Kék golyó

Ballagok felfelé az úton. Dühömben vihogok, mint valami hiéna.
Nem elég, hogy az ősz eddigi legmelegebb napja a mai, parkolót is csak jó messzire találtam valahol, úgy hogy vonszolhatom fel magam a rekkenő hőségben.
-Mint Jézus,épp csak a fakereszt hiányzik! Dünnyögöm magamnak ès belekapaszkodom a dossziémba.pont olyan nehéz,pont annyira görnyed alatta a testem és a lelkem....
Megállok a sarkon, szusszannom kell, levegőért kapkodom.
-bassza meg mi ez, túlélő túra? Esküszöm kibaszásból tették ide az egész hóbelebancot. A fele itt hull el, a másik fele meg odabenn!! 🤔

A portás fel se néz. Valami bugyuta műsort bambul a tv-n, érdekesebb látvány, mint az itt mászkáló népek.
A nyitott fülkeajtón kiáramló töltött káposzta illata felszalad az otromba, a következő pillanatban már a gyomrom forog háborogva, pedig mindíg imádtam a jó magyaros ízeket. Émelyegve tántorgok el a bódétól, jobbnak látom leülni picit a közeli padra....

A hely ahová igyekszem, mondhatni festői. Madárcsicsergés, hatalmas ősfák, égig nyújtózkodó fenyők, mókusok,kiscicák,hatalmas zöld parkrészek padokkal,asztalokkal.
Hátrébb gyönyörűen felújított kápolna, hozzá hófehér múrvával leszórt út vezet, két oldalán kis padok hivogatját a pihenni vágyókat.
Ott az uticélom a kápolna melletti dupla épületben. Végigsétálok a parkon,sehol egy árva lélek,pedig a fák alatt hüsőlve egész biztos kellemesebb, mint odabenn...

Mint a vágóhídra terelt békés birkák,úgy ülünk a folyosón. Lehajtott fejjel várjuk a sorsunk. Én a telefonomat babrálom, menekülök a Mátrixba. El csak innen el....
Olvasgatom a posztokat. Rinya... Rizsa.. Rinya... Rizsa .. Humor... Rinya... Rizsa...
Kovács Amália le van súlytva, mert a férfiak parasztok. Igaza van. Szabó Gerzson szerint minden nő ribanc. Bassza meg ennek is igaza van. Molnár Krizantén újabb be nem teljesült vágyait önti szavakba, Gézen Gúz meg hosszas értekezést folytat saját maga tökéletességét méltatva.
The show must go on....

Én következem.....
BDSM ide, mazochizmus oda, a tűt nem szeretem,pláne ha infúzió van a másik végén. Az különösen nincs ínyemre, hogy mérgeznek. Úgy érzem percről-percre elhatalmasodik rajtam a bennem keringő cucc. Mennyivel egyszerűbb lenne meginni húzóra és kész,mehetnék haza.... De ezek itt mind szadisták,esküszöm...
Elsétálok az ablakig, jön velem az infúziós állvány... Kínomban felnevetek... Tényleg mind szadisták itt... Nézem fenntről a parkot,sehol egy teremtett lélek... Nézem a kápolnát,ott sincs senki... Kihalt minden.... Kinn az élet... Benn küzdünk a halállal. Itt ólálkodik a nap minden percében. Igazi paradicsom neki ez a hely. Fel alá glasszál a folyosókon, belibben a kórtermekbe, a műtőkbe és akinek kicsit is lankad a figyelme, máris azon kapja magát,hogy cetli kerül a nagylábujjára és tolják a hűtőkamrába az agyongyötört testét.

Mátrix ez is. Illúzió. A madárcsicsergés, a hűst adó fák, a szép zöld fűszőnyeg, a bokor alatt birkózó kiscicák mind csak álom innen bentről nézve.
Lassan lefolyik az infúzió....

A Doki jófej, sokat látott,edzett lelkű. Nem tűnik meglepettnek mikor közlöm vele,hogy ha vége ennek a körnek, nem akarok jönni többet.
Persze győzköd, nyomja a sablon szöveget, magyaráz túlélési esélyekről, százalékokról, de látszik rajta, hogy maga sincs meggyőződve az igazáról....
Kérdezi, miért döntöttem így?
Mert élni akarok bassza meg, azért.... Mert nem itt benn akarok rettegni, várva a halált, hanem kinn akarok lenni... Érti ezt Doki??
Érti,persze hogy érti... Majd kitölt pár receptet. Hányáscsillapító, fájdalomcsillapító és tali jövő héten..
- Nem a legoptimálisabb randihely. Mondom neki fanyar mosollyal,majd távozom...

Kifele menet leülök a parkban...hallgatom a madarakat... Nézem a kóbor macskákat... Élvezem a hűs szellőt a fák alatt.... Élek....

Előveszem a telefonom, olvasgatom a rinyablogokat és vihogok, mint a hiénák...

The show must go on....