Visszaváltható fém dobozok

Telnek a napok. Feszít a múlt, kétséggel teki jelenben az ember nem építet valós jövőt. Ezért sok olyan gondolat ébred a lélekben, ami egyben a testet is györti. Sokak testét, így a tiéd, az övét, az enyémet. Valahol mindenkiét.

Tervezünk és remélünk. Tények jönnek szembe és kétségek. Minden egyes pillanat egy megmérettetés hogy tovább megy az élet, vagy elakadunk a jelenben. Vagy a múlt nyúl úgy utánunk, hogy akarva-akaratlanul is hátra köti úgy a jövőt, hogy minden egyes pillanatot úgy élünk meg, ami gátol, hogy elérjük a céljaink. Nem passzivitás ez, hanem valami ördögi mókuskerék.

Nincs nagy eltérés egy hétköznap és egy hétvége között. Várjuk a holnapot, remélve hogy jobb lesz a tegnapnál. Hogy bekövetkezik amiről álmodunk, hogy nem kisért a múlt fájdalma tovább.

Nézem a mellettem lévő fém dobobozokat. Nem sok, de van épp elég, hogy érezzem ez nem a jó irány.

A sok-sok dobozba beletölthető rengeteg illúzió. Vágy, remény, egy hang, egy illat, egy ölelés, egy csendes pillanat, vagy épp a szeretet, szerelem. Olyan dolgok, amire vágyunk de nem kaptuk meg. Vagy nagyon szeretnék újra megkapni. Megkaphatjuk mind, de a dobozok néha a hibáinkra is felhvja a figyelmet.

A múlt emlékei is bekerülnek egy-egy ilyen fémdobozba. Egy emlék. Egy fájó emlék, vagy egy szép pillanat. Egy olyan mondat, ami rettentően fájdalmas, de még is akitől elhangzott bebizonyította hogy milyen ember is valójában. Fájó emlékek kerülnek dobozba, ami rosszul esett. Vagy éppen a saját hibáink. Vannak iszonyat gyötrő emlékek, de szépek is természetesen. Hozunk magunkkal régi sérelmeket, ami miatt a jelenben tüskéssé, bizonytalanná vagy épp bizalmatlanná válunk. Kutakodó, gondosz manókat.

Alapjában véve a valóság az, hogy itt ülünk és vagyunk. Most vagyunk itt.

Ha felkelek, és összeszedem a dobozokat, melyiket vigyem vissza? Azt a sok üreset, hogy ne legyen hely a jövőnek? Vagy azokat, amelyek tele vannak régmúlt dolgokkal? Mit tehetek a dobozaimba? Illúziókat, amelyek megérintettek? A valóságot, amit elrontottam? A múlt fájdalmait, amelyek terhek de soha se rakhatom ki az asztalra? Kerüljön a dobozokba valami? Nagy dolgok nem férnek bele, így a boldogság köveit nehéz beletuszkolni. A kavics nagy, a dobozon a rés kicsi. Vagy töltsem meg homokkal?

Az élet nem egy dobozba zárható valami. Kurva sok üres dobozt termeltem magam köré az elmúlt 3 hétben. Nem ismerek magamra, és szerintem azok se, akik ismernek, ismertek. Aki szeret. Vagy legalábbis szeretett. Fém dobozba zárt visszaváltható 50 ft-os szörnyetegek. Dobozok. Belerúgtam párba. Fogalmam sincs hogy a múlt repült el a feledésbe, vagy a jövő vált sérültté és elérhetetlenné.

Az élet most van. Ha most visszaviszem a dobozokat, akkor a jövőmet vagy a múltam engedem el? De tudok venni pár újabb dobozos terméket. Ördögi kör. Mint a mókuskerék.