2021. 03. 16. 20:43 | Megjelent: 1153x
Edző bá 2 hétre eltiltotta Max-et az edzéstől, hogy szedje össze magát, mivel nem azt tanította egyikünknek sem, hogy egymás ellen forduljunk. Szerintem a tanítás nem ért célba nála, mivel a fejében volt gond. Meg azzal hogyan viszonyuljon a nőkhöz. Habár nem voltam egyedüli lány a csapatban, viszont a többiekkel csak szóban volt lekezelő. Kiharcoltam magamnak ezt a bánásmódot, de nem tudtam megállni, ha indokolatlanul belém kötött vagy megütött. Azt tanultam Édesapámtól, ha megütnek, üssek vissza. Az a jó, ha nem én kezdem, viszont legyek abban biztos, hogy én fejezem be. Nagy bölcsességek, de csak olaj volt a tűzre. Vagyis annak tűnik, így visszaemlékezve.
Otthon annyit mondtam, hogy keményre sikerült egy harc fellépés közben, azért voltak rajtam sérülések. Hozzászoktak már nálam, így nem firtatták. Az eset után éreztem, hogy valami eltört bennem, mivel nem mertem hátat fordítani senkinek. Tartottam a három lépés távolságot, még a saját családomtól is. Ha valaki felém nyúlt, összerezzentem. Kihatott rám a buszos eset. Viszont még mindig eljártam edzeni, mivel a szőnyegen tudtam uralni a szorongásomat. Nem sokáig…
Aznap nem voltunk sokan az edzésen, páran nyaralás miatt nem voltak jelen. Újat nem tanultunk, csak gyakoroltunk. Egyedül voltam aznap lány, így kicsit örültem, amikor a fiúk magamra hagytak, hogy egyedül gyakorlatozzak. Már tudomást sem vettem arról, hogy folyton a hátam mögé néztem. Viszont elkapott egy fura érzés, de nem törődtem vele.
Edzés után, azonnal a lány öltözőbe rohantam, hogy minél előbb indulhassak haza. A zuhany alatt álltam és hagytam, hogy a víz kimossa belőlem a paranoid érzéseket, sikertelenül. Törölközőbe csavarva indultam a szekrényem felé, ami előtt Max-et pillantottam meg. Földbe gyökerezett a lábam és éreztem, hogy rettegés fog el. Igyekeztem nyugodtságot erőltetni magamra és Max-hez szóltam:
- Helló. Neked nem kellene itt lenned.-
- Ugyan már, öltöztünk már át egymás előtt. Nem emlékszel? - mondja és felém indul.
- Maradj ott vagy sikítok. - förmedek rá, de nem áll meg. Gyorsan leküzdi a távolságot kettőnk között és időm sincs sikítani, mert a torkomnál fogva a hátam mögött lévő szekrénynek nyom.
- Sikíts csak, hasztalan. Mindenki elment már, az Edző bá pedig az irodájában van. Ahova nem ér el a gyönyörű kis sikolyod. - morogja az arcomba élvezettel. A félelemtől elkerekednek a szemeim és az arcomba nevet.
- Helyes, végre felfogtad, hogy ellenem nem éri meg küzdeni. Sokáig bírtad, de most megkapod a magadét. - mondja halkan, majd egy pofon csattan az arcomon.
Cseng a fülem az ütéstől, majd megragad a vizes hajamnál fogva, megfordít és arcomat keményen a szekrény hideg fémjéhez nyomja. Igyekszem eltartani magam a szekrénytől, hogy újra szembe kerüljek vele, mindhiába. Letépi rólam a törölközőt, immáron meztelenül állok előtte. Még jobban küzdeni kezdek, aminek az eredménye az lett, hogy a földre lökött, majd a hajamnál fogva húzni kezdett az öltöző kövén. Az ajtóig vonszolt, hogy bezárja azt, majd vissza és fütyülni kezdett, mintha kutyát sétáltatna.
- Engedj el, te szar. - köpöm felé, igyekezve kiszabadítani a hajamat a markából.
