All I Want for Christmas is Xanax!

Utálom a karácsonyt. Nem militánsan, nem cancel Christmas módra, csak fáradt rezignáltsággal, mint egy sorozatot, amit már rég abbahagytál volna, de minden évben kidobnak egy új évadot, a barátok pedig folyton arról beszélnek. EZT most tényleg látnod kell! - mondják, aztán persze jön a csalódás, szorongás, a gyász öt fázisa, és az olcsó pezsgő, ami sosem éli meg a Szilvesztert. Esélye sem volt.

A karácsony a kollektív Stockholm-szindróma ünnepe. Mindenki hirtelen soft lesz. Mézes-mosolygós. Bejgli illatú. Mintha a Coca-Cola algoritmusa átvette volna az irányítást a fejekben: fahéj, forralt bor, Wham! Az érzelmi zsarolás, hogy ha lemaradsz, kimaradsz. És aki kimarad, az Grincsként rontja el az ünnepet, mintha legalábbis a töltött káposztával és halászlével megrakott asztalon feszítenéd keresztre a 'kisjézust. A város úgy néz ki, mint egy elbaszott, AI-generált Tesco katalógus, ahol a boldogság kötelező, az egyedüllét meg csak akkor valid, ha esztétikusan csomagolt: tessék szépen otthon, a négy fal között búval baszottnak lenni, ha már máshogy nem, ugye!

Elképzelem, mi lenne, ha legalább a fa alatt nem hazudnánk tovább.

Semmi zokni.

Semmi tusfürdő.

Semmi „jaj, erre mindig szükség van!"

Hanem ott lenne egy doboz bacon ízű óvszer, mert a PETA tweeteken radikalizálódott hugi csak a hétvégéken harcol a bolygóért és a csillogó szemű kismalacokért. Egy másikban a felcsatolható műfasz, amire anyuka mindig vágyott, és titkon apuka is. Egy merevlemez tele interracial cuckold pornóval az egész családnak, mert a "korlátlan széles sávú internet" csak elméleti síkon korlátlan, én meg nem akarom 240p-ben nézni a Pluribust baszd meg!

A nagybátyámnak becsomagolnék egy doboznyit ugyanabból a kártyából, hogy legyen miből húznia, ha az este folyamán harmadjára is meg akarná kérdezni az épp aktuális, opcionálisan kötelező családi összejövetelen, hogy ugyan már VVkém, mikor lesz már pasid? Nagymamám (aki Budapest ostromát még igen, a Covid végét már nem élte meg) kapna egy kis csomagnyi feminizmust, mert nem kell lesütött szemmel kitartani az alkoholista, Gulág-traumatizált férje mellett, aki a szovjet tábori őrök minden gyengédségét meghonosította és tökélyre fejlesztette itthon a házasságában. Én meg egy vékony borítékot, magamnak. Benne annyival, hogy nem vagyok szörnyeteg azért, mert nem asszisztálok a hazugságaitokhoz.

All I want for Christmas, is Xanax, béjbi!

És hogyan nézne ki mindez? A karácsonyfa ferdén állna, mint én 3+? pohár bor után, amikor tompítani akarom a fájdalmat és a szégyent.

A díszek nem passzolnának, mert az élet sem color-coordinated. Egy-két wunderbaum, mert ilyenkor kijár egy kis szürreál!

Az egész éves hajtástól megfáradt arcokat csillagszóró világítaná meg sercegve a kocsonyává hűlt húsleves felett .

Nem szólna Mariah Carey, maximum valami depresszív dark indie playlist, amit senki nem ismer, csak én és a magányom.

Törött csokoládé Mikulás a lelkem: rakjatok össze, vagy egyetek meg végre! Nekem oly mindegy, melyik.

Az én karácsonyom nem performansz meghittség, nem mandatory emotional cosplay, fenyőillatú foghíjas fasizmus, a warm & cozy konzumboldogság képmutatása, csak a késői teen angstom, HD remastered kiadásban. Persze ez nem fér be a fa alá, nincs rá kuponkód, vagy 20%-os Temus leértékelés. Az ilyesmire rajtam kívül nem sokan kíváncsiak.

Néha még én sem.

De őszintén?

Megnézném azt a verziót. Legalább egyszer...