz, Kata. - ahogy kiejtette a nevem, elvarázsolt. Megszűnt az ellenállás bennem.

- Rendben...Kristóf.- válaszoltam, majd éreztem, hogy teljesen ellazultam a kezében.

- Helyes. Fizetek és elkísérlek a vonathoz. - mondta, teljesen nyugodt hangon.

Lassan kihúzta alólam a kezét, miközben pár ujjbegyével az enyhén átázott bugyimon végigsimított. Halkan felnyikkanok és elkerekednek a szemeim, amint meglátom, hogy orrvakarásnak álcázva megszagolja az ujjait. Pajkosan rám mosolyog és már ott is hagy, egyedül. Újfent érzem, hogy elvörösödik az arcom, sokadjára az alatt a pár óra alatt, amit a kávézóban töltöttünk. Miután visszajött a pulttól, kezét nyújtja, hogy belé karolhassak és így sétáljunk el. 

Akkor teljes meggyőződésem volt, hogy az ismeretlenbe, amit csak én érzékeltem. Ez így is volt. Sokat tanultam tőle. Mind magamról, mind az érzéseimről, mind a testemről, sőt az emberekről és a világról is. 

A vágy, amit felszított bennem, hogy aztán csillapítson...mindig elsöprő volt. Megismerte a szorongásom okát és feloldotta a maradék blokkot bennem. Segített abban, hogy csak egy rossz emlék legyen és ne az határozzon meg. Hanem az, ahogy élvezem egy másik ember érintését. Legyen az kemény vagy gyengéd. Felfedezte milyen tudásvágyam van. Bátorított, ha nem tudtam megfogalmazni egy gondolatomat, viszont tudta, hogy magam miatt igyekszem kipróbálni/megélni sok dolgot. Volt idő, mikor megrémisztette az alaposságom. Vagy komolyságom egy téma iránt. Lubickoltam a figyelmében, amivel elhalmozott, amikor a többes élvezetekbe kalauzolt. Igyekeztem neki megfelelni, amikor megtanította, hogyan élvezhetem a kéjes fájdalmat. Majd hogyan tehetem ugyanezt másokkal. Szívemnek mindig kedves visszagondolni arra, amikor egy-egy ‘játék’ után magához ölelt, hatalmas testével és dörmögött, hogy milyen ügyes Kicsi Lány voltam. Régi szép idők, biztonságos idők...

Jó szeretőm és tanárom volt. Sokat köszönhetek neki. Tartalmas (érzelmekben és történésekben gazdag) másfél évet töltöttünk együtt, de tudtuk, hogy több nem lehet/lesz közöttünk. Ő már megállapodott volna, én pedig még ‘komolytalan’ voltam számára. Sem Ő, sem én nem szerettük volna kisajátítani a másikat. Ahogy elváltak útjaink és a kapcsolatunkat plátói státuszba helyeztük, megmutatta milyen barát tudott lenni. Sokszor jól jött a támogatása, amikor egy-két kudarcba fulladt randi után, mérgesen hívtam fel, hogy: miért ilyenek a pasik? Nevetett rajtam, mivel tudta, hogy elkapatott. Viszont mindig bátorított, hogy adjak esélyt más férfiaknak is. Nem mindenki olyan, mint Ő. Szörnyű volt a tudat nehezen, de elfogadtam.

Igen, tény és való, magasra tette a mércét. Így tudtam, hogy Férfit keresek és nem Pasit. Aztán sikerült találkoznom egy Daliással, akiből Hites lett és utána semmi… Ez egy másik történet, de még nem szaladok ennyire előre.

Kristóf már nincs közöttünk, viszont a vele való emlékeket felidézni, mindig vegyes érzelmekkel tölt el. Miatta hiszek még abban a tündérmesében, hogy találok egy Férfit magam mellé, aki meglátja és elfogadja a kettősséget/sokszínűséget, ami bennem van. 

Hisz mi többet kívánhatna egy magamfajta Kicsi Lány…?

Kata mára off és újfent köszönöm, kedves Olvasó, hogy elolvastál. :)

To be continued...

https://lilkathy.blog.hu/2021/03/21/stories_about_kata_mester_es_kata_talalkozasa