- Még ilyenkor is képes vagy visszaszólni? Ejnye, Kati, legyél jó kislány és nem fog fájni. - mondja teljesen nyugodt hangon, majd lehajol, hogy még egy pofont lekeverjen nekem.
- Eressz...el… - mondom újra, még egy pofon.
- Te beteg állat. - suttogom, újabb pofon.
- Erre gerjedsz, hm? Akkor...tedd...a dolgod…te...pöcs...- mondom erőtlenül és most akkora pofon érte az arcom, hogy visszapattant a fejem a linóleumról. Egy pillanatra elsötétült minden, de megrázott a vállamnál fogva és pár milliméterre volt az arca, az arcomtól.
- Nem bírod befogni azt a csinos kis szádat, mi? Akkor megtanítom, mikor kell csendben lenned. - mondja olyan tárgyilagos hangon, hogy borsódzik tőle a hátam. Az agyam kiürült, nem tudtam megálljt parancsolni a számnak.
- Csinálj, amit akarsz, csak essünk túl rajta. Mocsadék…- krákogom, ahogy az első szavamra torkon ragad. Vicsorogni kezd, még egyet szorít, majd hirtelen elenged, hogy nyekken a hátam a padlón.
Ahogy ott állt, felöltözve felettem és lenézett a remegő meztelen testemre, sírhatnékom támadt. Esetlenül igyekeztem elkúszni előle, szégyenemben már az arcomat mosták a könnyeim. ‘Miért ÍGY kell egy pasinak, életemben először meztelenül látnia?’ suhan át az agyamon a gondolat, ahogy mászom, de Max a bokámnál fogva visszaránt. Észreveszem, hogy már lekerült róla a nadrágja és büszkén, keményen meredezik a farka. Lebénulok a látványtól és akkor esik le, mi is fog történni. Itt nem csak verés lesz. A szabad lábammal próbálok felé rúgni, de lefogja mindkét lábam, majd a mellkasomra ül, hogy ne tudjak mozdulni, így lefogva a kezeimet is. Tekintélyt parancsolóan tornyosul felém a testével és az ágaskodó farkával. Folynak a könnyeim, de egy hangot sem adok ki magamból. Igyekszem szenvtelenül az arcát fürkészni, hogy mi lesz a következő mozdulata. Lassú mozdulatokkal leveszi a pólóját és így szól:
- Úgy látszik igényled a fájdalmat. Mit gondolsz, jó ötlet ellenkezni velem? - mondja, majd lecsúszik a hasamra és elkezdi a melleim között mozgatni magát.
Valahogy nem tetszik neki és inkább vasmarokkal közrefogja a melleimet és úgy kezdi lökni, újult erővel a farkát. Lehunyom a szemem és a sírástól remegni kezd a testem. Egy újabb pofon csattan az arcomon és hallom a morgását, ahogy parancsolja nyissam ki a szemem. Azonnal következik a másik pofon is egy pillanattal később, ahogy még mindig csukva van a szemem. Sűrűn pislogva nézek fel ‘fogvatartómra’. Hideg verítékes félelem kezdett el a tarkom felé gyűrűzni, ahogy észrevettem az élvezkedés nyomait az arcán. Rendületlenül dugja a melleimet, néha leköpve azt, hogy síkos maradjon. Ahogy látom mennyire el van mélyedve a ‘feladatában’ egy halvány reménysugárba kapaszkodva, kezeimet a padlónak ellen tartva, lendületet véve megemelem a jobb térdemet és sikerült eltalálnom a lapockái között. Meginogott, ezt kihasználva sikerült lelökni a mellkasomról. Levegő után kapkodva, remegő testtel rohanok az ajtó felé, de utolér. Testével az ajtónak szegez, keményen hátra rántja a fejemet a hajamnál fogva, hogy roppan a nyakam. Félő, ha tovább csinálja, ki is töri. Hörögve nyomja péniszét a fenekemnek. Az idegen érzéstől összerezzenek.
- Miért? Miért kell neked mindig küzdeni? Hamarabb szabadulsz, ha hagyod magad. - egy nyüszítés hagyja el a torkomat, válaszképp.
