Megsebzett nők

A virtuális piacon folyamatos a jelenlétük, külön standjuk van, ahol árulják a szegényes portékáikat, azáltal felkínálva a testüket-lelküket, meg úgy az egész elcseszett életüket. (Fontos tudni a felkínált holmikról, hogy mind-mind lejárt szavatosságú, és erősen romlandóban van!) Már a csomagolás is visszás érzelmeket válthat ki az emberből, tekintve, hogy ízléstelen, olcsó, sok esetben közönséges, mellőzve minden nőiességet, kifinomult bájt és kellemet (az egyedi stílusról nem is beszélve).
Hála a photoshop adta lehetőségeknek, a portékát könnyű „eladható” színben feltüntetni. Egy-egy jól kigondolt reklámszöveg a leggagyibb cuccból is olyan terméket faraghat, amire a pasik vágynak. (Már amelyik). Sokan nézegetik őket, forgatják a kezükben, szájukban, esetleg a farkukra próbálják néhányszor, abban bízván, hogy talán megérnek egy rövidke misét.

Hamar kiderül azonban, hogy hiába a jó marketing, az álszerény öndicséret, a begyakorolt szexdémon szerep; belül sincs semmi. Üresen kong, mint a húsleves fazék hétfő reggel.
Csodálkozik a vásárló, megmutatja az árut másoknak is, hátha azoknak tetszene, de se a felmenő rokonoknak, se a testvéreknek, de még a szomszéd félbolond bohócának sem kell.
Értéktelen! - ezen nincs mit szépíteni. Bár a pénztártól való távozás után nincs reklamáció, azért a vásárló még bőven kifejezheti csalódottságát. A megsebzett nők ilyenkor hirtelen változnak sértett, összefogdosott mimózákká, akik képtelenek emelt fővel viselni a tényt, hogy lebuktak. Kövérből formásat hazudtak, aszott spinéből hamvas csitrit, tengeri csillag helyett lepedőakrobatát kamuztak, a frigid, mellőzött háziasszonyból pedig csillapíthatatlan étkű szexdémont.

Vannak, akik házasságon belül is sportot űznek abból, hogy sértett nőt játszanak. A valós létben semmit sem tesznek azért, hogy a kapcsolatuk elfogadható, élhető (legalábbis elviselhető) legyen, inkább a mátrixban sírnak, sajnáltatják magukat bejegyzésről-bejegyzésre, hozzászólásról-hozzászólásra. Alig várják, hogy valaki megszánja őket, és az erősen túlárazott testüket áruba bocsáthassák. Képesek vaskos, mocskos portfóliókkal bombázni az érdeklődőket, rendszerint kéretlenül. Így történhet meg, hogy a jámbor ember kinyitja az üzeneteit, és kövér vénasszonyok neccbe tekert, pucér testét kapja. Négykézláb, kitárt ánusszal kacsintgató háziasszonnyal nézhet farkasszemet, vagy épp a fürdőben, tükör előtt önkielégítő háztartásbelit, kinek a zurának az alsóneműi száradnak a fregolin.

Minél erőszakosabban tukmálnak valamit, annál biztosabb, hogy az értéktelen, giccses vacak. De persze, ki lehet próbálni... egyszer-egyszer… Miután véget ér a zsibvásár, a sebzett nők összenyalábolják a maradék tartásukat, vonszolni kezdik a porba hullott, csorbát szenvedett méltóságukat, és az orrukat lógatva, szipogva, nagyokat sóhajtozva hazaballagnak. Otthon aztán a lehúzott redőnyök mögött, az állottságtól áporodott, megkeseredettségtől bűzlő szobában elhatalmasodik rajtuk a valós magányosság érzete.
Négy fal közt, a néma csendnek nem lehet hazudni. Újabb kudarc, újabb leselejtezett nap, újabb bizonyíték, hogy amit kínálni próbáltak, senkinek nem kell. Mégis, a maradék mobilnetet felhasználva, vagy a szomszédból kikönyörgött wifi segítségével, minden erejüket arra használják, hogy kiadhassák frusztrációjukat, dühüket, bosszúvágyukat. Képzelt történetekkel traktálják az olvasókat, ahol ők a szexistennők, a dámák, a nagyasszonyok. Fúriákból költőkké avanzsálnak, elfojtott indulataikat kiokádva a virtuális térbe, kétségbeesetten várva, hogy valaki (végre) szóra méltassa őket.
A műsor folyik, míg a mobilnet le nem fogy, míg a villanyt ki nem kötik, és nem marad más, mint a néma sötétség, valamint a következő havi lakbér összekuporgatása.

Alexandra