Úrnőm büntetése 1.

BDSM Blogok » Blog - Vickfoot » Úrnőm büntetése 1.
Vickfoot (44)
Fetisiszta, Switch, Mazochista, Szadista
Férfi, Hetero
  • VIP
  • Hitelesített profil
  • Van nyilvános albuma 
  • Van nyilvános őt ábrázoló képe 
  • Van blogja 
2023. 07. 21. 12:09 | Megjelent: 424x

Már második napja újítok fel Úrnőmnél. A ház egyik szobáját festem. Tegnap, nap végén bevallottam, hogy hűtlen voltam. Arra kértem ugyan engedélyt és kaptam is, hogy másik Úrnővel beszélgethessek, arról viszont nem szóltam, hogy találkozunk is. Pedig tudom, ha megkérdezem, engedélyezte volna… Reggel 7 óra. Félve érkezem meg. Úrnőm mára emiatt büntetést helyezett kilátásba. Kávéval kínál, talán megenyhült. Korai volt a bizakodásom. A kávé után a stúdiójába parancsol. Átadom az ajándékaimat, amit hoztam. Van nálam egy lovagló pálca is, amit még javításra adott át az Úrnőm. Ez már a 2. ami tönkrement rajtam. Könyörgöm, hogy ezt most ne rajtam verje szét! Kegyes velem, csak kipróbálja, nem üt rám túl nagyokat, egyben marad. A fenekem még mindig sajog az előző napi veréstől. Kapok viszont egy fém erényövet és egy anál plugot, ebben kell ma dolgoznom. Azt ígéri retorzióra számíthatok, ha kicsúszik. Hosszú nap lesz, úgy érzem… Már 4. órája végzem a dolgomat. Hamarosan dél. Időközben kaptam még pár pofont, karmolást a hátamra és mellbimbó csavargatást, csak hogy érezzem Úrnőm törődését. Kényelmetlen a munka az erényövben, de az anál plug rosszabb. Nagyon figyelek rá, ki ne csússzon, nem szeretnék csalódást okozni. A sok mászkálás, létrára mászás, hajolgatás miatt egyre nehezebb bent tartanom. Már úgy megyek, mint akinek 1 dinnye van a 2 combja közé szorítva. Úrnőm jókat derül rajtam, aztán megint a stúdiójába utasít. Talán megkönyörül szenvedéseimen? Mint kiderül, még koránt sem... Le kell vetkőznöm, majd a fenekelő padra hasaltat. Leszíjaz, kezeimet alatta bilinccsel fogja össze. Mozdulni sincs esélyem. A fiókban matat, de nem látom mit keres. A hátamra tesz egy dildót. Érzésre akkora lehet mint az alkarom. Azt mondja, ezzel veszi most kezelésbe a fenekemet. Félek! Nekem ez túl nagynak tűnik, nem szeretném ezt befogadni… Úrnőm egy másik dildót nyom a számba. Rám parancsol, hogy tartsam bent végig. Jó hosszú, végig ér a torkomon. Levegőt is alig kapok. Kikerül az anál plug. Próbálom magam elengedni, már amennyire lehet. Érzem, hogy Úrnőm egy jóval kisebb műpéniszt tol belém, mint amivel ijesztgetett. Megkönnyebbülök. Ezt egyszerűbb magamba engedni. Utasít, hogy azzal a tempóval szopjam a péniszt, amivel ő tolja belém. Egyre gyorsabban, egyre erősebben csinálja. Szégyellem magam… Remélem most már sikerül Úrnőmet kiengesztelnem. Idővel megkönyörül rajtam, abbahagyja. Kiveszi a számból a dildót és azt nyomja belé, ami előtte a fenekemben volt. Utasít, hogy tisztítsam meg! Gondolkodás nélkül végrehajtom. (Utólag azért megtudtam, hogy előtte volt rajta gumi) Elenged, majd visszazavar dolgozni. Késő délután van, végeztem az aznapra tervezett teendőkkel. Úrnőm elzavar zuhanyozni, majd magához hívat. A kanapén pihen. Délután a kertben mászkált mezítláb, a talpán látszanak a nyomai. Meztelenül térdelek előtte, az erényöv még mindig rajtam. Utolsó feladatom mára, tisztára kell nyalnom a lábait. Örömmel hajtom végre. Mindig alapos munkát végzek, legyen szó bármiről is. Még élvezném is, ha az erényöv nem feszítene nagyon. Úrnőm újra jókat derül szenvedésemen. Végzek a lábaival, mindkettő patyolat tiszta. Az erényöv továbbra sem kerül le, ebben kell ma hazamennem. Ígéretet kapok Úrnőmtől, hogy holnap véget ér a büntetésem és lekerül rólam. Kapok egy tartalék kulcsot hozzá, lezárt borítékban. Úrnőm biztosra megy, jól körbe is tekeri ragasztószalaggal, hogy ha megpróbálnám kibontani, nyoma legyen. Ez persze meg sem fordul a fejemben. Szégyellem magam a történtekért. Nem szeretnék újra csalódást okozni neki! Megtanultam rendesen a leckét… Örülök, hogy legalább a munkámmal meg van elégedve! Nagyon kényelmetlen az erényöv, nem az én méretem. Hosszú éjszaka lesz, messze még a másnap…


Hozzászólások (1)


#448380 | 2023. 07. 21. 13:31
Kíváncsian várom a folytatást. ☺️






 
aaaaaaaaaaaa