- Válaszolj! - kiabálja az arcomba, majd az ajtónak üti a fejem. Újabb nyüszítés.
- Na mi van, most már nem vagy olyan harcias? - kiabálja, majd nyomatékot adva a mondandójának párszor tovább veri az arcomat az ajtóba.
Miután abbahagyta, csend telepedik ránk. Én sípolva veszem a levegőt és nem moccanok, ahogy szabad kezével végig simít a testemen. ‘Hogy lehet még mindig kemény?’ sikítom a fejemben, ahogy kéjesen hozzám dörgöli az említett tagot. Ez a gyengédnek szánt mozdulat, őrült nevetést vált ki belőlem, amitől érzem kicsit enyhül a szorítása, a megrökönyödéstől.
- Viccesnek találod a helyzetet? - kérdezi, majd megemeli a jobb lábamat.
- Mióta tervezed, hogy megerőszakolsz? - teljesen idegennek tűnik a saját hangom.
- Nem jutott eszembe, amíg be nem jelentetted, hogy kilépsz a csapatból. Rájöttem, hogy kell egy emlék rólad. - válaszolta az arcomhoz közel hajolva, miközben a jobb combom belsejét simogatja.
- Aha, akkor tedd már meg és engedj el...te beteg állat. - kiáltom el magam és hisztérikus sírás kezdi el rázni a felsőtestem.
- Én vagyok a beteg állat, amikor Te küzdesz? - mondja csodálkozó hangon és könyörtelenül belém hatol.
A testembe hatoló idegen tagtól és éles fájdalomtól kétrét görnyedek és kiabálva, ütni kezdem az ajtót, hogy szabadulni tudjak. Max egy kézzel hátra fogja a kezeimet, miközben a másikkal a levegőben tartja a jobb lábam, hogy könyörtelen iramot diktálva, dugni kezdjen. Az erőteljes pumpálástól, újra sírásban török ki és abbahagyom a küzdelmet. Elvette, amit akart, akkor kivárom a végét. Óráknak tűnő pillanatokkal később, hirtelen kirántotta magát belőlem, leengedve a lábamat és hörögve juttatta el magát élvezésig, hogy a nyomát a fenekemen hagyja. Csendben tűröm, hogy az utolsó cseppjeit a hátamba kenje, majd elenged. Ahogy elengedett a lábaim felmondták a szolgálatot és összecsuklottam. Lassan, négykézláb másztam távolabb Max-től. Megtaláltam az eldobott törölközőmet, amit ügyetlenül, de magam köré tekertem. Hallottam, ahogy Max felöltözik és leül felvenni a cipőjét. Végig nézek rajta, ahogy nyugodtan, mintha semmi nem történt volna, végez a cipőfűzője bekötésével. Észreveszi, hogy figyelem és rám emeli a tekintetét. Pár karmolásnyom kandikál ki a pólója alól, ahogy próbáltam ellene küzdeni, de semmi több. Feláll, majd hozzám sétál. Összehúzom magam, felkészülve egy újabb ütésre. Lehajol és kisimítja az arcomból a hajamat. Értetlenül nézek rá.
- Ezt magadnak köszönheted. - mondja és gyengédnek szánt érintése, teljesen ellentmond a szavainak.
- Te pedig a rád váró feljelentést...te szar. - válaszolom rekedten.
- Ejnye, Kati, nem éri meg ilyen kemény kijelentésekkel dobálózni. - simogatja tovább a hajam és elmélázik.
- Miért? Hisz Magadat gondolod keménynek, hogy így bánsz nőkkel? - kérdezek vissza, nem tudom honnan jött ez az új harciasság.
- Te nem vagy nő, csak egy kurva, akinek nagy a pofája. - mondja és lekever még egy pofont.
Megragad megint a hajamnál fogva és a szemembe néz. Olyan erőset ütött ezúttal, hogy megharaptam a nyelvem és megéreztem a vért. Véresen mosolyogtam az arcába és ezt válaszoltam.
- Egy olyan kurva, akit inkább megerőszakoltál, mert nem bírtad elviselni, hogy olyannak kezelt, amilyen vagy. Egy őrült fasz. -
- Nem vagyok őrült. Csak megadtam neked, ami már rég kijárt. - válaszolja, majd eltol magától és feltápászkodik.
Ahogy az ajtó felé sétál és a távolodó hátára szegezem a szemem, egy mondat elevenedik meg a tudatomban és hisztérikusan felnevetek. Max értetlenül néz vissza rám, ahogy kinyitotta az ajtót.
- Még mindig van mit mondanod? Nem volt elég? - kérdezi, kezét a kilincsen nyugtatva.
- Miért ne? Hisz őrült kell egy őrült ellen! - kiáltom felé és a földre görnyedem a nevetéstől, a filmes referenciától.
Sírásba fullad a nevetésem és Max is ott hagy. A földön, megtörten. Nem tudom mennyi ideig feküdtem ott, végül fáradtan magamra zártam az öltöző ajtót és újra lefürödtem. Ahogy kiléptem az épületből egy telefonfülkét kerestem, hogy felhívjam a szüleimet és megtegyem a feljelentést. A telefonok után, sajgó testtel és bódult tudattal várom, hogy a kirendelt járőrök elvigyenek kihallgatásra a megadott rendőrkapitányság felé. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, a szüleim pedig óvón fogtak közre két oldalról. Nagyon távolinak tűnt és tűnik most is az egész eljárás.
Az eset könnyen és hamar lezárult, mivel tanúk nem voltak jelen, akiket kikérdezhettek volna és nem 8 napon túliak voltak a sérülések rajtam, az ügy lezárult. Úgy emlékszem, Max miután ott hagyott az öltözőben, azonnal elhagyta a várost és haza se ment többet. Következő héten én is otthagytam az egyesületet, nem foglalkozva a csapattagok empátiájával és figyelmességükkel. Azt hiszem elkezdték ők is keresni Max-et, de nem találták. Azt hiszem, talán egy évvel később hívott fel egy volt csapattársam, hogy megtalálták. Meghalt egy medencés buliban. Piásan és felhevült testtel, ugrott fejest a hideg vízbe. Azonnali szívelégtelenség. Ez mutatja, hogy a karmával tényleg nem jó packázni.
Most itt ülök a gép előtt, remegő ujjakkal a billentyűzet felett és zsong a fejem. Mázsásan nehezedik rám az emlék és az, amin keresztül mentem a megtörténtek után. Nem kívánom ezt senkinek, még az ellenségemnek sem. Nem tudom honnan volt annyi erőm, hogy küzdöttem vele akkor. Nem tudom miért nem jelentettem fel és hagytam ott a gladiátorkodást a megerőszakolás előtt. Sok a kérdés és egyikre sem tudom a választ. Ami történt, megtörtént. Valóban magamnak köszönhettem, amit velem tett. Viszont magamtól álltam és épültem fel belőle. Ezért is vagyok olykor kemény és mutatom magam annak….és be kell vallanom, néha nehéz nem annak lenni.
Felfoghatjuk ezt védekezési mechanizmusnak, viszont igaz. Most, kedves Olvasó úgy gondolod, hogy a BDSM iránti vonzalmam a fenti esetből gyökeredzik, de ki kell ábrándítsalak. Valóban, a BDSM segített abban, hogy most már élvezzek egy torok szorítást vagy hajhúzást, viszont az mindig kéjből fakad. Segített elvonatkoztatni az erőszaktól, amit átéltem.
Iszonytató az érzés és a tudat, hogy ennyire levetkőzöm a lelkemet. Viszont, amint említettem az írásom elején, ez terápiás jellegű. Remélem, hogy így sikerül végleg lezárni újra az emléket agyam egy távoli zugába.
Kata mára off és köszönöm, hogy újfent elolvastad egy történetemet, kedves Olvasó. :)
To be continued...
https://lilkathy.blog.hu/2021/03/16/stories_about_kata_az_elso_aktus_avagy_szuzessegem_elvesztese
Hozzászólások (0)